Amikor átvernek

„Amikor hétéves voltam, elkezdtem műkorcsolyázni, és szinte minden lánynak hosszú haja volt. Nekem félhosszú, de elkezdtem növeszteni. Aztán pár hónap múlva anyu elvitt a fodrászhoz, akihez apukám is járt, így én is ismertem jól. Azt mondták, csak picit vágnak a hajam aljából. Én meg csak néztem csodálkozva, hogy ahogy telnek a percek, egyre több haj hullik a földre, és egyre rövidebb a hajam. Amikor újra és újra rákérdeztem, anyu és a fodrász is nyugtattak, hogy csak soknak látszik, és ha megszárad, pont jó lesz. Hát nem lett jó, rendesen olyan frizurám lett, mint a majdnem 50 éves apukámnak.

Persze rendeztem egy nagyobb jelenetet, és kérdeztem, hogy miért nem mondták meg, hogy levágják a hajam. Anyu bevallotta, hogy az ő kérése volt, mert semmi kedve a sok torna-,balett-, koriedzéshez fonogatni a hajam, így egyszerűbb. És hogy félt, ha előre szól, nem hagyom.

Kb. két napig szomorkodtam, de aztán megszoktam. De valószínűleg nyomot hagyott, mert máig emlékszem rá. És szerintem a szüleimnek is emlékezetes volt, mert soha többet nem szóltak bele, hogy milyen frizurát hordok vagy mit viselek.” (Tímea)

„Mai napig erős, sűrű hajam van, mondják, szép. Gyerekként copfot, lófarkat hordtam. Hetedikben anyám elküldött, vágassam le. Eszembe sem jutott ellenkezni – ez már sokat elárul róla. Aztán a fodrásznál: »Anyu azt mondta, vágassam le«. A fodrász nem lacafacázott, tök rövid, fiúfrizurám lett. Hetedikben. Szörnyen néztem ki. Anyám, mikor hazaértem: »De hát miért vágattad le?« Szerintetek?” (Anikó) 

Tetszik, nem tetszik, ez lesz...

„Tízéves koromig minden nyári szünet úgy kezdődött, hogy a nagynéném hülyegyerekesre nyírta a hajunkat. A fülünknél jól kiterített résszel. Az öcsémnek nem okozott akkora traumát, de én utáltam. Mint azokat a praktikus ruhákat is, amiket úgy vettek, hogy ha én kinövöm, az öcsém tudja hordani. Hiába szerettem volna copfokat, pörgős szoknyát, lakkcipőt… Megfogadtam, ha lányom lesz, lehet hosszú haja és királylányos cuccai. Fiam lett. Gyönyörű szőke hajjal és kék szemmel. A sors iróniája, hogy a tüsire nyírt, géppel letolt, menő frizura nem áll jól neki. Ha kicsit hosszabb a haja, akkor viszont gyönyörű.” (Beáta)

„Engem valahol az első osztály környékén leültettek az asztalhoz, apukám nadrágszíjjal ült előttem, hogy azzal kapok, ha nem hagyom, anyukám meg lenyírta a hosszú hajam kb. 2 centisre, hátul egy farkincát hagyva. Nyeltem a könnyeim. Gyűlöltem a frizurát. Állítólag sok volt a hiszti fésülésnél, így oldották meg, hogy kevesebb legyen.” (Andrea)

„Édesanyám eléggé kontrolláló személyiség, és ugyan mostanra már sokat javult a helyzet, de tizenéves koromban nagyon erősen beleszólt a kinézetembe. Kezdődött azzal, hogy csak akkor engedett el egy külföldi nyelvsulis útra, ha levágatom a hajam (13 éves voltam). Ekkor kezdődött a nyakközépig érő hajas korszakom, ami miatt a gimiben rögtön elneveztek nagymamának.” (Zsófi)

