„Mindenki meg tud tanulni korcsolyázni!” – Szakértő tanácsai kezdőknek és haladóknak

–

Sajnos azóta sem tudok korcsolyázni, pedig időről időre felmerül bennem, hogy milyen jó lenne. Mindig irigyeltem azokat, akik tudnak. Az iskolatársaimat, akik környékbeli tavak befagyott jegén csúszkáltak nagy boldogan, a barátnőimet, akik a műjégre jártak randevúzni. Aztán később a barátomat, aki olyan nagy igyekezettel – és sikertelenül – próbált engem oktatni, majd, amikor én leültem a forralt borral a kezemben, ő nagy boldogan rótta a köröket.

A korcsolyázás egyike azon sportoknak, amelyeket amatőrként elsősorban nem azért űzünk, hogy jól kimozogjuk magunkat, hanem azért, mert szórakoztató és élvezetes. Az szinte csak mellékhatása, hogy remekül megdolgoztatja az izmokat, és haladó szinten már valódi „kardiónak” számít.

A kislányom már két és fél éves korában élénken érdeklődött a korcsolyázás iránt – miután látta az apját kivirult arccal siklani a jégen –, úgyhogy biztos voltam benne, hogy hamarosan korcsolya kerül a lábára. Persze, azt nem tudhatom előre, hogy élvezni fogja-e, hogy majd ő is jár-e a barátnőivel a műjégre, esetleg még komolyabban, profi szinten is űzni akarja-e ezt a sportot. Ezek mind nyitott kérdések, én nem vagyok híve annak, hogy szülőként bármit ráerőltessek a gyerekemre, csak azért, mert nekem annak idején nem válhatott valóra egy álmom. Mindenesetre, amikor a cikk kapcsán beszélgettem Hoffmann Nóra többszörös magyar bajnok, olimpikon jégtáncossal, a Hoffmann Korcsolya Akadémia alapítójával és edzőjével, meggyőzött arról, hogy minden gyerekkel érdemes kipróbáltatni a korizást. Már csak azért is, mert ahogy ő fogalmazott: „Mindenki meg tud tanulni korcsolyázni, ez olyan, mint a biciklizés.”

Nóra megnyugtatott, hogy még a felnőtteket is meg lehet tanítani, az ő akadémiájukon van olyan, aki nyugdíjasként csatlakozott, és ma már amatőr versenyeken indul, ugyanakkor gyerekkorban sokkal egyszerűbb elsajátítani az alapokat, és ha valaki komolyabban szeretne ezzel a sportággal foglalkozni, annak legkésőbb nyolc-kilenc éves koráig fel kell húznia a korcsolyát.

„Nem mindegy, hogy egy mozgásforma egy ember alapvető mozgási repertoárjának a része,

tehát tulajdonképpen reflexszerű, természetes, vagy sem. Felnőttkorban is meg lehet tanulni korcsolyázni, de sohasem lesz olyan magától értetődő mozgásforma, mintha kisgyerekkorban tanuljuk. Az is lényeges szempont, hogy a kora gyerekkorban kezdett sportolás az idegrendszer fejlődésére is nagyon jó hatással van. A korcsolyázás a vesztibuláris rendszer ingerlése révén például elejét veheti a későbbi életkorban kialakuló tanulási zavaroknak vagy figyelemzavarnak is.

Nagyon szerencsés együttállás az, hogy éppen négy- és hatéves kor között tanulnak meg a gyerekek a legkönnyebben korcsolyázni, amikor az idegrendszer fejlődésére is a leginkább pozitív hatással van a mozgás. Ennyi idősen már néhány edzésalkalmat követően is szépen csúsznak, fél-háromnegyed év múlva pedig már gyakran indulnak házi versenyeken is. Azért is ajánlom még óvodáskorban elkezdeni a korcsolyatanulást, mert később, az iskolakezdéskor a hirtelen megnövekedett terheléstől már általában fáradékonyabbak a gyerekek, nem biztos, hogy olyan lelkesen és élvezettel állnak a jégre, mint kisebb korban” – mondja Hoffmann Nóra. 

Persze ez nem jelenti azt, hogy óvodáskor után már lecsúsztunk volna arról, hogy a gyerekünk élvezze a korcsolyázást, de az biztos, hogy a kisebbeknek még annyira elemi élmény a mozgás, hogy önmagáért végzik, nem valamilyen cél érdekében, és sokkal gyorsabban és magától értetődőbben is tanulnak. 

„Egy három-négy éves gyerekkel az edzés eleinte játékos feladatokból áll.

