Budapest–Nyíregyháza: futva

Eltelt több mint 25 óra azóta, hogy elindultam Athénból, és most itt vagyok. A célegyenesbe fordulva megláttam az engem végig kísérő és támogató, rám várva pityergő nővéremet, és akkor nekem is elkezdtek potyogni a könnyeim. Sírva, vele kézen fogva futottam be, aztán meg nem tudtam abbahagyni a nevetést.

– emlékszik vissza élete nagy pillanatára Nagy Kata ultrafutó, aki gyöngyösi lány, de hosszú ideje Floridában él, így az amerikai válogatott színeiben lett az idén a 24 órás futás világbajnoka.

Athén és Spárta között 1983 óta minden évben megrendezik a Spartathlont. A szintidő 36 óra, vagyis ennyi idő áll a versenyzők rendelkezésére, hogy lefussák az átlagember számára önmagában is emberfeletti maratoni táv hatszorosát.

246 kilométerről, Budapest–Nyíregyháza távolságról beszélünk – futva, megállás nélkül. És benne egy 1200 méter magas sziklás heggyel, amelyet nagyjából 20 órányi futás után, vaksötétben kell elkezdeni megmászni.

Nagy Katalin az idén másodjára indult el a versenyen, és szeptember 26-án, 25 óra 7 perces elképesztő pályacsúccsal meg is nyerte a nők versenyét, úgy, hogy a férfiak közül is csak hárman futottak nála gyorsabban.

Egy szakítás után kezdődött

Kata öt évvel ezelőtt kezdett el futni, meghökkentő okból: túl sok volt az ideje. Véget ért egy 14 éves kapcsolatom, és rengeteg időm felszabadult. Egyszerűen el akartam ütni a fennmaradó időt, ezért lementem egy közeli edzőterembe. Páran észrevették, hogy elég sok időt töltök a futópadon, ezek a srácok mondták, hogy legközelebb menjek ki velük terepre futni. Ők voltak a helyi ultrafutók, akik hétvégenként rendszeresen tesznek meg hosszabb távokat közösen. Bár sokat meséltek az ultrafutásról, vagyis a maratoni 42 kilométernél hosszabb távokról, ez az egész akkor még felfoghatatlan volt számomra. Végül mégis nekiálltam, hogy felkészüljek velük az első maratonomra. 2010-ben Budapesten teljesítettem először a klasszikus távot, és egyre többen mondták, hogy van a hosszútávhoz tehetségem – meséli.

A cikk a hirdetés után folytatódik!

Kata pár hónapos futómúlttal 3 óra 19 perc alatt teljesítette a 42.2 kilométert, ami egy rutinos férfi maratonista számára is fantasztikus eredmény volna, vagyis a futótársak nem beszéltek a levegőbe. A lány azonban még ekkor sem igazán hitte, hogy az ultrafutás az ő világa lehetne, főleg, hogy a következő 50 kilométeres versenyét kiváltképp megterhelőnek érezte. De elkapta a gépszíj, és sorra jöttek az egyre hosszabb távok.

A civilben házak karbantartásával foglalkozó fiatal nő egész nap aktív. Őszintén szólva eléggé monotonok a mindennapjaim. Hétfőtől szombatig dolgozom, a munkámba a takarítás, házfelügyelés, állatok felügyelete, személyes ügyek intézése egyaránt beletartozik. Igyekszem délutánra végezni mindennel, hogy pár óra pihenés után elindulhassak edzeni. A késő délutáni edzések alatt nyáron nemritkán 45–48 fokos hőség is lehet, amit a floridai levegő 90 százalékos páratartalma még elviselhetetlenebbé tesz. A terep tökéletesen sík, ha szintet szeretne futni, a helyi befüvesített régi szemétdombra jár, aminek a tetejére fél perc alatt fut fel. Ez nem a Kékes – nevet a gyöngyösi lány. Legközelebb másfél órányi autóútra van olyan terep, ahol némi szintkülönbség található, így vasárnaponként három óra autózás keretezi az edzéseket. De Katát már ez sem zavarja, az extrém nyári időjárás pedig még edzettebbé, felkészültebbé teszi az olyan versenyekre, mint a görögországi Spartathlon.

