–

Hajnali 3 van, a plafont bámulom. Hiába könyörög a szervezetem alvásért, mégis úgy pörögnek a gondolataim, mintha egyszerre négy akciófilmet néznék. Az elmúlt időszak a gyászról, az újratervezésről, önmagam újradefiniálásáról szól, és bár tudom, hogy a folyamat nem siettethető, mégis bármit megadnék, hogy pár hónapot előreugorhassak.

Lerúgom a takarót, és az ölembe veszem a laptopot. Gondolkodás nélkül nyitom meg egymás mellett a Skyscanner, a Wizzair és a Ryanair oldalait,

a keresésnél beállítom a jövő hetet, és beírom a „bárhova”-t.

Meg sem fordul a fejemben, hogy ráérek-e egyáltalán, hogy van-e erre most pénzem, hogy mégis hogyan szervezhetem mindezt bele az életembe. A vágy, hogy elmenjek, lehetőleg minél messzebb, olyan mély biológiai szükségletként jelenik meg bennem, ami minden racionális érvet felülír.

Nem tudom azt, hogy mire vágyom, de ha meglátom, felismerem

Van a walesieknek egy szava, amit se magyarra, se angolra nem lehet pontosan lefordítani; ez a hiraeth, a honvágy egy olyan hely után, ahol sosem jártunk vagy nem is létezik. Ha nagy változáson megyek keresztül, vagy beüt valamilyen krízis, rögtön „ide” vágyakozom: egy helyre, ahova a menekülési útvonal vezet, és ahol nemcsak a válaszaim, de végre a kérdéseim is egyértelműsödhetnek. Hogy mik lennének ezek pontosan? Valószínűleg erre minden krízisben más a válasz, de zsigerből az Európa Kiadó egyik sora jut eszembe:

nem tudom azt, hogy mire vágyom, de ha meglátom, felismerem.

Frode Stenseng norvég pszichológus sokat ír az eszképizmusról. Ő és munkatársai azt állapították meg, hogy egyazon tevékenység – legyen az olvasás, videójáték, doomscrolling vagy utazás – egyaránt lehet káros és hasznos is, ez csak azon múlik, hogy mi áll a tevékenység hátterében. Ha az egyén az érzések elnyomására, a szorongás vagy a kudarcélmény elkerülésére törekszik, nem jut túl messzire. Ez a fajta önmegnyugtatás csak átmenetileg érhető el, előbb-utóbb mindenképp szembe kell majd néznie a démonjaival. Ezzel szemben az önkitágító eszképizmus az új élmények kereséséről, a feltöltődésről, az inspirációgyűjtésről szól. Aki ezzel él, az nem a valóságot tagadja, csupán regenerálódik, mielőtt megoldást keresne. Jól tudja ugyanis, hogy ha egy rövid időre kicsekkol, és hagyja pihenni a problémát, utána sokkal hatékonyabban térhet majd vissza az eredeti feladataihoz.

Szembenézés – menekülés közben

Egy percig sem állítom, hogy én az eszképizmusnak csak az utóbbi formáját gyakorlom.