–

Licitálni az erőszakra

A Redditen bombaként robbant a hír, hogy egy cseh üzemeltetésű, igencsak beszédes nevű Motherless (vagyis „anyátlan”) amatőr pornóoldalra tömegével kerülnek fel arccal, névvel, engedély nélkül olyan felvételek, amiket az áldozatokról a tudtuk nélkül készítenek az utcán, tömegközlekedéskor, vagy, mondjuk, nyilvános mosdókban, vécécsészébe rejtett kamerákkal. Ha mindez nem lenne elég, 

az áldozatokról készült, gyakran erőszakosra szerkesztett tartalmak alá kommentelni is lehet, frankó kis csoportokba verődve licitálni lehet arra, ki mennyit fizetne azért, hogy az adott lányt a posztoló levadássza, és válogatott szadista módokon megkínozza, megerőszakolja, megölje, megalázza. 

Habár az oldal nemzetközi, ez a botrány most fiatal magyar lányokról tömegesen feltöltött tartalmak miatt robbant ki. 

Ezekhez a felvételekhez különféle keresőszavakat is illesztenek, például „hunt her down”, azaz „vadászd le”, vagy „girl meat market”, azaz „lányhúspiac”. 

Szerencsére egyre többen foglalkoznak az üggyel, és a cikk végén ajánlok is olyan hasznos oldalt, amit érdemes átnézni, követni. 

Most viszont szeretnék beleordítani a virtuális térbe. 

Tegnap óta már két kezem nem elég ahhoz, hogy összeszámoljam, hányan írták nekem azt, hogy gyomorgörcsük van, félnek, de közben a tehetetlenségtől gyilkos düh tombol bennük. 

Aztán voltak, akik azt mondták, nem történt semmi új, a világ eddig is ilyen volt. 

Vélemények cserélődnek, mindenki hozzáteszi a magáét. Akinek van gyomra, felmerészkedik az ominózus oldalra, hogy ellenőrizze, ő, vagy bármelyik ismerőse, szerette is felkerült-e. 

Én is megtettem, és uszkve húsz másodpercig bírtam. Inkább maradtam a Redditen és az Instagramon, ahol bőven találtam példákat arra, mivel is állunk szemben.

Az van, hogy nem, ez nem szimplán olyasmi, ami eddig is volt. 

Eddig csak tapasztalatból fakadó elképzeléseink voltak arról, milyen mocskos dolgok foroghatnak valaki fejében, ha nyálcsorgatva végignéz egy nőn. 

Levetkőztet a szemével, elképzeli, hogy dugna meg, vagy megfogdos, esetleg kiveri rád, beszól, beránt egy sikátorba, megerőszakol, megöl. Ezek mind reális forgatókönyvek, és sajnos mindennaposak. Nincs nő, akit ne ért volna életében legalább egyszer valamilyen abúzus. 

De a feltöltött felvételek alatti kommentek olyan világot nyitottak meg előttünk, amit hétköznapi ember elképzelni sem tud. 

Kiskorúak, felnőtt nők, senki sincs biztonságban

Láttam a budapesti Deák téren gyanútlanul sétáló, kiskorúnak tűnő lányt, akivel kapcsolatban kétszáz eurós vérdíjnál kezdődött a licit arra, hogy vékony karjait szanaszét vagdossák, és miközben elvérzik, addig erőszakolják minden irányból, amíg szét nem reped.

Egymást érték a kommentek, miket dugnának bele, és a vágott sebekre hogy élveznének rá. 

Volt olyan lány, akit halálra akartak rugdosni, és a hulláját csoportosan megerőszakolni. 

Bányai Judit influenszernek simán csak az Instáról leszedték a képét, és azt rakták fel, majd ecsetelték, hogy miután változatosan megkínozták, meggyalázták, hogy raknák be egy ládába étlen-szomjan, hogy ott haljon meg, de a feje persze lógjon ki, hogy arra verhessék napjában többször haláláig és utána.

Ez csak pár példa és nem lehet tudni, hány áldozat van, ugyanis a keresőszavak és a felhasználók is folyamatosan változnak, törlődnek, újjászületnek. Ráadásul olyan tartalmakat is töltenek fel, amiken nem „csak” képek vannak, hanem olyan videók is, amiken konkrétan bántalmaznak lányokat, a felvételek alatt pedig megy az élvezkedő kárörvendés.

Tudjuk már egy ideje, hogy létezik a nemzetközi incelmozgalom, ami csupa olyan fiatal férfiból áll, akik követelik vissza a nők megerőszakolására való jogot, és esküdt ellenségeik a feministák. A mostani eset kapcsán persze fontos megjegyezni, hogy nem tudjuk, kik állnak az anonim profilok mögött: az sem jelenthető ki tehát, hogy férfiak.

Mindenesetre ezek a kommentelők megjelennek a kommentszekciókban is, az üzeneteink között. Én magam is kaptam már olyan levelet, amiben az arctalan feladó azt ecsetelte, hogy ha nincs ínyemre az, ha utánam szólnak, vagy végigmérnek, akkor lehet, hogy nem basztak meg még elég alaposan, de sebaj, ő és pár haverja boldogan megteszik ezt, én meg majd döntsem el, hogy a fájdalomtól, vagy örömömben zokogok-e. 

Próbálok belegondolni, honnan jöhet ez az elementáris indulat irántunk. 

Hogy lehetünk, mi, nők egyszerre mindennél jobban vágyott és mindennél jobban gyűlölt emberek? 

