A sématerápia a terápiás módszerek királynője, mégis alig lehet hozzáférni – miért?

–

Vegyünk egy viszonylag egyszerű, hétköznapi helyzetet. Emberünk – mondjuk, Juli – 30 éves, értelmiségi nő, az a fajta, akin mindenkinek megakad a szeme. Korai gyerek volt, kiskorában édesanyja még egyetemi szemeszterekre járt.

Bár törekedett rá, hogy a kislánynak mindene meglegyen, a vizsgaidőszakban sokszor vissza kellett utasítania a feléje totyogó, játékot szorongató gyereket. Juli az általa tapasztalt elutasítást rendre megéli a párkapcsolataiban is.

Bár könnyen ismerkedik és vágyik az elköteleződésre, párkeresési kísérletei egy év táján csődöt mondanak. Amíg a mézeshetek zajlanak, minden rendben, azonban ha a srácok újra több időt szánnának saját hobbijaikra vagy karrierjükre, Juli bepánikol. A korábbi 110 százalékból 95 százalékra csökkent figyelem fatálisnak tűnik számára, és úgy érzi, megismétlődik az, amit édesanyjával átélt: az alapvető szükségleteit kielégítik, de érzelmileg parlagon hagyják, amire követelőzéssel reagál. Konfliktus konfliktust követ, Juli partnerei pedig menekülőre fogják.

Julinak erős az önreflexiója, ráadásul a pszichológusával A-tól Z-ig végigvette élete fontos mérföldköveit. Mivel édesanyja mellett gyakorta megélte a magány érzését, ez legfőbb démonává vált: minden új kapcsolatában rettegve lesi az intő jeleket, és a távolodás legapróbb „jele” is benyomja nála a pánikgombot.

Sokszor egy rossz hangsúllyal elejtett mondat vagy egy kapkodásból fakadó figyelmetlenség hatására is elemi erővel keríti hatalmába a rettegés, amire válaszul követelőző, számonkérő, zsaroló dühös gyermek módjára reagál. Tapasztalatból tudja, hogy ez nem vezet jóra, változtatni mégsem tud a működésén. Az analizálás itt már kevés – az érzelmi depriváció miatt érzett rettegés sötét felhőként kúszik a ráció elé.

Elhagyatottságinstabilitás

Ez a példában szereplő Juli sémájának neve: egy abból a 18 korai maladaptív sémából, amit Jeffrey E. Young kategorizált a 90-es évek derekán.

A pszichoterapeuta nem feltalálta az X-vegyszert, hanem egy komplett koktélt hozott létre belőle: módszerében egyszerre van jelen az analitikus, a viselkedésterápiás és a kognitív megközelítés, valamint a pszichodráma és a hipnoterápia elemei.

Ez az integratív szemlélet nemcsak az elakadások feltárásában és racionalizálásában segít, de az érzelmi átélésre és korrigálásra is lehetőséget ad.

Logikus és könnyen értelmezhető, egyben az első olyan technika, amely bizonyítottan működik személyiségzavarral diagnosztizált személyek kezelésében is. Hát csoda ezek után, hogy a terápiás módszerek koronázatlan királyává, és az egyre érzékenyebb társadalom legáhítottabb luxuscikkévé vált a sématerápia?

„Itt és most” helyett „akkor és ott”

Vágyi Petra, a hazai sémabiblia, a Sémáink fogságában című könyv szerzője úgy definiálja a sémát, mint a gondolkodásunk és észlelésünk olyan alapegységét, amely egy mély, visszatérő, forgatókönyv-szerűen ismétlődő hiedelem-, érzelem-, testérzet- és tudásegyveleg magunkról, másokról és a kapcsolatainkról. A sémaseb gyerek- vagy serdülőkorban keletkezik, amikor az öt alapszükségletünk valamelyike – 1. vágy a kötődésre és a biztonságra; 2. autonómia, kompetencia, énazonosság megélésének szükséglete; 3. lehetőség a jogos igények és érzések kifejezésére; 4. spontaneitás és játék; 5. reális keret és önkontroll – sérül.

