„Azt mindig tudni kellett, hogy nagyon jó dolog élni”
Dolgok, amiket a 100 éve született Fahidi Évától tanultam

Fahidi Éva egyike annak az ezer magyar zsidó nőnek, akiket 1944 augusztusában az auschwitzi koncentrációs táborból hurcoltak Allendorfba, hogy az ottani hadianyaggyárban dolgozzanak. Túlélte a holokausztot, de a szerettei odavesztek. Nyolcvanéves korában úgy döntött, sok évtizednyi csönd után beszélni kezd hozzánk. Könyveket írt, színpadra állt, és dokumentumfilmben mesélt az életéről. És mi megszeppenten, lenyűgözve hallgattuk két évvel ezelőtti haláláig – és felvételekről azóta is. Mert nemcsak A dolgok lelke maradt velünk. Kurucz Adrienn írása Fahidi Éva születésének 100. évfordulóján.
–
A Sóvirág című örökké teltházas darabra az utolsó pillanatban sikerült jegyet vennem: Fahidi Éva már nemigen vállalkozhatott fellépésre utána. Nem sokkal később jött a hír: 98 éves korában meghalt a dac angyala, és már csak búcsúzni volt alkalmam tőle.
A dokumentumfilmet, amit szintén a darab rendezője, Szabó Réka készített, akárhányszor újra tudnám nézni – és nézem is, amikor csak alkalmam adódik rá. A létezés eufóriája óriási hatással van rám mindig. Amikor először láttam, ezt írtam: „ha el szeretném mesélni nektek, mit éreztem, amikor kijöttem a vetítésről, egyrészt oldalakat tudnék teleírni arról, mi minden kavargott bennem, másrészt, talán az a legpontosabb, ha annyit mondok: mintha letekerték volna a városban a hangerőt, elcsendesedett minden körülöttem, miközben bennem dübörögtek Éva szavai, és jöttek elő sorban a képek újra és újra.”
Fahidi Éva 1925. október 22-én született Debrecenben. 1943-ban érettségizett a Svetits Katolikus Leánynevelő Intézetben – egy évvel később, 1944. június 26-án családjával együtt deportálták; a koncentrációs táborban elveszítette szüleit, testvérét és 49 rokonát. A háború végén egy halálmenetből megszökött, és visszatért Magyarországra, ahol azonban már idegenek laktak egykori otthonában.
Életét külkereskedőként dolgozta végig, majd 2003-ban a stadtallendorfi múzeum felkérésére németül írta meg visszaemlékezését, amely 2005-ben Anima Rerum – A Dolgok lelke címmel magyarul is megjelent; a mű egy részét Németországban tankönyvként használják. Túlélőként elhivatottan lépett fel a rasszizmus és antiszemitizmus ellen, számos hazai és nemzetközi rendezvényen tartott előadásokat, különösen a fiatalok megszólítását tartva küldetésének.
„Az egyetlen nagyon fontos dolog, amit a gyerekeknek el akarok mondani és örökségbe akarom nekik hagyni: ne hagyják azt hogy a gyűlölség vezesse a társadalmakat. És ha gyűlöletre uszítják őket, akkor tiltakozzanak ellene. Az ember nem gyűlöletre született, az ember jóságra született. Ne hagyják magukat belehajszolni a gyűlöletbe, a félelembe” – írta.
2015-ben a Tünet Együttes Sóvirág című táncelőadásának főszereplője lett, amely saját történetén alapult, és nagy sikerrel játszották többek között a Vígszínházban, a bécsi Volkstheaterben és Németország-szerte. 2019-ben A létezés eufóriája című dokumentumfilmben is szerepelt, amely szintén az ő életét dolgozta fel, és nemzetközi díjakat nyert. Második könyve A szerelem alanya és tárgya címmel jelent meg.
Mi mindent tanultam Fahidi Évától
Csatlakozz a WMN-Tagsághoz!
Ezt a tartalmat csak a WMN-tagok olvashatják tovább.
Legyél te is a közösségünk része, támogasd munkánkat!
Figyelem: sajnos egy terheléses támadás következtében a tagsági rendszerünk instabillá vált, ha megpróbálsz minket támogatni, lehet, hogy éppen nem lesz elérhető az oldal. Köszönjük, ha nem adod fel, később is megpróbálod, és kiállsz mellettünk.
Szükségünk van a támogatásodra.
vagy bejelentkezem
Kiemelt kép forrása: Getty Images/Adam Berry