Szürkezóna a szexmunkában: ezen múlik, hogy kit tartanak prostituáltnak

–

Az erotikus tánc nem is számít szexmunkának? Hogy hivatkoznék, de még ennél is fontosabb, hogy gondolnék magamra, amennyiben ez lenne, új, választott hivatásom? Szexmunkásként, táncosként… vagy olyan személyként, aki a szürkezónában táncol (szó szerint), és társadalmilag elismert szakmáját már elhagyta, de még nem lépett a teljes és végleges megbélyegzettség útjára? Hol kezdődik egyáltalán a szexmunkához tapadó stigmatizáció, és hol ér véget, ha véget ér egyáltalán? 

Szexhasználatból szexmunka

A szexmunka – definíciója szerint –, olyan kölcsönös beleegyezésen alapuló, felnőttek közötti tranzakció szexuális szolgáltatásért, előadásért vagy termékért, amelyben az árulás, illetve a megvétel aktusa nem sérti az emberi jogokat, magyarán szólva: nem emberkereskedelemről beszélünk, kikényszerített prostitúcióról, kizsákmányolásról vagy rabszolgaságról. Nos, ezen a ponton választ is kaptam kérdésemre: az erotikus tánc szexuális jellegű előadásnak számít, legyen az bármennyire értékelhető művészeti szempontból is (lásd: burlesque), tehát szexmunka. 

Maga a „szexmunka” kifejezés egyébként 1979/80-ból származik, és Carol Leigh amerikai szexmunkás, aktivista nevéhez köthető, aki szerette volna újradefiniálni a prostitúciót, valamint az ahhoz tapadó olyan negatív tartalmakat, mint az erkölcstelenség és a bűnözés. Egy San Franciscó-i konferencián járt, ahol feministákat volt hivatott edukálni a prostitúcióról, amikor az egyik ott megrendezett workshop címére lett figyelmes: „szexhasználatipar.”

Carol javasolta, változtassák meg a címet „szexmunka-iparra”, mert ez a terminus az eladó, és nem a vevő oldaláról közelíti meg a cselekvést. 

A szó nem csupán magát az aktivitást, de egy egész mozgalmat fog össze, amelyben a szexmunkások jogai, egészségi állapota, és a többségi társadalomban való destigmatizálása kiemelt szerepet kap. Továbbá elismeri, hogy a szexmunka is munka, legyen az érzelmileg, mentálisan és fizikailag bármennyire is kedvezőtlen – vagy kedvező, hiszen különféle emberek különféle motivációval és élethelyzettel vállalnak szexmunkát.

Mennyi szex van benne?

Ha tovább finomítjuk a szexmunka besorolása alá tartozó aktivitásokat – úgy mint az erotikus modellkedés, webcam, erotikus masszázs, peepshow, pornófilmben való szereplés vagy szexuális segédeszközök árusítása –, akkor arra lehetünk figyelmesek, hogy a szexmunkát kínáló, és a szexmunkát igénybe vevő közötti fizikai kontaktus szintje eltérő, számos esetben egyenlő a nullával, valamint térben és időben is elcsúszhat. 

Főként az internet széles körű elterjedése miatt, a szexmunka a XX. század végén újradefiniálódott.

Azért a megfogalmazás, mert teljesen organikus módon következett be ez a folyamat: ahogy mindenféle más tartalom, az erotikus és szexuális tartalmak is bekúsztak a világhálóra, pénzkereseti lehetőséget biztosítva ezáltal számos, korábban a fizikai térben dolgozó szexmunkásnak, illetve pont a fizikai kontaktus hiánya miatt számos, a szexmunka terén teljesen tapasztalatlan egyénnek. 

Szex-e tehát a virtuális térben zajló szex, vagy a késleltetett szex, ami nem azonos időben, nem azonos térben zajlik, például, amikor a befogadó megnéz egy pornográf jellegű tartalmat az interneten? Ha továbbra is a definícióba kapaszkodunk, akkor igen, de milyen egyéb faktorok számítanak még a megítélésben, a szexuális szolgáltatás jellegén túl?

