Gardróbfrissítés három gyerekkel – maga az anyagi csőd

–

Tavaszi gardróbfrissítés, anya módra

A tavasz a kedvenc évszakom. Végtelenítve hallgatom Cseh Tamás Rajtam maradt télikabátját, élvezem a vibráló színeket, boldogan hajolok le megszagolni minden egyes virágot, és előtúrom a tavaszi–nyári ruhatáramat. Mármint az öt darab extra ruhát, ami kiegészíti a három farmerból, öt pólóból és további két blézer–blúz kombóból álló rendkívül fantáziadús alapszettemet.

Nem úgy a drága gyerekeim, akik mintha munkaköri kötelességüknek tekintenék, hogy minden egyes szezonváltáskor szimultán és gyakorlatilag teljesen váratlanul nőjék ki az összes ruhájukat.

Komolyan mondom, fogalmam sincs, hogyan csinálják, de reggel elviszek az oviba-suliba adott méretű gyerekeket optimális méretű ruházatban, délután meg három centire lóg ki a lábuk ujja a benti szandálból, csukló fölé ér a három hete vásárolt pulcsi és kikandikál a boka az amúgy szinte új naciból. Medzsik!

És hát mit tehet a kedves szülő, ha a gyerekei ruhatára hirtelen teljes frissítésre szorul?

Fogja a saját maga számára négy különböző webshopban gondosan összeállított ruhatárat, egyesével elbúcsúztatja az elhagyott kosárban csücsülő szebbnél szebb darabokat, ejt néhány könnycseppet, majd elkezdi vadászni azt, amire a gyerekeknek azonnali hatállyal szükségük van.

Esztétikus vs. praktikus

A lányos anyukák bizonyára maguk is ismerik azt a kínt, amit a napi óvodai szépségverseny nyomán csak a négy- hat éves kislányok képesek átélni. Mert a gyerek igényei szerint az öltözéke legyen: fodros és tüllös és flitteres és jégvarázsos, de ne olyan, amilyen Lilinek, Jankának, Petrának van.

Ha ehhez még a nyomorult szülő kritériumrendszerét is hozzácsapjuk – amin persze olyan eléggé el nem hanyagolható apróságok vannak, mint hogy férjen bele a keretbe, legyen jó minőségű, mert akkor talán kihúzzuk vele nyárig, lehessen helyben felpróbálni, vagy ha azt nem, akkor legalább visszaküldeni. És úgy általánosságban véve ne mutasson túl sokat a gyerekből, ellenben legyen kényelmes, illetve, ha lehet, nem teljesen ízléstelen vagy bűn ronda –, akkor azért egészen apróra is szűkülhet a kör.

A kiskamaszok szüleinek üzenem: velük is együttérzek, abban a szerencsében van ugyanis részem, hogy nálunk is beköszöntött a véleményvezér megmondó korszak. Így aztán

pontosan tudom, hogy milyen csodás érzés, amikor az egy hónapja napi szinten szajkózva vágyott ruhadarab beszerzését követő harmadik másodpercben a gyerek szája lekonyul és borús homlokkal közli, hogy az az izé neki ugyan nem kell, hiszen az már nem menő.

Meg azt is, hogy milyen szuper, vállon veregetős „jó vagy, anyukám!” típusú megerősítés, ha csak azért veszel valamit, hogy örüljön neki a ded – és tényleg örül.

Elébe megyek a kommentcunaminak: a gyerekeim nem elkényeztetett kis dögök – nem is tudnának azok lenni, hiszen nehezített pályán mozognak egy egyszülős családban –, de nyilván vannak vágyaik és reményeik. Meg egy anyjuk, aki annak ellenére, hogy pontosan emlékszik, milyen volt majd meghalni egy Buffalo cipőért, egy Martensért vagy éppen egy igazi bőrdzsekiért, sokszor szembesíti őket a világ igazságtalanságával az „ez van, ezt kell szeretni” elvet hol acélos neveléssel, hol kénytelen-kelletlen követve.

Mennyit ér a boldogság?

Nem tudom, vajon más szülők is vezetnek-e táblázatokat, kalkulációkat és kimutatásokat, de egyes kontrollmániás egyedek – esetleg könyvelők, gazdasági elemzők vagy válófélben lévők például – szintén nagy Excel-barátok.

