Nőként nemcsak kevesebbet keresel, de többet is fizetsz

–

A vám az importált árukra kivetett adó. És bár technikailag az importáló vállalat fizeti őket, általában a fogyasztókra hárítják át a magasabb árakon keresztül. A megélhetési költségek általános emelkedésén túl – a Yale költségvetési laboratóriumának becslése szerint az áremelkedések idén akár 3800 dollárba (1,4 millió forintba) is kerülhetnek egy átlagos amerikai háztartásnak – a magasabb vámok a kisebb vállalkozásoknak is árthatnak, és recesszióba taszíthatják a világgazdaságot.

Mégis, Trump újonnan kihirdetett vámjai egy demográfiai csoportot kifejezetten keményen fognak érinteni: a nőket – különösen a szegénységben élőket és a marginalizált háttérrel rendelkezőket.

Talán hallottátok már a „rózsaszín adó” kifejezést – ez az elsősorban nőknek és lányoknak szánt termékek és szolgáltatások felárát jelenti a férfiaknak szánt hasonló vagy gyakorlatilag azonos termékekhez képest. Ez szinte mindenhol megjelenik: a testápolási és ruházati cikkek, kiegészítők, játékok, sőt még az olyan szolgáltatások esetében is, mint a hajvágás vagy a vegytisztítás.

A New York-i Fogyasztóvédelmi Hivatal 2015-ös tanulmánya szerint

a nőknek szánt termékek ára az esetek 42 százalékában magasabb, és átlagosan 7 százalékkal kerülnek többe, mint a férfiaknak szánt hasonló termékek.

Más felmérések szerint ez aztán több mint 40 000 dollárjába kerülhet egy átlagos 30 éves amerikai nőnek, egy 60 éves nő esetében pedig ez a szám meghaladhatja a 82 000 dollárt.

A rózsaszín adó egyik kirívó példája a „tamponadó” is. Számos országban – köztük néhány amerikai államban és az EU tagállamaiban – a tamponokat, betéteket, menstruációs kelyheket és más, személyi higiéniai termékeket még mindig „luxuscikknek” minősítik, és ennek megfelelően adóztatják. A tamponadó mértéke az EU-ban egyébként Magyarországon a legmagasabb (27 százalék), miközben csak a menstruáció egy átlagos ember életében 2-7 millió forintnyi plusz költséget jelent. 

Ha mindezt összeadjuk, akkor a nőként való létezés költségei máris elég magasnak tűnnek

Sajnos a nemek közötti árkülönbség nem áll meg a boltban. Egyes országokban, például az Egyesült Államokban már jóval azelőtt tetten lehet érni őket, hogy a termékek egyáltalán a polcokra kerülnének, a „rózsaszín adó” néven ismert diszkriminatív szabályozások miatt.

Az egyik első, ezt a kérdést vizsgáló tanulmány, az USA Nemzetközi Kereskedelmi Bizottságának 2018-as kutatása, mely a különböző fogyasztói csoportokat érintő plusz terheket vizsgálta, és megállapította, hogy ezek aránytalanul nagy mértékben érintik az alacsony jövedelműeket és a nőket. Az előbbiek esetében ezek lényegében úgy működnek, mint egy regresszív jövedelemadó:

az alacsonyabb jövedelműek a jövedelmük magasabb százalékát fizetik ki, mint a tehetősebbek. A nők esetében azonban ez az egyenlőtlenség a „női cikkek” közé sorolt importált áruk, különösen a ruházati cikkek magasabb átlagos adómértékeiből adódik.

A 2017-es adóbevételi adatokból dolgozó felmérés szerint a női ruházati cikkekre vonatkozó vámtételek átlagosan 16,7 százalékot tettek ki, míg a férfiaké 13,6 százalékot. 

