–

13 éves vagyok, egy focipálya szélén ülök. A pályán négy-öt srác rúgja a bőrt, a haverjaik a lelátóról szurkolnak. Egymást túlharsogva kiabálnak be, olykor biztató, máskor heccelő kommenteket. Egy jól sikerült gól után az aktuális focikirály a pálya szélére szalad, és mindenkivel lepacsizik. Itt még nem villannak telefonok, nem megy ki Instasztori az eseményről – hisz 2007-et írunk –, de hangzatos tagek nélkül is jól látszik: ők bizony összetartoznak. Ez a 10-15 fiatal egy csapat, ha úgy tetszik, „klikk”, amelynek tagjait láthatatlan, de nagyon is jelenlevő buborék különíti el másoktól.

Emlékszem, amikor kamaszodni kezdtem, égető vágyat éreztem aziránt, hogy én is tartozhassak valahová. Mindig is voltak barátaim, de akkortájt még nem volt „bandám”, olyan közösségem, ahol egy nagyobb egység részének érezhettem volna magam. Szerencsére nem kellett sokat várnom, ez pár éven belül organikusan kialakult. Ahogy nőttem fel és formálódott az identitásom, a hobbik, a zenei ízlés, a szórakozás mentén különböző baráti körökben találtam magam, és bár az évek folyamán rengeteget változott ezek jellege, a „valahova tartozás” érzése velem maradt. Szerencsésnek mondhatom magam, hisz van egy nagyon erős és megtartó mag, akik mára a második családommá váltak, és mellettük számtalan más kisebb közösségben fordulok meg időről időre.

Mint Stanford a Szex és New Yorkban

Ha ezeket a sorokat olvasod, valószínűleg többféle érzés feljöhet benned. Lehetséges, hogy te is hozzám hasonló élményeket élsz meg, és ugyanígy elkötelezett tagja vagy legalább egy baráti körnek. Lehet, hogy introvertáltabb alkat vagy, és nem vágysz 1-2 igaz barátnál többre, velük viszont nagyon mély és jelentőségteljes kapcsolatot ápolsz. És az is lehet, hogy egy harmadik kategóriába tartozol, amit az angol „floater friend”-nek, azaz „lebegő barátnak” hív. Ők olyanok, akár a Szex és New Yorkból Stanford: elköteleződés nélkül, szabadon járnak-kelnek, sok kapcsolatot fenntartanak, de nem tartoznak szorosan egy baráti körhöz sem.

A floater friend, azaz lebegő barát kérdésköre az elmúlt pár évben sok vitát váltott ki a pszichológusok és internetes megmondóemberek körében. Számtalan cikk jelent meg arról, hogy épp miért előnyös vagy miért problematikus ez a típusú kapcsolódás, ahogy az is vita tárgyát képezi, hogy mely életkorban, hogyan is kéne működnie a társas hálónknak.

Míg van, aki szerint ez a típusú kapcsolódás felszínes és komolyanvehetetlen, mások pont a rugalmasságot, a szabadságot látják benne. Míg van, aki a veszélyeit hangsúlyozza – például, hogy a floater friendet sosem hívják sehova, ha nem megy magától – , mások pont, hogy erényt látnak a kiterjedt, diverz szociális hálóban.

Irene Levine pszichológus, a The Friendship Blog szerzője úgy véli, számtalan tényező függvénye az, hogy milyen típusú barátságokban érezzük magunkat legjobban. Míg egy introvertáltabb személy feltehetőleg a kevesebb, de mélyebb kapcsolatot részesíti előnyben, az extrovertáltabbakból könnyen lesz „social butterfly”, aki örömöt lel abban, hogy újabb és újabb társaságokhoz csatlakozzon. De ehhez az attitűdhöz a gyerekkori élmények is nagyban hozzátesznek: Melanie Ross Mills terapeuta szerint egyértelműen megfigyelhető például, hogy

azok a személyek, akiknek a családja sokszor költözött, kevésbé ragaszkodnak az állandó és stabil baráti körhöz, és könnyebben alakítanak ki új, flexibilis kapcsolatokat.

De ahhoz, hogy ezt megértsük, érdemes hátrébb lépnünk egyet, és megvizsgálni a barátság definícióját.

A barátság vajon mi?

A kérdésre, hogy mi a barátság, sok pszichológus és antropológus kereste már a választ. Arisztotelész szerint háromféle barátság létezik – haszon, élvezet és erény barátságai –, és míg az első az előnyökre épül (például kollégák között), a második a közös élményekből és időtöltésből (pl. meccsnézés), a harmadik pedig a közös értékrendből és életfelfogásból fakad. Ezzel némiképp korrelál

Csányi Vilmos elmélete is, aki szerint a közösségeket a közös hiedelemrendszer, a közös akciók, közös konstrukciók és a csoporthoz való hűség tartja össze.

Robin Dunbar brit antropológus inkább a számok irányából közelít: megfigyelései szerint az ember körül átlagosan 150 stabil, ismerősi szintű kapcsolat áll fenn, ebből nagyjából 5 nevezhető „legközelebbi barátnak”, 15 fő „közeli barátnak”, 50 fő „baráti körnek”, és 150 fő a lazább kapcsolatoknak. Ha ezt olvasva összeráncoltad a homlokod, hogy ez baromi soknak tűnik, nem vagy egyedül: más pszichológusok szerint, ha csupán 2-3 fontos személy van az életünkben, az már jelentősen növeli az életelégedettséget és csökkenti a depresszió kockázatát.

