„Slampos nőnek éreztük magunkat a sarki narancsárushoz képest is Afrikában”

–

„Kamu jegygyűrűt hordtam arra az esetre, ha leszólítanának” 

Ildikó 20 éve járja Afrikát, Kongóban és Szenegálban élt huzamosabb ideig, és sosem félt nőként akár egyedül is nekivágni egy-egy útnak, persze – mint mondja – ésszel utazik. Szerinte Afrika azon részei, ahol nincsenek belpolitikai konfliktusok, egy felkészült utazónak megbízható, helyi vezetővel biztonságosak. Az afrikaiak jókedvűek és „nagyon dumásak”, ahogy ő fogalmaz. Egyetlen boltba sem lehet úgy betérni, hogy az emberek ne beszélgetnének és viccelődnének egymással.

Ilyen beszélgetések kapcsán több házassági ajánlatot is kapott már európai nőként. 

„Egyszer vurstli volt egy zimbabwei faluban, ahol felültem az óriáskerékre. A menet után egy kulcstartóárus fiú jött oda hozzám és azt mondta: „Úgy féltettelek! Mindenemet odaadnám, hogy elvegyelek feleségül.” „És mit adnál értem?” – csipkelődtem vele. „Odaadnám a teljes árukészletem” – válaszolta. „Na és az mennyi?” Erre felemelte a jobb karját, amin 12 kulcstartó lógott. Fetrengtünk a nevetéstől.

Ezt a pajkos, de ártatlan szóváltást, amiből rendre nagy nevetés kerekedik ki, a szakirodalom „joking relationship”-nek nevezi, és bevett szokás Afrikában. 

Afrika túlnyomó részén az európai nő egzotikus szépségnek számít; egy vágyott esztétikum, ám az itteni férfiakra nem jellemző a nyomulós udvarlás, inkább csak távolról kíváncsiak. A fehér bőr továbbá gazdasági státuszt is szimbolizál, ami miatt általában csak a gazdagabb afrikai férfiak merik őket megszólítani. 

„Amikor egyedül utaztam Afrikában” – meséli Ildikó – „kamu jegygyűrűt hordtam magamnál, és a helyi nyelvjárásban megtanultam, hogyan mondják azt, hogy »van férjem«. Mindig működött, ha valaki mégis mellém szegődött az utcán, Afrikában ugyanis a férjezett asszony teljes tabunak számít.” 

Az ilyen esetek, mint mondja, leginkább a kontinens azon részén jellemzőek, ahol virágzik a szexturizmus, elsősorban Gambiában, Tanzániában és a szenegáli Sali nevezetű turistaparadicsomban. Afrikai szexturizmus alatt két dolgot lehet érteni: az egyik, amikor a klasszikus forgatókönyv szerint idősebb európai nők jóképű, fiatal helyi férfiakkal ismerkednek össze. A másik gyakori jelenség: nyugati, nyugdíjas korú, általában olasz, belga, német és francia férfiak, akiknek magas a nyugdíja, özvegyek vagy elváltak, úgy döntenek, hogy fűtésszámla fizetése helyett Afrikában telelnek át egy bérelt óceánparti lakásban egy csinos afrikai barátnő társaságában.  

„Az afrikai nőknek nagyon erős a nőies öntudatuk”

„Az afrikai lányokat már egész pici koruktól tudatosan arra nevelik, hogy legyenek hangsúlyozottan nőiesek” – mondja Ildikó. Sok kultúrában derékláncot és olyan ruhákat húznak rájuk, ami kiemeli testük homokóra-formáját. A házaséletben ezek a láncok fontos szexuális szimbólumok. „Ha leülsz egy padra bárhol Afrikában, és nézed a 11–14 éves kislányokat – szó szerint – vonulni az utcán, érzed rajtuk, hogy elképesztően magabiztosak, még a kevésbé előnyös külsejű lányok is. Hihetetlen a kisugárzásuk!”

Ildikó az öltözködésükről is lelkesen mesél. „A magyar turistáimmal mindig úgy érezzük, hogy mi slamposak, alulöltözöttek vagyunk az ottani sarki narancsárushoz képest is.

Nem arról van szó, hogy az elit jól öltözködik, mert van miből költenie a megjelenésére! Itt a külső a kisemberek számára is nagyon fontos.

Lásd például a híres „kongói piperkőcöket” (sapeur), akik bár általában a szegényebb társadalmi rétegekből kerülnek ki, mégis divatikonként lépnek az utcára.”   

