Nagyböjt: miért koplalunk épp a tél végén, amikor úgyis le vagyunk eresztve?!
Vége a farsangi dínomdánomnak, hamvazószerdán, azaz ma elkezdődött a keresztény hívők hagyományos, negyven napos, húsvét előtti böjtje. (Úgy jön ki a negyven nap, hogy a vasárnapokat nem számítják bele.) De nem csak a vallásgyakorlók tartózkodnak ilyenkor bizonyos ételek fogyasztásától. Rengetegen kezdenek kora tavasszal tisztító- vagy fogyókúrába, speciális diétába. Hogy ez jó-e, kell-e a testünknek, arról megoszlik a táplálkozási szakértők véleménye. Hogy jó-e, kell-e a léleknek, arról dr. Forgács Attila gasztropszichológussal beszélgettem. Kurucz Adrienn interjúja.
–
Kurucz Adrienn/WMN: Miért koplalunk hagyományosan a tél végén-tavasz elején?
Dr. Forgács Attila: Van egy egyszerű, földrajzi-meteorológiai oka ennek. A tél közepén az élővilágban természetes a nélkülözés, nincs elég táplálék. A különféle vallások böjti időszakai azért ekkor vannak, mert így szakrális értelmet kap az éhínség, könnyebb elviselni.
A koplalás spirituális célja a bűnöktől való megtisztulás, az állatias-ördögies ösztönök megzabolázása. De a tradicionális böjti napokon kívül vannak helyi, kisebb közösségekben tartott böjtök is. Ezek általában valamilyen korábbi krízishez kötődnek, például egy tűzvészhez, jégveréshez, járványhoz, katasztrófához. Bertalan napján, augusztus 24-én például a tatárjárásra emlékezve böjtölnek egyes helyeken. A megszorítás célja mágikus: a katasztrófa ismétlődésének elkerülése.
K. A./WMN: Vannak, nem is kevesen, akik spirituális okok nélkül, pusztán azért kezdenek ilyenkor diétázni, mert szétzabálták magukat az ünnepek alatt.
F. A.: Igen, van a böjtölésnek egy egészen profán oka is, a karácsony és a farsang a túlevés ideje, az év eleje meg a nagy fogadalmak időszaka. A marketing ezt jól meg tudja lovagolni. Építve a böjti hagyományokra, a fogyókúrás hirdetések száma januárban a legmagasabb. Fogyókúrát hirdetni hálás feladat, mivel a célcsoport állandóan reprodukálja magát. Ugyanis az egy éven belüli visszahízás (az úgynevezett jojózás) – fogyókúrás technikától függően – 40–95 százalékos.
A fogyókúra-reklámok döntő többsége – tartós és tömeges fogyás helyett – bűntudatcsökkentést és reményt ad el. A fogyókúrázók az egyik technika kudarcát követően a másikba menekülnek, nyugtatgatva magukat, hogy „tényleg mindent megpróbáltak”. És, ha sehogy se sikerül lefogyni, akkor már „csak a csoda segíthet”. Ez a titka a racionalitást teljesen mellőző technikák töretlen sikerének. (Varázskapszulák, öt nap alatt öt kiló és társai.) Vannak a vásárlásösztönzésnek vevőetető „varázsszavai” is: update, paleo, light, bio, fitnesz, „mentes”, stb. A most dübörgő „mentes”-piac például évi 20–30 százalékkal bővül.
K. A./WMN: Elsősorban mi, nők dőlünk be a fogyókúrás reklámoknak, guruknak. Miért?
F. A.: A fogyókúra-hirdetések nagy része valóban a tehetősebb, középkorú nőket szólítja meg. A fogyókúrázás első számú hajtóereje nők esetében a szépség iránti vágy. Ellenben a férfiak indoka leggyakrabban az egészség visszaszerzésének szándéka, döntően akkor kezdenek fogyókúrázni, amikor megbetegszenek a túlsúly miatt, vagy legalábbis különféle kellemetlen testi tüneteket okoz az elhízás. Egyébként nem azok fogyókúráznak, akiknek erre feltétlenül szükségük lenne. A kövérek 38 százaléka még sosem gondolt arra, hogy fogyókúráznia kellene. Bezzeg minden második serdülő lány fogyózott már, minden harmadik pedig visszatérően koplal, holott nincs elhízva.
K. A./WMN: Visszatérve a böjtre: jó nekünk, van előnye is az éhségnek, „megvilágosodunk” tőle például?
F. A.: Egyfelől mindenki tapasztalta, hogy az éhes ember ingerültebb. Hogy extrém példát mondjak, a háborúk idején, amikor éheznek az emberek, elszabadulnak az indulatok, az agresszió. A civilizáció maszkját leveti az ember, ha nincs mit enni.
