Fejben dől el? – a szervezetünk működése nagyobb hatással van a döntéseinkre, mint gondolnánk!

–

Elvileg elég fiatalon megtanuljuk, mit jelent dönteni

„15 éves korára sok serdülő megbízható szintű kompetenciát mutat a döntéshozatal metakognitív megértésében, a kreatív problémamegoldásban, a választás helyességében és a cselekvési irány iránti elkötelezettségben” – derül ki Mann és munkatársai 1989-es kutatásából. Persze felvetődik az izgalmas kérdés: ez vajon ma is így van? 

A mai 15 évesek is ilyen szuperek a döntéshozásban? 

Az is kérdés, hogy a 15 éves önmagunkhoz képest mennyit változunk felnőttkorunkra. Ugyanis a felnőtt élet rengeteg apró döntéssel (is) jár, amelyet naponta meg kell hoznunk, különös tekintettel például az olyan igazán döntéssűrítő élethelyzetekre, mint a szülőség első pár éve. Amiben egyébként szerintem csúnyán ki is lehet égni, és eljutni egyfajta döntési fáradtsághoz, a „mindegy, csak legyen valami” állapotához, ami könnyen kihathat a nagyobb döntéseinkre is.

Ha visszagondolok a saját 15 éves önmagamra, abban biztos vagyok, hogy a később felmerülő „kire hallgatunk a döntések meghozatalánál” felvetésre a tinik magabiztosságával válaszoltam volna, hogy senkire, és nagyon igyekeztem magam tartani is ehhez – néha egyébként a józan megfontolás ellenében is. Szerintem ez például kifejezetten egy olyan pont, amihez nem árt a felnőttkor bölcsessége, de azért a kutatások ezt az úgynevezett bölcs segítőválasztást is árnyalják. 

Min múlik, hogy hogyan döntünk nagyobb ügyekben?

Amikor komolyabb döntési helyzetbe kerülünk, négy tényezővel kell szembenéznünk a szakértők szerint a döntéshozatal kapcsán:

• Elfogadás iránti vágy – aggódhatunk, hogy a körülöttünk élők hogyan reagálnak a döntésünkre, akár kikérjük a véleményüket előzetesen, akár nem (hiszen utólag így is, úgy is szembesülünk majd vele).

• Szorongás a kompromisszumok miatt – sokszor kerülünk olyan döntési helyzetbe, amikor nem egyetlen egyértelmű jó megoldás van, hanem minden választás jár valamilyen kompromisszummal, amit szorongató elfogadni.

• Félelem a tévedéstől – vannak döntések, amikről egy ponton egyértelművé válik, hogy helyesek voltak-e, és ez teher, hiszen magában hordozza a rossz döntés lehetőségét.
• A teljesen önálló döntés súlya – vannak olyan, számunkra fontos döntési helyzetek, amelyek másoknak, akár a hozzánk közel állóknak sem olyan lényegesek, így egyedül kell meghoznunk a döntésünket és viselni annak következményeit. 

A konkrét helyzettől függetlenül ezt a nagyon egyszerű módszert ajánlják a döntéshozatalhoz: helyzetfelmérés, lehetőségek meghatározása, előnyök és hátrányok listába szedése, és végül ennek fényében a döntés meghozatala.

A személyes tapasztalatom az, hogy a döntéshozatal is olyan – mint sok más dolog –, amiben a gyakorlat nagyon sokat segít. Ha az embernek olyan a munkája, ami sok és akár gyors döntési helyzettel jár, akkor ezek a mérlegelési módszerek sokkal könnyebben válnak automatizmussá, és „kapcsolnak be” mindenféle döntési helyzetben. Amit munka kapcsán nagyon jól megtanultam, hogy a „nem döntés”, vagyis a döntés halogatása, vagy amikor arra várunk, hogy a dolog majd magától megoldódik, a legrosszabb döntések között van, mert még a lehetőségét is elveszíti az ember, hogy jó (vagy bármilyen) döntést hozzon. Ennek oka nyilván a korábban említett rossz döntéstől való félelem, és a kompromisszumok miatti szorongás. 