Nekem ugyanis több évet felölelő részletes költségvetési kimutatásom van arra, hogy mikor mennyit költöttem az aprónép be- és felruházására. Innen tudom azt is – hiszen a nyamvadt táblázatban egyenesen világítanak a hat számjegyű összegek –, hogy a március, a június és a szeptember garantált ruhadzsihád: minden kell, tegnapra. 

Persze belátom, hogy lehet előre is vásárolni – én is szoktam –, azért előfordul, hogy nem sikerül megfelelően kiszámolni a méretváltás jellegét, mert a gyerek két méretet nő két hét alatt direkt, vagy hogy a kedves anya-apa úgy elrakja „biztos helyre” a vásárfiát, hogy öt év múlva karácsonykor kerül elő, amikor az egész család a pótizzókat keresi, de akkor meg ugyebár minek.

Minimális költség és maximális elégedettség: hogyan?

Visszatérve a kényszerű tavaszi bevásárló körútra: kell kinti cipő, benti cipő, tornacipő, ha peched van, néptáncos és edzőcipő, ünneplő és gumicsizma. Kabát, dzseki, esőkabát, mellény, nadrágok, pólók, pulcsik, zoknik, alsók… Esetemben mindez háromszor, de nyilván családja válogatja, mennyi az annyi.

Meg a szívroham, pénztárcanyitogatás és állandó árkalkuláció is ott van persze. Nálam ezt a webshopok kínálatának összehasonlítása a vacsora romjai felett, online cserebereplatformok teljes és szisztematikus átvilágítása, a barátnők-rokonok izzítása, valamint minden egyéb olyan eszköz felvillantása egészíti ki, ami minimalizálhatja a költségeket és maximalizálhatja a kiskorúak elégedettségét.

Szerencsésebb szülők gyerekei persze vigyáznak a cuccaikra, sosem rúgják le a sneaker orrát játszóterezés közben, udvariasan öröklik egymástól a makkos cipőket és öltönyöket, mindig tudják, hol van a kokárdájuk és a fehér ingüket sosem eszik le, mert tudják, hogy az kincstári darab. Kevésbé szerencsés szülők gyerekei azonban dafke eltérő testfelépítésűek, direkt más-más szezonban viselnek egy adott méretet, nem csak fiúk/lányok, és amúgy is utálják a másik ízlését. (Lehet tippelni, melyikbe tartozom!) 

Szóval, beszéljünk most arról, mekkora beruházás felöltöztetni az utódot!

A HVG szerint a 2023-as infláció mértékénél utoljára 1997-ben éltünk meg rosszabbat, a KSH fogyasztóiár-indexe szerint pedig a ruházati termékek átlagára az előző év utolsó negyedévében átlagosan 5-7 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban.

A legnagyobb átlagos drágulás a lábbelik esetében volt megfigyelhető, azok ugyanis kicsit több mint 14 százalékkal lettek drágábbak 2022 utolsó negyedévéhez képest.

A Pénzcentrum kimutatása elsősorban a felnőtt ruházat árváltozásait elemezte ugyan, az általuk jelzett 13-20 százalékos drágulás ugyanakkor tapasztalataim alapján a gyerekruhák piacán is megfigyelhető. (Legutóbb például féláras akcióban, törzsvásárlói pontok beváltásával tízezer forintért tettem szert huszonkilenc pár magas pamuttartalmú zoknira, és a játszón az anyatársak megveregették a vállamat. Tudom, borzasztó, hogy nehezemre esik örülni annak, hogy jó vásárt csináltam, de könyörgök, ezek csak zoknik! Tízezerért!)

Mindenesetre, mivel a gyerekeket érintő havi költségek közel 70 százaléka ruházattal kapcsolatos kiadás, ez az áremelkedés az utódok számától függetlenül jól érzékelhető a családok havi költségvetésében is. 

A mennyi az annyi kérdés persze megválaszolhatatlan, hiszen nem mindegy, szükség van-e speciális ruházatra, különleges anyagokra, egyedi lábbelire, ahogy az sem, hogy márkás vagy használt, kínai, szupermarketes, esetleg butikos ruhát veszel, illetve kifogsz-e egy tuti akciót. Egy gyerek öltöztetése mindenesetre nem olcsó hobbi. Pláne, több gyereké. Ettől még persze muszáj. 

