Astrid Anna Emilia Ericsson Svédországban, a Vimmerby nevű kistelepülésen született 1907. november 14-én. Hosszú és gazdag élete pedig Stockholmban ért véget 2002. január 28-án. Majdnem száz nyelvre lefordították műveit, és közel százötvenmillió példányt adtak el könyveiből. Ő keltette életre Harisnyás Pippit, Háztetey Károlyt és Juharfalvi Emilt. Kalle és Rasmus, a két ifjú nyomozó figuráját is neki köszönhetjük, az úgynevezett „skandináv krimi” pedig valószínűleg nem létezne az ő alapművei nélkül.

A megzabolázhatatlan kislány

Samuel August Ericsson és Hanna Jonsson második gyermekeként született a négyből. Szülei egy egyházi birtok haszonbérlőjeként, földművelésből próbálták fenntartani a családot.

Bár alapvetően szerető volt a családi légkör, a vallásos és szigorú neveltetést igencsak megsínylette a lázadó természetű kislány.

Ugyanakkor gyermekkorának meghatározó emlékei éltették azt a határtalan fantáziát, melynek világhírét köszönhette, hiszen egész életében újra és újra visszanyúlt azokhoz az élményekhez, melyeket délföldön szerzett.

Forrás: Getty Images/ullstein bild/ullstein bild

Rövid haj, hosszú ész

Lázadása többek között abban nyilvánult meg, hogy a településen elsőként rövidre vágatta a haját, ami akkoriban szentségtörésnek számított a fiatal lányok körében, és élt-halt a hajnalig tartó táncmulatságokért. Érettségi után, 1924-ben a helyi lapnál (Vimmerby Tidning) kezdett el dolgozni, korrektúrázott, mínuszos híreket írt, és beleszeretett a főszerkesztőbe, akitől két évvel később világra jött a fia. A házasságon kívül született kisfiúval nem maradhatott a szigorú erkölcsi normákat követő és követelő kisközösségben, így már előtte Stockholmba költözött, gyors- és gépírást tanult, de a december 4-én született Lars nevű fiát képtelen volt egyedül eltartani a munka mellett, ezért a kicsi koppenhágai nevelőszülőkhöz került az első két évében, ami rendkívüli módon megviselte mindkettejüket. 

Új élet

1928-ban végre olyan állást kapott a Királyi Automobil Klubnál, ami új reménnyel töltötte el, és 1930-ban magához vehette a fiát, majd egy évvel később feleségül ment Sture Lindgrenhez, aki az autóklub irodavezetője volt. Astrid ezután otthon maradt, vezette a háztartást, nevelte sokáig nélkülözött fiát, írt pár karácsonyi elbeszélést, amelyek megjelentek a helyi lapokban, majd 1934. május 21-én megszületett lánya is, Karin.

1939-ben kitört a második világháború, amely Svédországot ugyan végig megkímélte, mégis nagyon nehéz volt ez az időszak a család számára, ezért Astrid az első naptól az utolsóig háborús naplót vezetett. Tizenhét bőrkötéses füzetet írt tele, amelyek csak 2013-ban, egy évtizeddel a halála után kerültek elő egy ruháskosárból. 1945 szilveszteréig tartott ez az időszak, amikor már béke volt. A kézírásos bejegyzésekben gondosan dokumentálta a mindennapos eseményeket.

Mély összefüggéseiben látta a háború minden mozzanatát: fotókkal, újságcikkekkel és a mindennapjaik leírásával töltötte meg ezt a kincsesbányának nevezhető hadinaplót.

Magyarul is megjelent a napló, hihetetlenül izgalmas, érdekes, szellemes olvasmány, szívből ajánlom, hogy olvassátok el! (Astrid Lindgren: Háborús napló 1939–1945, Móra Kiadó)

Lindgren ekkoriban titkos munkát is végzett, cenzorként ugyanis a svéd titkosszolgálat megbízásából a behívott katonák levelezéseit olvasta azért, hogy a fontos hadititkok ne kerüljenek napvilágra. Ezek átiratait is beledolgozta páratlanul érdekes naplójába. 

Pippi a világhír kapujában

1941-ben tüdőgyulladással ágyban fekvő lánya, Karin kérte, hogy meséljen neki. Amikor anyja megkérdezte tőle, hogy kiről szóljanak a mesék, a kislány azt mondta: Harisnyás Pippiről. (ITT olvasható Karin visszaemlékezése erről a fontos pillanatról.)

Annyira megihlette ez a név Astridot, hogy egymás után mesélte fejből a történeteket a vad és megzabolázhatatlanul szabad kislányról.

Három évvel később egy bokaficam ágyba kényszerítette Lindgrent, aki eközben lejegyezte Pippi történeteit, majd elküldte a Bonniers kiadónak, ahonnan öt hónapos csend után visszautasították a kéziratot. Nem tudták, hogy életük egyik legrosszabb döntését hozták meg ekkor. A Háborús naplóban egyébként olvasható a kiadónak küldött levél és a válasz is, egy pici részlet mutatok ízelítőként Astrid leveléből: „Harisnyás Pippi, amint az Önök is látni fogják, ha veszik a fáradságot a kézirat elolvasásához, egy kis übermensch gyermeki alakban, teljesen szokványos környezetbe helyezve.” (…) „Csak remélni tudom, hogy nem értesítik a gyerekvédelmi hatóságot.”