Például elgurítunk egy labdát, és neki azt kell felvennie a jégen. Ő ilyenkor csak arra koncentrál, hogy megoldja ezt a feladatot, és észre sem veszi, hogy mozgássor végrehajtása milyen intenzív módon ingerli az idegrendszerét. Gondoljunk csak bele, hogy egy ilyen egyszerű feladat végrehajtása is milyen komplex, hiszen szükséges hozzá a figyelem, az egyensúlyozás, a koordináció.”

Az is fontos szempont lehet, hogy egy-egy korcsolyaedzés mindig kiegészül szárazföldi gimnasztikai feladatokkal, amelyek az izomzatot is fejlesztik. Ráadásul leginkább a hasüreget körülvevő (angolul core) izomzatot erősítik, amely bármilyen sporttevékenyég alapja, de a mindennapi életvitelünkhöz is elengedhetetlen. Csak a teljesség igénye nélkül: a megfelelően edzett core izomzat hozzájárul a helyes testtartáshoz, a gerinc védelméhez, a belső szervek megfelelő működéséhez, az optimális hasűri nyomás kialakulásához. Emellett a koordinációt, az egyensúlyérzéket, a hajlékonyságot, a figyelmet, a koncentrációt és a térbeli tájékozódást is fejleszti a korcsolyázás.

„Az intenzív izomerősítés a kezdetektől része a korcsolyázásnak: a core izmok, a mélyizmok intenzív terhelésnek vannak kitéve, ha pedig valaki már profibb szinten korcsolyázik, akkor egyértelműen kardiómozgást is végez közben. Emellett még azt is kiemelném, hogy a már felsorolt általános előnyök mellett a korcsolyázás nagyon jó alapot ad más sportok sikeres elsajátításához is: aki tud korcsolyázni, annak a görkorcsolya is könnyen fog menni, de én például síelni is nagyon könnyen megtanultam a profi jégtáncos múltamnak köszönhetően, pedig felnőttként volt először síléc a lábamon” – mondja Hoffmann Nóra.

A korizás nemcsak sport, hanem egy örömteli szórakozás is egyben,

ráadásul olyan, amelyet a családdal vagy barátokkal együtt is lehet űzni. Hoffmann Nórával beszélgetve egyre elkötelezettebb vagyok aziránt, hogy én is megtanuljak rendesen korcsolyázni, és együtt mehessünk siklani a lányommal. Kiderül, hogy az ötletem egyáltalán nem egyedi: Nóráék akadémiáján is van olyan szülő, aki az ötéves kislányát beíratva kapott kedvet ahhoz, hogy maga is korcsolyát húzzon, ma pedig már az első versenyére készül. Ilyen irányú ambícióim nincsenek ugyan, de az, hogy megoszthatom a gyerekemmel a mozgás örömét, nagyon tetszik. Hiszek abban, hogy fontos megszerettetni a gyerekekkel a sportot, hiszen rengeteget hozzáad a testi és lelki egészségükhöz, és ha már egész kis korban az életük részévé válik a rendszeres testmozgás, akkor az elkíséri őket felnőtt életükbe is. 

„Nagyon sok örömforrás van a korcsolyázásban: a siklás, a forgás okozta élmény, a zenére történő testmozgás adta bulihangulat, az apró sikerek megélése, amikor egy-egy fordulatot vagy ugrást ügyesen végez el valaki. Aztán ott van a művészi vonal is benne, a szereplés iránti vágy kiélése, és én mindenképpen hangsúlyoznám, hogy nagyon kevés sport fejleszti úgy a szociális készségeket, az együttműködési képességet, mint a páros jégtánc.” 

A Hoffmann Korcsolya Akadémia részt vesz a profi jégtáncosutánpótlás-képzésben, ugyanakkor olyan gyerekek – és felnőttek – is jöhetnek ide korcsolyázni, akik valóban csak az alapokat szeretnék elsajátítani, és amatőrként szeretnék élvezni a jégen siklást. Azt, hogy ki számít tehetségesnek, Hoffmann Nóra szerint három-négy éves korban még nehéz megmondani. Ilyenkor ráadásul általában nem is a gyerek választja ezt a sportot, hanem a szülő, de ötéves kortól már megjelenik a gyerek egyéni motivációja is, ekkor már ő is beleszerethet a korizásba.

„A tehetség szóval óvatosan bánnék. Négy-öt éves gyerekek esetében nem tudjuk előre bejósolni a jövőt. Persze vannak genetikai korlátok, azt egy idő után meg lehet mondani, hogy ki az, aki elérte a teljesítőképessége maximumát, de olyan is van, hogy egy tehetség elveszíti a motivációt. Hiszek abban, hogy elszántsággal és akarattal sok mindent el lehet érni, ezért mindenkinek meg kell adni az esélyt” – mondja Hoffmann Nóra.

