Az ország, ahol a férfiak igenis sírhatnak (és boldogabbak is)

–

Ha ritka esetben történik is máshol ehhez hasonló, és, mondjuk, csak egyetlen, diszkrét könnycsepp hullik is, azt „forradalminak” nevezik, mint azt az esetet, amikor Barack Obama egy iskolai vérengzés miatt érzékenyült el, és sokan inkább a gyengeség, valamint a férfiak és a társadalom „nőiesedésének” a jelét látják benne.

De oka van annak, hogy ez nem minden országban van így

Vajon miért van az, hogy egyes országokban a sírás és az érzelmek kifejezése a férfivá válás szerves része?

Miközben a dán királyról és az érzelmek nyílt kimutatásáról szóló híreket olvastam, a The Conversation oldalán találtam egy cikket, amelyet Marie Helweg-Larsen dán pszichológus írt.

És ahogy rögtön az elején rámutat, „a király könnyei nem csökkentették a népszerűségét”, mert „a nőies oldal megmutatása a dán férfiasság alapvető része”.

Majd idézi a kutatásokat, köztük a sajátját is, amelyekből kiderül, hogy Dániában egészen mást jelent a „férfias” viselkedés, mint más országokban.

Néhány évvel ezelőtt Helweg-Larsen két másik kutatóval, Sarah DiMuccióval és Megan Yosttal közösen írt egy tanulmányt, amelyben összehasonlította a férfiasság amerikai és dániai megítélését. Heteroszexuális amerikai és dán férfiakkal készítettek interjút, és megkérdezték őket arról, hogyan érhető el, hogy valaki férfias legyen, hogyan tartható fenn ez a kép, elveszíthető-e, és mekkora jelentőséget tulajdonítanak neki.

A két csoport válaszaiban voltak hasonlóságok, de néhány szembetűnő különbség is

A dán férfiak amerikai társaiknál nagyobb valószínűséggel jellemezték az ideális férfit az általában „nőiesnek” tartott tulajdonságokkal – többek között azzal, hogy gondoskodó, szerető, empatikus és figyelmes. Sok dán résztvevő azt is elmondta, hogy egyértelműen kifejezik a szeretetüket a férfi barátaik iránt, gyakran mondják nekik, hogy „szeretlek”, és nem idegenkednek az öleléstől és a hosszú beszélgetésektől sem. Ezen felül cseppet sem aggódnak amiatt, hogy a fent említett dolgok miatt „túl nőiesnek” tűnhetnek valakik szemében.

Az amerikai férfiak azonban a „férfiasságot” részben a „nőiesség” elutasításával, részben a sportos életmóddal jellemezték, de gyakran előkerült az erőszakosság is a válaszokban. 

A dán férfiak számára azonban az agresszív viselkedés férfiatlannak számított, azt egész egyszerűen gyerekesnek érezték.

Ami különösen érdekes: az amerikai férfiak a férfiasságot a nőiességgel állították szembe, a dán férfiak viszont a férfiasságot a kisfiúsággal. 

Vagyis, az Egyesült Államokban akkor vagy férfi, ha nem hasonlítasz a nőkre, Dániában viszont akkor, ha már nem vagy kisfiú.

Helweg-Larsen és kollégái szerint ezek az eredmények arra utalnak, hogy a férfiasság amerikai fogalma bizonytalanabb, és ezért nagyobb szükség van a folyamatos megerősítésére, mint a dánok esetében.

Egy másik kutatás, amelyet egy újabb dán kutatócsoport publikált, hasonló eredményre jutott. Az ebben a tanulmányban szereplő dán férfiak szerint az ideális férfitól „nem idegen az érzelmek nyílt kimutatása”.

Abban is mindannyian egyetértettek, hogy Frigyes – akkoriban trónörökös – megfelel az ideális férfi képének: éppen azért, mert van egy erős, határozott és egy lágyabb, érzelmesebb oldala is, és utóbbit sem fél megmutatni.

De nem csak Dániában és Amerikában vannak ekkora különbségek

A különböző kultúrákban és korszakokban meglehetősen sokféleképpen értelmeztük mi, emberek a „nőies” és „férfias” viselkedést.

De azzal szemben, amit gondolunk esetleg: a történelem valójában tele van síró férfiakkal.

A múltban a férfiak nemcsak hogy sírtak nyilvánosan, de ezt nem is tekintették sem „nőiesnek”, sem szégyenletesnek. Sőt: a középkori Európában a sírás nemes dolognak számított, és a keresztény értékrendben vallási jelentőséggel bírt mind a férfiak, mind a nők esetében.

Japánban a demonstratív sírás egykor a szamurájok szerepkörének elemi része volt.

