A Genfi Egyetem tanulmánya az európaiak táplálkozási szokásait rekonstruálta svájci neolitikus, vagyis újkőkori temetkezési helyeken talált 49 személy csontjainak és fogainak elemzésével. A két lelőhely a Kr. e. 4500 és 3800 közötti időszakra tehető, amikor az állattartás és a földművelés már fontos szerepet játszott az emberek életében.

A tanulmány szerint az ott eltemetett felnőttek nagyjából húsz százaléka nem helybéli volt, az emberi maradványok elemzése kimutatta, hogy a közösség minden tagja, beleértve a nem helybélieket is, ugyanahhoz a táplálékforráshoz jutott hozzá, és magas állati fehérjetartalmú étrendet fogyasztott. Ennél is érdekesebb azonban, hogy a tanulmány szerint ez a svájci társadalom viszonylag egalitárius volt, ugyanis a férfiak és a nők között nem volt különbség az élelmiszerforrásokhoz való hozzáférésben.

Ez azonban nem mindig volt így

A neolitikumban, például Észak-Franciaországban és Közép-Németországban az emberi táplálkozással kapcsolatban a közelmúltban végzett több vizsgálat is talált a nemek közötti táplálkozási különbségeket, különösen az állati eredetű termékek fogyasztásában.

Egy másik tanulmány, amely a táplálkozás időbeli eltéréseit vizsgálta, azt találta, hogy ez az eltolódás valójában fokozatosan következhetett be. A kutatás során 175, Kínában élt neolitikus és bronzkori ember maradványait elemezték, az eredmények szerint pedig a férfiak és a nők étrendje hasonló volt, egyaránt húsokból és gabonafélékből állt.

De a neolitikum végén és a bronzkor során – amely Kínában i. e. 1700 körül kezdődött – a menü megváltozott. Legalábbis a nők számára.

Míg a férfiak továbbra is ettek gabonát és húst, addig a nők étrendjéből ez utóbbi teljesen eltűnt, és helyét a búza vette át.

A nők maradványain a csontritkulás egy fajtáját és a gyermekkori alultápláltság jelét is felfedezték – ami arra utal, hogy már fiatal lányként is rosszul bántak velük –, és a sírjaikban is fokozatosan egyre kevesebb kincset találtak, mint a férfiakéban.

A nagyrészt egalitárius vadászó-gyűjtögető csoportoktól a patrilineáris és patrilokális közösségek felé való elmozdulás – ahol a leszármazás az apai vonalon keresztül követhető, és a nők a házasságkötés után a férfi házába költöztek –, majd végül a férfiak által működtetett társadalmak felé való elmozdulás természetesen nem egyik napról a másikra történt.

Egyes helyeken ez egyáltalán nem történt meg

Alapos tanulmány készült egy olyan fejlett településről, ahol a nemek nagyon kis mértékben befolyásolták az életet: a 9000 éves Çatalhöyük a mai Törökországban található. Az ott talált emberi maradványok arra utalnak, hogy a férfiak és a nők étrendje, életmódja és foglalkozása hasonló volt. Lehetséges matriarchális társadalmakra is van példa, mint például a dél-ibériai rézkori társadalom.

Amerikában, Afrikában és Ázsiában azonban még mindig legalább 160 matrilineáris társadalom létezik, ahol az emberek generációkon át az anyjuk családjához tartoznak, és ahol az öröklés anyáról lányra száll.

Meg kell azonban jegyezni, hogy ezekben a közösségekben a hatalom és a befolyás általában egyenlően oszlik meg a nők és a férfiak között. A matriarchátusok, legalábbis azok, amelyek léteznek a való életben, nem a patriarchátus közvetlen ellentétei (ahogy azt általában feltételezik), mert jellemzően nem szigorú hierarchiákra épülnek.

De hogyan alakulhattak ki a világ egyes helyei úgy, hogy a hatalom nagy részét a férfiak kezében tartják, míg mások nem?

Bár vannak, akik szerint a nemek közti hatalmi egyensúly nem sokkal a földművelés kezdete után megbillent, amelyet állítólag csak a fizikailag erősebb és ellenállóbb férfiak végeztek, ez nem feltétlenül volt így. Az őskori nők is részt vettek mindenféle mezőgazdasági tevékenységben, az ásástól a vontatáson és kapáláson át a gabona őrléséig. Sőt, egy másik, emberi maradványokat vizsgáló tanulmány szerint olyan sokat dolgoztak, hogy a felsőtestük ereje körülbelül öt–tíz százalékkal nagyobb volt, mint a mai női sportolóké.

