Miért törölték ki a briliáns nőket a történelemből, és miért érezzük ennek a következményeit még ma is?

–

Ha Marie Curie nem lett volna férjnél, a helyzete valószínűleg egészen másképp alakult volna

Egy másik zseniális fizikus, az Ausztriában, zsidó családban született Lise Meitner (ITT írtam róla korábban), aki felfedezte a maghasadást, már nem volt ilyen szerencsés. Munkatársa, Otto Hahn 1944-ben kémiai Nobel-díjat vehetett át közös munkájukért, a férfi pedig köszönőbeszédében csupán asszisztenseként utalt Meitnerre.

Sok más tudós, feltaláló és gondolkodó, akik történetesen nők voltak azokban az időkben, amikor még mindig rossz szemmel nézték, hogy ilyen „nem hölgyhöz méltó” szakmát űznek, még kevésbé voltak szerencsések.

Bár munkájuk ugyanolyan zseniális lehetett és ugyanúgy formálta a mai világot, mint férfi társaiké, valószínűleg soha nem fogjuk megtudni a nevüket.

Legjobb esetben is csak azoknak a férfiaknak a nevét ismerjük, akik elismerést vívtak ki maguknak az eredményeikért.

A nők eltörlése jól bevált minta: a Matilda-effektus

1883-ban Matilda Joslyn Gage amerikai szüfrazsett és abolicionista 1883-ban A nő mint feltaláló címmel esszét publikált a North American Review-ban, amelyben bírálta azt a gyakran ismételt nézetet, miszerint „a nők nem rendelkeznek feltalálói vagy mechanikai készségekkel”. Álláspontja alátámasztására Gage számos olyan női feltalálót említett, akik találmányai közül néhányat – érvelése szerint – tévesen tulajdonítottak férfiaknak.

Margaret W. Rossiter, a Cornell Egyetem tudománytörténésze azonban csak egy évszázaddal később nevezte el a női tudósok elismerésének ezt a megtagadását Matilda-effektusnak. Minél jobban beleásták magukat a történészek és más tudósok ebbe a jelenségbe, annál világosabbá vált a létezése – ráadásul nem csak a tudományon belül.

Ez az állítás, miszerint a nők egyszerűen nem „rendelkeznek” ezekkel a tulajdonságokkal, nemcsak a nők munkájának lekicsinylését eredményezte, hanem a nők szinte teljes kizárását a tudományos és kreatív területekről.

Évszázadokon át a nők nem vehettek részt felsőoktatásban – mielőtt Franciaországba távozott volna, Marie Curie a Krakkói Egyetemre jelentkezett, de elutasították, mert nő volt –, nem indíthattak saját vállalkozást, nem lehetett saját tulajdonuk – a XIX. század közepéig minden, amit egy nő birtokolt, jogilag a férje tulajdona volt –, és nem adhattak be szabadalmi kérelmet – kivéve, ha házasok voltak, de ez még akkor sem volt egyszerű.

Bár néhány nő megpróbálta megkerülni ezeket a patriarchális akadályokat, nem sokuknak sikerült. Azok közül, akiknek mégis, alig néhányan kerültek be ténylegesen a történelemkönyvekbe.

Voltak, akiknek az ötleteit ellopták: Rosalind Franklin brit kémikus írta le először DNS-molekula szerkezetét, ezt azonban sokáig James Watson és Francis Crick nevéhez kötötték, akik engedély nélkül vették át a kutatási eredményeket Franklin laboratóriumából.

Margaret Knight, egy autodidakta amerikai mérnök feltalált egy gépet, amely lehetővé tette a lapos aljú papírzacskók tömeges gyártását, de a tervét egy Charles Annan nevű férfi ellopta és szabadalmaztatta.

Sokaknak nem volt szerencséjük, és anélkül haltak meg, hogy elismerést kaptak volna a munkájukért. Ada Lovelace brit matematikus volt az első, aki számítógépes programot publikált, de munkáját nagyrészt figyelmen kívül hagyták, és közel száz éven keresztül gyakorlatilag megfeledkeztek róla. Lizzie Magie amerikai játéktervező és író alkotta meg a ma Monopoly néven ismert társasjátékot, halála után a játékának szabadalmát azonban Charles Darrow nyújtotta be.

Még azokat a nőket is gyakran megkérdőjelezték, akik megpróbáltak elismerést szerezni saját munkájukért

Nem tekintették őket „igazi” tudósoknak, feltalálóknak vagy művészeknek. Amikor Margaret Knight szabadalmi csalás miatt pert indított a férfi ellen, aki ellopta a tervét, a férfi azzal védekezett, hogy „a nő nem érthette a gép mechanikai bonyolultságát”. Végül Knight megnyerte a pert, és további nyolcvan (!) ipari gépet talált fel, köztük egy forgómotort.

De míg ezeket a nőket végül elismerték a hozzájárulásukért, hány zseniális nőről nem hallottunk még, és valószínűleg soha nem is fogunk?

És hány olyan nő volt, akit ma csak „asszisztensként” vagy „zseniális férfiak segítőkész feleségeként” ismerünk – mint Einstein első feleségét, Mileva-Einstein Marić szerb fizikust és matematikust –, miközben legalább annyira úttörők voltak, mint a ma dicsért férfiak?