A férfiasságnak a legtöbbünk számára ma ismert, dominanciával, versengéssel, agresszióval, fizikai erővel és érzelmi visszafogottsággal jellemezhető formája viszonylag új keletű. 

Annak megértésében, hogy mely kultúrkörök állnak közelebb az amerikai és melyek a dán értékrendhez, segít például Hofstede kulturális dimenziókra vonatkozó keretrendszere. Ez az egyes országokat több különböző szempont alapján rangsorolja, ezek egyike a maszkulinitás – amelyet a hagyományos nemi szerepekhez való szigorú ragaszkodás, valamint az anyagi siker és a versenyképesség hangsúlyozása határoz meg.

Az elmélet szerint az ehhez a fajta maszkulinitáshoz leginkább ragaszkodó országok az Egyesült Államok, Kanada, Ausztrália és az Egyesült Királyság (tehát az angolszász országok), valamint Japán, Mexikó, Olaszország, Németország és Ausztria,

Európában pedig csak Szlovákia előz meg minket.

A lista végén szerepelnek a skandináv országok, köztük Dánia.

Visszatérve a magyar helyzetre, hadd tegyek egy szubjektív megjegyzést: úgy tapasztalom, szerencsére a férfiak sírásával és az érzelmeik kifejezésével kapcsolatos tabuk visszaszorulóban vannak. De még mindig élnek sajnos olyan gyilkos közhelyek, mint hogy az „igazi férfi nem sír”. „Mert csak a lányok nyafognak.” Legalábbis ezt hallottuk. 

Nincs bizonyíték arra, hogy a férfiak eredendően kevésbé lennének érzelmesek

Valójában a kutatások eredményei éppen az ellenkezőjére utalnak: legalább ugyanannyi érzelmet élnek át, mint a nők. Ha erős érzelmeket kiváltó ingereknek tesznek ki nőket és férfiakat – például szomorú, ijesztő vagy vicces filmeket nézetnek velük –, akkor a fiziológiai reakcióik (szívritmus, vérnyomás, izzadás) alapján nem sokban különböznek, állapították meg a kutatók. Sőt, a férfiak olykor intenzívebb érzelmi élményeket élnek át.

Természetesen teljesen más a helyzet, ha az érzelmek kifejeződéséről van szó. A testünk hasonlóan reagál az ingerekre, legyünk férfiak vagy nők, de hogy mi történik ezután, azt gyakran a kulturális környezetünkben a nemekkel kapcsolatos normák határozzák meg.

És itt kezdődnek a problémák.

A dánok köztudottan a világ legboldogabb emberei közé tartoznak. A World Happiness Report legalábbis évek óta a világ három legboldogabb országa között tartja őket számon. Ez nagyrészt két dologgal magyarázható: a társadalmi egyenlőséggel és a közösségi szellemmel. Dánia mindkettő tekintetében kiemelkedően jól teljesít.

Az, hogy a dán férfiak megtehetik, hogy ne tartsák magukban az érzéseiket, valószínűleg szintén fontos tényező. Ugyanis minél szűkebben meghatározott a férfiasság – vagy a nőiesség –, annál nehezebb nem átlépni a határokat, és annál valószínűbb, hogy büntetnek ezért. Tehát annál több erőfeszítést és figyelmet kell fordítani arra, hogy a határokon belül maradjunk.

Sok tanulmány rámutat arra, hogy a „nőiesnek” minősített tulajdonságok – mint például a sebezhetőség, az empátia vagy az érzékenység – feláldozása a férfiasság kapcsán támasztott kulturális elvárások oltárán a férfiakat rossz megküzdési mechanizmusok választására készteti.

Ez pedig károsíthatja mind a lelki, mind a testi egészségüket.

Az érzelmek kimutatása – beleértve a sírást is – a testünk természetes gyógyító mechanizmusa, amely sajnos menet közben nemi megkülönböztetést kapott.

Paradox módon egy viszonylag friss online felmérés szerint azok a férfiak, akik megengedik maguknak, hogy szabadon sírjanak, általában magabiztosabbak és rugalmasabbak – ezek olyan tulajdonságok, amelyeket szintén a férfiassággal szoktak társítani –, ráadásul összességében elégedettebbek is az életükkel. 

A dán társadalom, ahogy láttuk, a férfiasságot nem a nőiesség ellenében határozza meg, hanem a kisfiúság továbbfejlesztett változataként. Az érzelmek kimutatása pedig közösségeikben nemcsak hogy megengedett, de támogatott is. Ezzel pedig iránymutatók a világban. Azt tanítják nekünk ugyanis, hogy a rossz társadalmi beidegződések szerencsére nem megváltoztathatatlanok.

Források: ITT, ITT és ITT

Kiemelt kép: Wikipedia / norden.org; Wikipedia / Søren Rasmussen

Mózes Zsófi