„Az afrikai nőket úgy nevelik, hogy ne az legyen számukra fontos, milyen egyetemen tanulnak és hány nyelvvizsgájuk van, hanem hogy ha eljön az ideje, jó helyre házasodjanak, és utána boldoggá tudják tenni a férjüket, a családot, és ezáltal magukat is. Persze ettől függetlenül tanulhatnak, ám az esetek döntő többségében erre szimplán nincs szüksége egy családnak” – magyarázza Ildikó. 

„Én azt gondolom – teszi hozzá, – hogy sok európai kislánynak több juthatna ebből a nőies önbizalomból. Nagyon nehéz ezt szavakkal körülírni, mert ez a nőies kisugárzás szerintem egy érzés elsősorban, ami rögtön megcsap, amint meglátsz egy afrikai nőt. Hadd mondjak egy példát erre, ami talán jól érzékelteti, mit értek nőies önbizalom alatt. Egyszer Szenegálban elvittem az utasaimat egy textilpiacra, majd a szabóhoz, hogy szenegáli öltözetet varrassunk. A farmer, póló, vietnami papucs-kombót hosszú szoknyára cseréltük, hozzá illő felsővel, ami követi a test vonalát, egy kendő kíséretében. Amikor kijöttünk, nem tudom leírni, mennyire leesett az álla azoknak a magyar férjeknek és barátoknak, akikkel együtt utaztunk. Azt mondták, teljesen másképp mozgunk, és másképp nézünk ki ebben a ruhában, valahogy nagyon nőiesek vagyunk, és mi is felettébb nőiesnek éreztük magunkat.”

„Akinek több pénze van, az hosszabb műhajat varrat fel magának”

Ám az afrikai nőiességnek csupán csak egyetlen szelete a ruházkodás. A nők a hajukat is gondosan díszítik, elsősorban a rengetegféle fonással. 

„Rendkívül elterjedt Afrika-szerte, hogy a nők szorosan a fejbőrükhöz fonják a hajukat, ehhez műhajat varrnak, vagy a szorosabban fonott hajukra parókát vesznek. Egyik héten hosszú vörösek, a másikon rövid barnák… nagyon változatossá teszik ezzel a megjelenésüket. Elmondásuk szerint ez azért van így, mert nehezen kezelhető a hajuk” – meséli Ildikó.

A haj anyagi státuszt is szimbolizál. Akinek több pénze van, az hosszabb, természetes hajból készült importált műhajat vásárol. Ám onnan is lehet következtetni a nő anyagi hátterére, hogy milyen keskeny fonatokkal van befonva a haja.

Minél kisebb ugyanis a fonat, annál több munkaóra van benne, annál többet fizetett a fodrásznak, azaz annál gazdagabb. 

Afrika nem mellesleg a szépségápolás és natúrkozmetikumok fellegvára. Szenegálban például a shea vaj, a hibiszkusz, és a majomkenyérfa terméséből készített por minden háztartásban megtalálható, de gyakran használatos termék még az aloe vera és a kakaóbab is. A shea vaj a világ egyik legjobb hidratálója Ildikó szerint, de jó égési sérülésekre, terhességi csíkokra és bőrbetegségekre is használják. A hajukra is kennek olykor belőle, a babákat minden nap átmasszírozzák vele, növényi olajként pedig főzésre is használják. Fillérekért lehet venni, így a legszegényebbek is könnyen hozzájutnak. A hibiszkuszt teaként vagy arctisztítóként használják bőrmegújító hatása miatt.

 „A nyugat-afrikai nők gyerekkoruk óta ezeket a praktikákat használják. Gyönyörű bőrük van, szinte teljesen ránctalan férfi és nő egyaránt. Szoktunk is játszani az utasokkal, hogy megtippeljük a helyi idegenvezető korát. Általában 10–15 évvel mindig alább becsüljük. Persze a genetika is közrejátszhat, de biztos vagyok benne, hogy a natúrkozmetikumok rendszeres használata is hozzájárul szépségükhöz.”

Ám természetes szépség ide vagy oda, bőrük színét azért az afrikai nők is előszeretettel igyekeznek módosítani különböző bőrfehérítő krémekkel, hogy egzotikusabbnak látszanak. Dakarban például a házasságkötéskor pont ezért gésához hasonlító fehérre sminkelik az arát. 

