„Nehéz egy személyben anyának és apának lenni”

–

Egyedülálló, gyerekét egyedül nevelő

Számos oka lehet annak, ha az ember egyedülálló lesz: haláleset, válás vagy a másik fél külföldi munkája is alakíthatja így a családok sorsát. De tudom, sok olyan szülő is van, aki házasságon belül kénytelen egyedül viselni a gyereknevelés szinte minden terhét, felelősségét.

Ahogy a fenti adatokból látszik: majdnem kilencszer több az egyedülálló anya, mint a gyerekeit egyedül nevelő apa. Tapasztalataim szerint a társadalom hozzáállása is kettős: sokan jóval elfogadóbbak a családját egy másik félért elhagyó férfival, mint egy ugyanígy eljáró nővel. Mintha a férfiaknál messze jobban beleférne, ha az „öregecske” feleséget és a rutinná vált kapcsolatot friss húsra, és új, izgalmas életre cseréli valaki. Egy gyerekeit elhagyó anya felett azonban sokkal inkább ítélkeznek – nők és férfiak egyaránt.

A posztomra érkező kommentek között az is felmerült többekben kérdésként: mit is jelent pontosan az egyedülálló szülő fogalma? Volt, aki kikérte magának, hogy egy kalap alá vegyem a gyerekét egyedül nevelővel, azzal érvelve, hogy sok olyan esetet látni, ahol az egyik szülő (rendszerint az anya) ellehetetleníti a közös gyerekekkel való kapcsolattartást az apa számára, így az csak kéthetente hétvégére tud korlátozódni. És volt, aki azzal jött, hogy ha kap tartásdíjat az anya, ami mellett havi két hétvégét a gyerekek az apával töltenek, akkor az nem számít igazából egyedülállónak. 

Ellenségek a kispadon

Való igaz: sok házasság mérgesedik el annyira a végére, hogy a szülők teljesen kivetkőznek magukból, és már nem látnak tisztán. Azt is tragikusnak tartom, ha a szülők a gyerekeket használják fel az egymással való csatározásra. Elvált szülők gyerekeként (de hát az én generációmban minden második ember az) sok mindent megtapasztaltam, hallottam én is. Éppen ezért szoktam kivétel nélkül mindenkinek azt javasolni: mindenképpen kezdjék a válási folyamatot egy mediátornál, ahol lehetőség van átbeszélni a nézeteltéréseket, külön-külön, majd együtt is, és ahol egy harmadik, semleges fél segíthet a legjobb kompromisszumos megoldás megkeresésében, az érzelmi túlfűtöttség levezetésében, de akár egy szép, vagy legalábbis higgadt búcsúban is támogató kezet tud nyújtani.

A bíróságon, ügyvédekkel rendezni egy elmérgesedett viszonyt fájdalmas és költséges is, és a barátok, barátnők sem mindig jó tanácsadók egy ilyen helyzetben.

Ha egyedül vagy a feladatok és a felelősség háborgó tengerén

Szóval visszatérve az egyedülálló szülőség definíciójára: én azt gondolom, hogy aki egyedülálló szülőnek érzi magát, az nem önsajnáltatásból, kivagyiságból, együttérzést kicsikaró haknizásból vallja magát annak. És ha elolvasod az én és a mások vallomásaiból összeállított részt, őszintén hiszem, hogy ha eddig kérdések merültek is fel benned ezzel kapcsolatban, azokra választ fogsz kapni.

Ezt az életformát, úgy hiszem, senki nem választja önként, jókedvében. Egyedülálló szülőnek lenni ugyanis sokszor félelmetes, és bizony igen munkás dolog.

Nem véletlenül voltak pánikrohamaim, amikor az én életem alakult így. (Mert képzeld, volt olyan is, hogy a bolt előtt állva hívtam fel a D. Tóth Krisztát, aki akkor még csak egy éve volt a főnököm, segítsen, mondjon valami hasznosat, amivel annyira úrrá tudok lenni a pánikon, hogy be tudjak menni a közértbe a gyerekeimnek ételt venni. Rettegtem minden lépéstől, miközben dideregtem félelmemben, a hátam úszott a hideg verejtékben, és a bevásárlókocsit markoltam mint egyetlen biztos pontot.) Aztán teltek az órák, a napok, a hetek… és végül felszívtam magam a feladathoz. Muszáj volt, nem volt alternatíva. De az embert nagyon sokáig ijeszti a jövő, ahol úgy tűnik, nincsen semmi támasza.

