Az anyasággal kapcsolatban felmerül néhány olyan erősen megosztó téma, hogy az ember csak kapkodja a fejét, amikor belekerül a közepébe. A szülés, a szoptatás, a hozzátáplálás, az altatás mind-mind olyan eltérő megoldási és megélési módokat hoznak magukkal, amelyek gyakran elválasztanak minket egymástól. De mennyivel jobban járunk, ha inkább összehoznak bennünket a különbözőségeink. 

Ne „két lábon járó elvek” legyünk, hanem hús-vér történetek, amelyeket elmesélünk egymásnak. Hogy tudjuk: ilyen is létezik. 

Különösen nagy jelentőségű az egymás felé tanúsított elfogadás az olyan – társadalom által máig nehezen értelmezett – jelenségek kapcsán, mint az anyasággal összefüggő depressziós tünetek. „Hiszen az anya boldog, az anya élete kiteljesült”. „Az anya ne legyen szomorú vagy frusztrált.”

Pedig nagyon is lehet az. 

Kilencévnyi szoptatás lezárása után lelki és fizikai tünetek is jelentkeztek

Flávia háromgyermekes anyuka, kislánya és fiai kis korkülönbséggel születtek, ezért kilenc éven át vagy épp várandós volt, vagy szoptatott. Utóbbi számára örömteli módon alakult: volt elégséges teje, türelme, elköteleződése ahhoz, hogy úgy döntsön, megvárja, amíg a gyermekei választják le magukat, jelentsen ez hónapokat vagy éveket. Ábel, aki a legkisebb testvér, nemsokára hároméves lesz, és nemrégiben jelezte: nem kér már anyatejet. „Nem sokkal azután, hogy leválasztotta magát a kisfiam, nagyon furcsa tüneteket kezdtem észlelni magamon, mind fizikailag, mind lelkileg, illetve a viselkedésemben” – kezdi Flávia. „Rendkívül frusztrált voltam állandóan, de ez nem olyan volt, mint, amikor az ember keveset alszik, vagy fáradtabb időszakát éli. Annál sokkal mélyebb és intenzívebb érzést jelentett. 

Sokat kiabáltam, néha azt éreztem, hogy egyszerűen képtelen vagyok kezelni és kontrollálni az érzéseimet. Ijesztő volt”

 – teszi hozzá. 

A cikk a hirdetés után folytatódik!

Emellett idővel a lelki nehézségek mellé fizikai tünetek is társulni kezdtek. Flávia gyakran érezte, hogy zakatol a szíve, már-már görcsös érzést tapasztalt a mellkasa környékén. Sok esetben le kellett ülnie, hogy viselni tudja. Félt, hogy pánikbetegség alakult ki nála. Mivel a legnagyobb változás az életében ekkor a szoptatás befejezése volt, utánaolvasott a témának magyar és külföldi szakirodalmakat keresve. Ekkor szembesült azzal, hogy 

a hormonális és pszichés változások okozhatják a bajt: szinte elvonási tüneteket produkálnak a testében, melynek egy korszak lezárultával, bizony akklimatizálódnia kell az új élethez. 

El kell engednie a gondoskodásnak egy rendkívül összetett, egész testre és hormonális rendszerre ható formáját. 

 

Egy korszak lezárulása után új egyensúlyt kell keresni testi és lelki szinten

„A szoptatás befejezése teljesen logikus módon produkálhatja az említett tüneteket, hiszen a hormonrendszer működése nagyon erősen összefügg a pszichés állapotunkkal is” – magyarázza dr. Magosányi Fruzsina szülész-nőgyógyász, aki maga is háromgyermekes édesanya. 

Ahogy a szakember mondja, 

a test szoptatásra való felkészülése önmagában egy komplex hormonális folyamat. 

A várandósság megkezdődésével a ciklikus hormontermelés átáll egy emelkedő tendenciára: többféle hormon mellett megemelkedik a prolaktinszint is, a mell súlya 400-400 grammal megnövekedik a tejelválasztás előkészítéséhez, majd a szülés után, a méhlepény kilökődésével – és ezáltal az ösztrogén és progeszteronszint csökkenésével, a még mindig magas prolaktinszint hatására – indul el az anyatej. 

„A terhesség végével, a szoptatási időszak kezdetével aztán másféle hormondinamika kezdődik meg, amely ismét nem a havi ciklikus rendre áll vissza, hiszen nem az újabb utód nemzése az elsődleges cél, hanem a táplálás.”