Próbáltam elképzelni azokat, akik ezeket az iszonyú kommenteket írják. 

De ahogy Mózes Zsófi kollégám is felhívta rá a figyelmet, nagyon káros sztereotipizálni az online zaklatókat. A bántalmazók ugyanis sokfélék, és egyáltalán nem biztos, hogy kicsit is hasonlítanak arra a képre, ahogy, mondjuk, a filmekben ábrázolják őket, sőt. És ez nemcsak a külső jegyekre igaz, hanem az életmódjukra is. Könnyen lehet, hogy nem dühösek és magányosak, hanem vannak szeretetkapcsolataik, és a családtagjaik lennének a legjobban megdöbbenve, ha olvasnák az anonim kommentjeiket. 

Zsófi idéz egy nagyon érdekes tanulmányt a témában. Ebből kiderül, hogy „az online trollkodásra való hajlam tipikus jele lehet a pszichopátiának és a szadizmusnak – mindkettőt súlyos empátiadeficit jellemzi”. Meglepő módon viszont a kutatók azt is megállapították, „hogy a társadalmi kirekesztettség érzése és az alacsony önbecsülés nem korrelál az online zaklatással – tehát bőven vannak a trollok között, akik köszönik, elégedettek az életükkel, a szociális hálójukkal, és magas az önbecsülésük. Ez alapján nyilvánvaló, hogy a trollokat kizárólag alacsony önértékelésű, magányos vagy dühös embereknek tekinteni nem helytálló.

Ők sokkal inkább azok az internetes zsarnokok, akik örömüket lelik mások zaklatásában, és a trollkodást arra használják, hogy hatalmat és kontrollt gyakoroljanak mások felett – az online térben is.”

 A figyelmeztető posztokat korlátozza a közösségi média

A helyzet az, hogy én már voltam erőszak áldozata. Kislányként zaklattak, korombeliek és felnőttek, gimnazistaként pedig megerőszakolt egy ismerős férfi. A kettő között számtalan más abúzus ért, de azok már szinte említésre sem méltók, annyira hétköznapiak egy fiatal nő számára. 

Hosszú évek kemény munkája volt, hogy rendezzem magamban ezeket a traumákat, hogy újraépítsem a mínuszból az önértékelésem, hogy végre élvezni és becsülni tudjam, hogy nőnek születtem. Nemcsak magamért volt ez fontos, hanem mert van egy lányom is. Mindennél jobban szeretném, hogy őt soha ne érhesse semmi ilyesmi. De nincsenek illúzióim. Amikor megláttam, hogy láthatóan kiskorú lányok kerültek fel erre az oldalra, és válogatott, gyomorforgató kegyetlenkedéseket ecsetelgettek velük kapcsolatban, egyszerűen beleszédültem abba, mennyire sok dolgunk van még. 

Ehhez képest a Motherless-mocsokkal kapcsolatos figyelmeztető posztokat, sztorikat a Meta veszélyes tartalomnak minősítve sorra leszedi, a posztolók oldalát felfüggeszti, korlátozza, Bányai Judit is így járt. Nekem is leszedte több sztorimat az Instagram a közösségi elvekre hivatkozva. 

Közben a botrány kirobbanása után már rengetegen jelentették az ominózus oldalt és ezeket a tartalmakat, de ahogy az ilyenkor lenni szokott, a felhasználók mindig megtalálják a maguk kis szigetét az online térben, és ehhez nem kell a dark webig süllyednünk.

Aki nem látja, hogy baj van, az a probléma része

A magyar hatóságoknak egyelőre nem sok mozgásterük van, mivel az oldal Prágában lett bejegyezve (és egyelőre hárítja a felelősséget), de a bántalmazós videók kapcsán ismeretlen tettes ellen nyomozást indítottak, végül is, az is valami. De mint tudjuk, hazánkban az online zaklatás, vagy úgy általában a nők elleni erőszak gyakorlatilag utolsó a fontossági sorban, nincs rá kiépült rendszer. 

Nagyobb veszélyforrásnak tekintendők az LMBTQ+-közösség tagjai, a liberálisok, vagy a diplomás, gyermektelen nők, mint azok, akik nyilvános vécékbe rejtett kamerákból nyert fotók fölött azon versengenek, ki tud szadistább perverziót kifundálni. 

Csak az nem látja, mekkora a baj, aki nem akarja látni. Márpedig, aki nem akarja látni, az akárhogy is nézem, a probléma része. 

Annyi haszna van ennek az ügynek, hogy óriási visszhangot kapott az online térben, ami talán legalább felhívja a figyelmet arra, hogy gáz van. De hogyan tovább? Ezt nem tudjuk. Közben próbálunk nem szorongani, nem általánosítani, hiszen mégsem lehet rettegésben élni, és hát ne bántsuk már a férfiakat azzal, hogy félünk.

Mégis, most talán kaptunk egy esélyt arra, hogy összefogjunk, hogy megmutassuk, nem vagyunk közönyösek és csak azért sem fásulunk bele ebbe a reménytelennek tűnő, végtelenül kimerítő küzdelembe. 

Ha szeretnél naprakész információkat kapni, az ügyet felkaroló és a nemzetközi hatóságokkal már kapcsolatba lépő Url Izabell író, influenszer, nőjogi aktivista oldalán megtalálod. 

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / Jiri Studnicky

Szabó Anna Eszter