A testvéred tudja leginkább, milyen volt a családodban felnőni – Pont ezért olyan könnyű és nehéz vele

–

Csodálatosan összetett kötelék

A testvérek rendkívül szerteágazó módon, közvetlenül és közvetve is hatnak egymásra, jóformán egész életükben – derül ki a Monitor on Psychology egyik nemrégiben megjelent cikkéből. Az Amerikai Pszichológiai Társaság által működtetett lap munkatársai olyan közelmúltban publikált tanulmányokat szemléztek, amelyek alapján teljesebb képet kaphatunk a testvérkapcsolatokról. A pozitív oldalon ott van például, hogy a testvérek mennyit tanítgatják, támogatják egymást, pláne egy olyan családi környezetben, ahol csak egymásra számíthatnak igazán. Ugyanakkor negatív tapasztalat lehet, ha folyton versengenek a szülői figyelemért, vagy „beleviszik egymást a rosszba”, azaz különböző kockázatos, egészségkárosító viselkedésről mutatnak példát a másiknak. 

Hiába nem élnek már gyakran egy háztartásban, a felnőtt korú testvérek továbbra is masszívan befolyásolják egymás pszichés jóllétét. Egy tesó egyaránt lehet érzelmi és anyagi támogatás forrása, a vele való kiegyensúlyozott kapcsolat pedig jelentős védőfaktor a depresszióval és a magánnyal szemben. Ha viszont haragban vagyunk a testvérünkkel, az számottevően károsíthatja a mentális egészségünket, fokozhatja a szerhasználatunkat. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a pszichológusok azt tapasztalják,

néha éppen azok a testvérek a leginkább lojálisak egymáshoz, akiknek a leghevesebb konfliktusaik vannak. 

Rengeteget tanulunk tőlük 

A testvéreink gyerekkorunktól kezdve fontos „tanáraink”. Tőlük lessük el, akarva-akaratlanul, hogyan viselkedjünk otthon és a világban. Gyakorlati tanácsokkal látnak el minket, legyen szó a házi feladatunk megírásáról, vagy arról, hogyan érdemes randizni. A tesóid általában hasonló dolgokon mennek keresztül, mint te, csak pár lépéssel előtted/mögötted járnak. A hozzájárulásuk azért is olyan értékes, mert egyfajta közös nézőponton osztozhattok: míg a felnőttek gyakran „őskövületnek” tűnnek, akik egy csomó mindent máshogy látnak, mint a fiatalok, addig a testvéreid ugyanabban a valóságban mozognak, mint te. A közös tapasztalat jelentősége később is megmarad: rajtatok kívül senki más nem fogja tudni, milyen volt a szüleitekkel egy háztartásban felnőni. Az érzés, hogy ő ezt tudja, érti, rendkívül közel hozhat titeket egymáshoz.   

 

Kutatások azt is kimutatták, egy sor pozitív dolog társul ahhoz, ha valakinek jó a kapcsolata a testvérével: ezek a gyerekek társas értelemben kompetensebbek, elkötelezettebbek a tanulmányaikat illetően, és a kortársaik is nagyobb mértékben fogadják el őket. A testvérkapcsolatok segíthetnek átvészelni olyan negatív életeseményeket is, mint az iskolai bántalmazás vagy a szülők közti ellenségeskedés. 

A rosszat is másoljuk 

Whiteman és munkatársai például azt találták, hogy az idősebb testvérek gyakran beavatási szertartás keretében adnak alkoholt a kisebbeknek, együtt isznak a fiatalabbakkal. Ennek pozitív oldala, hogy általában vigyáznak is a testvéreikre, negatív oldala viszont, hogy nehéz ellenállni nekik, és nemritkán kontrollvesztett nagyivásra bírják a serdülőt. Ha pedig tevőlegesen nem is járulnak hozzá az alkoholfogyasztáshoz, azaz nem vesznek italt kiskorúnak, közvetetten szintén befolyásolják a fiatalabb testvér alkohollal kapcsolatos elvárásait.

Vizsgálatok azt is feltárták, hogyha valakinek a bátyja vagy a nővére drogokkal él, akkor ő maga is valószínűbben nyúl ugyanazokhoz a szerekhez, különösen akkor, ha felnéz a testvérére. 

Baj-e a sok veszekedés?

A testvérek különös ismertetőjegye, hogy hajlamosak civakodni egymással. Míg a kisebb nézeteltérések segíthetnek megtanulni a gyerekeknek megoldani a problémákat és eligazodni a konfliktusokban, addig a testvérek közti nagyfokú békétlenség és tartós agresszió negatív hatással lehet a gyerekek mentális egészségére. Egy amerikai serdülők körében végzett utánkövetéses kutatásból például az derült ki, hogy azok a kamaszok, akiket ugyan nem fizikailag, de gyakran bántott a testvérük – mondjuk, kiközösített vagy lenézett –, alacsonyabb önértékeléssel rendelkeztek, illetve valószínűbben vettek részt kockázatos viselkedésekben. Ezek a negatív eredmények némileg eltértek a fiúk és a lányok, az idősebb és a fiatalabb testvérek között, valamint különböző és azonos nemű testvérpárok esetén. A szerzők szerint további vizsgálatokat igényel annak felderítése, hogy a testvérek milyen összetett módokon ártanak egymásnak a kapcsolati agresszió változatos formáival.  