Young a fenti „sebek” alapján 18 korai maladaptív sémát azonosított, és megállapított három coping, tehát megküzdési módot, amelyek pedig a sémaaktiválódásunkra adott reakciónkat segítenek megérteni. Leegyszerűsítve:

a gyermekkorban elszenvedett sérülés egy kívülről érkező inger hatására újra sajogni kezd, mi pedig reflexszerűen, ösztönösen védjük meg a sebhelyet még akkor is, ha az a bizonyos inger csak téves riasztás volt.

A trigger hatására a bennünk élő egészséges, jelenben élő, asszertív felnőtt hirtelen átalakul – azaz diszfunkcionális működési módba vált –, és helyére egy kisgyerek-én lép, aki azzal a működési móddal próbálja elhárítani a veszélyt, ami a sebződés idején még valóban funkcióval bírt – önfeladással, elkerüléssel vagy az érzések teljes visszájára fordításával, azaz túlkompenzálással.

Amikor az említett Juli társa úgy dönt, hogy a randieste helyett inkább bowlingozni megy a srácokkal, a nőben ugyanaz az érzelem aktiválódik, amit gyerekként az elutasító édesanyja mellett élt át. Bár racionálisan tudja, hogy édesanyja és a szerelme két külön személy, az inger mégis ugyanaz, a sémamód pedig aktiválódik – Juli maga mögött hagyja az „itt és most”-ot, visszarepül huszonöt évet, és az „akkor és ott”-ból reagál.

Ahogy Vágyi Petra fogalmaz: „Minél koraibb életszakaszban történt egy alapszükséglet-frusztrálódás, annál erőteljesebb érzelmi hatásúak az ott kialakult sémák – hiszen a személyiség ezekben az esetekben egy igen korai, éretlen állapotban nagyon sérülékeny.

A sémák a fejlődő személyiséget alapjaitól, mint például kapcsolati/kötődési minták, a szerethetőségünk alapélménye, alakuló identitás, önbizalom stb. átszövik, így a torzító hatásuk ezen fontos területek több részére kiterjedhet.”

A szerző hozzáteszi: a magyarokra leginkább az elszakítottsághoz-elutasítottsághoz tartozó sémák, valamint a károsodott teljesítőképesség, autonómia tartománya a jellemző.

Sématérkép, belső gyermek, meg ordibálás egy üres székkel

Közel tizenöt év terápia állt mögöttem, amikor először hallottam a sématerápiáról. Julihoz hasonlóan egyre reményvesztettebben láttam önmagam: úgy éreztem, már pontosan értem, milyen rossz mintázatok vezettek az elakadásaimhoz, a probléma folytonos boncolgatása mégsem visz közelebb az érzelmi megoldáshoz. Tudtam, hogy a felismerés félsiker, mégis elakadtam – a sima racionalizálás kevésnek bizonyult ahhoz, hogy ne lépjek újra és újra ugyanabba a gödörbe.

A nagy hype hallatán aztán úgy döntöttem, belevágok a sématerápiába. Nem volt könnyű dolgom. Már három évvel ezelőtt is a lehetetlennel volt határos terapeutát találni, és a felhívottak közül kb. a tizenötödik szakember tudott csak elvállalni. (Szerencsére vele olyan jól működik a munka, hogy hálás vagyok a korábbi tizennégynek a továbbpasszolásért.)

Közös munkánk a sémakérdőív kitöltésével és kiértékelésével kezdődött. A módszer alapján az akkor legerősebb sémáimat és a leggyakoribb megküzdési mechanizmusaimat sématérképen ábrázoltuk, és némi pszichoedukációs eligazítás után dolgozni kezdtünk velük. Igaz, a folyamat e szakaszában még nem történt meg a badum-tss (azaz a megvilágosodás – a szerk.), a rendszerezés és az újszerű értelmezési keret viszont segített más fényben látni mindazt, amit éveken át csak barokkos körmondatokkal, dalszövegidézetekkel és ecsetvonásokkal tudtam kifejezni.

