A lekötözéstől a kényszervizsgálatokig: a nők kiszolgáltatottsága a nőgyógyászatban

–

Ha traumatudatos nőgyógyászati ellátásról beszélünk, leginkább olyan kezdeményezések juthatnak eszünkbe, amelyek kifejezetten traumatizált csoportok számára jöttek létre – például háborús túlélőknek vagy hajléktalan nőknek. Ez utóbbi, traumaérzékeny csoport számára 2022-ben nyílt nőgyógyászati rendelő a BMSZKI, a Budapest Bike Maffia, a Józan Babák Egyesület és az EMMA Egyesület összefogásával – erről Fiala Borcsa írt riportot.

Csakhogy ideális esetben a traumatudatos nőgyógyászati ellátás nemcsak ezeknek a csoportoknak járna. A „trauma” terhelt szó, amelyhez többnyire valamilyen drasztikus eseményt társítunk – holott a trauma nem magában az eseményben rejlik, hanem abban a túlterheltségben, amit az idegrendszer elszenved, ha a történés túl gyors, túl sok vagy túl intenzív ahhoz, hogy meg tudjunk küzdeni vele.

A nők élete során rendkívül gyakori a trauma 

A 18-74 év közötti magyar nők 49,1 százaléka (1.779.676 nő) ellen követtek el valaha fizikai erőszakot, ezzel való fenyegetést és/vagy szexuális erőszakot. Az erőszakformák közül az érintett nők nagyobb része (31,2%) a fizikai erőszakot, kisebb részük (17,9%) a szexuális erőszakot jelölte meg.

A nőgyógyászati ellátás pedig kifejezetten olyan terület, ahol különösen magas az újratraumatizálódás kockázata. Dr. Győrfy Judit jogász, mentálhigiénés szakember, nőjogi aktivista, a BMSZKI traumatudatos nőgyógyászati rendelőjének szakmai képzője szerint a kapcsolati traumában érintett nők 80 százaléka szenved PTSD-tünetektől.

„Ezek akkora számok, hogy nem megengedhető, hogy egy nőgyógyász ne ismerje fel ezeket a reakciókat, és ne kezelje traumatudatos szemlélettel a pácienseket – minimalizálva az ellátásban rejlő lehetséges veszélyeket” – mondja a szakember, majd hozzáteszi: „Az emberséges bánásmód minden nőnek jár.

A traumatudatos szemlélet nem azt jelenti, hogy ismernünk kell a páciens traumatörténetét, hanem azt, hogy mindenkinek egyformán magas színvonalú, biztonságos ellátást biztosítunk. Azt szoktuk mondani: a traumatudatos nőgyógyászati ellátás olyan, mint egy akadálymentes feljáró. Akinek egészséges a lába, annak is kényelmes felmenni rajta – akinek kerekesszéke van, annak pedig életmentő.”

Nincs még egy területe az egészségügynek, ahol a nők ennyire kiszolgáltatottak

A szülészeti erőszak ma már nem ismeretlen fogalom, ám a probléma ennél sokkal komplexebb: nem korlátozódik csupán a szülő nőkre. Az is találkozhat erőszakos bánásmóddal, aki „csak” egy általános nőgyógyászati vizsgálatra érkezik. Ezek a visszaélések azonban – Dr. Győrfy Judit szerint – gyakran észrevétlenek maradnak.

A nőgyógyászati erőszak sok fajtája kulturálisan elfogadott, normalizált. Pedig – ahogy a szakember fogalmaz – nincs még egy olyan egészségügyi terület, ahol ennyi mindent meg lehet tenni egy nővel: a lekötözéstől kezdve a kényszervizsgálatokig.

A szülészeti és nőgyógyászati erőszak az ellátás során elkövetett káros gyakorlatok széles körét foglalja magában, például bántalmazást, kényszerítést, nem konszenzusos vizsgálatokat és/vagy orvosi beavatkozásokat, diszkriminációt, elhanyagolást, méltatlan bánásmódot a konzultációk során, infantilizálást, szóbeli bántalmazást (mint például nem megfelelő megjegyzések, gúnyolódás), orvosilag nem indokolt – akár káros – eljárásokat, az ellátás vagy információ megtagadását vagy késleltetését, illetve paternalisztikus hozzáállást. És a lista még nem ér véget.

Franciaországban a Nők és férfiak közötti egyenlőségért felelős főtanács (Haut Conseil à l'Égalité entre les femmes et les hommes, HCE), egy független kormányzati szerv. 2018-ban jelentést tett közzé, amely a szülészeti és nőgyógyászati erőszakot a következőképpen definiálja:„A legsúlyosabb szexista cselekmények, amelyek a nőgyógyászati és szülészeti kezelések kontextusában előfordulhatnak.” A definíció így folytatódik: „A nőgyógyászati és szülészeti ellátás során elkövetett szexista cselekmények olyan gesztusok, megjegyzések, gyakorlatok és magatartásformák, amelyeket az ápolószemélyzet egy vagy több tagja tanúsít vagy mulaszt el egy pácienssel szemben, amelyek a nőgyógyászat és szülészet történetének részét képezik – és amelyeket áthat a női test (szexualitás és szülési képesség) feletti ellenőrzés vágya.”

