Kormos Anett: Jáááj, már megint fürdőruhát kellene venni…

–

Nyakunkon a nyár, úton-útfélen beleakadok a plakátokba, amelyeken tökéletes testű nők fürdőruhákat reklámoznak. Én télpárti vagyok, rajongok a hóesésért, de nincs kifogásom a nyár ellen sem, viszont a fürdőruha… hát, ha tehetném, soha nem vennék fel fürdőruhát. És nem azért, amire gondoltok. Nincs olyan túl sok bajom magammal, bár – mint a legtöbb nő – nyilván én is tudnék írni egy 120 pontos listát arról, hogy min lehetne változtatni, de… Egyik se fontos annyira, hogy a sportot válasszam a gyerekekkel való közös fagyizás helyett, vagy megnézzek egy filmet, esetleg rendeljek egy pizzát, netalántán elolvassak egy könyvet. Már rég rájöttem, hogy

a jó alak titka a megfelelő nézőpont: ha elég messziről, ha kicsit hunyorítva tesszük, akkor helyükre kerülnek a dolgok… de még jobb, ha egyáltalán nem nézegeti magát az ember.

Egy jó nagy gumimatrac vagy akár a gyerekek (ha nincs saját, akkor más gyerekei) simán bevethetők arra, hogy eltakarjuk, amit kell.

A fürdőruhával nem az a fő bajom, hogy esztétikailag nem vagyok elégedett magammal, hanem úgy egyáltalán, a műfaj maga. Csúszkál, kényelmetlen… a melltartó vagy szoros, vagy lecsúszik, a bugyi meg… vagy szoros, vagy lecsúszik. De ilyenkor, amikor meglátom ezeket a tizennyolc év körüli csokibarna csajokat ezeken a plakátokon, megkívánom a fürdőruhát. Hirtelen úgy érzem, na, hát ilyen nekem is kell! Ebben biztos én is jól néznék ki.

Aztán elmegyek, felpróbálom, ami már önmagában nagy szó, mert utálok próbálni, és kiderül, hogy basszus, nem jól nézek ki benne. Hunyorítok, nem az igazi. Messzebb lépek, de úgy tűnik, nem elég nagy a próbafülke, nem sikerül eléggé eltávolodnom a tükörtől. Háttal állok neki, úgy, mondjuk, nem rossz. Nem veszek fürdőruhát, és azzal vigasztalom magam, biztos nem ez az én fazonom. 

Én tényleg azt gondolom, hogy nem vagyok naiv, tudom, ezeknek a plakátoknak pont az a célja, hogy az ilyenekkel, mint én, elhitessék: „ez neked is jól fog állni”! De hát, kérem szépen, azzal nem számolnak, hogy a próbafülkében az „ilyenek, mint én” azonnal rájönnek a turpisságra? Vagy azt hiszik, hogy az ember próbál, és ugyanazt látja, amit a plakáton? Nekem valahogy a vizes haj se olyan szexin omlik a vállamra, mint ezeknek a lányoknak.

Vagy kérek a próbafülkébe egy fotóst, aki akkora mágus, hogy úgy beállítja a fényeket, mintha 18 lennék és hibátlanul feszes, meg persze egy fodrászt is, aki szexin az arcomba kanyarintja a kócos fürtöket, vaaagy… egy olyan nőt akarok látni fürdőruhában a plakáton, aki úgy néz ki, mint én! Ja, hogy akkor nem mennék be az üzletbe megvenni a fürdőruhát? Persze hogy nem. De hát így sem veszem meg. Tehát csak az időmet rabolják.

Emlékszem, Ördög Nóra egyszer azt nyilatkozta, hogy több fürdőruhája van, mint ahányszor el tud menni nyaralni. Nekem is: kettő.

Az egyiket főiskolás koromban vettem, a másikat meg akkor, amikor nem mertem visszalépni a vásárlási szándékomtól. A kirakatban megláttam egy zöld egyberészest, úgy tűnt, hogy meg is tudom fizetni, így aztán eldöntöttem: próbálok. Beléptem, és rám köszönt egy FICKÓ!!! Annyira meglepődtem, hogy azt kérdeztem tőle: „Te férfi vagy?” Látszott, hogy a kérdés picit őt is elbizonytalanította, de azért némi gondolkodási idő utána kinyögte: „Azt hiszem”. Még finoman érdeklődtem, hogy de hát hogyan, meg, hogy ő fog-e majd esetleg véleményt mondani, ha nem tudom, hogy megfelelő-e a kosárméret stb. Ő meg lelkesen helyeselt, hogy persze, hiszen ezért van itt. Anyád… gondoltam, de persze nem mondtam, csak zavartan bekullogtam a próbafülkébe, és elkezdődött az, amit, ha kandikamerával fölvettek volna, rekordnézettséget döntött volna, az tuti. 

Behúztam a próbafülke függönyét, és alaposan körbenéztem, van-e valahol rés. Ahol volt, ott kikukucskáltam, hogy mit csinál a pasas. Aztán kitaláltam a tökéletes réstelenítési technikát: próbálás közben az egyik kezemmel összefogtam a függönyt. Nem volt egyszerű mutatvány, annyit elárulhatok. Tudtam, hogy elég egy rossz mozdulat, és úgy dőlök ki oldalra, hogy a próbafülke függönyét is magamra rántom. Úgy harmincöt perc múlva csapzottan kászálódtam elő a fülkéből, a fickó meg csillogó szemmel kérdezte, hogy: „Na, jó lett?” Hát, mit mondtam volna? Persze hogy jó, hülye… Fizettem, és menekültem.

Tehát két fürdőruhám van. De valójában csak egy, mert ez a zöld se méretben, se fazonban nem jó. Mivel azonban valószínűleg egyszer se megyünk nyaralni, ez pont elég is lesz erre a nyárra.

Kormos Anett