Tíz hét nyári szünet, helló! – Itt egy bevált módszer pánikoló szülőknek

–

Előre szólok, hogy ez a módszer nem új, és sokaknak teljesen alap. De nekünk reveláció volt, amikor ráakadtunk, és rengeteget segített abban, hogy sikerüljön megtartani azokat a kereteket, amiket a tanítási időszak szokott.

A „titok” nyitja: a napi ritmus

Nem, ez nem napirend, ezt szögezzük le a legelején. Mi arra alkalmatlanok voltunk mindig is. Vannak azok a családok, amelyek mindig jönnek-mennek, spontán programokból állnak a napjaik, és nekik ez így rendben is van. Megjegyzem, ezzel együtt, nálunk azért óriási megborulások szoktak lenni abból, ha túlságosan összevissza alakulnak a dolgaink, a gyerekek szétesnek és túl is ingerelődnek, amikor eltűnnek a biztos pontok. 

De inkább kicsit távolabbról kezdem.

Azt hiszem, minden szülőnek ismerős a nyári szünetben unatkozó gyerek, akinek semmi nem jó, mindig akar valamit, ami mindig más, mint ami épp van. És ha nem engedjük meg, jön az alkudozás meg a cirkusz. Az élet hatalmi harccá válik, hogy mit, mikor miért szabad és miért nem. 

A napi (sőt, heti) ritmus ezeket a helyzeteket képes megelőzni, amivel mi a Waldorf oviban ismerkedtünk meg. 

A lényege, hogy

nem időre bontva osztjuk fel a napot, hanem a történések sorrendje fix.

Így egy egészen kicsi gyerek is hamar megszokja, hogy nagyjából mi miután következik. Például játszótérre csak az ebéd utáni pihenőt követően indulunk, így a délelőtti szabad foglalkozás nem azzal telik, hogy azon veszekszünk, lemegyünk-e a játszóra.

A tanító karantén

A járvány elején volt ugye a teljes bezárkózás, amikor újra kellett strukturálnunk az életünket, hogy elválasszuk a hétköznapokat a hétvégéktől. Főleg, hogy nálunk az iskolás gyerek is csak elsős volt, így valódi otthontanulás nem is nagyon történt. Én viszont home office-ban dolgoztam, ráadásul iszonyú stresszes volt a munkám, így létfontosságú volt megtalálni azokat a réseket, amikor le tudtam tenni a munkámat, és ki tudtam kapcsolni a gyerekekkel. 

A képernyőidő is totál katyvasz volt eleinte, nem szabályoztuk, hogy mikor lehet, mikor nem, mihez köthető ez a tevékenység, így mindig akkor nem lehetett, amikor épp el voltam/voltunk úszva munkával. Ez pedig egy gyerek számára követhetetlen. Közben ott volt a nyomás, hogy mindenképp levegőzniük kell a gyerekeknek, azt is minden egyes nap újra ki kellett logisztikázni. 

Az a lényeg, hogy

minél szervezetlenebb az életünk, annál több a konfliktusforrás, a végén pedig igazi aknamezőn élünk, ami rettenetesen kimerítő. 

Ráadásul ez most a nyári szünet, ami a gyerekeknek elvileg a móka, a felhőtlen lazulás időszaka. Úgyhogy immár majdnem kész haditervvel vagyunk felszerelkezve. Ezt pedig meg is köszönöm az amúgy pusztítóan nehéz karanténidőszaknak.

Családra szabott ritmus

Amikor két éve belevetettem magam a napi ritmus kérdéskörébe az interneten, rengeteg inspiráló blogot, cikket olvastam végig. Aztán egy este összeültünk a férjemmel, és elkezdtük a saját családunkra szabni ezt az úgynevezett módszert, amit mindennap képesek vagyunk betartani. 

Valahogy így nézett ki:

• ébredés, torna, jóga együtt
• reggeli (közös terítés, előkészítés, utána asztalleszedés)
• gyerekeknek szabad foglalkozás (ez nyilván nagyobbakkal reálisabb)
• tízórai
• közös rajzolás, festés
• ebéd (közös terítés, utána asztalleszedés)
• hangoskönyvhallgatás, olvasás, hétvégén mesenézés (aki még alszik délután, annak alvás)
• Irány a szabadba! (játszótér, kirándulás, programok)
• uzsonna
• szabad foglalkozás (vagy továbbra is játszótér, kirándulás, egyéb programok)
• közös játék
• fürdés
• vacsora (a fentiekhez hasonlóan)
• esti rutin (fogmosás, meseolvasás stb.)
• lefekvés

Na mármost ezt a napi ritmust ne úgy képzeljétek, hogy a felnőttekre ugyanez vonatkozik. A szabad foglalkozás idején elkészülhet az ebéd (én például a délutáni főzés és az online bevásárlás híve vagyok, így a másnapi ebéd is megoldva, a produktív délelőtti idő nem a konyhában megy el), megszülethet egy cikk, vagy ki lehet teregetni a ruhákat. Nyilván, ha állandóan mi felelünk a gyerekekért, akkor a saját dolgainkhoz kemény logisztikára van szükség, de ha tudjuk, hogy délelőtt és délután van két fix idősáv, amikor foglalkozhatunk a saját dolgainkkal, akkor a nyomás valamelyest csökkenhet rajtunk. És fókuszáltabban is tudunk dolgozni, amikor eljön az idő.