De jót is hozhat a böjt lélektani szempontból. Az evés kontrollálásának élménye révén. Kísérletekkel bizonyították, hogy a stressz nem okoz különösebb kárt, ha eredményesen megküzdünk vele.
Ha azonban nem tudjuk felvenni a kesztyűt, mert ki vagyunk szolgáltatva valamilyen hatalomnak, ha nincs befolyásunk a saját életünk alakulására, ha tehetetlennek érezzük magunkat, akkor sérülünk, depressziósak leszünk. Ebben a modern pánikolós-depressziós világban a kontroll gyakorlása, megélése nagyon fontos lelki egyensúlyfenntartó mechanizmus. Ma, amikor annyi minden kiszámíthatatlan, a legkönnyebben azt tudjuk kontrollálni: mit eszem, mit nem eszem. Egyre több olyan emberrel találkozom, aki ilyen-olyan, kívülről irracionális kúrába kezdett. Etikai kérdés: el szabad-e tőle venni ezt az élményt, vagy át lehet valahogy csatornázni más területre. Hányszor halljuk: „sokkal jobban érzem magam, mióta nem eszem húst”. (Vagy mióta csak azt eszem.) Mindegyik diétázó „szuperül” van. Hogy miért? Mert azt éli meg, hogy kezébe vette a sorsát.
K. A.:/WMN: Minél fegyelmezettebb az ember, annál sérülékenyebb? A szigorú kontroll, a kemény diéta, a sportmánia páncél?
F. A.: A XX. század nagy filozófiai-pszichológiai dilemmájához értünk el, erről szól Freud lélekről írt teóriája. A felettes-énünk (szuperegónk) a társadalom értékeinek és erkölcsi normáinak belső képviselője. Megregulázza az ösztöneiket, az állatias hajtóerőket, mint amilyen a szexuális vágy vagy az éhség. Mivel az emberi faj csak közösségben, a kommunikáció révén, szabályok közt tud fennmaradni, folyamatosan fékezni kell magunkban az állatot. Ez okozza a problémákat. Ha nem fékez a szuperego eléggé, akkor konfliktusok, devianciák jelentkeznek. De az se jó, ha az ösztöneink túl gyengék, mert ezek energetizálják az egész rendszert, ha elfojtjuk, elsorvadunk. Gondoljunk csak az éhező szentekre. Szent Margit mai szemmel anorexiás volt. Nem evett, és 28 évesen gyakorlatilag éhen halt – a súlyos anorexiások általában ekkor halnak meg. Az emberiség nagy dilemmája: létezhet-e egyáltalán egészséges egyensúly az ösztönök, az ego és a szuperego (a társadalmi normák) között. Freud szerint nem.
K. A./WMN: Nagyon divatosak manapság a böjttáborok, közösségi oldalakon szerveződő, életmódváltó, illetve valahány napos fogyókúrás kihívások.
F. A.: A böjt hagyományosan közösségi tevékenység. Azt, hogy mennyit eszünk, nagymértékben befolyásolja, mennyit esznek a körülöttünk lévők. Bizonyított, hogy párban 30 százalékkal, egy négyfős asztaltársasággal 50 százalékkal többet eszünk, egy hét fős asztalnál pedig duplázunk. Ennek oka az orális konkurencia jelenléte, mely az állatoknál is megfigyelhető: az együtt evő állatok gyorsabban és többet esznek. Egy nagyevő az asztalnál felszabadíthat bennünket a bűntudat alól, egy kövér emberrel a társak is többet esznek. Tehát az elhízás ragályos lehet. Ellenben a diétázó társak jelenléte visszafogottabb evést eredményez, tehát a közösségi böjtölés mindenképpen fogyókúrás hatású.
A túlevés ártalmas, és nemcsak egészségügyi kockázata van, hanem sokba is kerül. A böjt tehát jó dolog, ha észszerű, ha nem esik túlzásokba a böjtölő, ha épp a túlzások ellen veti be, nem egy irreálisan gyors fogyókúra érdekében. Az éhség üzenet a szervezetnek: itt van az éhínség. Gyorsan fel kell tehát falni, amit találunk. Ha valaki fogyni akar, akkor türelemmel diétázzon, napi 100–200 kilokalóriát vegyen csak ki az étkezéséből, tehát nagyjából egy almányit. Ez „csak” évi hat kiló fogyást jelent, viszont nem fogja visszahízni, mert nem éhezett.
Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Shutterstock/Natalia Lisovskaya
