Ki volt a meztelenül menekülő fiú a Gecsemáné-kertben?

–

A bibliakutatók különösen értékelik az olyan személyes apróságokat, amelyek más szentíróknál nem szerepelnek. Ezek a „saját anyagok” a mű szerzőjére utalhatnak. Egy olyan nagy horderejű eseménynél, mint Jézus elfogatása, csak annak lehet fontos megemlíteni, hogy egy fiú meztelenül menekült el, aki maga is jelen volt – vagy még inkább: maga is átélte az eseményeket.

Hogy Márk, az evangélium szerzője (más néven János Márk) lehetett ez a menekülő fiú, azt alátámasztja az is, hogy tudta: nem akármilyen ruhát, hanem egy szál gyolcsinget, vagyis éjszakai öltözéket viselt a fiú a meztelen testén.

János Márk ugyan nem tartozott a Tizenkettőhöz, de a szélesebb tanítványi kör része volt. Valóban fiú – vagy legalábbis fiatalember – lehetett még ekkor, hiszen a kutatások szerint jó 10–15 évvel fiatalabb volt Jézusnál.

Márk jómódú, jeruzsálemi lévita, tehát papi családból származott. Édesanyja, Mária háza a jeruzsálemi ősgyülekezet központjává vált. Egyes bibliakutatók úgy vélik, hogy az utolsó vacsora is Mária házában zajlott, és Márk volt az a vizeskorsót vivő ifjú, aki megmutatta a tanítványoknak az utolsó vacsora termét (Mk 14,13).

Első olvasásra talán furcsának tűnhet, hogy a tanítványok odamennek egy számukra ismeretlen emberhez, azt mondják: „a Mester nálad akarja megünnepelni a páskavacsorát”, és az illető gondolkodás nélkül befogadja őket. Ez azonban akkoriban nem volt szokatlan, hiszen páska idején zarándokok ezrei érkeztek egész Izraelből Jeruzsálembe, és a páskavacsora méltó megünnepléséhez szállást kellett bérelniük. Ebben az esetben azonban valószínűleg többről volt szó: Márk anyja, Mária minden bizonnyal ismerte Jézust és a tanítványait, sőt, az sem kizárt, hogy távoli rokonság fűzte őket össze.

Az utolsó vacsora Márk szemszögéből

Ha mindez igaz, akkor Márk voltaképpen tudósít minket az utolsó vacsoráról. Ha nem is ült ott a tanítványok között a felső szobában, mindenképpen jelen volt a házban, és a szemtanú hitelességével számol be az eseményekről. Nem beszélve arról, hogy később Péter munkatársa lett, így valahol Péter tanúságtételét is kihallhatjuk Márk szavain keresztül.

A bibliakutatók ma már úgy vélik, hogy Márk evangéliuma volt időrendben az első újszövetségi irat. Régebben Máté evangéliumát tartották a legkorábbinak, Márkét pedig – szűkszavúsága miatt – kivonatnak. A mai bibliakritikai kutatás azonban egyre inkább azt látja bizonyítottnak, hogy Márk evangéliuma az első, és erre az írásra építkezett később Máté és Lukács is.

Ezért is érdemes megvizsgálni, melyek azok a tipikus jegyek, amelyekben Márk eltér a többi evangélistától az utolsó vacsora leírásában – illetve mi lehet az, amit éppen tőle vettek át a későbbi szentírók. Márk igen szófukar szerző, így figyelemre méltó, hogy helyet ad egy látszólag jelentéktelen apróságnak, a Gecsemáné-kertből meztelenül menekülő fiúnak.

Mint említettük, Márk az, aki a legrészletesebben írja le az utolsó vacsora helyszínének megtalálását és az előkészületeket. Az egyik legérdekesebb momentum azonban az, hogy Júdás árulásánál nem említi meg a motivációkat. Valójában nem tudjuk meg tőle, Júdás miért árulta el Jézust. Nem a pénzért – hiszen a vérdíjat csak azután ajánlották fel a főpapok, miután Júdás már megegyezett velük. Ezt a verziót írja le Lukács is, míg Máté evangéliumában Júdás konkrétan rákérdez, hogy mennyit fizetnek Jézus elárulásáért (Mt 26,15).

János ugyan nem említi a vérdíjat, de többször is jelzi, hogy Júdás kezelte a tanítványok közös pénzét, és hogy „tolvaj volt, és a nála levő erszényből elszedegette, amit beletettek” (Jn 12,6).