Nem ér véget a gyerekkorral

A testvérkapcsolatok a felnőttkorban is jelentősek maradnak. Miután a testvérek kiröppennek a családi fészekből, általában már nem találkoznak egymással annyira sűrűn, mint korábban. Ugyanakkor megszűnik az összezártság, nem kell napi szinten alkalmazkodni egymáshoz, csökken a szülőknek való kitettség, és ez sok esetben kifejezetten jót tesz a testvérkapcsolatoknak. Kutatások szerint a fiatal felnőttkor az az időszak, amikor a tesók a legkevesebb konfliktusról számolnak be. Bár ritkábban kommunikálnak egymással, jelentéstelinek élik meg ezeket a beszélgetéseket, úgy érzik, a másik jobban megérti őket, mint korábban. A testvérek támogatásának a korai felnőttkorban kézzelfogható előnyei is vannak. Egy egyetemisták részvételével végzett vizsgálat például kimutatta, hogy a személyes célok elérésében a tesóknak ugyanakkora szerepe volt, mint a szülőknek és a barátoknak. 

Megvédhetnek a magánytól 

A testvérkapcsolatok hosszú távú hatásait lehetett tetten érni a Harvard Study of Adult Development elnevezésű híres longitudinális vizsgálatban is. Ennek a nagyívű projektnek a keretében Robert Waldinger és csapata 1938 óta követi nyomon a kutatásban résztvevő férfiak mentális egészségének alakulását. Az adatokból jól látszott, hogy

azok a személyek, akiknek 18-19 éves korukban rosszabb volt a kapcsolata a testvérükkel, 50 éves korukban nagyobb valószínűséggel küzdöttek depresszióval, és szedtek hangulatjavító szereket. 

Más tanulmányok alapján azt is tudni lehet, hogy az idős testvérpárok közül a lánytestvérek kapcsolatai szoktak intimebbek, kielégítőbbek maradni, vélhetően a két nem eltérő szocializációjából adódóan (a nők többsége kapcsolatorientáltabb, könnyebben fejezi ki az érzéseit). Érdemes lenne ugyanakkor a férfiakat is segíteni a testvérkapcsolataik ápolásában, mert ezeknek a kötődéseknek óriási szerepe lehet abban, hogy az emberek ne szigetelődjenek el. Azok az idős felnőttek viszont, akiknek sok konfliktusa volt a testvérével, illetve úgy gondolták, a szüleik kivételeztek a másikkal, nagyobb valószínűséggel mutattak depressziós vagy szorongásos tüneteket, gyakrabban voltak magányosak és ellenségesek. Ezek a hatások tehát jóval túlmutatnak a gyermek- és serdülőkoron, valójában az egész életünkben jelen vannak, különösen, ha nem dolgozzuk meg őket önismereti módszerekkel. 

Kerülni kéne a kivételezést és a versenyeztetést

A szakemberek arra is felhívják a figyelmet, mennyire fontos a testvérek közti béke megteremtésében és fenntartásában az, hogy a szülők a legkorábbi időktől kezdve elkerüljék a kivételezést. A gyerekek nagyon jó megfigyelők, rögtön észreveszik, ha máshogy kezelik őket, mint a testvéreiket. Ha valamelyikük azt éli meg, hogy a szüleik folyton a másikat részesítik előnyben, ne adj’ isten jobban szeretik a testvérét, az komoly sebet üthet rajta. 

A favoritizmus duplán ártalmas a mellőzött gyereknek: sem a szülővel, sem a testvérrel való kapcsolatnak nem tesz jót, ráadásul későbbi stresszes helyzetekben is fokozhatja a feszültséget: például akkor, amikor az idős szülőről kellene gondoskodni.  

Természetesen előfordul, hogy a testvérek eltérő sajátosságaikból adódóan különböző bánásmódot igényelnek. Lényeges, hogy a szülők ezt mindig elmagyarázzák, illetve ezzel együtt is rendszeresen felülvizsgálják, mennyire igazságos az a környezet, amit a gyerekeiknek teremtettek. Érdemes kerülni az összehasonlítást, a versenyeztetést, de azt is, hogy valamelyik gyerek pártját fogják egy vitában.   

 

Igazságosztás helyett készségfejlesztést!