Így oszlott meg ez különböző kategóriák szerint:

• Felsőruházat: 12,5 százalék a férfiaknál, 13,7 százalék a nőknél
• Öltönyök, blézerek: 13,3 százalék a férfiaknál, 15,1 százalék a nőknél
• Ingek: 17 százalék a férfiaknál, 19,7 százalék a nőknél
• Fehérnemű: 8,6 százalék a férfiaknál, 12,8 százalék a nőknél

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az amerikai nők többet fizetnek a hasonló termékekért, mint a férfiak. És ez nem csak a ruházkodásra vonatkozik. A rózsaszín adó olyan kategóriákban is megjelenik, mint a cipők, piperecikkek, háztartási cikkek és gyermekjátékok, az „uniszex” címkével ellátott termékeket pedig automatikusan ugyanúgy osztályozzák – és adóztatják –, mint a nőknek szánt termékeket. 

És figyelembe véve, hogy az amerikai boltokban értékesített termékek nagy része importból származik – a ruházati cikkek mintegy 98 százaléka –, ez hatalmas vámterhet jelent, különösen a nők számára. Az Egyesült Államok Nemzetközi Kereskedelmi Bizottsága megállapította, hogy 2015-ben

a nők csak a ruházattal kapcsolatos vámok miatt 2,77 milliárd dollárral többet fizettek, mint a férfiak – mégis, ez a szám ma szinte biztosan még magasabb.

Ennek okai azonban aligha számítanak rejtélynek: Sheng Lu, a Delaware-i Egyetem professzora megjegyzi, hogy „évtizedes tárgyalások eredményei”, amelyek során „a férfiak domináltak, a nőket pedig nem vették teljes mértékben figyelembe”.

Ez a történet viszont már ismerős. A férfiak olyan rendszereket terveznek, amelyekkel saját maguknak kedveznek, a nőknek pedig hátrányt okoznak – és a rendszerek évtizedekig fennmaradnak, mert csak a legritkább esetben vizsgáljuk felül ezeket nemi szempontok alapján. Pedig muszáj lenne. Nemcsak azért, mert Trump vámpolitikája növeli a nőkre nehezedő, már így is aránytalan terheket, hanem azért is, mert a rózsaszín adó, a tamponadó és a rózsaszín vámok nem elszigetelten léteznek. 

Ezek csupán részei a gazdasági egyenlőtlenségek sokkal szélesebb hálójának

Nem is volt olyan régen, hogy a nők nem létezhettek pénzügyileg és jogilag függetlenül a férfiaktól – nem nyithattak bankszámlát, nem kaphattak hitelkártyát, de hitelt sem vehettek fel –, miközben munkájukért súlyosan alulfizetettek voltak, és azok a mai napig.

A nemek közötti bérszakadék a férfiak és nők átlagkeresetének különbségét jelenti. Az amerikai népszámlálás legfrissebb, 2023-as adatai szerint a teljes munkaidőben dolgozó nők a férfiak minden egyes dollárjáért mindössze 83 centet keresnek, ami a 2022-es 84 centes történelmi csúcshoz képest csökkenést jelent.

Világszerte a nemek közötti bérszakadék 20 százalék körül mozog (Magyarországon 18 százalék), ami azt jelenti, hogy a nők csak 80 százalékát keresik annak, amit a férfiak.

Még a látszólag egyenlőségre törekvő Norvégiában is 8 százalékkal kevesebbet keresnek az azonos szakmában dolgozó, azonos végzettséggel és tapasztalattal rendelkező nők, mint a férfiak.

Ez a bérszakadék azonban bizonyos csoportok esetében még nagyobb: különösen az anyák vannak hátrányos helyzetben a munkaerőpiacon. Az úgynevezett „anyasági büntetés” a National Women's Law Center friss adatai szerint évente átlagosan 20 000 dollárba kerül a dolgozó nőknek.

Mindezek hatása pedig megkerülhetetlen

Ezért van az, hogy a világ szegényeinek többsége nő – az Egyesült Államokban például 35 százalékkal nagyobb valószínűséggel élnek nők szegénységben. Illetve ezért van, hogy a férfiak világszerte 105 billió dollárral több vagyont birtokolnak, mint a nők. Továbbá emiatt van a nőknek összességében kevesebb megtakarításuk, nyugdíjelőtakarékosságuk és befektetésük.