Nem volt alaptalan a félelme. A hatodik kiadó szánta rá magát végül arra, hogy Pippi megjelenhessen. Második díjat nyert a Rabén & Sjögrens kiadó lányregény pályázatán, majd 1945-ben a kiadó gyerekkönyves pályázatára beküldte a kissé átdolgozott Harisnyás Pippit, és megnyerte a versenyt. Astrid erről – mintegy mellékesen – így ír a naplójában: „Pippi rendes kis kölyök, aki úgy tűnik, sokra viszi”.

Az is kiderül, mennyire nem hitt ebben az egészben Lindgren, amikor a naplójában ezt írta: „»Irodalmi« pályám felívelt az elmúlt év során, és valószínűleg lejtmenetbe kerül hamarosan”. Nem így lett szerencsére. Pippivel megérkezett a világhír is. Azt hiszem, nem túlzok, ha kijelentem, hogy Astrid Lindgren egyike volt azon íróknak, akik megalapozták a modern gyerekirodalmat, azt, ami már nem csupán a gyerekeknek szól, és nem elsősorban nevelési célzattal íródott, hanem az egész család örömét leli benne. 

Forrás: Getty Imaages/Alert/ullstein bild

Mit tud Pippi?

A kislány minden konvenciónak és tekintélyelvűségnek ellenáll, például annak, hogy a lányok gyengék, hiszen Pippi testi ereje példátlan, ahogy a lelkiereje is. Egyedül tartja fönn magát. „Anyám angyal, és az apám négerkirály: bizony kevés gyereknek vannak ilyen pompás szülei” – így büszkélkedik az első kötet elején Pippi.

Miközben a rideg valóság az, hogy az anyja meghalt, hajóskapitány apját pedig fogságban tartják egy ismeretlen szigeten. Ő a Villekulla-villában él majmával, Nilsson úrral és lovával, Horáciusszal. A három megjelent kötet során a szomszédban lakó két teljesen átlagos testvérnek, Tominak és Annikának mutatja meg, milyen is az ő szabad világa. Elképesztően féktelen és végtelenül humanista. Mindig megvédi a gyengéket, elesetteket, semmitől nem fél, és mindenre képes, amit csak kigondol. 

1945-ben egy ilyen női figura még a gyerekkönyvekben is elképzelhetetlen volt. Astrid mégis sikert ért el vele, hiszen egy újfajta gyerekkor eszményét nyitotta ki a kissé anarchista Pippi. A fekete pedagógiának nevezett, az akarat megtörését megcélzó lelki megnyomorítás még ma is nagyon sok helyen keseríti a gyerekek életét, akkoriban viszont ez volt az általános gyakorlat.

Önálló vélemény és szabad akarat nélkül viszont lehetetlen teljes életet élni, és nagyon nehéz felnőni. 

Pippi épp azt sugallja minden felnőttnek és gyereknek, hogy mindenki önálló személyiség, és a kicsiknek a nagyobbak ellen is joga van érvényesíteni az akaratát. Hiszen a felnőttek világában annyi érthetetlen és teljesen értelmetlen elvárás van, aminek lehetetlen megfelelni. A szabadság, az önrendelkezés illúzióját adta minden olvasójának. Ma is nagyon fontos tudatosítani magunkban, hogy hagyni kell felnőni a gyerekeinket, hagyni, hogy saját maguk tapasztalják meg a nehézségeket, a mi dolgunk az, hogy higgyünk bennük és szeressük őket. Akkor biztos, hogy ők is hinni fognak magukban, sőt szeretni is fogják magukat.

Inger Nilsson, mint Harisnyás PippiForrás: Getty Images/ullstein bild/ullstein bild

Ezt mondta Astrid Lindgren Pippiről:

 „Ha a Pippi-történeteknek van egyáltalán más funkciójuk a szórakoztatáson kívül, akkor az, hogy rámutassanak, lehet az embernek hatalma anélkül, hogy visszaélne vele. Ez az egyik legnehezebb dolog az életben.”

Astrid szemernyit sem változik

A világhírűvé vált Astrid ugyanúgy élt tovább, ahogy addig is. Élete középpontjában a gyerekei álltak, akik nem is vették észre, mekkora felhajtás van az anyjuk körül. Persze a munkája változott, hiszen a Rabén & Sjögrens lektora lett, és írta tovább megszállottan a könyveit. A következő évtizedekben életre keltette Juharfalvi Emilt, Háztetey Károlyt, Kallét – és 1973-ban, jócskán megelőzve a korát, megírta az Oroszlánszívű testvérek című könyvét is.

Ebben a rendkívül letisztult, korát jócskán megelőző történetben, amit a fantasy előfutárának is nevezhetnénk, nem csupán a súlyos tabunak számító halál témájával foglalkozott, hanem a legalapvetőbb emberi kérdéseket tette fel az olvasóknak.

