Doffek Gábor: „Csak” egy macska volt
Sok-sok hónappal ezelőtt, egy csendes szombat délután fél 5 körül a kezeim között altatták el a cicánkat. A kérésemre. Az élet egyik legtehetetlenebb és legnyomorultabb érzése úgy jobb gazdinak lenni, hogy jóváhagyod egy kisállat elaltatását. Ezért egészen mostanáig nem tudtam róla beszélni. Mert néha olyan szemétláda tud lenni az élet. Doffek Gábor búcsúzik.
–
13 évesen meghalni nem olyan tragikusan korai halál, ha macskának születtél. Ha pedig néhány hónaposan bepottyantál egy olyan családba, ahol már a sokadik befogadott macska vagy, akkor az 13 olyan évet jelent, amikor téged szerettek, becsültek, etettek, ápoltak, meleg otthont adtak, és főleg egy védelmező, gondoskodó családot jelent. Esetünkben kettőt, de erről később. Macskaként ennél teljesebb, boldogabb, kerekebb életet (minden értelemben, ugye drága pocakos Cicókám?) nehéz lenne elképzelni. Ezért most egyszer, és utoljára elmesélem ennek az utolsó 3 napnak a történetét, utána pedig kizárólag arra fogunk emlékezni, mennyire csodálatos, türelmes, okos kis állat voltál, milyen fantasztikus társ, és milyen partner voltál ebben a te kis életedben. Sőt, tudod mit? Előbb azt mesélem el, milyen voltál, és csak utána ezt a szörnyű utolsó három napot.
Egy kertvárosi családba érkeztél, nagy kerttel, ovis gyerekkel, kutyával, mindennel, ami csak kell. Vidám, és maximálisan szabad gyerekkorod volt. Hogy aztán három éves korod környékén egyszer csak összecsomagolj(alak), és elköltözz velem egy új, teljesen másik lakásba, ahol kicsi kert volt, nem volt család, csak egy összetört, frissen elvált ember, akinek te voltál az egyetlen kis állandó élőlény az életében.
Csatlakozz a WMN-Tagsághoz!
Ezt a tartalmat csak a WMN-tagok olvashatják tovább.
Legyél te is a közösségünk része, támogasd munkánkat!
Szükségünk van a támogatásodra.
Megnézem a tagsági csomagokatvagy bejelentkezem
A kiemelt kép illusztráció, Forrás: Unsplash/ Hans Ott, Max Ovcharenko, Jeremy Thomas
Glow
Glow