Mennyire fogadjuk meg a másoktól kapott tanácsokat?

Bár azt szokták mondani, hogy egy független, külső nézőpont sokszor segíthet a döntéseinkben, valójában az, hogy mennyire hallgatunk valaki másra, elsősorban attól függ egy 2022-es kutatás szerint, hogy mennyire gondoljuk őt jó tanácsadónak. 

A kutatásban részt vevők 32, 37 és 48 százalékkal korrigálták a döntésüket az alacsony, semleges vagy magas színvonalú tanácsadást sugalló személyekre reagálva, vagyis 

egy kompetensnek mondott vagy gondolt ember nagyjából felerészben tudja befolyásolni a döntésünket. 

A kutatásban nem találtak bizonyítékot arra, hogy a tanácsadás fogadását az életkor, a nem vagy a személyiség befolyásolná. Az adat mindenesetre beszédes arra nézve, mennyire vesszük komolyan például a döntéshozók javaslatait, akár olyan kérdésekben, mint amiket a Covid az elmúlt években felvetett, és mit gondolunk az általunk valószínűleg jó tanácsadónak tartott, hozzánk közeli emberek javaslatairól. (Ennek fényében nagyon izgalmas visszagondolni a járványhelyzet kapcsán hozott döntéseinkre.)

Tényleg bátrabb döntéshozók a férfiak?

Gyakran felmerülő információ (különböző tanulmányokra alapozva), hogy a férfiak kockázatosabb döntéseket hoznak általában. A valóságban árnyaltabb a kép: az, hogy ez a nemi különbség hangsúlyos, csökken vagy stabil stresszes körülmények között, a tudományos irodalomban vitatott. Sőt, egy másik, szintén 2022-es kutatás azt igazolja, hogy 

a stresszhelyzetben történő kockázatos döntéshozatal egyáltalán nem a nemtől függ, hanem a kortizolszinttől. 

Az általában csak „stresszhormonként” emlegetett kortizol valóban a stresszhelyzetre való reakcióként termelődő hormon, a mellékvesék ezzel készítik fel a szervezetet a menekülésre vagy a küzdelemre – bár ezekre a modern kori stresszhelyzetekben maximum átvitt értelemben van szükségünk. És a kutatás szerint nemtől függetlenül azok voltak hajlamosabbak kockázatos döntéseket hozni, akiknek a stresszhelyzet ellenére viszonylag alacsony maradt a kortizoltermelésük, vagyis reziliensebbek a stresszhelyzetekre. Ez elég logikus működés, hiszen akinek a szervezetét jobban megviseli egy-egy stresszhelyzet, előfordulhat, hogy nagyobb valószínűséggel törekszik a biztonságra, és kerüli a kockázatokat. 

Jó hír viszont azoknak, akik merészebb döntéseket szeretnének hozni: a kortizolszintünkön dolgozhatunk. Kiegyensúlyozott életvitellel, mozgással, meditációval, elegendő alvással közelebb juthatunk az ideális kortizoltermeléshez – aminek nemcsak az a pozitív hozadéka, hogy a szervezetünk nem marad állandó készültségben a túl sok stressztől, hanem az is, hogy ezáltal kockázatosabb, vagyis bátrabb döntéseket hozunk.

Azt csak zárójelben jegyzem meg, hogy hajlamosak vagyunk a bátor döntéseket hozó, kezdeményezőkészséggel megáldott embereket (alapfeltételezés szerint: férfiakat) úgy tekinteni, mint akik nagyon sokat hozzátesznek a világ működéséhez, miközben ez valójában nem is nemi alapon meghatározott. Erről szól Mózes Zsófi szuper cikke a Matilda-effektus kapcsán. Szóval valószínűleg még el kell telnie pár évtizednek, mire kikopnak a közvélekedésből az ilyen gondolatok.

Ti mennyire vagytok bátor döntéshozók?

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / Rudzhan Nagiev

Tóth Flóra