A marabu szent köpete

A mai napig Afrikában az emberek az ősökhöz, az istenekhez, vagy a fétisvarázslókhoz, a marabukhoz fordulnak segítségért. Még a nyugatot bejárt, többdiplomás afrikai emberek is sokszor sámánhoz fordulnak a hőn áhított céljuk eléréséhez. Érdekes ez, mert

Afrikában, bár mind a két domináns világvallás, a kereszténység és az iszlám is szigorúan tiltja a mágia mindenféle formáját, az emberek mindennapjaiban mégis esszenciálisan megbújik. Jó példa ez arra, hogy sokszor a vallási tanok Afrikában a helyi kulturális szokásokkal keveredve egy egyedi, kevert hiedelemvilágot hoznak létre.

A szenegáli murid vallásúaknál például ez nem okoz gondot. Bár muszlimok, mégis gyakori náluk az amulettek és szentképek használata. De vannak olyan régiók Afrikában, mint például Nigériában az iszlám és a keresztények lakta régiók határvonalánál, ahol már a vallási hiedelem különbözősége miatt is puskaporos a levegő.  

Terméketlenség esetén is segítőhöz fordulnak, Afrikában ugyanis a vér továbbvitele nagyon fontos. Egyrészt azért, mert a 18 év alatti halandóság magas, másrészt, mivel nincs kiépült nyugdíjrendszer, a felnövekvő gyerekek fogják az idősebbeket ellátni. De a meggazdagodás reményében vagy egy sikeres vizsga érdekében is a marabuhoz fordulnak, például Szenegálban. „Az érettségi előtt odaviszik a tollukat a marabuhoz, hogy a szent köpetével lássa el” – mondja Ildikó. 

 

Női beavatási rítus, szerelmi mágia és meglepetés-házasság

A különféle mágikus rítusok az afrikaiak egyes életszakaszaihoz is kötődnek. A fiúk férfivá érésének szeánszát például szinte minden népcsoport komolyan gyakorolja, lányok esetében ez kevéssé jellemző, de például a Kongói Demokratikus Köztársaságban a pendék tartanak úgynevezett kivila beavatási szertartást. Itt is hasonló történik, mint a fiúknál: elviszik az egy korcsoportba tartozó, tinédzserkorú lányokat egy bozótiskolába, hogy megtanítsák nekik többek közt azt, hogyan keltsék fel a férfiak figyelmét, hogyan legyenek jó feleségek és anyák, hogyan legyenek nőiesek. Utóbbit jól példázza a szertartás végén tartandó össztáncrítus, amikor az úgynevezett tukulafestékkel vöröses színűre festik be a fiatal lányok testét, rafiából készült, térdig érő háncs lepelszoknyába bújtatják őket, derekukra egy vastag, nőies formájukat hangsúlyozó szövetdarabból övet tekernek, illetve a fejükre hagyományosan egy tető alakú, fekete parókát húznak. Éjszakába nyúlóan, nagy csípőmozgásokkal a dobok ütemére, egy tábortűz körül táncolnak fiatal lányok és az idősebb, már beavatott asszonyok. 

Afrikában a házasságokat sokszor nem a szerelem, hanem a szükség szüli. Ilyen helyzet például, amikor a nő már nagyon elmenne otthonról. Vagy vegyünk egy idősödő anyát, aki egyedül marad az otthoni teendőkkel, mert a fiai elmennek külföldre dolgozni, lánya pedig nincs. 

„A Zöld-foki Köztársaságban, Sal szigetén dolgozott egy kedves szenegáli ismerősöm, akit az anyja egyszer azzal hívott fel: »gratulálok, fiam, megnősültél« – meséli Ildikó. A házasságkötés után ugyanis a feleség a fiú családjának lakásába költözik, és segít az anyósának a háztartás vezetésében. Így adódott, hogy ez a nő a fia tudta nélkül választott számára egy feleséget, aki majd neki otthon segít.”

A frigy egyébként Ildikó elmondása szerint jól sült el, két gyerekük is lett. „Vicces volt, mert az esküvő napján hagyományosan portré készül a párról. Ezt az arát is felöltöztették, gésaként kisminkelték, majd kezébe nyomtak egy laminált fotót a férjéről. Ez volt a nászfotó” – meséli Ildikó. 

A marabu szerepe a párválasztásnál is fontos lehet, amikor arra kérik, hogy ejtsen szerelembe egy kiszemelt férj- vagy feleségjelöltet. A szerelmi mágiának többféle formája létezik: van, hogy imákat mormol a marabu, a porba ír valamit, két követ összecsettint, hogy szikrázzanak, vagy azt mondja a kérőnek, hogy vegyen például egy fehér kakast és tíz tojást, amit odaad az első kéregetőnek. Ildikó nem hisz a mágiában, de nem tagadja, hogy működik: még a legeurópaibb módon viselkedő afrikainak is vannak mágiához köthető történetei.