Minden mondata gyógyír az identitásukat kereső kamaszok számára.

Most végre újra kapható, mindenképp vegyétek meg tizenéveseiteknek! Semmit nem veszített az elmúlt negyvennyolc alatt az érvényességéből.

Adni, adni, mindig csak adni

Műveit számtalan módon és formában feldolgozták, ami nem csupán népszerűségéhez járult hozzá, hanem abban is segített, hogy Astrid Lindgren humánus szabadságeszméje minél több emberhez eljusson.

Astrid ugyan tisztában volt felelősségével, amely közéleti szerepbe helyezte, mégis megmaradt annak, aki volt. Mielőtt népszerűvé vált, akkor is mélyen bántotta az igazságérzetét minden olyan esemény, ami a gyengéket, elesetteket és a gyerekeket érte.

Az egyik kedvenc idézetem tőle: „Mindig reggel írok. Esténként már fáradt vagyok. De ha lefekszem, azonnal elkezdek vágyódni az után a pillanat után, amikor felébredek és újra írhatok.”

Könyveivel komoly társadalmi változásokat segített elő, miközben úgy gondolta, csupán annak köszönhető ez a siker, hogy nem felejtette el, milyen volt gyereknek lenni.

A meséin keresztül olyan nevelési elveket mutatott fel, amelyek jóval szabadabb és boldogabb világot mutattak nemcsak a gyerekek, hanem a felnőttek számára is. 

Amikor 1978-ban átvette a Nobel-békedíjat, olyan beszédet mondott, melynek hatására Svédországban törvény tiltotta meg a gyerekek testi fenyítését. ITT olvashatod el a beszédet. Megéri, hidd el, akárhányszor olvastam, mindig elbőgtem magam rajta.

 Pár szemelvény belőle:

(…) „Úgy gondolom, az elejétől kell kezdenünk, a gyerekektől! Ők azok, akik a jövőben irányítják majd ezt a bolygót, nekik kell majd eldönteniük, hogy folytatják az erőszakot, vagy békében és vidámságban élnek.”

(…) „A gyerekek nem születnek sem jónak, sem rossznak. Akkor viszont, mi az, ami meghatározza, hogy nyitott és jóságos lesz-e, vagy egy kegyetlen és keserű magányos farkas? Mi, szülők vagyunk azok a személyek, akik meg kell, hogy tanítsák a gyerekeiknek, mi az a szeretet. Vagy – bár nem akarjuk – épp az ellenkezőjét tanítjuk.”

Lindgren irodalmi lelkitársai

Az osztrák Christine Nöstlinger, a német nyelvű gyerekirodalom egyik legfontosabb alkotója, Lindgren kortársa és egyik legjobb barátja volt. Műveiből ugyanaz a mindenek felett álló humanizmus olvasható ki, ami Astrid sorait is átitatta. Ha a magyarokra gondolunk, nem hagyhatjuk ki a felsorolásból Janikovszky Évát, aki szintén ezzel a világlátással írta meg könyveit. E három nő olyan súlyos és fontos életművet hagyott maga után, hogy kedvem lenne mindegyikükről külön-külön írni egy könyvet…

Azt a mondást is Lindgrennek tulajdonítják, hogy:

„Az embernek élnie kell az életét, hogy a halállal barátkozhasson.”

Mennyire emberi!

Forrás: Getty Images/Hulton Archive

Sok maradt utána

Halála utána a svéd kormány megalapította az Astrid Lindgren-emlékdíjat, ami hangsúlyozza az értékes gyermekirodalom fontosságát. Az alapítók Lindgren szellemisége előtt tisztelegnek, és hisznek abban, hogy a gyermekek irodalmi ismerete előfeltétele a demokráciának és a nyitottságnak. A díj legfőbb célja pedig, hogy globális szinten erősebbé tegye a gyermekek jogait. Ötmillió svéd koronát kap az életművére az az alkotó, aki továbbviszi ezt a szellemi örökséget.

Ars poetica Astrid Lindgrentől

„Egy gyermek egyedül a könyvével, valahol bent a lélek titkos szobáiban saját képeket alkot, amelyek minden mást felülmúlnak. Ezekre a képekre az embereknek szüksége van. Azon a napon, amikor a gyerekek fantáziája többé már nem tudja megalkotni őket, az emberiség szegény lesz. Minden nagy dolog, ami a világban történt, először egy ember fantáziájában történt, és hogy a holnap világa hogyan fog kinézni, nagyrészt annak a képzelőerőnek a mértékétől függ, amit azok birtokolnak, akik éppen most tanulnak meg olvasni. Ezért van szüksége a gyerekeknek könyvekre.”

Legyünk mindannyian Pippik! Hagyjuk a gyerekeinket Pippinek lenni! És soha ne éljünk vissza a hatalmunkkal!

Both Gabi

Források: ITT, ITT, ITT, ITT és Astrid Lindgren: Háborús napló 1909–1945, Móra Kiadó

Képek: Getty Images/Binder/ullstein bild