Hozzáteszik, az Európa Parlament 2024-es jelentése szerint a nőgyógyászati erőszak rendkívül változatos formát ölthet – a legártatlanabbtól a legsúlyosabb esetekig.Ezek az élmények maradandó lelki és fizikai traumát okozhatnak, vagy felszínre hozhatják korábbi traumák emlékét, így újra traumatizálhatják a pácienst. A vizsgálatokkal kapcsolatos szorongás következtében sok nő inkább elkerüli vagy halogatja az orvosi ellátást – ezzel pedig megnő a diagnosztizálatlan betegségek kockázata.

Sokféleképpen lehet üzenni egy páciensnek, hogy emberként kezelik

A nőgyógyászati látogatások ritkán kényelmesek. A spekulumot hidegnek és fájdalmasnak érezhetjük, amikor a hüvelyen keresztül a méhnyakig bevezetik. Már önmagában is sebezhetőnek érezzük magunkat egy ilyen helyzetben, de azok számára, akik átélték a szexuális bántalmazás valamilyen formáját, egy rutinvizsgálat is elviselhetetlen lehet.

Ennek ellenére rengeteg női történet szól arról, hogy az orvosok egyszerűen nem veszik komolyan a nők tüneteit. Sokan évekig várnak az életminőségüket megváltoztató kezelésre, miközben az állapotuk súlyosbodik, a gyógyítás pedig egyre nehezebbé válik. A nők gyakran számolnak be arról is, hogy az orvos nem magyarázza el világosan az eljárás lépéseit, ami félelmet és bizonytalanságot szül. Számtalan történet kering arról, hogy a fájdalmukat elbagatellizálják, vagy bántó megjegyzéseket kapnak, mint például:

„Ez csak egy kis csípés.”
„Biztosan érzékenyebb a fájdalomra.”
„A legtöbb beteg nem panaszkodik ennyit.”
„Nyilvánvalóan még soha nem szült, ha ez ennyire fáj.”

Dr. Győrfy Judit szerint ez a hibáztató, lekezelő, megtévesztő, sőt megszégyenítő kommunikáció sajnos gyakori jellemzője a nőgyógyászati ellátásnak. Ráadásul nem ritkák a súlyosabb határátlépések sem.

„Az orvos teljesen feleslegesen megsimogatja a páciens combját, úgy végez vizsgálatot, hogy közben a csiklót izgatja, vagy előzetes jelzés nélkül kezd el mellvizsgálatot. Hallottam olyan esetről, ahol inszemináció után szájra puszit adott a páciensnek, vagy olyan utalásokat tett, amelyek ebben a helyzetben teljesen helytelenek. Ezeket sok nő nem is tudja pontosan megfogalmazni, csak érzi, hogy valami nagyon nincs rendben” – mondja a szakember.

Hangsúlyozza, hogy sok nőnek akár nemierőszak-szerű élményei is lehetnek egy-egy ilyen beavatkozás után. „Egy konszenzus nélküli nőgyógyászati vizsgálat ugyanolyan tüneteket válthat ki, mint amilyeneket egy szexuális erőszak túlélője tapasztal: a tehetetlenség érzése, rémálmok, emlékbetörések egyaránt megjelenhetnek. Azok, akik párkapcsolati erőszakot éltek át, újra azt élhetik meg, hogy elveszítik az irányítást a testük felett.”

A páciens-orvos kapcsolat – még akkor is, ha az orvos kedves és empatikus – hatalmi helyzet. Az orvos a saját terepén mozog, miközben a páciens kiszolgáltatottan, félmeztelenül fekszik, és az intim tapasztalatairól kénytelen beszélni. Egy traumatudatos nőgyógyász tudatosan igyekszik ezt az egyenlőtlenséget csökkenteni: kommunikációval, méltó bánásmóddal.

„Sokféleképpen lehet üzenni egy páciensnek, hogy emberként kezelik. Ha ez megtörténik, a nők nagyon hálásak – mert a testünkön keresztül értjük meg igazán, hogyan bánnak velünk. Amennyire mélyre tud menni egy rossz bánásmód, annyira gyógyító lehet az az élmény, amikor először megtapasztaljuk, hogy valaki türelmes velünk, és nem érezzük magunkat elutasítottnak.”

Meleg, kapcsolódó, empatikus hozzáállás

Mivel a nőgyógyászati vizsgálatok általában meglehetősen invazívak, a nőgyógyászoknak különös figyelmet kellene fordítaniuk arra, hogy minimalizálják a páciensek szorongását.

„Traumatudatos szemléletben dolgozni azt jelenti, hogy az ott dolgozók ismerik a trauma tüneteit, ezáltal könnyebben megértik a kliensek időnként heves, impulzív, nem együttműködőnek bélyegzett reakcióit. Értik, honnan fakadnak ezek a viselkedések, és képesek jobban kapcsolódni, biztonságot teremteni” – világítja meg Dr. Győrfy Judit.

