A feltörekvő, bölcs bolond, a poénokkal sortüzelő tréfamester és a bugyuta balfék – Ilyenek a bohócszemélyiségű emberek

–

Mások világát jelentő deszkák

Tíz év körüli lehettem, amikor anyukám egyik nap bejelentette: jobban örülne neki, ha a majomkodásomat inkább házon kívül kamatoztatnám (vagy kamaszoztatnám?), ezért beíratott egy színjátszó csoportba. Határozottan emlékszem, mennyire meglepett e mondatban rejlő két tényező. Egyrészt soha nem definiáltam volna a viselkedésemet majomkodásként (nyugi, tudom, hogy szeretettel mondta), másrészt egy morzsányi színészi ambíció sem volt bennem soha, képtelen vagyok mást játszani, mint ami a valós állapotom, és míg a valódi színészek munkája előtt mély tisztelettel és csodálattal adózom, a magam részéről a „színészkedésemet” valahogy mindig is füllentésnek, hazugságnak éltem meg. Tehetségtelenségem persze hamar kibukott a kurzuson: nem kellett nagyítóval vizsgálgatnom magam, hogy lássam, zongorázni lehet a különbséget az én produkcióm és a színpadra termett színészpalánták őszinte átélése között.

Színész tehát nem lettem, az úgynevezett majomkodásom azonban a mai napig megmaradt. Szinte csak derűs vagy legalábbis egy vidám csattanóval lezárt dolgokat írok. Minden helyzetben meglátom a vicceset, sőt ezt legtöbbször ki is mondom (bár már megtanultam moderálni magam, és bizonyos poénokat már tényleg csak szűk baráti körben engedek meg magamnak, ahol tudom, hogy belefér). Feszült helyzetekben gyakran érzem úgy, hogy oldanom, tompítanom kell a stresszt egy mosoly és egy poén segítségével.

Nyugodtan űzök magamból is tréfát, nem ragaszkodom hozzá, hogy minduntalan mindenki komolyan vegyen, szívesen karikírozom a másokéi mellett a saját tulajdonságaimat is.

Úgyhogy persze felötlött bennem már többször is a kérdés: lehet, hogy – jungi értelemben – bohócszemélyiségem van?

„Magamat kigúnyolom, ha kell, de hogy más mondja, azt nem tűröm el!”

Biztos te is ismersz olyan embereket, akikre illik a bohóc leírás, de azért nagy vonalakban összefoglalom, honnan ismerhetők fel. Egy közösség tréfamestere (legyen az az iskolában az „osztály bohóca” vagy egy munkahelyen az örökös poén- és jókedvfelelős) spontán, jókedvű, időnként szarkasztikus humorú, gyors gondolkodású illető, akinek semmi sem szent, szívesen élcelődik akár a maga kontójára is, ezzel is mutatva, hogy ő aztán igazán nem veszi magát komolyan. Nem bírja a komor hangulatot, mindenről eszébe jut valami vicces, amivel azonban olykor bakot lő, főleg, mert nem feltétlenül érzi, melyik az a helyzet vagy dolog, amivel nem illik viccelni – főleg a mai, píszí-labirintusba tévedt világban. 

A bohóc-személyiségtípusú ember vidám, könnyed hozzáállása azonban nem szabad, hogy megtévesszen: igenis lehet végtelenül érzékeny, akinek rosszulesik, ha mások kigúnyolják őt vagy összenevetnek a háta mögött.

A bohóckodás előnyei

A tréfálkozás igenis lehet felszabadító erejű, netán fájdalomcsillapító hatású – a bohóctípusokat ezért is kedvelik oly sokan. Szükségünk is van olyan poéngyárosokra, akik megmutatják egy-egy kellemetlen, nehéz helyzet vagy elviselhetetlennek tűnő személy viselkedésének abszurditását, majd azt kissé kiforgatva a nevetséges oldalát is. Hiszen azt már a roxforti mumusűző varázslatnál megtanulhattuk: a félelmetes dolgokat leginkább úgy hatástalaníthatjuk, ha nevetségessé tesszük őket.

A bohócok általában tudnak magukon nevetni, és ezzel másokat is arra ösztönöznek, hogy ne vegyék magukat sem túlságosan komolyan.

