1. Mi jelenti számodra a tökéletes boldogságot?

Amikor megszűnik az idő és a tér. Ilyen a létezés telefon és internet nélkül, a szerelem, a sípálya tetején ücsörögni a hóban, vagy összebújva aludni a gyerekeimmel.

2. Mi a legnagyobb félelmed?

Több is van. Vannak köztük szorongásokból származó irracionálisak, időszakosak, átmenetiek, az anyaságból adódók és életre szólók is. Melyiket mondjam? Na jó, amikor Amerikában dolgoztam, attól féltem, valaki elrabol, emberkísérletre használ fel, és mire tíz év múlva előkerülök, már mindenki letett rólam és továbblépett. Az anyasághoz – ahogy sokunknak – az a félelmem kapcsolódik (ezer másik mellett), hogy a gyerekeimnek valami súlyos bajuk esik, vagy nem lehetek mellettük addig, amíg szükségük van rám.

3. Mi az a tulajdonságod, amit nem szeretsz magadban?

A hullámzásomat: ritmusban, napirendben, energiában, hangulatban, teljesítményben.

4. Mi az a tulajdonság, amit nem szeretsz másokban?

Az empátia hiányát. Persze tudom, hogy ez nagyban múlik a szocializáción, a korai kötődési mintákon, az óvodán és az iskolán, az érzelmi nevelésen. Szóval mindenkiből próbálom előcsalogatni együttműködéssel, együttérzéssel, asszertív kommunikációval, segítőkészséggel, humorral. Nagyon jó érzés, ha sikerül.

5.

Melyik élő embert csodálod leginkább?

Azt hiszem, a férjemet. 

A kiegyensúlyozottságáért, a végtelen teherbírásáért, az elfogadásáért önmagával és másokkal szemben, a könnyedségéért. De azért ne aggódjatok, a mindennapjaink egyáltalán nem ilyen nyálasak. Sőt!

6. Mi a legnagyobb extravagancia az életedben?

Mutatom! Anyaként néhány álmatlan éjszaka, és pár hét családi náthacsomag után már igazán nem kell foglalkoznom a halloweeni jelmezzel. Elég csak egy beszáradt fekete rúzs.

7. Milyen a lelkiállapotod most?

Tavaly túl nagy lendülettel indítottam az évet, és három héten belül átment rajtam egy jó erős Covid, rá pár hétre egy hányós-fosós vírus, egy nappal később pedig kitört a háború. Idén tevékenyen, de lassabban, sok családi együttléttel, megfontoltabban kezdek. Sokat tanulok a kislányom Waldorf-ovijában a ritmusról, így arról is, hogy az évnek ebben a szakaszában a téli napforduló környékén jobb kicsit lelassulni, és visszavonulni a barlangunkba a természet körforgásával párhuzamosan. (A fogyasztói társadalom karácsony előtti és év végi hajrája ezzel tökéletesen szembemegy.)

8. Melyik az a tulajdonság, amelyet leginkább túlértékelünk?

A tökéletességet és ezzel együtt a kontroll folyamatos megtartásának képességét. Nem baj, ha nem megy mindig minden olyan jól, nem baj, ha nem lesz mindig minden olyan szép. 

Nem baj, ha nem alakul mindig minden úgy, ahogy terveztük. Legközelebb jobban sikerül. Csak ne feszüljünk annyit. (Ezt egyébként hangosan mondom magamnak is!)

Ha egy konfliktus során nem sikerült jól kommunikálnunk, vagy rosszul reagáltunk, semmi gond! Tanulhatunk belőle, és legközelebb lesz lehetőségünk újrapróbálkozni, továbbfejlődni. Ha a magunk elé kitűzött céloknak csak a felét sikerült elérnünk, akkor koncentráljunk arra, amit meg tudtunk valósítani, ne csak arra, ami hiányzik. Elcsúsztunk egy határidővel vagy hibáztunk valamiben? Teljesen oké, csak jelezzük korrekt módon azoknak, akikkel együtt kell működnünk.

9. Mikor fordul elő, hogy hazudsz?

Ha meglepetésbulit szervezek, ha az anyukám nagyon szeretné tudni, hogyan érzem magam, amikor még bent szeretném tartani, na meg a sok white lie a gyerekeknek („Nézd csak! Ez fehér karalábé!” – amúgy vajretek).

10. Mi az, amit a legkevésbé szeretsz a külsődben?

Évről évre egyre kevesebb ilyen van, pedig hosszúnak indult a lista. De egyébként mindig is kis ciciket szerettem volna. Kicsit még a megjelenő ráncokkal is barátkozom.

11. Melyik élő embert tartod a legkevesebbre?

Nincs ilyen ember. Hiszek benne, hogy mindenkiben ott van a jó, legfeljebb nagyon mélyen, legfeljebb nagyon félrecsúszik. Kívülről sosem tudjuk, valójában ki mivel fizet. Nem tudhatjuk, hogy az a személy, aki a szemünkben negatív, nem él-e át élete adott pontján olyan dolgokat, amelyekkel sokkal rosszabbul jár, mint amit valaha is kívánnánk neki. Míg az egyik életterületen, úgy tűnik, a többiek rovására jár jól, addig egy másik életterületen lehet, hogy mindvégig nélkülözni fog. 

