–

Sajnálatból szexelni. Lássuk be, nem hangzik túl jól. Elsőre azt gondolhatnánk, az ilyen együttlétet a részvét, sőt, akár a szánalom motiválja, de a valóság ennél jóval komplexebb – és egyáltalán nem ördögtől való dologról van szó, már a kutatóknak is feltűnt a jelenség. Egy 2016-os tanulmány rámutatott, hogy ha a partnerek fokozott érzelmi érzékenységgel kommunikálnak, az a szexuális vágy növekedéséhez vezethet, ami a párkapcsolati intimitás létfontosságú aspektusa.

A Psychology Today szerzője azonban azt tanácsolja, lépjünk hátra kettőt, ha erről a jelenségről beszélgetünk. A vigasz-szex ugyanis kétélű fegyver, amit muszáj kellő tudatossággal kezelnünk. Az intim együttlét valóban lehetőséget kínálhat a szeretet kifejezésére és az érzelmi kötelék erősítésére, ugyanakkor a szexszel történő stresszlevezetés maladaptív megküzdési móddá is válhat. Ennek elkerülése végett Mark Travers összegyűjtött néhány szempontot, amit fontos mérlegelnünk, amennyiben a kapcsolatunkban rendszeresen felüti a fejét ez a dinamika.

Kezdjük a jó hírekkel

Arról, hogy a szexnek milyen pozitív lelki, fizikai és kapcsolati hatásai vannak, már mindenki tud, mi is számtalan cikket írtunk a témában. Amellett ugyanis, hogy az együttlét erősíti a párkapcsolatot, segít kifejezni azt a szeretetet, kötődést, figyelmet, amit talán szavakkal nem tudnánk, és támogatja az intimitás megélését, stresszcsökkentő hatással is bír. A (jó) együttlét hatására megnő a szervezet endorfintermelése és csökken a kortizolszintje, így kijelenthetjük: az együttlét a stresszkezelés talán legtermészetesebb módja. Nem véletlen, hogy a karantén idején is kiderült, hogy az aktív szexuális életet élő párok jóval kevesebbet szorongtak!

De akkor hol a probléma? – kérdezhetnétek. Ha a rövid válasz érdekel: kedvezőtlen esetben a kommunikáció és az önismeret hiányában. Ha a hosszabb, akkor pedig az egészségtelen megküzdési mechanizmusokban, az egyenlőtlen kapcsolati dinamikákban, szélsőségesebb esetben pedig az érzelmi manipulációban.

Mert amennyiben nem tisztázott a helyzet, és a felek nem képesek teljes reflexióval ránézni a vigasz-szex okára, módjára, bizony könnyen elcsúszhatnak a szerepek.

És aztán a potenciális veszélyforrások

Szóval milyen az ideális szexuális élet egy párkapcsolatban? A legegyszerűbb válasz erre az, hogy mindkét fél számára kielégítő, de ha le akarjuk ezt bontani, felsorakoztathatunk olyan dolgokat, mint a (remélhetőleg magától értetődő) konszenzualitás (azaz beleegyezés), a kölcsönös figyelem és kezdeményezés, a lehetőség arra, hogy a felek kijelöljék és kommunikálják határaikat, nemet mondjanak, valamint a verbális és nonverbális kommunikáció megléte. Bár ezek talán mind evidensnek tűnnek, ha a sajnálatból való szex rendszeres vendég a hálószobában, könnyen felborulhatnak ezek a dinamikák.

Amennyiben a szex rendszeresen a negatív érzelmekkel való megbirkózás, az érzelmi kiszelepelés eszközévé válik, kialakulhat egy hibás szokásrendszer, akár függőség is

– hívja fel rá a figyelmet a Psychology Today cikke. Számos kutatás rámutatott már arra is, hogy akik megküzdési mechanizmusként tekintenek az együttlétre, nagyobb valószínűséggel mondanak igent kockázatos helyzetekre, például védekezés nélküli aktusra. Ha mindez nem lenne elég, amennyiben a szex bevett megküzdésként állandósul, az sem ritka, hogy kiveszik az együttlétből a valódi intimitás, és az sokkal inkább egy feszültséglevezető mechanizmussá, mintsem a két emberről szóló kapcsolódássá válik. Hadd ne mondjam: ez elsősorban a „vigasztaló” felet károsítja, de hosszú távon az egész kapcsolat dinamikáját megbolygathatja. 