A gyerekek pedig, ha tudják, hogy garantáltan lesz olyan része a napnak, amikor minőségi időt tudunk együtt tölteni, vagy amikor kimozdulunk otthonról, akkor kevésbé fognak megkattanni a bizonytalanságtól. 

Unatkozik. És? 

Az unatkozástól alapból amúgy nem félek, ha elhangzik a bűvös „unatkozoooom” mondat, én általában (gondolom, kellőképpen irritáló módon) azt szoktam mondani, hogy az jó, mert abból lesznek a legjobb ötletek. Mert tényleg így gondolom. 

A legdurvábban vergődő gyerek is kitalál előbb-utóbb valami szuper elfoglaltságot, ha nem állunk neki hegyi beszédet tartani arról, hogy mekkora szegénységi bizonyítvány, ha nem tud mit kezdeni magával annyi játékkal körülvéve. 

Szerintem ki kell bírni a nyafogást, nem szabad félni az unatkozó gyerektől.

Persze, tudom, nem minden gyerek tud, vagy szeret egyedül bármit is csinálni, az én egyik gyerekem kifejezetten kiborult, ha nem szórakoztatta valaki, de szépen fokozatosan belejött, hogy vannak helyzetek, amikor neki kell tartalommal megtöltenie az idejét, és rájött, milyen óriási sikerélmény, ha ő oldja fel a kínlódós unatkozást. 

Annyira szétingereljük a gyerekeket már pici koruktól kezdve, rázzuk a csörgőt előttük akkor is, ha amúgy a kezük nézegetésével is ellennének. Aztán csodálkozunk, hogy kiborulnak, ha nem terítünk eléjük egy komplett gyerekműsort. Le kell lassulni, hagyni, hogy megugorhassák ezt a kihívást. Úgy tapasztaltam, nem sok idő kellett az átállásra. 

Étkezzetek ritmusosan!

A Waldorf ovikban például az étkezések keretezik a hétköznapokat. Hétfőn rizs, kedden árpa, szerdán köles, csütörtökön rozs, pénteken zab a nap gabonája, ami köré fűzik a menüt. A gyerekek hamar ráéreznek, hogy például csütörtökön, a rozsnapon cipót sütnek, és meg is eszik, ilyenkor már tudják, hogy közeleg a hétvége is. Ugyanígy a napi ritmus is segít eligazodni – még a kicsiknek is – abban, hogy időben hol tartunk nagyjából.

Persze nem kell minden mindenkinek gabonák szerint beosztania a hetet, nálunk például tavaly volt rizs-, bulgur-/kuszkusz-, tészta-, húsos és krumplis nap, és ez iszonyú sokat segített a menütervezésben is. Szerintem mindenki talál olyan fix pontokat a családi menüben, amelyek köré meg lehet alkotni egy heti ritmust.

Vizuális segítség

A Pinterest tele van csodaszép, szivárványszínű ritmuspéldákkal. Sokan úgy oldják meg, hogy az írás mellett valami rajzolt alakkal jelzik, mikor mi történik, így a kisebbek is el tudnak igazodni, és a szépen, együtt kidolgozott családi napi ritmust kiteszik a falra vagy a hűtőre. Ha jön a gyerek, hogy mesét akar nézni, akkor egyrészt megmondjuk, hogy hétköznap van, szóval tárgytalan a dolog, hétvégén meg ránézünk a ritmusra, és mondhatjuk, hogy nézd, most még ebédelünk és majd utána.

Ha betartjuk a kereteket, a gyerekek megtanulják, és irtó hálásak lesznek ezért a kiszámíthatóságért.

Valahogy attól, hogy ez a rutin fizikailag is testet ölt, „írva vagyon”, komolyan is veszik. 

  

Nem kell világmegváltásra törekedni – nekem sem, neked sem

A legfontosabb: ne rokkanj bele a ritmusodba!

Nyáron nálunk is vannak olyan napok, amikor jövünk-megyünk, és végül máshogy alakulnak a dolgok. De ha észszerű ritmust dolgozunk ki, akkor az házon kívül is nagyjából tartható. Nem szabad túlvállalnunk magunkat azzal, hogy olyasmiket akarunk beépíteni a mindennapi életünkbe, amit nem tudunk tartani. Ne írjuk a ritmusba, hogy mindennap elmegyünk a játszóra, ha meg kell hozzá feszülni.

Nem a tökéletes mintaszülő napirendjét kell felállítani, csak néhány olyan pontot érdemes összeszedni, amit képesek vagyunk keresztre feszülés nélkül megvalósítani.

Azt nem tudom garantálni, hogy mindenkinek beválik a ritmusmódszer. De azt elmondhatom, hogy két gyerekkel nekünk már többször is életmentőnek bizonyult. Hátha másnak is segít. Nektek van napi ritmusotok, rutinotok, napirendetek? 

Szabó Anna Eszter

A képek a szerző tulajdonában vannak