Félreértés ne essék, én magam, ahogy a legtöbb szülő, örömmel költök a gyerekeimre és a megfelelő életkörülményeik megteremtését mindenkori természetes kötelességemnek tekintem. Ettől még látom, hogy egyáltalán nem könnyű megfelelően helytállni a mindennapokban, és bizony előfordul, hogy azt mondom, „arra most nincs pénzünk”, vagy egy adott ruhadarab kiválasztásánál nem tud szempont lenni a dizájn, csak a minőség és a funkció.

Hogyan spórolj a gyerekruhán?

Szerintem fontos eldönteni, hogy mi az, ami egészségi kérdés és abban kizárni a kompromisszumot. (Legalábbis, ha lehet.) A cipő, a fehérnemű, a zokni nemcsak esztétika kérdése, így ezekben érdemes mindig minőségre és lehetőség szerint újra törekedni, a többi gönc esetében pedig az se baj, ha használt. Különösen igaz ez az ünneplőruhákra – ritka, hogy egy gyerek néhány alkalomnál többször viselné őket –, az eső- és túraruházatra, valamint a kabátokra, hiszen azokért manapság vagyonokat kérnek el.

Érdemes azt is megfontolni, hogy a látszólag olcsó fast fashion valóban megéri-e, mert a két mosás után megfakult, megtekeredett, kiszakadt leheletvékony pólók nyomában járó idegbaj dupla teher. 

Amivel én operálok, az a turizás – még mindig nem olyan vészesek az árak, és számtalan egyedi, mókás, gyakran teljesen új, jó minőségű darabot lehet kifogni –, a cseritik (bár belátom, ebben a kérdésben budapestiek előnyben), valamint a Facebook-csoportok. Tudom, tudom, mindenki mindent ingyen akar, meg még vidd is el neki, de sokan vannak olyanok is, akik örömmel válnak meg fillérekért a gyerekruháktól, csak ne foglalják többé a helyet.

Ami nekem bevált 

Nemcsak keresek, hanem kérdezek is. Valahányszor leírom, pontosan mit keresek, milyen méretben és nagyjából milyen áron, beindul az anyakommandó és árad a kommentcunami, nekem pedig már csak választanom kell.

A proaktivitásom a szelektálás idején is megmarad: ha valaki kifejezetten jó állapotú darabot kínál kedvező áron, mindenképp rákérdezek, hogy a kívánt listáról esetleg van-e az eladó cuccai között más portéka is. Apróság, de néma gyereknek anyja se, ugyebár.

A kerületi és városi-falusi csoportok mellett jó szívvel ajánlom a budapesti és megyei jogú városok expat – azaz itt élő külföldiek számára létrehozott – adásvételi csoportjait is, az éppen költözés közben lévő külföldiek ugyanis jellemzően rendkívül olcsón válnak meg a felesleges daraboktól. (Csak az időkapu szűk, a minőség és a választék csodás.)

Fekete öves anyukák részt vehetnek ruhabörzén, és ha nincs, szervezhetnek is egyet! Ezeken akár pénzért, akár darab darab alapon is szuper kiegészítőket, alapdarabokat lehet beszerezni a csemetéknek – és akár a szülőknek is. Nem árt monitorozni a környékbeli garázs- és kirakodóvásárokat sem, hiszen egy-egy családi kiruccanás keretében is szert lehet tenni a komplett ruhatárra. Hardcore versenyzők a különféle webshopok algoritmusát is meghackelhetik, kellő ügyeskedés után ugyanis akciós árakat, egyedi kuponkódokat is el lehet érni.

Az igazán profik a bankjuk alkalmazásait is frissítgessék szorgosan, sok cég ugyanis bevezette a moneyback funkciót, így az elköltött forintok akár még fialhatnak is. 

Végső esetben meg ki kell várni, míg a gyerek megnő és diákmunkával megdolgozhat azért, amit akar magának. (Jó, hát a nagyok többet esznek, drágább a taníttatásuk, de hát ki számolja, ugye?!)

Neked van olyan, ami ezen felül bevált? Kérlek, írd meg, te hogyan csinálod, hátha van jobb ötleted!

Forrás: ITT, ITT, ITT és ITT

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / Vladimir-

Z. Kocsis Blanka