„Nem problémás ügyfélként tekintenek az érintettre, hanem olyan emberként, akinek segítségre van szüksége, aki fél, nem érzi magát biztonságban, nincs elegendő információja, vagy valamely szükséglete nem teljesül. Fontos szempont, hogy az orvos leépítse a tekintélyelvű, hierarchikus viszonyulást, partnerként kezelje a páciensét, bevonja a döntésekbe, és diszkriminációmentesen viszonyuljon hozzá.”

A kiszolgáltatottság csökkentése nemcsak a kommunikációban, hanem a térrendezésben is megjelenik: a traumatudatos rendelő biztonságot sugároz. Például fontos, hogy a páciens lássa, hol van az ajtó, és az sem mindegy, hogyan helyezkedik el a nőgyógyászati asztal, van-e függöny a tér leválasztására.

Rengeteget számítanak az orvos gesztusai: bemutatkozik-e, néven szólítja-e a pácienst, tart-e szemkontaktust, megmutatja-e az eszközöket, elmagyarázza-e, milyen érzésekre számíthat a vizsgálat során, illetve tud-e alternatívát kínálni, ha egy műszer kellemetlenséget okoz.

„Ha valakinek nem megy a hüvelyi vizsgálat, az sem baj – akkor annak az alkalomnak az volt a célja, hogy megismerkedjen az orvossal. Egy traumatudatos nőgyógyásznak rugalmas, egyéni ellátást kell biztosítania. Alapvetés kellene legyen, hogy türelmes, nem hibáztat, nem alkalmaz verbális erőszakot, és felismeri a trauma tüneteit a páciensek viselkedésében” – mondja Judit.

„Ha egy nő megosztja a traumatörténetét, az orvosnak tudnia kell, hogyan fogadja jól. Friss trauma esetén pedig ismernie kell a megfelelő irányokat, hogy hova lehet a pácienst továbbküldeni. Ideális esetben a rendelőben szociális munkás is jelen van, aki segíthet a belépés előtti felkészülésben, és a vizsgálat után is rendelkezésre áll, hogy átbeszéljék a történteket.”

A traumatudatos ellátás tehát nem mást jelent, mint meleg, kapcsolódó, empatikus hozzáállást – olyan orvosi attitűdöt, amelyben a testi biztonság mellett a lelki biztonság is megteremtődik.

Attól, hogy kedves, még nem traumatudatos

Judit szerint az Egyesült Államokban az elmúlt tíz évben robbanásszerű fejlődés ment végbe a traumatudatos ellátás területén: a nőgyógyászok különböző továbbképzéseken vehetnek részt, és mára alapelvárás lett ez a fajta megközelítés.

Magyarországon azonban ez a szemlélet még egyáltalán nem terjedt el, és nagyon nehéz olyan szakorvost találni, aki progresszíven, érzékenyen közelít a témához. Akik viszont mégis így dolgoznak, jellemzően túlterheltek. Persze nem arról van szó, hogy az egészségügyi szakemberek tudatosan élnének vissza a helyzetükkel, vagy szándékosan alkalmaznának nőgyógyászati erőszakot.

Csakhogy attól, hogy egy orvos kedves, még nem nevezhető traumatudatosnak. Ez ugyanis nem egy tulajdonság, hanem egy tanulható attitűd, szemlélet és eljárásmód.

A probléma gyökere, hogy a traumatudatosságot az orvosi egyetemen nem tanítják, az orvosok számára pedig nincs elérhető szupervízió vagy mentálhigiénés támogatás. Sokan kiégtek, kizsigereltek.

„A saját igényeik és szükségleteik sincsenek kielégítve. Egy olyan munkakörnyezetben, ahol ők maguk sem tapasztalnak empátiát, nagyon nehéz előtérbe helyezni a páciensek jóllétét. A tekintélyelvűség ráadásul mélyen beágyazott ebben a szakmában. Sok orvos már elképzelni sem tudja, milyen lehet a másik oldalon lenni – a páciens helyében” – mondja Judit.

A traumatudatos nőgyógyászat – amely minden nőt megilletne – jelenleg leginkább magánpraxisokban valósulhat meg, ha a szolgáltató nyitott a szemlélet elsajátítására. A megoldás azonban Judit szerint nem egyéni jó szándékon múlik, hanem rendszerszintű változást igényelne: központi akaratot, képzéseket, minőségbiztosítást, amely tudja ellenőrizni, hogy az alapkritériumok valóban teljesülnek-e.

Ugyanakkor arra is figyelmeztet, hogy a „traumatudatos” kifejezés könnyen kiüresedhet, ha tartalom és minőségbiztosítás nélkül kezdik el használni – ahogyan az már megtörtént más szlogenekkel, például a „baba- és mamabarát ellátás” esetében.

A szakember hangsúlyozza: a traumatudatosság nemcsak a pácienseknek jár, hanem a teljes ellátórendszer működését is át kell hatnia. „Arra is gondolni kell, hogy vajon a rezidens jól érzi-e magát a főorvosa mellett. Hiszen csak akkor tud valaki jó ellátást biztosítani, ha ő maga sincs elnyomva, és rendben érzi magát abban a környezetben, ahol dolgozik – ezt nem lehet különválasztani.”

Bánosi Eszter