Ki a szexmunkás?

Amennyiben a többségi társadalom szempontjából vizsgálom ezeket a munkákat, akkor arra a megállapításra kell jutnom, hogy minél nagyobb fizikai kontaktust igényel egy szexuális aktus, annál egyértelműbb annak szexmunka-státusza, valamint minél explicitebb, hogy is mondjam, „aktusjellegűbb” az adott tevékenység. De ami talán még ennél is fontosabb a stigmatizáció szempontjából, az az illető személy osztályhelyzete, társadalmi státusza. 

Elmondom, mire gondolok. A 2000-es években minden „magára valamit is adó” hazai sztár levetkőzött a nyuszis magazinok egyikének, akkoriban művészi, ízléses, sejtető fotóknak hívták ezeket a többnyire szexuálisan nyílt, erotikus képeket, és gyakorlatilag sikk volt meghívást kapni a magazinba. A szexszimbólum-státuszra erősített rá, valamint az új, saját szexualitását kézben tartó, felvilágosult nő képét jelenítette meg. Hol itt a baj, kérem szépen?

Nos, a baj ott kezdődik, hogy mindeközben azok a nők, akik nem egy nagy példányszámban eladott, magas státuszú magazin hasábjain vetkőztek ismert emberként, azokra a szajhaság örök skarlátbetűje égett rá. Továbbra is.

Mert mondhatnánk, hogy a híres emberek kitaposták a normalizáció ösvényét, és most már nem vágod el magadat bizonyos szakmáktól, csak mert kering rólad pár cicis kép a neten, de én ebben nem vagyok olyan biztos, hiszen még az is közfelháborodást okoz, ha Sanna Marin finn miniszterelnök egy házibuliban, teljes öltözetben, felszabadultan táncol – akkor mire számíthat egy egyszerű halandó?

Nagyon nem mindegy tehát, hogy milyen társadalmi réteg képviselőjeként vetkőzöl, és az hol jelenik meg. 

Egy másik példa, ha már sztriptíz. Számos kortárs, népszerű női zenei előadó gyakorlatilag sztriptíztáncosokat megszégyenítő performanszot rittyent a videóklipjében, a sztriptíztáncosi esztétikát (magas platformszandálok, hatalmas műkörmök, póthaj, necc, bőr és pushup) imitálva, a szexuális forradalom új hajnalát megénekelve.

Ez vajon már szexmunkának számít? Hiszen szexuális jellegű előadás.

Mégis, Beyoncét vagy Iggy Azaleát ki merné szexmunkásnak hívni? Na, ki? Én biztos nem. És vajon azért nem, mert a videóklipre illik mint összművészeti produktumra tekinteni, vagy azért nem, mert a hírességek istenstátusza nem fér össze a fejünkben az alantasnak gondolt szexmunkával?

A test szexuális jellegű tárgyiasítása profitszerzés céljából ezekben az esetekben is fennáll, mégis az, hogy az illető nincs kiszolgáltatva (vitatható persze, hogy a mindenkori trendek és a közönség kiszolgáltatottságot jelent-e), hogy ismert, hogy elképesztő vagyont halmozott fel, hat arra, hogy rá egyszerűen nem vonatkozik a szexmunkás besorolás.

És hány órában? Ki tud róla?

Nem mindegy tehát, milyen szexuális tevékenységet választok, ahogy az is számít, milyen társadalmi csoport tagjaként választom azt, és felteszem, az is fontos, hány órában végzem az adott tevékenységet, és ezt mennyire transzparensen kommunikálom a külvilág felé.