A kérdésben persze az életkori sajátosságok is fontos szerepet játszanak. Laura Carstensen szocio-emocionális szelektivitás elmélete szerint,

míg fiatalabb korban a társas kapcsolatok elsőszámú célja az információszerzés, az önfejlesztés és az új élmények gyűjtése, addig idősebb korban már inkább érzelmi stabilitást és mélységet keresünk.

Ez pedig nem meglepő módon összecseng a baráti körünk méretével és szerkezetével is – hisz míg egy élete első felében járó személy nagyobb szociális hálót keres, aminek közös mozgatórugója lehet például a közös hobbi vagy a networking lehetősége, addig idősebb korban jellemzővé válhat a „szelektív társas szűkítés jelensége” – magyarán, a barátok tudatos szelekciója.

Ezekből talán már sejthető: a floater friend jelenség elsősorban a fiatalabb, még identitáskereső korosztály műfaja – legalábbis papíron.

Élethelyzet- és korfüggő is, milyen típusú barátságokra vágyunk

Míg a józan paraszti ész talán a kamaszkorhoz kötné a lebegő barátságokat, a gyakorlat azt mutatja: valójában sokszor épp a már dolgozó, családot fenntartó emberek számára válik ez ideális működésmóddá. Az alacsony fenntartású barátságok jelenségéről mi is írtunk már korábban: ha rengeteg feladatot kell ellátnunk a mindennapjainkban – legyen szó a gyereknevelésről, a pénzkeresésről, idős szülők ápolásáról vagy a háztartás vezetéséről –, jellemzően azok a barátságok bizonyulnak tartósnak, amelyek kevés elvárással, de nagyfokú rugalmassággal működnek. Értsd:

amelyekben senki sem sértődik meg amiatt, hogy nehéz időpontot egyeztetni, hogy heteket kell várni egy találkozóra, és bármikor, bármi keresztülvághatja a tervet.

Ez pedig máris párhuzamba állítható a lebegő barát fogalmával is: a fenti élethelyzetben aligha elvárható bárkitől is, hogy egy közösség aktív tagjaként minden programon részt vegyen – a „lebegés”, azaz „egyszer jövök – egyszer nem” működés viszont máris kivitelezhetőbb.

Lebegő barát ≠ felszínes barát

Ugyanakkor hiba lenne azt feltételezni, hogy egy floater friend nem válhat teljes értékű baráttá. Sőt, ha csak a saját ismerősi körömből indulok ki, kapásból legalább három olyan embert tudok mondani, akikkel nagyjából évente egyszer tudok összefutni, olyankor viszont órákon át, egymás szavába vágva fejtjük meg a világ nagy dolgait, ott folytatva mindent, ahol abbamaradt.

Irene Levine szerint a minőségi barátságok fenntartásához aktív döntés szükséges. Ő úgy látja, teljesen természetes, hogy nem minden barátság lesz mély és jelentőségteljes, azonban mivel hosszú távon fontos, hogy legyenek stabil kapcsolataink, érdemes tudatosan priorizálni, kapcsolatot kezdeményezni és fenntartani.

„Fontos megőrizni a régi barátokat, hiszen rengeteg közös emlék köt össze bennünket, de új kapcsolatokat is érdemes kialakítani a jelenlegi élethelyzetünk alapján” – mondja Levine, utalva rá, hogy például egy friss anyukának hasznos lehet más anyukákkal barátkozni, akik támogatást nyújthatnak vagy tanácsokat adhatnak. Vagy ha a karrieredre fókuszálsz, jó, ha vannak mentoraid, akik segítenek előrelépni. Az idő múlásával párhuzamosan pedig mi is folyamatosan változunk, és ahogy új énrészeinket fedezzük fel, úgy újfajta emberekkel is kapcsolódhatunk.

„Fontos, hogy olyan emberek vegyenek körül, akik különböző módokon segítenek fejlődni – ha csak egy baráti körhöz ragaszkodunk, nem biztos, hogy minden oldalunkat kifejezhetjük”

– magyarázza Levine.

Mindezek mellett a minőség mindig fontosabb, mint a mennyiség. „Jó dolog nyitottnak lenni, de figyeljünk arra, hogy valódi, ne pedig felszínes kapcsolatokat építsünk” – teszi hozzá Mills. „Ahogy idősödünk, az élet már másfajta kihívásokat tartogat, és annál nagyobb szükségünk van mély, megbízható barátságokra.”

A lebegés pedig akár az önismereti folyamatokat is segítheti. 

„Az új barátságok által új embereket és önmagad eddig ismeretlen oldalait is felfedezheted”

– teszi hozzá Mills. Hisz lehet, hogy azt gondoltad, te kizárólag zárt térben érzed jól magad, és épp egy új ember hatására derül ki, mennyire felszabadító számodra a természet. Vagy sosem jártál táncolni, mert a régebbi barátaid inkább a beszélgetős estéket kedvelik, most pedig kiderül, hogy a parkett ördöge vagy. A nyitottság és a komfortzónából való kilépés minden életkorban fontos lehet – idősebb korban pedig különösen az.

Ki tudja? Lehet, hogy épp egy új kapcsolatból jövő ötlet motivál majd az egészségesebb, élvezetesebb, fenntarthatóbb életre.

Takács Dalma

Források: ITT és ITT.

Kiemelt kép forrása: Unsplash/ Anna Sullivan, Pexels/ Kindel Media, Sasha Martynov