A „tankönyviesség” és a „csoportosíthatóság” üzenetértékkel bírt: oké, akkor ezek az „irreális”, „nonszensz”, „nevetséges” félelmek nem csak az én féltve őrzött titkaim – ezek mind-mind olyan sémához kötődnek, amelynek neve, színe, alakja van, és ami, mit ad isten, másokat is érint.

Ha egy klasszikus terápiás folyamat keretei közül tudósítanám ezt a sztorit, most beszélgetések tömkelege következne, azonban a sématerápiában az átélés legalább olyan hangsúlyos, mint az értelmezés. Ehhez pedig szükséges, hogy szépen óvatosan, egy biztonságos és megtartó miliőben újra közel merészkedjünk ahhoz a bizonyos sebhez, egy picit megpiszkáljuk, majd ráhelyezzük azt a ragtapaszt, amire anno szükség lett volna. Aztán következett az imagináció és a széktechnika, amikről Zala Mónika sématerapeuta ezt meséli:

„Az imagináció során a gyermekkori önmagunkat keressük fel az őt érő traumatikus esemény pillanatában, hogy aztán biztató szavakkal megadjuk neki a támogatást, amire akkor szüksége lett volna. A széktechnikánál pedig egy üres székre ültetjük életünk szereplőit, énrészeinket vagy sémamódjainkat, hogy azokkal párbeszédet kezdeményezzünk.”

Mónikától megtudom, hogy hatékony kiegészítő módszer a naplózás is: a sémanapló segítségével nyomon követhetjük, hogy egy-egy nehéz, triggerelő élethelyzetben melyik sémánk aktiválódott, az milyen gyerekkori eseményhez kapcsolódik, mi az automatikus megoldásmechanizmusunk a kezelésére, és mi lenne a felnőtt, megfontolt, jelenből történő reakciónk.

Kapcsolódni önmagaddal

Idestova négy éve tart a terápiám. Hogy megszűntek-e a problémáim azóta? Aki erre a kérdésre igennel válaszol, máris gyanús.

Az önismeret és az adaptív megküzdési módok fejlesztése egy egész életre szóló feladat, hiszen életszakaszonként újabb és újabb váratlan helyzetek jönnek elő, és kiszámíthatatlan, hogy épp melyik sebünk tetejét karistolják meg. A módszer mégis többet adott, mint eddigi életem során bármely terápiás technika. Amellett, hogy az engem érő ingereket és az azokra adott reakcióimat most már egy rendszer részeként látom, abban is segített, hogy kapcsolódjam azzal a belső, gyermeki énrészemmel, amelyik anno megsérült, hoppon maradt, elutasítást kapott.

A sématerápia nemcsak megértést, de egyben odafordulást is ad: az a bizonyos nyolcéves, akit kicsúfoltak a suliudvaron, még mindig ott van benn, de a közel harmincéves énje végre mellé léphet, kimondhatja neki a varázsigének ható biztató szavakat, és magához ölelheti.

De miért ilyen baromi nehéz bejutni sématerápiára?

A módszer hatékonyságát most már kevesen vitatják, elérhetősége viszont jelentős probléma a legtöbb ember számára. Ahogy nemrégiben egy sémakonzultáns fogalmazott: itthon húszezer betegre jut négyszáz sématerapeuta. 

Jelenleg Magyarországon a Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület (Vikote) kognitív és sématerápiás központja kínál képzést és ellátást, államilag támogatott verziója pedig csak a Nyírő Gyula Kórház és a Semmelweis Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika pszichoterápiás osztályának fekvőbetegrészlegén elérhető.