Talán nem gondolnánk, de nem csupán a hormonok működése van elképesztő módon hatással a pszichés jellemzőinkre: ugyanez igaz fordítva is. „Amikor az anya maga dönt egy korszak lezárása mellett, tehát az elhatározás benne születik meg először, a hormonrendszer is előbb visszaáll a régi működésre. Átmeneti időszak mindenképpen van, azonban, ha a baba választja le magát, és az édesanya esetleg még nem is gondolt erre, akkor – mivel minden mindennel összefügg –, nemcsak a női hormonok, de például a stresszhormonok, a pajzsmirigyhormonok működése is nehezebben állhat vissza. 

Sokszor előfordul, hogy a szoptatás befejezése után a gyerek sírása vagy viselkedése még kiváltja a tejtermelést. Ezek mind az átmenet részei. 

Jó esetben pár hét alatt rendeződik minden, de ha az erős tünetek tovább tapasztalhatók, érdemes szakemberhez fordulni: akár inzulintermelési vagy pajzsmirigyproblémák is lehetnek például pánikszerű tünetek hátterében” – teszi hozzá a nőgyógyász.

A doktornő úgy véli: amíg a lélek nem találja meg az új egyensúlyt, addig valószínűleg a testnek is keresnie kell. „A szoptatással is termelődő oxitocinról egy ideje már tudományosan bizonyított, hogy az agyban is vannak receptorai, így jutalmazó funkciókat indít be, amely a jóllét, a boldogság érzését eredményezi. Nagyon különleges hormon ez a testben, amely megtanítja, hogy a társas kapcsolatok jók, és érdemes bíznod a másikban, mert az örömet okoz. Meg kell találni, hogy milyen mozzanata az a gondoskodásnak, amely hasonló harmóniát teremthet az anyában később: ez mindenképpen hozzásegít az elengedéshez” – tanácsolja a szakember.

Ne legyen tabu beszélni az érzésekről…

Mi a helyzet akkor, ha a testi tünetek megszűnnek, vagy enyhülnek, de a lélek továbbra sem talál gyógyírt? Geist Klára pszichológus úgy tapasztalja, a szoptatás utáni vagy elválasztási depresszió általában rejtve marad, nem fordulnak vele orvoshoz. „Akik megélik, egyfajta »szomorú ködként« jellemzik, mintha a premenstruációs tünetek és az influenza keveréke lenne. 

Diagnosztikailag inkább a hangulatzavarokhoz, depresszív epizódhoz, depresszív zavarhoz sorolják. Legtöbbször nem igényel gyógyszeres támogatást”

 ‒ fejti ki a pszichológus, aki hozzáteszi: tényszerűen érintettebbek azok a nők, akik általában hajlamosak a hormonális változásaikkal kapcsolatos hangulatingadozásra, a havi ciklushoz fűződő PMS-tünetekre, a „baby blues”-ra.  

 

„A nők krízissel való megküzdésére jellemző, hogy egy-egy életszakasz-változás feldolgozásához visszahúzódnak, belső folyamataikra figyelnek és érzelmileg dolgozzák fel az eseményeket. Ez normális megküzdési mód, nem depresszió” – hangsúlyozza Geist Klára. Ha hat hétnél tovább tart a sírdogálás, szomorúság, ha az anya nem tud rezonálni a környezetére, esetleg korábban is volt hasonló epizódja, akkor érdemes pszichiáter segítségét kérni. Enyhébb esetben pszichológus, párterápia is segíthet a következő életciklusra való átállásban, az anyaszerep átértelmezésében.

Az elválasztást követő szomorúság egyébként nem függ a szoptatási periódus hosszától. 

„Az édesanyák gyakran bűntudatot is megélhetnek, amiért »megfosztják« a babát az anyatejtől. 

Nehezen elválasztódó gyerekeknél, az anya bűntudata még erősebb lehet. Ha pedig a baba maga zárja le ezt a korszakot, az jelenthet veszteségélményt az anyának. A szoptatással kapcsolatos elválasztás-elválasztódás anya-gyerek kapcsolati értelemben komoly kontrollfeladat az anya számára, ezért nem meglepő, ha szélsőségesebb érzelmekkel jár. Fontos megemlíteni azonban, hogy sok édesanya felszabadítónak éli meg a szoptatás végét, ami szintén teljesen normális érzés” ‒ foglalja össze a pszichológus.

A szélsőséges reakciólehetőségek miatt fontos, hogy a családban, baráti körben legyen mód beszélni a megélt érzésekről. Emellett segíthet a bőrkontaktus gyakoribb megélése az anya-gyermek kapcsolatban, a szeretet egyéb kifejezőeszközeinek gyakori használata (ölelés, bújás, simogatás). A változás megélésében segítség még a felnőtt kapcsolat megerősítése: a társsal való intimitás, ölelés és szexuális élet is emeli az oxitocin szintjét, és fokozza az örömkészséget.

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/Westend61

Széles-Horváth Anna