Nem is beszélve arról, hogy az alsóbb osztálybeli és rabszolgasorban élő nők mindig is nehéz fizikai munkát végeztek – beleértve természetesen a mezőgazdaságot is.

Az egyik hipotézis szerint az a patrilokális gyakorlat, hogy a nők elköltöztek a családjukból, hogy férjük családjával éljenek, kiszolgáltatottabbá tette őket a rossz bánásmódnak és a visszaéléseknek. Ez, valamint a vallási változások, a szigorú társadalmi hierarchiák bevezetése együttesen olyan kultúra kialakulását eredményezhették, amely felértékelte a férfiakat és leértékelte a nőket. Ahogy a nők az apjuk és férjük árnyékába szorultak, a férfiak egyre nagyobb befolyást szereztek gyakorlatilag minden más felett – beleértve az olyan erőforrásokat, mint az élelmiszer és annak elosztása.

Lehet, hogy az élelmiszer egyenlőtlen elosztása eszközként szolgált a patriarchális viszonyok fenntartásához?

Egy másik – nemrégiben megjelent – tanulmány a mezőgazdasággal elsőként foglalkozó európaiak csontjait elemezte, és megállapította, hogy bár Észak-Európában az emberek magasabbak voltak, mint a Földközi-tenger térségében, délen sokkal kisebb volt a különbség a férfiak és a nők mérete között. Pontosabban, a nemi dimorfizmus (ivari kétalakúság) aránya, amely a mediterránoknál 1,05 volt, északon már 1,14 – ami rendkívül magas érték. Ma az 1,10 feletti arányok csak azokra a társadalmakra korlátozódnak, ahol a fiúkat hagyományosan előnyben részesítették a lányokkal szemben.

A tanulmányt készítő kutatók szerint ez az egyenlőtlenség abból a kulturális gyakorlatból eredt, hogy a fiúk és a férfiak elsőbbséget élveztek az élelemhez való hozzáférésben, ami idővel a nemi dimorfizmus magasabb fokához vezetett, és talán még a nők alárendeltségének fenntartásában is szerepet játszott.

Az élelmiszert a történelem során ugyanis többször használták fegyverként a marginalizált közösségek ellen. A rabszolgasorba taszított afroamerikaiaktól kezdve, akik csak a fehér „uraik” által ehetetlennek tartott falatokat kapták meg, a XIX. századi írországi nagy éhínségen át, amely körülbelül egymillió ember halálát okozta, egészen a XX. századi ukrán holodomorig – amely ukránból lefordítva szó szerint azt jelenti, hogy éhhalál –, amely több millió ember halálát okozta, az emberek éhesen és alultápláltan tartása az elnyomás hatékony eszközének bizonyult. 

Globális becslések szerint a nők sokkal nagyobb valószínűséggel élnek mélyszegénységben, mint a férfiak

A világon jelenleg 690 millió élelmezési gondokkal küzdő ember 60 százaléka nő és lány. Ennek egyik fő oka éppen a mélyen gyökerező nemi normák, amelyek szerint a nők esznek utoljára és a legkevesebbet, miután a férfiak és fiúk már jóllaknak. Az alultápláltságból eredő problémák mellett ez a gyakorlat bizonyítottan összefügg a rossz mentális egészséggel is.

Nem szabad azonban megfeledkeznünk a nők koplalásának egy másik típusáról sem: a szépségnormák által vezérelt éhségről.

Bár a női test különböző formái változnak a divattal – ami már önmagában is problémás –, egy dolog szinte állandó a különböző korszakokban, különösen a XX. század eleje óta: az az elképzelés, hogy a nőknek mindenekelőtt kecsesnek és karcsúnak kell lenniük.

A nők számára tehát mindig az a cél, hogy egyre vékonyabbak és kisebbek legyenek – és nem csak a fizikai megjelenésünk tekintetében.

Pedig ma is nagy szükségünk van arra az energiára, amelyet kizárólag az étel adhat nekünk, hogy megküzdjünk a múlt által ránk hagyott szokásokkal, amelyek társadalmunk szinte minden szegletébe bekúsznak. Vagy hogy jobb módokat találjunk az együttélésre és arra, hogy egyenlően osszuk meg azt, amink van – hiszen a történelem is azt bizonyítja, hogy ami most van, az messze nem az egyetlen lehetőségünk. 

Az emberi faj hihetetlenül sokszínű, ez pedig, nem kérdés, csodálatos.

Csak kár, hogy erről gyakran megfeledkezünk az olyan narratívák javára, amelyek az emberek egy kiválasztott csoportját helyezik a többi fölé.

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images/ Dreet Production

Mózes Zsófi