Azok is hatalmas akadályok, amiket látsz magad előtt

Vannak olyan praktikus dolgok, amelyekről tudod, valahogy majd meg kell oldanod őket. (Fontos: ezek nemcsak az én élményeim, megéléseim innentől, hanem azokéi is, akik bizalommal voltak irántam, és megosztották velem a gondolataikat, amit ezúton is köszönök!) Hogy fogsz kijönni egyedül annyi pénzből? Ha beteg lesz az egyik gyerek, hogy viszed orvoshoz?

Mit fogsz mondani a gyerekednek, miért tűnt el egyszer csak a közös otthonból a másik szülője? Hogyan fogalmazod meg ezt úgy, hogy ne érezze ő magát hibásnak, értéktelennek, akit csak úgy el lehet hagyni?

Hogyan tudatosítod benne, hogy ez egyáltalán nem róla szól? Mit fogsz csinálni azokban az időkben, amikor a gyerekeid a másik szülőnél vannak, és hirtelen üvölteni kezd a csend és a magány a lakásban?

Sok az előre is látható nehézség, amiket aztán vagy sikerül megoldanod, vagy nem. Általában igen. Aztán van egy csomó olyan dolog is, amelyet nem látsz előre, de amelyek szintén az egyedülállóságodból adódnak.

Nem mindig látni előre, hogy… 

…neked kell majd megtanítani a fiadat borotválkozni.

…az évnyitóra a nyakkendőjét a szomszéd köti be évekig, mert te többszöri nekifutásra sem tudtad a YouTube-ról megtanulni.

…apaként te veszed majd a lányod első melltartóját, vagy te hozol neki betétet, tampont.

…éjjelente egyedül fekszel az ágyban félálomban, azt fülelve, hazaértek-e a buliból, vagy el kell-e valakiért menni, mert baj van.

…soha többé nem lesz senki, akivel olyan gátlástalanul elfogultan, ömlengve lehet majd a gyerekekről beszélni.

…ennyi háztartási munka, feladat és felelősség sok egy embernek.

…ebből sohasem lesz pihenő, nincs szünet, nincs time out: ha te vagy a „fő szülő”, akkor mindig ugrásra készen kell állnod.

…sokszor azt is rajtad verik le, amit nem te okoztál, és ami neked is ugyanúgy fáj. Csak épp te vagy ott, és benned bíznak annyira, hogy megengedhessék maguknak a tombolást.

…mennyire nehéz lesz majd új párt találnod, mert a felmerülő jelöltek java része nem kíván még egy fél családot is magának pluszban. (Mindegy, amúgy sem lenne lehetőséged elmenni randizni.)

A kérdésemre, mi jelentette mások számára a legnagyobb nehézséget, a következő megkapó válaszok érkeztek

(Az Instára, direkt üzenetben érkezett vallomásoknál a neveket kivételesen nem írtam ki, még keresztnév szerint sem, hogy védjem a megszólalókat az esetleges konfliktusoktól.)

„Egy férfiminta hiánya a gyerekem életében. Fiam van, kilencéves korától neveltem egyedül. Az apja egy évvel később külföldre költözött, évi 2 hét személyes kontakt maradt nyaranta 15 éves koráig, a napi szintű online kapcsolat mellett. Kemény meló volt apja helyett apja is lenni, bár eltelt 20 év, de máig rányomja bélyegét a női létemre. Olyan dolgokat tanult tőlem a férfiakról, amiket én a másik oldalról láttam, éltem meg.” (Erika) 

„A legnehezebb feladat nem parentifikálni a gyereket, pláne ha nagyobb. Hiába vagyunk kétfős csapat, neki gyereknek kell maradnia.” (Zsófi)

„Esténként mikor elaludtak, egyedül maradni. Nem volt kivel megosztani a napomat, a gondolataimat. De nehéz volt egy személyben anyának és apának is lenni.” (Kitty)

„Utálom, hogy mindenkitől azt hallgatom: te olyan erős nő vagy, mindent megoldasz, én nem bírnám. De bírnád, nem adhatod fel.

