Minél negatívabban tekintünk az időskorra, annál valószínűbb, hogy rosszul fogunk megöregedni

–

A koralapú előítéletek (ageism vagy korizmus) különleges helyet foglalnak el a pszichológiában. Egyrészt ezek azok a sztereotípiák, amelyek a társadalmak többségében még mindig a leginkább elfogadottak (összehasonlítva például a rasszizmussal, a szexizmussal vagy a homofóbiával), másrészt egy olyan előítélet-rendszerről van szó, amelynek mindannyian elszenvedői lehetünk életünk során. 

A fiatalokkal szemben is megnyilvánul

Bár általában az időseket érintő hátrányokról szoktunk beszélni az ageism kapcsán, fontos hangsúlyozni, hogy a korizmus gyakran a fiatalokat sújtja. Például amikor a Z generáció tagjait automatikusan elkényeztetettnek, tiszteletlennek, radikálisnak tartják. Amikor a kamaszokat egyáltalán nem vonják be az őket érintő döntésekbe mondván, hogy úgysem tudnak még semmit a világról. Vagy amikor a fiatal kollégákra nem bíznak érdemi feladatokat, a visszajelzéseiket figyelmen kívül hagyják, a kérdéseiket pedig naivitásnak gondolják. 

De hányszor előfordul az is, hogy egy tinédzser előbújik, és a felnőttek rögtön érvénytelenítik a megéléseit azzal, hogy „hát olyan fiatal vagy”, „nem tudhatod, amíg nem próbáltad”. Persze serdülőkorban sok minden képlékeny még, és a szexuális irányultságunk, a nemi identitásunk az életünk folyamán is változhat, mégsem érdemes az életkorra vagy más tényezőre hivatkozva diszkvalifikálni egy ilyen közlést. Ettől függetlenül sok kontextusban megfigyelhető tendencia, hogy valakinek azért bagatellizálják az érzéseit, azért nem veszik őt eléggé komolyan, mert „túl fiatal”. 

Az öregedés változatos folyamat, amelynek előnyei is vannak

Nemrég hosszabb cikk jelent meg az Amerikai Pszichológiai Társaság magazinjában a korizmusról, amelynek szerzője, Kirsten Weir összegyűjtötte a témában készült legfrissebb kutatásokat. Érdekes, hogy Weir az ageism jelensége alatt kizárólag az idősebb emberekhez való negatív viszonyulást, a velük szembeni hátrányos megkülönböztetést érti. Hangsúlyozza viszont, hogy a koralapú előítéletek olyan mélyen gyökereznek sok kultúrában, hogy észre sem vesszük őket, a hátterükben álló attitűdök pedig gyakran tévhiteken alapulnak. 

Az egyik ilyen tévhit, hogy bár kétségkívül mind a krónikus betegségek, mind a demencia kockázata megnő idős korra, azért nem annyira általános a funkcióromlás, mint sokan gondolják.

Az öregedés változatos folyamat, nagy egyéni különbségekkel, és az idősebb felnőttek többsége hosszú évekig jó egészségi állapotnak örvend. Sőt, vannak olyan területek, amelyeken még jobban is teljesítenek, mint a középkorú felnőttek. 

Ezeket a területeket vizsgálta Becca Levy, a Yale Egyetem pszichológia professzora, aki Breaking the Age Code című könyvében igyekszik lebontani az idősekkel szembeni káros sztereotípiákat. Vegyük például azt a hiedelmet, hogy az emberek idősebb korukra kevésbé lesznek kreatívak. Levy rengeteg példát talált olyan művészekre, akik életük későbbi szakaszában váltak igazán kreatívvá, termékennyé. A szakember azt a sztereotípiát is cáfolja, amely szerint a kognitív képességek minden fajtája elkerülhetetlenül romlik az életkor előrehaladtával. Természetesen vannak olyan képességek, például a reakcióidő, amelyekre ez igaz. Más funkciók azonban stabilak maradnak vagy akár javulhatnak is. Utóbbiak közé tartozik például a figyelem irányításának, illetve a zavaró tényezők kizárásának a képessége. João Veríssimo és munkatársai 2022-es vizsgálata alapján úgy tűnik, az időseket kevésbé lehet kizökkenteni, mint a középkorú felnőtteket. 

De az öregedés más előnyökkel is járhat. Egyes kutatások szerint az emberek az életkor előrehaladtával átlagban magasabb pontszámokat érnek el a barátságosság terén, azaz kedvesebbek, melegebbek, jobb a természetük; illetve a lelkiismeretesség tekintetében, azaz komolyabbá, felelősségteljesebbé, szorgalmasabbá válnak. Arra is utalnak adatok, hogy az idősebb felnőttek hatékonyabban képesek szabályozni az érzelmeiket. Nyugodtabbak, kerülik a kockázatokat, összességében érettebben viselkednek, mint a fiatalabb felnőttek. 

