A nagy ránc-kisokos: miért jönnek, és mit kezdjünk velük?
Támogatott tartalom

A ráncok az öregedés természetes velejárói, ennek ellenére sokunknak nehezére esik, hogy elfogadjuk őket. Hisz testpozitivitás ide, önelfogadás oda, a test változása nem csak a hiúságunkat sérti, de a múlandóságunkra is rámutat. Ezzel pedig nehéz szembenézni – ugyanakkor idővel elkerülhetetlen. Sokszor írtunk már arról, hogyan keretezhetjük át a korosodással kapcsolatos gondolatainkat, hogyan szerethetjük meg ráncainkat, hogyan őrizhetjük meg frissességünket akár 80 évesen is – ez a cikk azonban most nem erről szól. Ezúttal testközelből vizsgáljuk meg a problémát, és maradunk a pragmatikus résznél: azaz a ráncok kialakulásának okainál és kezelésének lehetőségénél. Takács Dalma Nemeskéri-Csekő Boglárka kozmetikus segítségével állította össze a cikket.
–
Épp a 14. születésnapot töltöm be, és az ajándékaimat bontogatom. Anyáé tele nőcis apróságokkal, olyanokkal, amik remekül rezonálnak az életkoromra, és egyre nőiesedő identitásomra: van benne egy pár fülbevaló, egy szempillaspirál, és egy krém is, utóbbit a kezembe veszem, hosszan nézegetem. Nem értem, mire való, eddig ugyanaz az általános testápoló került a testem minden tájára (és még a 2000-es évek elejét írjuk, szóval nincsenek gyerekinfluenszerek körülöttem.) Látva kíváncsiságom, magyarázni kezd: ez egy egyszerű hidratáló, amit a bőrtípusomhoz választott, a kozmetikusa ajánlotta. Sokat vagyok napon és száraz is bőröm, jó szolgálatot tesz majd. Noha ennek még köze sem volt a ránctalanításhoz – atyaég, mit meg nem adnék az akkori arcbőrömért! – mégis fontos pillanat volt ez a szépségápolási rutinomban: ott derült ki számomra ugyanis, hogy az arc és a test innentől kezdve két külön területet jelent majd.
Mára persze már más a helyzet. Továbbra sincs sok lépésből álló, hosszú arcápolási rutinom, de a lehetőségekhez mérten igyekszem körültekintően választani a bőrömre kerülő termékeket. Bár szerencsés a genetikám, és alapvetően egészséges életmódot élek, látom a testemen az idő nyomát: feltűnnek ráncok és pigmentfoltok, érzem, hogy lassabb a regenerálódás, és bizony az alváshiány sem marad büntetlenül. Ezek egy részével persze belül van megoldandóm – de örömmel körbejárom, hogy kívülről hogy támogathatom a folyamatot.
Először is, tisztázzuk, mi az a ránc
Ha szeretnénk választ kapni arra, hogy lassíthatjuk a ráncosodás folyamatát, első körben fontos megvigzsálnunk, mi is történik a bőrben az idő előrehaladtával. A bőrünk három fő rétegből épül fel: ezek a felhám (epidermisz), az irha (dermisz) és a bőralja (subcutis), a ráncosodásban az irha játszik kulcsszerepet, mivel
itt található a kollagén és az elasztin. Ez a két fehérje felel a bőr feszességéért, azonban az életkor előrehaladtával csökken a termelődésük, a meglévő rostok gyengülni kezdenek, így a bőr veszít rugalmasságából, elvékonyodik és megereszkedik.
Ezért két folyamat felelős: az egyik a kronológiai öregedés, ami az élet természetes velejárója, és nincs is igazán ráhatásunk, a másik viszont az életmódunk – talán már senkinek sem árulok el nagy titkot ezzel, de az UV-sugárzásnak való kitettség, az egészségtelen életmód, a dohányzás és alkoholfogyasztás, valamint a dehidratáltság bizony durván meggyorsítják a folyamatot. Példának okáért, a napfény hatására fokozódik a kollagénlebontó enzimek, például a matrix metalloproteinázok működése, amelyek a bőr szerkezetét rombolják, a dohányzás pedig fokozza az oxidatív stresszt is és csökkenti a bőr vérellátását, aminek következtében kevesebb oxigén és tápanyag jut a bőrsejtekhez, így azok lassabban regenerálódnak.
Amikor ráncosodásról beszélünk, két folyamatot értünk alatta: az első a mimikai ráncosodás – ez az arcizmok, jellemzően a homlok és a szem körüli mozgás hatására alakul ki – , a második pedig a strukturális ráncosodás, ami a bőr tartós megereszkedéséből adódik.