De legrosszabb talán az volt, amikor egy barát közölte, mennyire sajnál, mert hát akinek van gyereke, annak már azért nem, akinek meg még nincs, azért nem fogok kelleni.” (Anikó)

„Hogy mindig nekem kellett lenni a rossz zsarunak.” (Andrea)

„Úgy tenni a hároméves kisfiam előtt, mintha életünk legmókásabb kalandja lenne elköltözni.”

„Hogy senkivel nem tudom megbeszélni a kétségeimet: jól csinálom-e.”

„Covid idején is erősnek maradni és biztonságot nyújtani, pedig tragédiák sora vett körül minket.”

„Megszervezni a logisztikát egyedül.”

„Érzelmileg támogatni a gyerekemet, miközben nekem is rohadt nehéz.”

„A létbizonytalanság. Iszonyatos nagy felelősség a gyerekek finanszírozása egy fizetésből. Tanár vagyok.”

„Hogy mennyire fog fájni az a nap, amikor a gyerekeim kedvességből anyák napjára virágot vittek annak a nőnek, aki miatt az apjuk elhagyott.”

„Elfogadni, hogy ez már örökké így lesz. Ha lesz is mellettem majd valaki, az már nem egy szülőtárs lesz.”

„Folyamatosan kompenzálok, mert hátránynak érzem, hogy csak én vagyok a lányomnak.”

„Elhessegetni a gondolatot, hogy jobban kellett volna vigyáznom, ne legyen belőlem egyedülálló szülő.”

„Mindig én voltam az utolsó, aki érte tudott menni a napközibe. A mai napig bánt.”

„Semmi énidőm nincsen.”

„Hogy velem semmi baj nem történhet, nem lehetek beteg.”

„Úgy éreztem, elítélnek az »igazi családosok«.”

Ezzel együtt viszont…

Tudom, személyesen is, hogy milyen sok a feladat, és ez néha tényleg elviselhetetlenül nehéz, akkor is, ha egyébként van nagyszülői segítséged, ha nem kell a számlák miatt minden hónapban aggódnod, ha a gyerekek jól kezelik a helyzetet. Mert akkor is ott van, amit sokan említettek: az egyedül meghozott döntések felelőssége, az örök magány réme, és a folyamatos időhiány, hiszen egyszerre kell a munkahelyeden és a családban, egyedüli felnőttként is teljesítened.

Mégis, azt kell hogy mondjam, a sok mélyponttal együtt, amin keresztül mentem a gyerekekkel az elmúlt hat és fél évben, állati büszke és boldog vagyok a mi háromkerekű bringánkra, amit alkotunk. Klassz csapat lettünk, ahová annyira jó hazamenni. És ezt nem adnám semmiért. Számomra az egész világot jelenti. 

Úgyhogy búcsúzóul álljon itt Nikolett vallomása, ami azt is bizonyítja, mégsem küzdünk hiába: „Kakukktojás leszek a hozzászólók között, mert még nem vagyok szülő, de mégse tudok komment írása nélkül továbbgörgetni. Anyukám egyedül nevelt fel minket, és nem tudok elég hálás lenni neki azért, amit nap mint nap értünk tett. Keményen dolgozott, hogy tisztességesen fel tudjon nevelni minket. Soha nem éltünk nagy lábon, de amire szükség volt, azt mindig előteremtette. A legnagyobb kincs, amit adott és ad a mai napig is: a szeretete, törődése. Sokszor láttam, hogy milyen nehéz mindent egyedül megoldania, és mennyire hiányzott egy igazi társ akkoriban az életéből…

Szóval minden tiszteletem az egyedülálló szülőké, mert amit ti nap mint nap véghez visztek, az egy igazi csoda, még ha olykor nem így látjátok is!

És most fel is hívom anyukámat.” 

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / Marc Romanelli

Fiala Borcsa