Fahidi Éva 1925. október 22-én született Debrecenben. 1943-ban érettségizett a Svetits Katolikus Leánynevelő Intézetben – egy évvel később, 1944. június 26-án családjával együtt deportálták; a koncentrációs táborban elveszítette szüleit, testvérét és 49 rokonát. A háború végén egy halálmenetből megszökött, és visszatért Magyarországra, ahol azonban már idegenek laktak egykori otthonában.

Életét külkereskedőként dolgozta végig, majd 2003-ban a stadtallendorfi múzeum felkérésére németül írta meg visszaemlékezését, amely 2005-ben Anima Rerum – A Dolgok lelke címmel magyarul is megjelent; a mű egy részét Németországban tankönyvként használják. Túlélőként elhivatottan lépett fel a rasszizmus és antiszemitizmus ellen, számos hazai és nemzetközi rendezvényen tartott előadásokat, különösen a fiatalok megszólítását tartva küldetésének.

„Az egyetlen nagyon fontos dolog, amit a gyerekeknek el akarok mondani és örökségbe akarom nekik hagyni: ne hagyják azt hogy a gyűlölség vezesse a társadalmakat. És ha gyűlöletre uszítják őket, akkor tiltakozzanak ellene. Az ember nem gyűlöletre született, az ember jóságra született. Ne hagyják magukat belehajszolni a gyűlöletbe, a félelembe” – írta.

2015-ben a Tünet Együttes Sóvirág című táncelőadásának főszereplője lett, amely saját történetén alapult, és nagy sikerrel játszották többek között a Vígszínházban, a bécsi Volkstheaterben és Németország-szerte. 2019-ben A létezés eufóriája című dokumentumfilmben is szerepelt, amely szintén az ő életét dolgozta fel, és nemzetközi díjakat nyert. Második könyve A szerelem alanya és tárgya címmel jelent meg.