Mit csinál a ránctalanító krém?
A ránctalanító krémek működése többféle mechanizmuson alapul, attól függően, milyen hatóanyagokat tartalmaznak. A leggyakoribb és tudományosan is alátámasztott összetevők közé tartoznak a retinoidok – ezek A-vitamin származékok melyek serkentik a kollagéntermelés, az antioxidánsok – ilyen a C-vitamin, mely semlegesíti a szabad gyököket, a hidratálók – ilyen a hialuronsav, ami megköti a vizet a bőrben. Szintén alapvető alapanyagnak számítanak a peptidek – ezek rövid aminosavláncok, melyek serkentik a kollegén termelését, az alfa-hidroxi savak (AHA-savak), melyek a bőr felső rétegének hámlásáért és megújulásáért felelnek, valamint a niacinamidok, melyek gyulladáscsökkentő hatással bírnakAz persze, hogy egy adott krémben mely hatóanyagok dominálnak, eltérő, és azt is fontos látni, hogy közel sem hatolnak olyan mélyre a bőrben, mint az orvos-esztétikai kezelések.
Éppen ezért, a hatásuk inkább preventív, mintsem visszafordító jellegű: a textúra javítását, a bőrfelszín finomítását elvárhatjuk tőlük, de a mély barázdák eltüntetésére már nem alkalmasak.
A kozmetikusok és bőrgyógyászok ugyanakkor azt is hozzáteszik: noha egy jó ránctalanító segítheti a folyamat lassítását, legalább ennyire fontos, ha nem még fontosabb, a megfelelő fényvédelem. A mindennapos, legalább SPF 30-as fényvédő használata a leghatékonyabb módszer a ráncok kialakulásának megelőzésére – ezt szinte minden releváns dermatológiai forrás alátámasztja.
Honnan tudjam, milyet válasszak?
„A krém, amit manuálisan beviszünk, a bőr felső rétegébe, a hámrétegbe jut. Ez alatt van az irharéteg, de a kettő között van egy zsilipszerű rész, ami megnyitható például ultrahangos kezelésekkel. Krémből is érdemes olyat választani, ami minél mélyebbre jut a bőrben. A legfontosabb a napi hidratálás, ezt a feladatot pedig a nappali krém látja majd el” – kezdi Nemeskéri-Csekő Boglárka kozmetikus, hozzátéve: 30-40 éves kor között kezdenek el lustulni az elasztikus és kollagén rostok a bőrünkben, így ekkor érdemes beszerezni az első ránctalanító krémet, illetve szemkörnyék ápolót. A témáról egyébként korábban mi is forgattunk már videót – ha érdekel, hogy különböző korú és bőrtípusú kollégáink hogy ápolják az arcukat, itt meg tudod nézni.
„Ebben a korban a cél még a megelőzés. A legtöbb ember bőre felszíni vízhiányos, így ilyenkor a legfontosabb a vízpótlás.
Én első körben nappali krémet javasolnék, ami hialuronsavat és C-vitamint tartalmaz, illetve érdemes megkezdeni egy szérum és/vagy az éjjeli krémek bevonását is, amik pedig már olajos bázisúak.”
40 éves kor felett már más a cél: innentől a meglévők problémák kezelése, a ráncosodás lassítása kerül a fókuszba. Éppen ezért, eddigre érdemes kialakítani egy rendszeres és tudatos bőrápolási rutint, illetve figyelembe venni olyan tényezőket, mint például a pigmentfoltosodás vagy a menopauza okozta bőrváltozások.
„A fényvédő ebben a korban is nagyon fontos, és jolly jokerként tehetünk alá C-vitaminos szérumot is, ami fokozza a hatását.
Ennek a korosztálynak érdemes bevonni a rutinjába az E-vitamint, valamint az AHA-savas peelinget is. A menopauza alatt a zsírpótlásra is érdemes figyelni
– de mivel nagyon eltérő, hogy kinek mit igényel a bőre, én minden korban azt javaslom, hogy kérjük ki egy kozmetikus véleményét, és a bőrtípusunkhoz mérten válasszunk."
Az utóbbi persze általános igazságként is elmondható: a kozmetikákban mára óriási a választék, és Boglárka szerint nagyon fontos, hogy tisztában legyünk a bőrtípusunkkal a választás előtt. Ha valaki megtalálja a megfelelő krémet, az nagyban hozzátehet a bőr hosszú távú egészségéhez, és egyben a pénztárcánkat is kímélni fogja.
Végezetül pedig: elfogadni és szeretni a bőrünket a ráncaival együtt, ugyanakkor megtenni a tőlünk telhetőt a hosszú távú szépségéért. Ez az egyensúly talán a legfontosabb.