Egy kis óvszertörténelem

Az emberek már időszámításunk előtt is próbálkoztak különböző fogamzásgátlási módszerekkel, az első kotonok időszámításunk előtt 1000 körül jelentek meg – akkor még különböző textíliákat húztak a péniszükre a férfiak, és elsősorban a nemi betegségek elkerülése volt a cél. Később aztán állati bőrrel is próbálkoztak: az első, a fogamzásgátlás terén is hatékony óvszerek pedig általában birkabélből készültek. A kotonforradalom azonban csak 1844-ben jött el, amikor feltalálták a gumi vulkanizálásának módszerét, aminek segítségével tudtak gumi óvszert készíteni, ám ezek még sokkal vastagabbak voltak, mint a mai, általában két-három milliméteres óvszerek.

A kondomnak mint elsődleges védekezési módszernek akkor kezdett leáldozni, amikor az 1960-as években elérhetővé váltak a hormontartalmú fogamzásgátló tabletták,

amelyek praktikusabbnak és kényelmesebbnek bizonyultak, mint a gumi. Azóta a gumi óvszerek eladása igencsak megcsappant – egy 2017-es vizsgálat szerint a brit fiatalok fele nem használ gumit, amikor új partnerrel bújik ágyba, a pandémia idején pedig 40 százalékkal esett az óvszerek eladása.

A gumi öltöztet

Jean-Paul Gaultier divattervező azt állítja, a legnagyobb bánata, hogy nem ő találta fel a kotont – ugyanis szerinte az óvszer a legszebb ruhadarab. A francia divatmogul akkor nyilatkozott így, mikor 1990-ben HIV következtében elveszítette a társát. És nem a Madonna híres, kúp alakú melltartóját tervező divatikon az egyetlen, akit a koton megihlet. Az Yves Saint Laurent francia divatház 2020-ban a The Love Affair elnevezésű kampány keretében piacra dobott többféle mintás csomagolású, Saint Laurent márkájú gumi óvszert, amelyet öt fontért bárki megvásárolhat.

A Diesel luxusdivatcég pedig idén februárban a Durexszel közös együttműködése kapcsán osztott szét harmincezer, szintén márkázott kotont a vásárlói között.

De hogy függ össze a luxusdivat és a védekezés?

Valószínűleg sokan tudják, milyen érzés a drogériában pironkodva beállni a sorba egy doboz óvszert szorongatva. Rengetegen érzik magukat kínosan – főleg a fiatalok – óvszervásárlás közben, a divatcégek pedig szándékaik szerint szerint az esztétikus, akár menőnek is mondható csomagolású óvszerrel szeretnék ledönteni a szexet és a védekezést ma is övező tabut.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Atomo (@atomo.co) által megosztott bejegyzés

Ezt felismerve már létezik olyan kotonmárka, a Jems, amely a kényelmesség mellett az esztétikát is ugyanolyan fontosnak tartja a termékei megalkotásakor. Yasemin Emory, a vállalat társalapítója szerint

„a divatnak mindig is feladata volt és lesz is, hogy provokáljon, feszegesse a határokat, és üzenetet közvetítsen”.

A Jems megalkotásának célja pedig az volt, hogy olyan csomagolást hozzanak létre, amelynek révén nem feszeng az ember, amikor az üzletben kifizeti a terméket. A cég emellett piacra dobta a Use a Condom, azaz Használj gumit! feliratú pólóit, és stílusos kotontartó dobozkákat is árulnak.

A kondom reneszánsza?

Az, hogy újra egyre több figyelmet kap a koton, annak is tulajdonítható, hogy negatív hatásaik miatt egyre több kritika éri a hormonális fogamzásgátló szereket. A tudatos szexuális élet jegyében egyre többen nyitnak a hormonmentes fogamzásgátlás irányába, az óvszer pedig jó választás lehet. Nagy előnye, hogy ez az egyetlen fogamzásgátló módszer, ami a nem kívánt terhesség mellett a nemi betegségektől is óv. Ráadásul a mai óvszerek nagy része már természetes latexből készül, extra vékony, vegán, és állatkísérletek nélkül fejlesztik. Így tehát egyre valószínűbb, hogy a koton újra divatba jön, és a luxusdivatházak ezt szeretnék elősegíteni a saját márkás óvszerekkel. 

Természetesen vannak, akik kritikával illetik a cégek efféle tevékenységét – szerintük ez csak egy újabb módszer arra, hogy az emberek náluk költsék el a pénzüket. Azonban, ha a dizájnerkoton valóban segít abban, hogy az emberek biztonságosan szexeljenek, mert szívesebben vásárolnak menő óvszert, akkor talán tényleg jó ügyet is szolgálhat a márkázott gumi – a divatmárkák marketingkampányán túl.

Forrás: ITT

Kiemelt képünk forrása: Getty Images / Javier Zayas Photography; the8850.com

Dián Dóri