12. Mely tulajdonságot tartod a legfontosabbnak egy férfiban?

Már rájöttem arra, hogy a különböző életszakaszaimban, és élethelyzeteimben ez más és más, hiszen én is változom. Jelenleg nagyra értékelem a tudatosságot és az önreflexióra való képességet.

13. Mely tulajdonságot tartod a legfontosabbnak egy nőben?

Kinek a számára? Ha önmaga számára, akkor azt, amit ő saját magában annak tart.

14. Melyik az a szó vagy kifejezés, amelyet túl gyakran használsz?

Az istenit!

15.

Mi vagy ki életed legnagyobb szerelme?

A jég. 

A kire majd válaszolok utolsó este, mielőtt a századik születésnapomon elalszom álmomban.

16. Mikor és hol voltál életedben a legboldogabb?

Hatévesen, amikor hazaértek vagy értem jöttek a szüleim, tizenegy évesen amikor kaptam egy kiskutyát, tizennyolc évesen a szalagavatómon, és a jégpályán, harminc felett pedig amikor megszülettek a gyerekeim.

17. Ha választhatnál, melyik emberi képességet, tehetséget birtokolnád legszívesebben?

Azt tanultam meg, hogy kellő kitartással és akarattal semmit sem lehetetlen elsajátítani.

18. Ha egyetlen dolgot megváltoztathatnál önmagadon, mi lenne az?

Az egyik irodalomóránk jutott eszembe, és ez az idézet Assisi Szent Ferenctől: 

„Uram, adj türelmet, / Hogy elfogadjam, amin nem tudok változtatni, / Adj bátorságot, hogy megváltoztassam, / Amit lehet, és adj bölcsességet, / Hogy a kettő között különbséget tudjak tenni.”

19. Mi eddigi életed legnagyobb teljesítménye?

Azok az alkalmak, amikor sikerült meghaladnom önmagamat. Ilyen volt, amikor a szüléseknél sikerült minden rettegésem ellenére képviselni magam a berögzült szokásokkal szemben, vagy amikor sikerült kimozdulnom a komfortzónámból, és megoldani azt, amiről úgy éreztem, hogy nekem nehéz és kedvem sincs hozzá (ez sem ritka). 

20. Ha létezik halál utáni élet, te miként vagy kiként térnél vissza legszívesebben?

A lebomló szerves anyagban, a leszármazottakban, arckifejezésekben, mondatokban. 

Ezen kívül természetesen Kőrizs Kata szellemeként térnék vissza a legszívesebben, és huncutságból egy kis frászt hoznék erre-arra.

21. Hol élnél legszívesebben a világon?

Magyarországon.

22. Mi a számodra legértékesebb tulajdonod?

Nem kötődöm erősen a tárgyakhoz. Amelyik akar, úgyis mindig visszatalál hozzám. És tényleg!

23. Mit tartasz a legmélyebb gyötrelemnek?

Nem is tudom. Én olyan gyötrődő alkat vagyok. Elég banális válasz, de szerintem az a legmélyebb gyötrelem, amit annak élünk meg. Azt is gondolom, hogy van az a testi gyötrelem, amin a pszichénk már nem képes felülkerekedni.

24. Mi a legkedvesebb elfoglaltságod?

Zenélni, főleg másokkal együtt.

25. Mit tartasz a legszembetűnőbb tulajdonságodnak?

Talán az energiám? 

 

26. Mi az, amit a legnagyobbra értékelsz egy barátodban?

Az, hogy következmények nélkül mutathatok meg magamból bármit.

27. Kik a kedvenc íróid?

Kertész Erzsébet, Janikovszky Éva, Charlotte Brontë és a realizmus időszakának írói.

28. Ki a kedvenc irodalmi vagy filmbéli hősöd?

Anne Shirley.

29. Melyik történelmi alak áll hozzád a legközelebb?

Hát persze hogy Jeanne d’Arc. De valószínűleg én nem lennék annyira bátor, mint ő. És Oskar Schindler.

30. Kik a te valódi, hétköznapi hőseid?

Aki minden körülmények között emberséges tud maradni.

31. Melyek a kedvenc neveid?

Sára. De egy gyerekem sem kapja ezt a nevet, mert a férjemnek sajnos egyáltalán nem tetszik. Akkor most keressek egy másik férjet?!

32. Mi az, amitől a legjobban irtózol?

A poloskától. Főleg, ha rajtam mászik.

33. Mi az, amit a legjobban sajnálsz a múltadban?

Amikor nem mertem vállalni önmagamat vagy felvállalni azt, amit valójában szeretnék.

34. Hogyan szeretnél meghalni?

Spoilereztem a 15. kérdésben. Csak kicsit félek, hogy az utolsó pillanatban ki akarnám tolni százhúszra.

35. Mi a mottód?

„Minden út jó út, mert valahová vezet.” És az is, hogy „A holnap mindig tiszta, nem szennyezi hiba”.

IDE kattintva elolvashatjátok az eddigi Proust-kérdőíveket.

A képek a szerző tulajdonában vannak

Kőrizs Kata