Ahol minden kilátástalan, ott még a remény is teher – megnéztük Az éjjel soha nem érhet véget című darabot

–

Lóri tehetséges focista: ügyes, vagány, és ott van benne az a fajta plusz, amit tanulni nem lehet, csak születni vele. Mégis csak a „temus Messiként” léphet pályára vasárnaponként, a kicsi, kelet-magyarországi faluban, ahol a nincstelenség közepén a heti focimeccs az életöröm utolsó szikrája. Egy nap azonban gyanús, böhömnagy Mercedes parkol le a lelátó mellé, a Fradi küldötte pedig próbajátékra hívja a falu büszkeségét. Mi lesz ezután?

Hiszen ez még nem a lehetőség: csak a lehetőség a lehetőségre. Mégis mindenki egyszerre kezd kapaszkodni belé, olyan erővel, ami csak földre rántani képes az embert.

A Loupe Színházi Társulás nemrég bemutatott darabja nem kalauzol túlságosan messzire: a mai Magyarországon jár. Bármennyire is fáj ezt az előadás alatt újra és újra beismerni magunknak. Az éjjel soha nem érhet véget nemcsak a jelenben játszódó helyzetet vázolja fel kemény és sokszor kínos őszinteséggel, hanem pontos utalásokkal segít kibontani annak hátterét is. A darab címe pedig (a Soho Party slágerének sora, amelynek átdolgozása 2016-ban a villanásnyi, de mégis nagy örömet adó foci-EB magyar himnusza lett), tökéletesen sűríti az érzést, amikor a jelentéktelenség és reménytelenség univerzumában egyszer csak arra kóborol egy ismeretlen űrhajó. Néhány pillanatra pedig mindenki elhiszi, hogy majd ő is tovább repülhet vele.

Miért nem elég egyszerűen jó embernek születni?

A nyers háttér és díszlet nemcsak a letisztult színházi stílus jele: abban a környezetben, ahol a történet játszódik, nincs helye másnak a legszükségesebbeken kívül. De mégis mik ezek? A felespoharak, a sörösüvegek, a kocsmapult, a tésztára öntött, porból elkészített szósz. Egyetlen dolog hozhatná a szépséget, a derűt vagy a reményt: az emberi kapcsolatok. De mégis hogyan lehetne erőt meríteni a többiekhez való kapcsolódásból ott, ahol mindenki élete kilátástalan?

A falunak munkát adó üveggyár bezárt, alkalmi feladatokból lehet pénz keresni. Egy alig húsz éves lány egyetlen lehetősége, hogy az apja kocsmájában pultozzon. A férfi-nő kapcsolatban alapvetés az agresszió, akkor is, ha talán valójában senki nem akarja, hogy az legyen. Az egyik legnagyobb kérdés: miért nem elég csak egyszerűen jó embernek születni? Hogyan tud maga alá temetni a tehetetlen düh annyira, hogy kifordulj magadból? És főleg, van-e esély bármin változtatni? Talán az eleve elrendelés akkor is maga alá gyűr, ha kész vagy szembenézni vele.

Senki sem születik tiszta lappal

Lóri nagy esélyt kap az élettől, de hogyan éljen vele, ha azt sem tudja, mit nyerhet és mit veszíthet. Az apja börtönben, a nevelő apja a gödör alján. Az anyja igazán szereti, de maga sem tudja, mi értelmet találna az életében a fia nélkül. Szandika, a barátnő pedig a maga szerelmét és sorsát félti a legjobban, amikor Lóri útnak indul.

Két település között több út is létezhet, de két világ között talán egyáltalán nincs átjárás.

A darab felkavaró pontossággal mutatja meg, mi az, ami az emberben a zsigeri önmaga, és mi az, amit csomagként kapott a felmenőitől. Amitől, ha akarna, akkor sem tudna csak egyszerűen megszabadulni.

Lóri nem kizárólag a focitehetségével emelkedik ki a közegéből: ő még céltudatos, motivált, dolgozik, nem iszik, vannak tervei. Sőt, néha, a jobb pillanatokban érzi a reményt. Mégsem tud anélkül változni, hogy elkerülje a múlttal és a mintáival való szembesülést.

Az egyik legdrámaibb pillanat, amikor a gyerekkori szép élményként őrzött családi, balatoni utazásról – ami talán az utolsó közös emlék a börtönben ülő apával –, kiderül, mit is jelentett valójában (annyit elárulok, nem kedves nyári kiruccanást).

Hogyan változzon valakiért vagy valakikért egy fiú, ha az iránta való szeretet okán az érte felelős felnőttek sohasem tették meg ugyanezt?

Samudovszky Adrián csodálatos arányérzékkel mutatja meg nekünk a srácot, aki, ha tiszta lappal indulhatna az életben, teljesen más történetet írhatna maga köré. Csak hát, senki sem indul tiszta lappal. Mégis miképpen juss el addig a mesédben, hogy megküzdesz a tűzokádó sárkánnyal, ha már eleve tűzbe születtél?

A fullasztó légkörben is jut számunkra némi levegő

Az éjjel soha nem érhet véget minden szereplője többdimenziós. Az összes figura birtokol egy történetet: a színészek pedig egytől egyig azonosulni képesek a karakterükkel, és nem hagyják, hogy feketén–fehéren lássuk őket. Stefanovics Angéla az anya szerepében hátborzongatóan szép alakítást nyújt, Trill Bea Szandija egész generációk sorsát sűríti magába, Bánki Gergely nevelőapaként pedig az egyik legaprólékosabban árnyalt karakter, akit valaha láttam színpadon. Znamenák István egyszerre reménytelenségben is elhivatott pedagógus, az élettől második esélyt remélő sportoló, a mássága miatt kiűzetett, de önmagát mára mégis felvállaló férfi.

Csicskár Dávid és Horváth János Antal (a darab írói, utóbbi pedig az előadás rendezője is) Lóri kapcsán nem félnek több történetszálat felvillantani, mégsem zsúfolják túl a darabot. Sokféleséggel mutatják meg: egy ember élete, döntései, álmai, korlátai sok tényezőből tevődnek össze. Amikor pedig már úgy érezzük, megfojt az érzés, a tudat, hogy nem vagyunk elegek mi egymagunk a boldoguláshoz, mégis jut számunkra némi levegő. Na, nem azért, mert a végén lesz varázspálca, segítő tündér vagy három kívánság, ami megváltoztatja az életet.

A mese nem fordul jóra.
A mesét maximum a helyzethez képest a lehető legjobbra fordítják.

Azok, akikben ott az élni akarás, az erő a döntésre, és az emberi kapcsolatokba vetett utolsó remény. A többiek elvesznek. Mert ma, 2025-ben, Magyarországon biztosan senki nem fog utánuk nyúlni. Egyetlen út van csak: mi fordulhatunk egymás felé. 

Széles-Horváth Anna