A boldogsággörbe nem mítosz

Magyarországról nézve a fentiekhez képest is hihetetlennek tűnik az a jelenség, amelyet a szakirodalom az öregedés paradoxonának nevez. Ez abban áll, hogy az idősebb emberek átlagban nagyobb boldogságról és elégedettségről számolnak be, mint a középkorú személyek. Ha azt gondolnád (amit én is gondoltam), hogy ez biztos csak az Egyesült Államokra igaz, jó, ha tudod: egy David Blanchflower nevű közgazdász 2021-ben 145 nemzet, köztük Magyarország adatait elemezte újra, és azt találta, hogy mindenhol 50 év környékén (egészen pontosan átlagban 48,3 évnél) jön el egy mélypont a jóllét szintjében. 

A boldogságszint fordított U-alakú hullámzása az életkor folyamán gazdag és szegény országokban egyaránt megfigyelhető, és nem függ a családi állapottól, a munkaerőpiaci státusztól, illetve az iskolázottságtól sem.

Ez alapján előfordulhat, hogy van valami kultúrákon átívelő, egészen univerzális az emberek életközépi válságában (bár ezt a krízist napjainkban többen megkérdőjelezik, amiről Krajnyik Cintia kollégám írt ITT). A szendvicsgeneráció tagjait kétfelől is nyomás éri, hiszen ők azok, akik az idős szüleikről és a gyerekeikről egyaránt gondoskodnak a napi munkájuk mellett (a témában megtalálod a korábbi cikkemet ITT).  

A görbe mindenesetre azt mutatja, hogy az emberek fiatalabb és idősebb korukban boldogabbak, bár ez utóbbit 70 éves korig elemezte Blanchflower, tehát nem tudjuk, mi következik a személy 80-90 éves korában. 

Ugyanakkor egy másik vizsgálatban Michael Thomas és csapata olyan mintával dolgozott, amelybe 20-as éveikben járó fiataloktól kezdve 90-es éveiket taposó idősekig mindenféle korcsoporthoz tartozó embereket bevontak, és azt az eredményt kapták, hogy a legidősebbek fizikai és kognitív funkciói ugyan gyengébbek voltak, viszont jobb mentális egészségi mutatókkal rendelkeztek: kevesebbet szorongtak, és elégedettebbek voltak az életükkel. Meglehet, idős korra rendeződnek a prioritásaink, letisztul, hogy mi az, ami igazán fontos nekünk. Ez pedig akár az anyagi nehézségeket is némileg ellensúlyozza. 

Önbeteljesítő jóslatként működik?

Az időskor negatív megítélése nemcsak hamis, hanem veszélyes is. Orvosi környezetben az öregedéssel kapcsolatos sztereotípiák befolyásolhatják a kezeléssel kapcsolatos döntéseket. A szakemberek tévesen feltételezhetik például, hogy valakinek a szervezete nem bírna egy agresszívabb kezelést vagy egy műtétet.

Az is lehet, hogy olyan állapotokat tekintenek „normálisnak” az időskorra való tekintettel, amibe az élet késői szakaszában sem kéne beletörődni.

Ez a helyzet tipikusan az időskori depresszióval, amelyről ITT írtam korábban. Azt a nézetet pedig, hogy idős emberként nem érdemes az önismerettel foglalkozni, mert a személyiség már úgysem változik, nemcsak a kliensek vagy a hozzátartozóik, hanem sokszor sajnos még maguk a pszichológusok, pszichiáterek is osztják. 

Az előítéletek további hátránya, hogy hajlamosak vagyunk belsővé tenni és önmagunkra vonatkoztatni őket. Kutatásokból rendre megerősítést nyer, hogy azok az emberek, akiknek negatív hiedelmeik vannak az öregedéssel kapcsolatban, rosszabb fizikai, kognitív és mentális egészséget mutatnak. Egyrészt nagyobb valószínűséggel tapasztalnak magasabb szintű stresszt, amely összefüggésbe hozható számos betegséggel. Másrészt azok, akik fatalisztikusan vélekednek az öregedésről, kevésbé vesznek részt olyan egészségmegőrző-javító viselkedésekben, mint az aktív életmód, a megfelelő táplálkozás, az alkohol mérséklése vagy a gyógyszerek beszedése. 