Amatőrként is sokat adhat ugyanakkor az, ha egy gyerek rendszeresen megméretik a versenyeken, mert megtanul közönség előtt szerepelni, legyőzni a lámpalázat, megfelelően kezelni a stresszt. Ez később is nagy hasznára válik az életben, akkor is, ha nem lesz profi jégtáncos. 

Az ugyanakkor már kérdés, hogy egy amatőr korcsolyatudás megszerzéséhez miért is van szükség profi edzőre, hiszen sok szülő tud korizni. Hoffmann Nóra ennek ellenére azt ajánlja, legalább az alapokat érdemes profi oktatótól megtanulni. 

„Ahhoz, hogy egy laikus jól megtanítson korcsolyázni egy gyereket, nagyon biztos tudásra van szükség,

és még akkor is kérdéses, hogy tisztában van-e az olyan szakmai fogásokkal, mint például a helyes esési technika elsajátítása. Hiába tud valaki egészen jól korcsolyázni, azért teljesen más helyzet, amikor valakit támogatnia kell, aki eleinte gyakrabban elesik a jégen. Egy stabil, jó korcsolyatudást tanfolyamon lehet igazán elsajátítani” – mondja.

Az a kérdés is biztosan felmerül a legtöbb szülőben, hogy mennyire biztonságos ez a sport. Különösen annak fényében, hogy manapság már a futóbiciklihez is fejvédőt kap egy gyerek, a kőkemény és csúszós jégen pedig általában mindenfajta védőfelszerelés nélkül egyensúlyoznak egy pengén. Hoffmann Nóra megnyugtat, hogy a korizás azért nem extrém sport – ellentétben a síeléssel vagy a snowboarddal például –, és ugyan gyakoriak az esések, és előfordulhat komolyabb sérülés is, nem veszélyesebb, mint a legtöbb sport. 

„A jég azért nem beton, tehát ha valaki siklás közben esik el, akkor inkább csúszik a jégen, és sokkal kevésbé üti meg magát, mintha, mondjuk, görkorcsolyázás közben esne el az aszfalton. Álló helyzetből viszont már nagyot lehet esni. A tanfolyam többek között azért is nagyon hasznos, mert megtanítjuk a gyerekeket a helyes esésre, ezáltal a balesetek kivédésére is.

Az például elengedhetetlen, hogy megszokják: a kezeket nem szabad letenni a jégre, mert úgy megvan a veszélye, hogy átcsúszik rajta valaki, és a penge csúnyán megsebesítheti. A fej megvédése egy idő után már ösztönös, de természetesen, aki úgy érzi biztonságosnak, az viselhet fejvédőt, térd- és könyökvédőt is. Azért korcsolyázás közben nem tudunk olyan extrém nagy sebességgel haladni, ami már nagy veszélyt jelentene, inkább a térd- és bokasérülések a jellemzők. A tanfolyam elején persze sokat esnek a kicsik, de ezek többnyire fenékre huppanások, amik nem viselik meg őket, és hamar megtanulnak stabilan csúszni a jégen.”

A szakember arra is felhívja a figyelmet, hogy a nagy balesetek az összekapaszkodásból, az egymáson átesésből szoktak eredni, illetve abból, ha valaki nem védi megfelelően a kezét. Ezért alapvető egy nyitott jégpályán felnőtteknek is a kesztyű, a vastagabb sapka, és az is jó, ha nem biztos tudással nem csúszunk kézen fogva, és nem úgy próbálunk trükköket végrehajtani, hogy másokra támaszkodunk. Ezekből ugyanis lehetnek súlyosabb balesetek. 

Nem elhanyagolható tény, hogy a korcsolya nem drága sport – ha hobbiszinten űzzük, akkor mindössze egy vízálló ruházat és egy jó korcsolya kell hozzá. Ez utóbbi kiválasztásánál azonban érdemes több szempontot is figyelembe venni.

Hoffmann Nóra szerint a legfontosabb, hogy a korcsolya a megfelelő méret legyen, pontosan illeszkedjen, jól tartsa a lábat, hogy ne mozogjon benne a lábfej, és jó helyen legyen a pengéje.

„Jégtánchoz mindenképpen a bőr vagy műbőr műkorcsolyacipőket ajánlom, mert van sarkuk, és speciális a talpkialakításuk, ami nagyon ideális ehhez a mozgásformához. Azt is fontos szem előtt tartani, hogy a műanyag jégkorcsolya és a műkorcsolyacipő egészen más élményt nyújt, így aki az egyikben tanult meg korcsolyázni, az nagyon idegennek fogja érezni a másikat” – mondja Hoffmann Nóra.

Kerekes Anna 

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/shironosov