Márk későbbi életútja

Márk édesanyjának, Máriának a háza Jézus kereszthalála után is fontos helyszín maradt, hiszen gyakran itt gyűltek össze az első keresztény gyülekezet tagjai. A Biblia ugyan nem azonosítja konkrétan Mária házát, de a hagyomány szerint itt jelent meg Jézus a tanítványainak, majd Tamásnak is, és a pünkösdi csoda is vélhetően itt történt.

Az Apostolok cselekedetei (ApCsel 12,12) is beszámol arról, hogy amikor Pétert egy angyal kiszabadította a börtönből, Márk anyjának, Máriának a házához ment, ahol sokan voltak együtt, és imádkoztak. Tehát ez a ház nem csupán fizikai értelemben volt menedék, hanem a gyülekezet otthonává is vált, ahova Péter a megpróbáltatásai után – mondhatni – „hazament”.

Így Márk az első gyülekezet központjában élt és mozgott. Annyira aktív szerepet vállalt, hogy Pál apostol magával vitte őt az első missziói útra Barnabással együtt, aki Márk rokona volt. Azonban Márk Ciprusról visszafordult, így Pál a második missziói útjára már nem akarta őt magával vinni. Ez feszültséget, sőt szakadást is okozott Pál és Barnabás között. Végül Pál Szilászt választotta útitársul, Barnabás pedig Márkkal tért vissza Ciprus szigetére (ApCsel 15,36–41).

„Márk, az én fiam!”

A keresztény hagyomány szerint Márk volt az első, akit Péter megkeresztelhetett, ezért nevezhette őt a levelében így: „Márk, az én fiam” (1Pt 5,13). Talán ez a mondat képezi alapját annak a későbbi egyházi hagyománynak, amely szerint Márk Péter „tolmácsa” volt – ez arra utalhat, hogy ő jegyezte le Péter tanításait és beszédeit.

Origenész úgy véli, hogy Péter bízta meg Márkot: írjon le mindent, amit látott és hallott, különösen azt, amit Péter elmondott. Márk evangéliuma ezekből a feljegyzésekből állhatott össze, valószínűleg Péter mártírhalála után.

Bár ezt történelmileg nem tudjuk teljes bizonyossággal igazolni, az evangélium nyelvezetéből és stílusából kikövetkeztethető, hogy Márk művét pogány, vagyis nem zsidó származású keresztényeknek szánta. Feltehetően időszámításunk szerint 60–70 között, esetleg valamivel korábban írta meg.

A nem zsidó olvasóközönségre utal egyrészt a mű rövidsége, másrészt az a közérthető, hétköznapi görög nyelvezet, amelyet Márk használ. Az evangélium Rómában született, és Eusebius egyházatya szerint Péter római igehirdetéseinek hallgatói kérték meg Márkot, hogy örökítse meg a tanításait írásban.

A szárnyas oroszlán

Márk későbbi életéről a Szentírás mindössze annyit említ, hogy a Rómában raboskodó Pál magához hívatta, mert úgy érezte, hasznát tudja venni (2Tim 4,11).

További sorsáról a Biblia nem tanúskodik, de a római katolikus hagyomány szerint hosszú éveken át Alexandriában végzett térítő munkát, és ő lett a város első keresztény püspöke. A hagyomány szerint az első század végén vértanúhalált halt.

A 13. században keletkezett, szentek életrajzait összegyűjtő Legenda Aurea arról számol be, hogy Márk éppen húsvéti misét tartott, amikor pogány papok megtámadták, kötelet hurkoltak a nyakára, és a „Visszük a bikát!” felkiáltással vonszolták végig Alexandria utcáin, hogy börtönbe vessék, majd végül megégessék. Halála után – a legenda szerint – az Úr felhőszakadást zúdított Alexandriára, és a szent támadói elmenekültek. Mivel a máglya kialudt, az alexandriai keresztények titokban el tudták temetni az evangélista testét.

Márk jelképe a szárnyas oroszlán lett, mivel evangéliumának kezdetén Keresztelő Jánosról ezt írja: „Íme, elküldöm előtted követemet, aki elkészíti utadat; kiáltó szava hangzik a pusztában: Készítsétek az Úr útját, egyengessétek ösvényeit!” (Mk 1,2–3)
A korabeli egyházatyák e pusztába kiáltó szó erejét az oroszlán bőgéséhez hasonlították, innen ered Márk evangélista állatábrázolása.

Márk földi maradványait 829-ben velencei kereskedők vásárolták meg és csempészték ki Alexandriából, majd Velencébe vitték. Így lett Velence védőszentje Szent Márk, akinek szárnyas oroszlánja ma is a város jelképe és spirituális védelmezője.

Miklya Luzsányi Mónika