És ez az oka annak is, hogy a nők válság idején annyira kiszolgáltatottak. Ezt legutóbb a Covid-19 világjárvány idején láthattuk, amikor a nők gyakrabban számoltak be arról, hogy aggódnak a személyes pénzügyeik miatt, és nehezen tudnak megélni.

Nehezebb időkben ugyanis gyakran a nők azok, akiket kiszorítanak a munkaerőpiacról, akiknek fel kell adniuk karrierjüket, vagy rugalmas, esetleg részmunkaidős – jellemzően sokkal rosszabbul fizető – állást vállalniuk, hogy gondoskodhassanak családjukról.

Hiszen sokszor így éri meg anyagilag. Csakhogy valójában azért éri meg jobban, mert a nők eleve alulfizetettek és alulértékeltek a munkaerőpiacon. Ez pedig egy ördögi kör: a nők többet áldoznak a karrierjükre, és több háztartási és gondozási munkát vállalnak, ami aztán alacsonyabb keresethez vezet, és megerősíti azt az elképzelést, hogy „ésszerű”, ha ők maradnak otthon.

A nők szinte egész életüket egy olyan gazdasági csapdában töltik, amelyből sokszor nehéz kijutni.

És ez mindenki számára rossz hír

Azok a társadalmak, amelyek korlátozzák a nők hozzáférését az oktatáshoz, a munkalehetőségekhez, az anyagi függetlenséghez és a szabadsághoz – arra kényszerítve őket, hogy szinte teljes mértékben függjenek az életükben jelenlévő férfiaktól –, a történelem során sem voltak és napjainkban sem éppen virágzóak. És ez nemcsak azért van így, mert sok területről kizárják a lakosság felének a munkáját, intellektusát és kreativitását, hanem azért is, mert a nők másképp használják a pénzt, mint a férfiak – gyakran olyan módon, amely erősíti a családokat, a közösségeket és mindenki hosszú távú jólétét.

A tévhitek ellenére, miszerint a nők „rosszul bánnak a pénzzel”, a bizonyítékok ennek az ellenkezőjére utalnak. Az ENSZ adatai szerint, ha a nők fizetett munkát végeznek, jövedelmük mintegy 90 százalékát visszaforgatják a családjukba és közösségeikbe – ami, nem nehéz kitalálni, a társadalom egészének a hasznára válik.

A férfiak ezzel szemben csak 35 százalékot fektetnek vissza. Más tanulmányok is azt mutatják, hogy ha több jövedelem kerül a nők kezébe, az jobb gyermekétkeztetéshez, egészségügyi eredményekhez és oktatáshoz vezet. Latin-Amerikában például a 2000 és 2010 közötti időszakban megnövekedett női foglalkoztatás miatt a régióban 28 százalékkal csökkentek az egyenlőtlenségek, 30 százalékkal pedig a szélsőséges szegénység.

A nők emellett nagyobb valószínűséggel adakoznak jótékony célokra, és átlagosan többet is adományoznak.  

A tanulság egyértelmű

Mindez apránként adódik össze. Kicsit többet fizetsz bizonyos termékekért és szolgáltatásokért. Kicsivel többet a higiéniai cikkekért és az összes olyan szépségápolási termékért, amire csak a nőknek és a lányoknak van szüksége. Valamivel kevesebbet fizetnek ugyanazért a munkáért, mint a férfi kollégáidnak – és nem is olyan kevéssel kevesebbet, ha gyerekeid vannak.

Egy nő élete során mindezek a cseppek egy egész vödörnyi pénzveszteséget jelentenek, pusztán azért, mert nő az illető.

Persze, lehetünk óvatosabbak és bánhatunk okosabban a pénzzel – a pénzügyi tudatosság és a függetlenség kulcsfontosságú –, és megpróbálhatjuk kikerülni a nemek szerinti költségek egy részét. Azonban egyéni erőfeszítésekkel nem juthatunk messzire rendszerszintű változás nélkül.

Mózes Zsófi