„Gyerekkoromban nem volt ilyen, inkább felnőttkorban találkoztam ilyen egzecíroztatással. Anyám eléggé irigy, mert ő miattunk levágatta a saját hosszú haját. Szóval

irigy, és próbál presszionálni, hogy kössem össze a hajam, vagy fogjam hátra, még az is sérti, hogy gyakrabban mosom. Volt, hogy kigúnyolt, amiért annyit foglalkozom vele. Úgy viselkedik, mint egy gyerek, és megsértődik, mintha az ő haja lenne az én fejemen.” (Nini)

„Mindig is hosszú hajam volt, de anyu ragaszkodott hozzá, hogy befonva vagy lófarokba kötve hordjam, mert kiengedve milyen rendetlen, és belelóg a szemembe, amitől el fog romlani a látásom – amúgy is elromlott, de nem a hajam miatt. Az is kőbe vésett szabály volt nálunk, hogy hetente csak egyszer szabad hajat mosni, szigorúan vasárnap este, mert a sok mosástól kihullik a haj. Összekötve nekem nagyon rosszul áll, így amint gimnazista lettem, elkezdtem kibontva hordani. Anyu ebbe már nem tudott beleszólni, bár megpróbálta, de reggel olyan korán kellett elindulnom iskolába, hogy úgysem látta.

A hajmosással több volt a probléma, seborrheás lett a fejbőröm, a viszketés miatt többször kellett volna mosni. Anyu ezt nem engedte, sokat balhézott miatta. Szerencsére korán fekvő és jó alvó, így szerdán késő este mindig kilopództam gyorsan hajat mosni a mosogatóban, mert onnan kevésbé hallatszott ki.

Azóta se kötöm össze soha a hajam, csak házimunkához és edzéshez, és ragaszkodom a heti két mosáshoz.” (Arita)

Pistikék és öcsikék

„Ovis voltam, és levágtam a frufrum. A szüleim elmondása szerint tövig. Emlékszem rá, ahogy állok a tükör előtt, és szólok, hogy hosszú és zavar, gondolom, semmi sem történt, hát levágtam… Erre apukám elvitt egy régi vágású férfi fodrászhoz, aki olyan rövidre vágta a hosszú hajamat, hogy nem ismertek meg az oviban.

Ezután szerintem hét évig nem növeszthettem vissza a hajam, és mindenki öcsinek hívott. Én meg kiabáltam, hogy »Lány vagyok!«. Rossz érzés volt. Emlékszem az ollóra a kezemben, a fodrász fehér köpenyére, az SZTK-keretes szemüvegére, és a gyerekek meglepődésére, több mint 30 év távlatából.

A lányom ugyanannyi idős volt, mint én akkor, és ugyanígy levágta a haját. És képzeljétek, rövidre nyírás nélkül is gyorsan visszanőtt neki.” (Nóra)

„Nagyon dús hajam van, forgókkal. Nagyjából ötödikes koromig tüsire vágott rövid hajam volt, ami mindenhol IS kiállt a forgók miatt, mert a fodrász meggyőzte anyukámat, hogy ha hosszabb lenne, akkor nem tudnák kezelni. Szerintem csak a fodrász nem tudott más frizurát elkészíteni. Nagyon sokszor néztek/csúfoltak fiúnak, vagy hívtak Pistikének. Aztán megnövesztettem, és láss csodát, azóta is tudom kezelni.” (Viola)

„Sok fekete hajam volt mindig, de rövid, fiús hajat vágtak nekem (nyolcvanas évek, Románia). A tanító néni mindig engem hívott ki az osztály elé, hogy szemléltesse, milyen rövidnek kellene lennie a fiúk hajának: »Na ilyen, mint Aliznak.«” (Aliz)

„Bakker, hát azt hitték, bevesz a Beatles?!”

