Modern kommuna egyedülálló szülőknek és gyerekeiknek: a co-living modellé a jövő?

–

Félreértés ne essék, nem panaszkodom, hiszen azon szerencsések közé tartozom, akik imádják a munkájukat és látnak maguk előtt lehetőségeket. Ráadásul vannak barátaim, így nem vagyok egyedül – még ha néha egyedül is érzem magam. 

A társadalmi olló azonban vitathatatlanul szétnyílt, és ahogy Herke Boglárka a HUN-REN Társadalomtudományi Kutatóközpont Szociológiai Intézetének tudományos munkatársa mondta egy korábbi cikkemben: „ha szegénységről van szó, az egyszülős családok a legveszélyeztetettebb családtípus.”

Ez a lakhatási szegénység kérdésében is megmutatkozik, amely jóideje sújtja nem csak a mélyszegénységben és az utcákon élőket, hanem az alsó-középosztálybeli és középosztálybeli családokat is. Különösen azokat, melyek egyetlen keresetből élnek. Ráadásul sok esetben nemcsak a gyerekek és az elsődleges gondozóként állandóan jelenlévő szülő, hanem a másik, különélő felnőtt lakhatása is ellehetetlenül.

Ilyenkor jöhet az önkéntes hálarabság a nagyszülők nagyobbik szobájában, a mindent felzabáló albérlet, az ijesztő mértékű hitel, esetleg a kényszerű együttélés, ami senkinek se jó.

Mindenki a saját szintjén nyomorog

A jövedelmi szegénység nem szükségszerűen jár együtt a lakhatás problémáival. Előfordul, hogy egy család rendszeres, átlagos összegű jövedelem mellett is lakhatási nehézségekkel küzd. A szegénység ugyanis épp úgy spektrum, mint bármi más.

Érdemes megnézni például, hogy a KSH besorolása alapján kik tartoznak a súlyos anyagi és szociális depriváció (megfosztottság) által érintett csoportba. A meghatározás szerint mindazok, akikre az alábbi tizenhárom jellemző közül legalább hét igaz:

• évi egyhetes üdülés hiánya;

• váratlan kiadások fedezetének hiánya;

• kétnaponta történő húsételfogyasztás hiánya;

• hiteltörlesztéssel vagy lakással kapcsolatos hátralék;

• lakás megfelelő fűtésének hiánya;

• anyagi okból személygépkocsi hiánya;

• elhasználódott bútorok lecserélésének hiánya;

• elhasználódott ruhák lecserélésének hiánya;

• nem rendelkezik két pár cipővel, amelyből az egyik minden évszakban használható;

• nem tudja havonta egyszer vendégül látni rokonait, barátait, vagy elmenni velük vendéglátóhelyre,

• nem tud rendszeresen részt venni fizetős szabadidős programokon;

• nem tud hetente egy kisebb összeget magára költeni;

• nem rendelkezik az otthonában interneteléréssel.

Magyarországon a klasszikus pénzügyi vagyon egyharmadát a lakosság 1 százaléka birtokolja – írja a Világgazdaság. Vagyis ha neked sincsenek millióid, vagy épp ellenkezőleg, válás és ingatlaneladás után, kezedben huszonöt millió forinttal érzed úgy, hogy esélyed sincs többé egy normális életre… Nos, nem vagy egyedül.

Szegény milliomosok, milliomos szegények

Az ingatlanpiac szárnyal, a négyzetméterárak országszerte az egekben, eladni jó, venni nehéz. De hogy mennyire, az akkor derül ki, ha megnézzük a statisztikákat, melyek alapján Budapest I. kerületében közel 2 millió forint (!) egy négyzetméter, de még a XXIII.-ban is milliós négyzetméteráron cserélnek gazdát a lakások. A helyzet vidéken sem rózsásabb: a keleti országrészben 4-6 százezer forintot kóstál egy négyzetméter, a nyugati régióban viszont a hét számjegyes négyzetméterár sem ritka. Azaz egy kétszobás panel ára Budapesten alsó hangon 50, vidéken kb. 40 millió forint körül alakul.

Kelemen Edmund ingatlanszakértő azt mondja, manapság szó szerint napról napra változnak az árak, így akár az átlagosnál magasabb áron értékesíteni tervezett ingatlanok is találhatnak gazdát maguknak. Ha a potenciális vevő „érzelmileg felfokozott állapotban” vásárolna, esetleg ragaszkodik a környékhez, ez még inkább igaz lehet. 

„Egy eladó számára ez természetesen pozitívum, hiszen a magasabb ár azt jelenti, hogy a felek az értékesítés és osztozás után több pénzzel távoznak majd” – mondja a szakember. „Csakhogy ez az előny a vásárláskor hátránnyá válik: a lakások nem olcsók, az állampapírokból pedig sok pénz ömlik az ingatlanpiacra is. A korábbiaknál jóval kedvezőbb, 6-7 százalékos hitelajánlatok részben segíthetnek, de a másik oldalon rontják az esélyeket, hiszen aki tud, ingatlant vásárol. Így viszont még nehezebb helyzetbe kerülnek azok, akik kis pénzből álmodnának nagyot.”

Kelemen Edmund azt mondja, a magyar piaci résztvevők számára a saját tulajdonú ingatlan nagyon fontos, ezért az egyre növekvő piaci verseny mellett is szívesebben köteleződnek el saját tulajdonú ingatlan mellett.