Ezek szerint, ha sutba dobom a húszévnyi tanulással töltött időmet, és úgy döntök, teljes állásban, új szakmámat büszkén vállalva erotikus táncos leszek, az egy nagy össznépi fejcsóváláshoz vezet. Azonban ha kettős életet élve, fű alatt, esetleg részmunkaidőben, „csak egy kis mellékesként” vetem bele magamat az éjszakába, megtartva polgári foglalkozásomat, az már nem olyan szörnyű, hiszen nem lettem főállású, címeres kurva. Amiről pedig nem beszélünk, az nincs is.

Küszöbön az új szexmunka?

A mesterséges intelligencia, humanoid robotok, és egyéb, az emberi munkát helyettesítő technológiák megjelenésének és feltételezett térhódításának küszöbén jogos a kérdés, hogyan fog ismét átalakulni és újradefiniálódni a szexmunka.

Egy humanoid szexrobot esetében ki lesz majd a szexmunkás? A robot, vagy a robotot üzemeltető és karbantartó cég, esetleg azok dolgozói?

Azt is el tudom képzelni, hogy egyáltalán nem minősül majd szexmunkának a robot által biztosított szexuális szolgáltatás, inkább csak egy olyan szabadidős tevékenységnek, mint bármi más, például a szörfözés, amihez már megszoktuk, hogy bérelünk szörfdeszkát, meg tartozik hozzá egy bizonyos hacuka, amiben szelni lehet a hullámokat. Bemész, köszönsz, fizetsz, távozol. Aki azt gondolja, ez csupán az én fantazmagóriám, az nézze meg a Humans című sorozatot.

És a legfontosabb kérdés: vajon a nők helyzetét rontani vagy javítani fogja, ha nem emberi testekre szerveződik ki a szexmunka? Változtat-e pozitív irányba bármennyit a hatalmi viszonyokon, vagy akár a nők ellen irányuló erőszakos szexuális magatartáson az, ha belép a képbe egy élettelen, emberszerű, de nem emberi test, akit (vagy amit?) lehet használni, szabadon, korlátok nélkül? Vagy csak ráerősít a szexuális erőszak létjogosultságára, és tovább fokozza azt?  

Táncolni vagy sem? Ez itt a kérdés!

Ha nem is fogok jelentkezni a hirdetésre, arra mindenesetre jó volt, hogy elgondolkoztasson a szexmunka és a vele járó megbélyegzettség természetéről. Kihagytam rengeteg olyan szexuális jellegű tevékenységet, amelyek szintén a szexmunka homályos határán táncolnak, például a szenzoriális izgatást, az ASMR-t, lábfotókat, használt bugyikkal való kereskedést, és a lista még hosszan folytatódik. 

Ezek a tevékenységek mind-mind felkerülhetnének egy képzeletbeli „szexmunka-mátrixba”, ami az (emberi!) fizikai kontaktus mértéke, és a konkrét szexuális aktushoz való közelsége, illetve távolsága szerint csoportosítaná a különböző aktivitásokat. Mindezt pedig összefogná egy harmadik skála is, az osztályhelyzet, ahol az alsó társadalmi rétegektől egészen a világsztárokig repülnénk. A mátrixot szemlélve pedig mindenki számára világos volna, milyen tevékenységgel, nagyjából mekkora mértékű népharagot zúdít magára. Na, kinek van kedve felskiccelni gyorsan?

Viccet félretéve, nagyon fontosnak tartom tudatosítani, hogy

a szexmunka kapcsán is mekkora szerepet játszanak a velünk született előjogok.

Én a kényelmes irodai munkám mellől nyugodt szívvel elmorfondírozhatok, vajon inkább táncolnék-e dupla ennyiért, vagy szétküldjek-e pár lábfotót, szigorúan csak rajongóknak. De igazi lépéskényszerben nem vagyok, a tudásom pedig jelenleg is piacképes, ezért a válasz: nem táncolni. De azért szép lenne az a világ, amelyben az ilyen jellegű döntések teljesen és totálisan szabadok.

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/ bgfoto

Wilson Luca