Általában ragadós a vidámságuk, a környezetükben mások is jó kedvre derülnek.

Arról se feledkezzünk meg, hogy nem véletlenül voltak az uralkodóknak udvari bolondjaik (gondolj csak a bölcs bolondra a Mátyás királyos rajzfilm sorozatban): a bolond az, aki humorral emészthető formába tudja csomagolni a fájdalmas igazságokat, aki ki meri tehát mondani azt, amihez másoknak nincs merszük. Így pedig a befolyásos körökhöz tartozásának köszönhetően akár jóval nagyobb hatalommal is bírhat, mint azt az örökké vigyorgó képe alapján sejtenéd. 

„Az anyját is eladná egy jó poénért”

A bohócszemélyiségű emberektől a környezete rendszerint el is várja a jókedvet és a gavallérosan szórt poénokat, így ha szerepükön kívül viselkednek (hiszen ők is lehetnek maguk alatt, mint bárki más), akkor sokan nem tudnak ezzel mit kezdeni. Ez lehet nagy teher is rajtuk, de azt is érdemes figyelembe vennünk, hogy a bohócmaszk mögött nem feltétlenül áll mindig egy valóban felhőtlenül vidám, boldog ember, gondoljunk csak a Joaquin Phoenix által zseniálisan megformált Joker karakterre. A nagy tréfagyárosok sokszor fedik el poénokkal a belső, szomorú valóságukat.

A legfőbb gond azonban valóban abból adódik, ha valaki nem érzi, mikor és mibe nem fér bele a poénkodás, az pedig örökké erősen szubjektív marad, van-e helye az adott poénnak, és jár-e a gúnyért megtorlás

– idézzük fel egy pillanatra a Charlie Hebdo szerkesztősége elleni tragikus 2015-ös terrortámadást, amelyben húszan vesztették életüket és tizenegyen sérültek meg a vallásellenes, az iszlámot gyakran kigúnyoló karikatúráik miatt.

A rosszízű poénkodás (ami gyakran a gúnyolódás határát súrolja) ráadásul kirekesztő, netán bullying stílusú, vagy karaktergyilkos is lehet, a sértő vicceskedésre pedig nyilvánvalóan értelmetlen ráragasztani sebtapaszként egy „mit húzod fel magad, hiszen csak vicceltem!” (áldozathibáztató) mondatot.

Azt is feltétlenül észben kell tartani, hogy nem mindenki szereti a poénkodást – főleg nem a bohóc-személyiségtípusú ember által favorizált sűrűségben.

A bohóc archetípus két érdekes alfaja

Röviden említettem már az udvari bolondot mint az uralkodó bizalmasát. Ez a típus rendszerint elbűvölő, gyors észjárású és intelligens. Humorával gyakran elfedi valódi szándékait, ravasz, ambiciózus, élvezettel használja ki, hogy az emberek nem veszik komolyan (ami persze időnként óriási hibának bizonyul). Az udvaribolond-típusú emberek népszerűek, sok barátjuk van, a kapcsolati hálójuk óriási és szövevényes, nagy befolyással is bírnak.

A bugyuta ember ennek épp ellenkezője: egyszerű lélek, aki nemcsak megtréfálni szeret másokat, de bizony gyakran előfordul, hogy vele járatják a bolondját. Kedves, derűs, társaságkedvelő, azonban hiszékeny személyiség, akinek hatalmas a bizalma másokban – amiért olykor rútul ki is használják. Nem belőle lesz a munka hőse, szereti a könnyebbik végét megfogni a dologoknak, felelőtlenségre és felszínességre pedig egyaránt hajlamos. Nem kedveli a túl nagy felelősséget vagy a kihívással járó feladatokat.

És végül, hogy a cikk elején feltett kérdésemre is választ leljek: vajon én is bohócszemélyiség vagyok? Talán ezt így nem fogalmaznám meg, de egy biztos: nyomokban tartalmazok magamban ilyesmi attribútumokat. Avagy: le merem fogadni, hogy bohócokat és udvari bolondokat is forgalmazó gyártósoron készültem.

Fiala Borcsa

Forrás: ITT, ITT, ITT, ITT

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / Ian Ross Pettigrew