„A bérleti díjak manapság sok esetben megközelítik, sőt, néha le is hagyják a törlesztőrészleteket. Épp ezért a jelenlegi piaci környezetben tulajdonképpen érthető, hogy aki teheti, albérlet fizetés helyett inkább a havi törlesztő mellett dönt”

– vélekedik az ingatlanszakértő. „Csak egy egyszerű példa: a piaci kínálatban jelenleg is van olyan huszonöt négyzetméteres lakás, amelyért havi 220 ezer forintot kérnek – igaz, ez egy új építésű és nagyon keresett környéken lévő ingatlan. Ez pedig lehet egy izmosabb törlesztőrészlete is egy komolyabb hitelnek. Nem csoda, hogy akinek rendelkezésére áll az önrész, vagy be tud vonni fedezetként szolgáló ingatlant az ügyletbe, vásárolni szeretne, és amint lehetősége nyílik rá, meg is teszi.”

És hogy ma is jellemző-e, hogy az emberek tovább nyújtózkodnának, mint ameddig a takarójuk ér? Kelemen Edmund szerint előfordul, hogy a válás előtti-utáni, érzelmileg túlterhelt periódusban a felek elcsúsznak a realitások talaján. Mint mondja, ilyenkor sokat segít, ha lehetőségeket tár fel, és határokat mutat az előzetes hitelbírálat, vagy maga a hiteligénylési eljárás.

„A bankok hitelezési gyakorlata rengeteget változott a nagyon régi szabályokhoz képest és az igazolt jövedelem már csak részben terhelhető be. Emellett a megvásárolni kívánt ingatlan értéke is nagyon komolyan meghatározza a hitelezhetőség mértékét. Ez a közvélekedéssel szemben remek dolog, ugyanis sokakat megóv attól, hogy az érzelmi alapon rossz döntéseket hozzanak” – mondja a szakember.

Éhen halni sok, túlélni kevés…?

Vegyünk egy teljesen átlagos helyzetet! Tíz év együttélés, két gyerek, négy kerék, 10+10 CSOK-hitel, esetleg egy kis babaváró. Snitt. Válás. A lakás ára a jelenlegi piaci helyzetben kb. a korábbi két és félszerese. Csakhogy a hitel-végtörlesztés, a CSOK-rendezés, az eljárási díjak és az egyéb költségek kifizetése, majd a felezés után a maradék ma már szinte alig ér valamit az ingatlanpiacon. Az albérlet drága, a hitelképesség kétséges, a gyerekeknek pedig tető kell a feje fölé és otthon, ahol biztonságban lehetnek.

A helyzet feloldására a legtöbben a szülőkhöz való visszaköltözés, az ideálisnál kisebb méretű ingatlan vásárlása, esetleg a volt partner elleni állóháború mellett döntenek. Pedig a hazai gyakorlatból hiányzó, egyébként létező co-living – azaz közösségi együttélés – megoldást nyújthatna az egyedülálló szülők problémáira.

Co-living például, ha két egyedülálló anya a gyerekeivel közösen bérel lakást, majd a helyiségeket felosztva egy ingatlanban, de egymástól technikailag függetlenül, a közös helyiségek használatára vonatkozó szabályok betartása mellett él együtt.

Co-livingnek számítanak azok az angolszász területeken egyre népszerűbb komplexumok is, amelyek kialakítása során már a tervezéskor figyelnek arra, hogy a nukleáris családoknak legyen privát, intim tere és kapcsolódási lehetősége is.

Általában egy-, két- és három- vagy többgyerekes lakrészeket különítenek el gyerekszobákkal. Jellemzően kiemelt fontosságú az egyedülálló szülő egyéni életterének kijelölése is – hiszen a co-living szemlélet egyik lényeges eleme, hogy a szülő mentális egészsége, érzelmi biztonsága ugyanolyan fontos, mint a gyerekeké. Ezeket a fürdőszobával, teakonyhával ellátott lakóegységeket általában egy nagyobb, tágas, közös használatú konyha, home office-ra kialakított co-working irodaterület, játszószoba és háztartási helyiségek fogják össze.

A lakók bérleti díja gyakran nemcsak a lakhatást és a rezsit, hanem az előzetes foglalási rendszerben elérhető bébiszittert, a tanulási nehézségek leküzdésében segítséget nyújtó pedagógus vagy pszichológus, olykor az edző munkadíját is tartalmazza.

És hogy mi a legjobb az egészben? Ezekben a modern kommunákban minden beköltöző család elfogadja a közös élettér használatára vonatkozó szabályokat, ugyanakkor szabadon dönthet arról, hogy milyen mértékben integrálódik a közösségbe. Aki akar, elvonulhat, mások viszont beszélgethetnek, közös foglalkozásokat szervezhetnek, kapcsolódhatnak hasonló helyzetben lévő egyedülálló szülőkkel, tapasztalatokat cserélhetnek és a legnehezebb napokon is úgy érezhetik, nincsenek egyedül. A co-living szemlélet lényege ugyanis nemcsak a lakhatási problémák, hanem az elmagányosodás és a társadalmi marginalizálódás veszélyének elhárítása is. 

Tekintve, hogy az egyszülős családok menedzselése – is – logisztikai bravúr, ráadásul nem árt, ha mindig van nálad kiskanál – hol a gyerekek maradékát lehet összekanalazni vele, hol a nap végén a padlóról saját magadat – itthon is elkélne néhány (sok) ilyen komplexum. Én tuti, hogy beköltöznék. És te?

Z. Kocsis Blanka