Mark Travers arra is rámutat, hogy a részvét-szex elfedheti a kapcsolat mélyebb, problémásabb kérdéseit – például az eleve egyenlőtlen viszonyokat.

Tegyük fel, hogy adott egy partner, aki érzelmileg instabilabb, gyakran vigasztalásra szorul, valamint egy társ, aki alárendelődő, és szeretné támogatni a szerelmét. Amennyiben előbbi azt tapasztalja, hogy az együttlét ilyenkor megoldást jelent, és – akár kimondva, akár kimondatlanul – igényt formál az érzelmi nehézségek ilyen módon történő oldására, megeshet, hogy a másik fél olyan helyzetekben is igent mond majd, amikor egyébként nem vágyna az aktusra.

Extrémebb helyzetekben (és egy kevésbé érett vagy elégtelen önszabályozással bíró személy esetén) ez érzelmi manipulációhoz, nyomásgyakorláshoz, akár a konszenzus hiányához is vezethet – pláne, ha a párkapcsolat képletét eleve egyenlőtlen dinamikák mozgatják.

Még ha az elvárás kimondatlan is marad, annak érzése súlyosan átformálhatja az alárendelődőbb, vigasztaló fél önmagáról alkotott képét. Nem ritka ugyanis, hogy a visszautasítás bűntudatot von maga után, az érzést, hogy az illető nem segített „eléggé”, noha pontosan tudja, hogyan „kellett volna”. Pedig lássuk be: a nemet mondás joga élethelyzettől független, a bűntudat érzésének pedig nincs helye egy konszenzuálisan működő, kölcsönös figyelemre épülő párkapcsolat esetében.

És mit javasol minderre Travers?

Elsősorban azt, hogy ne feledkezzünk meg a szex eredeti rendeltetéséről. Hiszen mi is az oka annak, hogy ágyba bújunk egymással? Elsősorban a szeretet, a felfedezés, a játékosság, az intimitás, a kapcsolódás, és nagy betűkkel hangsúlyozva: a kölcsönös szeretet kifejezésének vágya. Noha az emberi libidó olykor kiszámíthatatlan szituációktól is lángra lobban (és ez teljesen természetes),

ismétlődő mintázatok esetén érdemes mégiscsak odafigyelni rá, hogy a feljebb említett szempontoknak megfelel-e még az együttlét, vagy sokkal inkább feladattá, kötelességgé vált.

Travers azt javasolja, ha gyakran megjelenik a kapcsolatban a vigasz-szex, időnként álljunk meg, és nézzünk rá a jelenségre. A kommunikáció természetesen kulcsfontosságú a kérdésben, ha megvizsgáljuk: voltaképpen mi mozgatja ezeket az együttléteket? Valóban ugyanarra vágyunk mindketten? Valóban azt kapjuk tőle, amit a szexualitás jelent nekünk? 

Mindemellett az is elengedhetetlen, hogy egészséges megküzdési stratégiákat alakítsunk ki, és stresszhelyzet esetén több eszköz is rendelkezésünkre álljon a feszültség csökkentésére. A szex lehet egy ezek közül – már csak természetéből adódóan is –, de nem az egyetlen. És nemcsak azért, mert a másik fél nem lesz mindig elérhető, hanem azért is, mert fontos, hogy önállóan, többféle szituációban, adaptív módon nézhessünk szembe a nehézséggel – akár légzőgyakorlatokkal, akár sporttal, akár naplóírással… 

Forrás: ITT

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Unsplash/ Toa Heftiba

Takács Dalma