Vágyi Petrától megtudom, hogy a módszert dr. Vankó Tünde hozta be a Vikote képzései közé nyolc évvel ezelőtt, azonban a képzési idő hosszú, összetett, és igencsak borsos áron elérhető, komplexitásának köszönhetően. A százmillió forintos kérdésre tehát roppant egyszerű a válasz: lesz itt sématerapeuta, csak épp azokban a napokban termelődik ki, amikor a módszer maga is bekúszik a köztudatba.

„A sokszor éveken át tartó és nem kevés pénzbe kerülő képzés nemzetközi protokollokat követő vizsgával zárul. Ezek miatt sokaknál elhúzódhat, hiszen ezt mindenki saját zsebből finanszírozza, és munka, család mellett, saját időbeosztással csinálja”

– mondja el Petra. – A szupervíziós rész is gyakran évekig tart, nem beszélve arról, hogy több esetelemzést is kell írni közben, ami ugyancsak sok időt, odafigyelést és gondosságot igényel. Ez a képzés a végén összeadva könnyedén meghaladja az egymillió forintot, ami ugyancsak nagy terhet jelent a sokszor család és főállás mellett fejlődni-tanulni akaró kollégák családi kasszájának.” 

Dr. Simon Lajos, a Vikote elnöke hozzáteszi: egy évfolyamon körülbelül 30 tanuló végez. Ahhoz, hogy a jelenleginél jóval több terapeuta kerülhessen „forgalomba”, nemcsak az oktatók, de a szupervizorok számát is növelni kellene. Ami pedig az ellátást illeti, ha pszichoterápiára szeretnél járni a Vikotéra, jelenleg két-három hónapot kell várnod az első interjúra, majd újabb két-három hónap múlva kezdődhet meg a terápiás folyamatod. Simon Lajos szerint azonban a probléma mélyebben gyökeredzik ennél: 

„Magyarországon nemhogy a sématerápia, de a többi pszichoterápiás módszer is elérhetetlen sajnos a legtöbb ember számára. Igen alacsony az esélye annak, hogy valaki vidékről bekerülhessen az ellátásba. Rengeteg pszichoterápiás módszer létezik, viszont a magyar ellátórendszer kapacitása nagyon alacsony, hiszen kilencven százalékban magánellátásban lehet elérni a pszichoterápiát. 

Az állami ellátásban a pszichoterápiának olyan alacsony a finanszírozási összege, hogy az intézmények nem tartják rentábilisnak a pszichoterápiás ambulanciák fenntartását, és gyakran látunk példát arra, hogy végzett szakemberek terápia helyett a betegeket forgatják.” 

Hogy induljak el, ha nincs elérhető terapeuta?

Vágyi Petra szerint noha a terápiás folyamathoz és a kérdőív pontos kiértékeléséhez szakember segítsége szükséges, az önismereti munka egy részével elindulhatunk önállóan is. Ehhez ad mankót többek között az általa írt Sémáink fogságában, valamint Jeffrey Young Reinventing Your Life című kötete, ezek olvasgatásával megérthetjük a módszer működését. 

Vágyi Petra hozzáteszi:

„Az önismeret csak részben fejleszthető egyedül, hiszen mindenkinek van egy vakfoltja, amit önmagán nem vesz észre, hanem inkább a vele kapcsolatban álló másik ember érzékeli.

Ez a sokszor láthatatlanul maradó rész és működésmód aztán éppen a kapcsolatainkban okoz sok galibát. A szakembereknek erre rááll a szemük/fülük, valamint megvannak a tanult technikáik arra, hogy ezt megfelelő módon visszajelezzék, tudatosítsák és átdolgozzák pácienseikben. Ezt sajnos nem lehet sem egyedül, sem baráti-rokoni kapcsolatainkban megkapni.”

Addig is érdemes várólistára feliratkozni, és majdcsak eljön a mi időnk is. Előbb-utóbb mindig eljön.

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / SvetaZi

Takács Dalma