„Arát egy rekesz Fantáért”

Ha már házasság, meg kell említeni a menyasszonypénz hagyományát is. „Emberi jogi szempontból sokan azt látják, hogy »megvette a férj a nőt két kecskéért«, de én nem tárgyiasításként értelmezem” – mondja Ildikó. „Szerintem ez egyfajta gesztusként is olvasható, hogy a férfi mennyire akarja ezt a frigyet. Vannak, akik éveken át gyűjtenek erre. Régen sót, élő állatot, szőttest ajándékoztak az arának és családjának, ma mobilt, ruhát, vagy egy rekesz Fantát vesznek neki az alapján, hogy az ara szülei által átadott lista mit tartalmaz. Ez azt is kifejezi, hogy a fiú és a családja komolyan gondolkodik a frigyről. A felek is jobban megbecsülik ezáltal a házasság szentségét.”

Az ismerkedés közösségi eseményen, ünnepekkor, mecsetben, gyülekezetben vagy hétvégi baráti programok alkalmával történik, de van, amikor a szülők választják ki már a gyerekkorban, kihez adják lányukat/fiukat, akik majd megszeretik egymást később a házasságkötés után. A házasság eldöntése mindkét család bevonásával zajlik. Az esküvői ceremónia során az ara többször is átöltözik, fehér menyasszonyi ruhából szép népviseletbe bújik. Afféle utcabált rendeznek ilyenkor; szólnak a dobok, táncolnak a csoportok és mesél a griot történetmesélő, aki hárfával és bongónak is nevezett zongoraszerű hangszerrel énekli meg az ifjú pár életét. 

„Termékenységi babát az ágy alá!”

Mint már említettük, Afrikában nagyon fontos, hogy egy nő képes legyen gyermekeket szülni. Ennek érdekében termékenységi és szüléssegítő babákat helyeznek az ágy köré. A „fertility doll”-nak külön szakirodalma van, annyira elterjedt motívum az afrikai művészetben. 

Terméketlenség esetén nem szoktak elválni Afrikában, ám a férfi biztosan másik nő után néz. A keresztény férfiak lehet, hogy visszaküldik a hölgyet a családhoz, majd néha meglátogatják, küldenek neki pénzt, de mindenképpen keresnek egy másik nőt, aki gyerekeket szül nekik. A muszlim afrikaiak ilyenkor második feleséget választanak maguknak. Ezt főleg falun és a tanyavilágban értékelik pozitívan a nők, ugyanis a tanyán élve az emberek kemény fizikai munkával teli életet élnek, mindent kézzel csinálnak és sok a gyerek. Ilyenkor az asszonyok is örülnek egymásnak, mert jobban fel tudják osztani a munkát.

Ám a városban már kevésbé boldogok a nők a második feleség láttán, ugyanis ott inkább a férfi hiúságáról szól a többnejűség. A leggazdagabb családoknál fordul elő, hogy három, vagy az iszlám által maximalizált négy feleséggel is házasságra lépnek.  

Ildikó egy markáns különbséget is megfogalmaz a Nyugat és Afrika közt a gyerekeket illetően. Szerinte Nyugaton, ha baba születik, szinte minden köré szerveződik, a „család epicentruma” lesz. Ám Afrikában betagozódik a már megszokott mindennapokba. 

„Az afrikaiak ugyanúgy élik az életüket, mint a baba előtt. Ha a fiatal anya meghívást kap egy hangos eseményre, ünnepre, esküvőre, a gyerek szoptatási és altatási idejétől függetlenül el fog menni. A gyereket, amikor igénye lesz rá, ott helyben megszoptatja, elaltatja, akár ha tucatnyi dobon játszanak is körülötte. Ott sokkal természetesebben simul be egy baba a családba. Mi hosszasan készülődünk, ha a gyerekkel bárhová is elindulunk, ők egy szál pelenkában lépnek ki vele az ajtón. Sokszor pelenkára nincs pénzük; lemossák a babát egy kis vízzel útközben, és mennek tovább. Sokszor a nagyobb gyerekek vigyáznak a kisebbekre, illetve a többgenerációs együttélés is nagyban megkönnyíti a gyereknevelést.”

„Afrikában tényleg sokkal kevesebb gondot csinálnak a gyerekügyből és úgy mindenből általánosságban, mint mi” – ez Ildikó konklúziója.

„Ott az emberek küzdelmesen, sokkal kevesebb tárggyal és pénzzel, de sokszor sokkal boldogabban élnek.”

Kiemelt kép: László Péter és Kanti Dorottya

WMN szerkesztőség