„Tankönyvbe illő gombafej voltam a felső évfolyamig, mert a nehezen kezelhető, száraz hajam és a reggeli időhiány nem kedvezett a lányos frizurának. Különben is, »akinek ilyen szép arca van, annak mindegy a hajhossz«, »minek növesszük, ha úgyis csak összefogva lehetne«. A csúcsok csúcsa az volt, amikor alkalomadtán hajsütővassal ünnepivé lett varázsolva a gomba: kétcentisre zsugorodott csigák a fejem tetején aranyspray-vel lefújva… Rengeteg cukkolást kaptam miatta, hogy nem vagyok igazi lány, később viszont több extrém hajmerénylettel egyenlítettem, mondván, ha a gyerekkori viselet belefért, akkor ez is.” (Izabella) 

„Nekem mindig rövidre (gombafrizurára) vágatták a hajam gyerekkoromban, pedig én mondtam, hogy utálom. Sok fodrászidőpontra emlékszem, amikor sírtam, hogy nem szeretnék rövid hajat. A mai napig nem értem, miért erőltették, mert az »így lesz majd erős« egy marha nagy baromság.

Nyolc-kilenc éves lehettem, amikor újra sírtam a fodrásznál, és ez a fodrász végre azt mondta, hogy ha a gyerek nem akarja, nem fogja levágni. Azóta csinálok azt a hajammal, amit akarok, de még mindig emlékszem, hogy óvodás és kisiskolás koromban milyen szomorú voltam azért, hogy rövid hajat erőltettek rám akaratom ellenére.

Én a gyerekeimre semmilyen frizurát nem erőltetek.” (Réka)

„Engem bizonyos dolgokban presszionáltak, másban meglepően lazák voltak, és később voltak jól működő kompromisszumok is. Viszont mély nyomot hagyott bennem egy eset, amikor alsós voltam, és tetűjárvány volt a faluban. Fenékig érő hajam volt, és kétszer elkaptam, így nagy macera volt azzal a büdös vacakkal átmosni a hajam. A második után rábeszéltek, hogy vágjuk le a hajam, mert ha megint elkapom, megint szenvedhetünk vele. Kb. kétcentis lett a frizurám, amit gyűlöltem. Szarul állt, és foglalkozni sem tudtam még vele tudatosan, hogy hogyan kezeljem. Azóta sem lettem újra tetves, szóval utólag tudom, hogy felesleges volt… De ami még rosszabb volt, amikor újra növeszteni kezdtem, anyám rendszeresen frufrut vágott, amit még jobban utáltam, ráadásul valahogy mindig egyre nagyobb részéből a hajamnak… Tizenévesen, amikor már nemet mondhattam a frufrura, évekig tartott normálisan hozzánöveszteni a hajamhoz.” (Júlia)

„Volt egy fodrász rokon a faluban, akinek komoly befolyása volt apámékra. Valamikor ötéves korom környékén rövidre vágta az addig hosszú hajam, amit imádtam. Aztán, ahogy nőtt végre kicsit, akkor újra. Évekig könyörögtem neki is, apámnak is, hogy ne, de hasztalan.

Kb. ötödikes lehettem, amikor kitéptem a fejem a kezéből, és vizes hajjal hazáig rohantam, miután egy hosszabb tincset fogott meg, hogy levágja, holott megígérte, hogy csak frufrut igazít.

Utána évekig nem érte olló a hajam, és azóta se volt vállig érőnél rövidebb.” (Irén)

  

Amikor a pasid rendszabályoz

Végezetül két történet férfi-nő viszonylatban: az egyik egy kapcsolat kezdete lehetett volna – a másik meg a vége lett.

„Párkeresés, két fotóm volt kint. Az egyik kb. tíz centivel hosszabb haj, a másik kb. vállig érő, mint a profilképemen. Volt egy pasi, akivel elég sokat leveleztünk, kb. három-négy hétig. Mielőtt találkoztunk volna, azt írta, hogy azért ugye a hosszabb hajam van most, mert bármennyire is jó fej vagyok, ő mégiscsak a hosszabb hajú nőket kedveli. Itt egy doktori diplomával rendelkező 50+-os, elvált férfiról beszélünk. Elküldtem a fenébe, mondtam, hogy nehogy már tíz centi haj döntsön…” (Patrícia)

„Nekem a volt vőlegényem nem engedte, hogy kopasz legyek, szóval kopasz lettem…” (Eszter)

És nektek vannak ilyen traumatikus frizuraemlékeitek?

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / Fortgens Photography

Csepelyi Adrienn