Az ageismért személyes és társadalmi szinten is nagy árat fizetünk

Becca Levy és csapata szerint az öregedésről alkotott negatív képzetek együtt járnak az amerikaiak körében létező nyolc legdrágább egészségi állapot mindegyikének (köztük a szív-, tüdő-, mozgásszervi betegségek és a diabétesz) megemelkedett gyakoriságával. Kiszámították, hogy ez a költség csak az USA-ban évente 63 milliárd dollárra rúg (2020-ban publikált adat).

Ez azt is jelenti, hogy a legdrágább betegségekre költött minden hetedik dollár megspórolható lenne, ha előítéletmentesebb szemlélettel rendelkeznénk. 

Mert a jó hír az, hogy azok, akik több pozitív életkori hiedelemmel bírnak, és mások is így viszonyulnak hozzájuk, általában kedvezőbb fizikai, kognitív, mentális állapotban vannak. Egy kutatásban 60 éves vagy annál idősebb személyeket követtek négy évig nyomon, olyan embereket, akikben megvolt az APOE-gén ε4-es változata, amely a demencia egyik kockázati tényezője. Kiderült, hogy azok körében, akik pozitív életkori meggyőződésekkel rendelkeztek, közel 50 százalékkal kisebb valószínűséggel alakult ki demencia, mint azoknál, akik negatív életkori nézeteket vallottak. Ez az eredmény arra mutat rá, hogy a mindenkori hiedelmeinknek – amelyeket meg is változtathatunk – nagy jelentőségük van: csökkenthetik a stresszt, és védőfaktorként működhetnek még a demencia szempontjából magas kockázatú embereknél is. 

Kapcsolódni az idősekhez és az időskori önmagunkhoz

A fentiekből is látszik, mekkora tétje van annak, miként viszonyulunk az öregedéshez. Ezeket a hiedelmeket azonban egészen gyerekkorunktól fogva sajátítjuk el. A téma egyik vezető kutatója, Karl Pillemer (Cornell Egyetem) arra hívja fel a figyelmet, milyen problémákat okoz a társadalmak növekvő korosztályi szegregációja.

Ahogy fogalmaz, „egy veszélyes kísérlet közepén vagyunk”, és ez a kísérlet abban áll, hogy a fiatalok a saját családtagjaikon kívül szinte egyáltalán nem érintkeznek idősekkel.

Pedig a szociálpszichológiából régóta tudjuk, hogy az előítéletekkel szembeni megküzdés legbiztosabb módszere, ha pozitív kapcsolatunk van az adott csoport egy tagjával, akit ráadásul tipikus csoporttagnak észlelünk. Pillemer ugyanakkor azt mondja, hogy nem elég elmenni egy idős otthonba, hanem segíteni kell a fiatalokat abban, hogy az élményeiket értelmezni tudják. Mérései szerint azok a programok a leghatékonyabbak, amelyek az öregedéssel kapcsolatos oktatást kombinálják a generációk közötti kapcsolatok növelésére irányuló erőfeszítésekkel.  

Ilyen például az a projekt, amely középiskolás diákokat és a helyi közösség idős személyeit párosítja össze bölcsességmegosztás céljából. Nemcsak egyszerűen arról van szó, hogy a fiatalok meghallgatják az idősek élettörténeteit, hanem megtanulnak interjúzni velük, és rákérdezni életük azon tanulságaira, amelyek a kamaszok számára is gyakorlati értéket képviselhetnek. A kutatásban azt találták, hogy ezzel az intervencióval valójában két legyet lehet ütni egy csapásra: a fiatalok idősekkel szembeni attitűdjei egyrészt a találkozások révén pozitívan változnak (ez jó eséllyel fordítva is igaz), másrészt jobban kikristályosodnak a tinik előtt a saját személyes céljaik. 

Egy másik megközelítésben Manfred Diehl (Colorado Állami Egyetem) középkorú felnőtteknek szervez négyhetes egészségfejlesztő programokat az öregedéssel kapcsolatos attitűdjeik megváltoztatására.

„Meg akarjuk mutatni az embereknek, hogy van lehetőségük alakítani az öregedés folyamatát azáltal, hogy megválasztják, mit esznek-isznak, mennyire aktívak fizikailag, és hogyan kezelik a stresszt”

– mondja. Erre már csak azért is érdemes minél előbb odafigyelni, mert a legújabb kutatások szerint már a negyvenes éveinkben elkezdhet átalakulni az agyunk (az újrahuzalozódást ITT foglaltam össze korábban). Fontos, hogy ezektől a változásoktól ne megijedjünk, ne is tagadjuk őket, hanem egyrészt tudatosan alakítsuk a saját öregedésünket, másrészt éljük meg, aknázzuk ki azokat a lehetőségeket, amelyekkel az időskor mint fejlődési (!) szakasz gazdagíthat minket.

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/Geber86

Milanovich Domi