Mindez számít, talán többet is, mint gondolnánk – hiszen még ma is kevesen ismerik el, hogy a nők valóban sokat tettek hozzá ahhoz a világhoz, amelyben élünk.

Számtalan ember továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy férfiak – egészen pontosan fehér férfiak – építették ezt a világot és találtak fel benne mindent, ezért pedig hálásnak kellene lenniük a nőknek a kemény munkájukért, ahelyett, hogy megpróbálnánk azzal érvelni: valójában ők is elértek fontos eredményeket. A rossz hír az, hogy ez a kirekesztés nem csupán fejfájást okoz mindenkinek, aki megfelelő történelmi ismeretekkel rendelkezik…

A Matilda-effektus egyik legkirívóbb következménye ma, hogy alig van női példa előttünk

Még azok a zseniális nők is, akiknek az eredményeit végül elismerték, nagyrészt hiányoznak a történelemkönyvekből, tankönyvekből, szobrokról, portrékról, utcatáblákról, és általában véve a közemlékezetből.

A National Women's History Alliance kutatása szerint az 1980-as években az Egyesült Államokban az oktatási anyagok kevesebb mint három százaléka foglalkozott a nők társadalomhoz való hozzájárulásával. A Smithsonian viszonylag friss számításai szerint az iskolákban tanított 737 történelmi személyiség közül mindössze 178 nő. Az Egyesült Királyságban a női történelem tanítása még csak nem is kötelező, a szobroknak pedig mindössze 2,7 százaléka ábrázol történelmi, nem királyi nőt.

Budapesten 1173 olyan köztéri alkotás van, amelyet a fővárosi önkormányzat kezel, ebből mindössze 150 ábrázol nőket (közülük összesen 35 az, aki történelmi személyiség, tehát neve is van), 45 pedig férfi-nő párokat vagy olyan embercsoportokat, amelyekben nők is akadnak.

A nők tehát sok területen még mindig láthatatlanok.

A képességeikről alkotott káros sztereotípiák, amelyek ehhez a láthatatlansághoz vezettek, ma is élnek

Egy nemrégiben készült amerikai tanulmány szerint a lányok már hatéves korukban azt hiszik, hogy a zsenialitás és az intelligencia szinte kizárólag a férfiak tulajdonsága lehet. Számos kutatás azt is kimutatta, hogy a szülők, tanárok és más gondviselők gyakran szintén fenntartják ezeket a sztereotípiákat, még ha tudatos szándékukon kívül is. Egy másik, szintén friss tanulmány például azt találta, hogy a női sakkozók szülei és mentorai úgy gondolták, a bennük rejlő lehetőségek átlagosan sokkal alacsonyabbak, mint férfi társaiké.

Nem meglepő, hogy annak ellenére, hogy a lányok már fiatal korban is nagy tehetséggel rendelkeznek a STEM – tudományos-technológiai tudományágak, vagyis a természettudomány, technológia, mérnöki tudomány és matematika – területén, idősebb korukban egyre inkább elveszítik érdeklődésüket e tárgyak iránt. Vagy hogy bizonyos területeken – mint például az informatika vagy a mérnöki tudományok – a nők globális beiskolázási aránya továbbra is megdöbbentően alacsony.

Európában átlagosan a természettudományos egyetemi szakokon a hallgatók 30-40 százaléka lány, Magyarországon pedig mindössze 23 százalék az arányuk.

Az informatikai képzések nemi aránya még ennél is jobban eltolódott itthon: programtervező informatikus szakon például 15 százalékhoz közelít a női hallgatók aránya.

Az UNESCO legfrissebb jelentése alapján a nők továbbra is nagyon alulreprezentáltak mind a STEM-fókuszú oktatásban, mind pedig az ezzel a területtel összefüggő karrierekben: a mérnöki diplomát szerzők mindössze 28 százalékát, a mesterséges intelligenciával foglalkozók 22 százalékát teszik ki. 

És messze nem csak a tudományos és kreatív területeken láthatatlanok a nők

Ott van még az a sok munka – beleértve a sokszor még mindig láthatatlan házimunkát is –, amit a nők az első és a második világháború alatt végeztek. Ha pedig nagyobbat ugrunk vissza az időben, ott van a mezőgazdaságban, a textiliparban, a ruhaiparban, a tejiparban, a sörfőzésben, a sütésben, az ételkészítésben és -elosztásban végzett összes munka, amelyre a nők történelmileg specializálódtak. 

Lehet, hogy a férfiak számos területet még mindig uralnak, de ha nem lennének a nők találmányai, felfedezései, irodalmi és művészeti alkotásai és minden más általuk elvégzett munka, ők sem tartanának ott, ahol ma…

És nem csak a férfiak – valójában egyikünk sem.

Források: ITT, ITT, ITT és ITT

Kiemelt képünk forrása: Wikipedia/ Henri Manuel; Wikipedia/ Hydriz; Getty Images/ ullstein bild / Contributor

Mózes Zsófi