Felkészülés Spártára

Néha beiktattam olyan futásokat, amikor a legnagyobb déli hőségben indultam el. Az edzőm, Lőrincz Olivér sem ellenezte, csak annyit kért, hogy ilyenkor is tartsam magam az előírt pulzusértékekhez. Jól bírom szerencsére, nem volt gondom a görög kánikulával sem. Lőrincz Olivér egyike a legelismertebb hazai futóedzőknek, tanítványai között van a tavalyi női nyertes, Lubics Szilvia is. A nagy távolság miatt alig találkoznak, szinte kizárólag írásban, néha telefonon tartják a kapcsolatot. Kata vasárnap elküldi az edzéseinek és a pulzusmérő órájának adatait edzőjének, aki kiértékelés után visszaküldi a következő heti feladatokat, az általában heti 160 kilométernyi futást tartalmazó edzéstervet. Együttműködésük a távkapcsolat ellenére rendkívül sikeres, ezt igazolja az idei győzelem is.

Tavaly Lőrincz Olivér el is kísérte első Spartathlonjára, az idén azonban nővére, Petronella, az ő sógornője, Annamária és Rudolf Tamás ultrafutó voltak a segítői. A Spartathlon szabályai nem engedik, hogy a futó mellett végig ott lehessen valaki. Az első nyolcvan kilométeren kétszer találkozhattam a segítőimmel, utána átlagosan 10–15 kilométerenként. De végül is jó ez így. Egy hosszútávfutó nem gondolkodhat a teljes távban, mert az mentálisan feldolgozhatatlan. Így mindig csak az előttem lévő 10–15 kilométerre koncentráltam, és arra, milyen jó lesz újra látni a szeretteimet, és hogy, de jó, már csak pár kilométer... ott lesznek, segítenek.

Így élte túl

Katának volt még egy előre „bekészített” mentális technikája. Otthoni barátai évek óta minden nagy verseny előtt meglepetéssel készülnek: kis kártyákra vicces, vagy épp elgondolkodtató üzeneteket írnak neki. Átolvasgatom alaposan mindegyiket közvetlenül a verseny előtt. Bár fizikailag nem lehetnek velem sem a barátok, sem a kártyáik, de amikor nagyon elfáradok, gondolatban előhúzom a kártyákat, és felidézem ezeket a mondatokat. Sokszor elmosolyodom futás közben, amikor valami vicces idézet jut eszembe.

Az amerikai színekben versenyző világbajnoknál a szellemi és fizikai fáradtság mellett előjöttek az egyébként ritkán jelentkező gyomorproblémái is. Amikor a szervezetnek minden energiát az izmok munkájára kell fordítania, az rendkívüli módon megnehezíti az emésztést. Ezért is fontos a jó kísérő. A nővérem nagyon aggódott értem. De a rutinos ultrafutó barátom, Tamás már látott ilyet, így azt is tudta, hogy ezt nem szabad elbagatellizálni, és azt is, hogy mit kell tenni. Én lepődtem meg a legjobban, de a korábban sosem próbált energiaital hozta rendbe a gyomromat.

A Spartathlonon nemcsak az irgalmatlan táv, hanem a szint és az extrém időjárás is tizedeli a mezőnyt. A napközbeni hőséget az idén éjszakai eső váltotta. Nem csoda, hogy az eleve válogatott induló mezőnynek is csak a fele ért be a célba.

Finish – ázottan

Kata végig rendkívüli tempót diktált, de az eredménye még őt is meglepte: Valahogy nem néztem az időt, és azt hittem, hogy 25 óra 50 perc körül járhatok. Még ezzel is elégedett lettem volna, de a célegyenesbe fordulva realizáltam, hogy alig járok 25 óra felett. A női pályacsúcsért Katának még egy pici áldozatot meg kellett hoznia: eszébe jutott ugyan, hogy jó lenne átöltözni a cél előtt, de túl fáradt volt, és szeretett volna minél hamarabb befutni. Így maradt az esőben elázott szerelésében. Ennél azonban sokkal jobban bosszantotta, hogy a hegyről lefelé jövet elesett, és kiszakadt a nadrágja. Szerencsére a pólóm elég hosszú volt, nem látszott, de most mondd, milyen dolog szakadt nadrágban célba érni! – nevet utólag a történteken.

A célban persze már nem érdekelte semmi: Ahogy Petronellával kézen fogva befutottunk, az annyira megható és felemelő volt! Sírtam, aztán nevettem, ezer érzés kavargott bennem. De hát 246 kilométer folyamatos futás után már nem lehet kontrollálni az érzelmeidet.

Prónay-Zakar Gina

életmód-tanácsadó, személyi edző

Libertad Stúdió tulajdonosa