Pszichológusok szerint a szülőknek érdemes proaktívan tanítani a kicsiket arra, hogyan boldoguljanak egymással egy vitában. Ezek a képességek egyáltalán nem magától értetődő dolgok, nélkülözhetetlen, hogy a felnőttek segítsenek elsajátítani, begyakorolni őket. Hogyan tudják a gyerekek kezelni az indulataikat, visszanyerni a kontrollt a viselkedésük felett? Elmondani az érveiket, megosztani az érzéseiket úgy, hogy ne bántsák meg még jobban a másikat, ugyanakkor érvényesítsék a szempontjaikat? Mik lehetnek azok a megoldások, amelyekkel mindenki a lehető legjobban jár? 

A mindennapokban rengeteg olyan helyzet adódik, ami jó belépési pont lehet a szülőnek, hogy segítse a gyerek érzelmi és társas kompetenciáinak fejlődését. Ilyen lehet például a játékra szóló meghívások elfogadása vagy elutasítása, az osztozkodás, vagy a vereség-győzelem kezelése játékokban. Csak miután megbizonyosodtunk arról, hogy a gyerekek rendelkeznek a konfliktuskezeléshez szükséges képességekkel, akkor érdemes eggyel hátrébb lépnünk, és engedni, hogy a gyerekek maguk oldják meg a nézeteltéréseiket. Ha enélkül hagyjuk magukra a gyerekeket a problémáikkal, pláne, ha erőfölény is van köztük, az a konfliktusok intenzívebbé válásához, az agresszió növekedéséhez vezethet.

Töltsenek időt egymással, de másokkal is

A konfliktusok megoldása nem az egyetlen módja annak, hogy a szülő elősegítse a testvérek közti jó kapcsolat kialakulását, fenntartását.

Rengeteget számít – és nem csak gyerekkorban! –, ha családi programok révén lehetőséget teremtünk az együtt töltött időre. Közösen sportolunk, társasjátékozunk, ebédeket, utazásokat szervezünk.

Az is sokat segít, ha a szülő értékként kezeli a testvérek közti jó kapcsolatot, és kifejezi, mekkora öröm számára, hogy a gyerekei együtt végeznek különböző tevékenységeket. Ugyanakkor az is lényeges, hogy a családon kívüli barátságokat is támogassuk. 

Kramer és munkatársai a második testvér fogantatásától kezdve, 13 éven keresztül követtek nyomon testvérpárokat. Arra voltak kíváncsiak, mely tényezőkön múlik, hogy pozitív vagy negatív lesz a kapcsolat a gyerekek között. Azt az eredményt kapták, hogy azok az ovisok, akiknek már a tesójuk születése előtt is volt legalább egy nagyon jó barátja, pozitívabb kapcsolatot tudtak kialakítani a testvérükkel is. Ráadásul a baráttal való kapcsolat minősége jobban előrejelezte a fiatalabb tesóhoz való viszonyt, mint az édesanyával való kapcsolat kielégítő volta. A baráttal való időtöltés során a gyerek egyrészt gyakorolni tudta a társas kompetenciákat, másrészt ez a kötődés enyhíthette a trónfosztásból adódó feszültségeket is.  

Néha közelebb, néha távolabb

A testvéreinkhez fűződő viszonyunk dinamikusan változik az életünk során. Az olyan mérföldkövek, mint a szülői ház elhagyása, a házasságkötés, a családalapítás, a szüleink válása vagy halála, természetes lehetőséget kínál arra, hogy egyúttal megvizsgáljuk a testvérünkkel való kapcsolatunkat is, és tudatosan tegyünk energiát abba, hogy szorosabbra vagy éppen lazábbra fűzzük a szálakat.    

Amikor a testvéreinkkel vagyunk, előfordulhat, hogy visszacsúszunk egyfajta gyermeki működésmódba. Ez lehet önfeledt, nosztalgikus élmény, de az is előfordulhat, hogy fájdalmas emlékek törnek a felszínre.

A családtagjaink, köztük a testvéreink, akaratlanul is rátenyerelhetnek az érzékenységünkre, a látszólagos apróságokból óriási sértődések lesznek, és pillanatok alatt régi, diszfunkcionális dinamikákban találhatjuk magunkat, amelyekben újra zsigerből cselekszünk – támadunk, menekülünk vagy lefagyunk –, mintha ugyanazok a védtelen gyerekek lennénk, akik egykor voltunk. Bár a múltat nem tudjuk meg nem történtté tenni, azt eldönthetjük, megpróbálunk-e a testvéreinkhez újfajta módokon kapcsolódni, akár a családi narratívák közös felülvizsgálatával. 

  

Frissítsd a róla alkotott képedet!

Sok ember érzi úgy, a testvére sohasem változik. Ha ő az idősebb, azt gondolhatja, a tesója ugyanolyan felelőtlen, mint korábban, és manapság sem segít annyit, mint amennyi elvárható lenne tőle. Ha ő a fiatalabb, azt élheti meg, a nővére vagy a bátyja még mindig anyáskodik-atyáskodik felette, mindent jobban tud nála, folyamatosan kéretlen tanácsokkal látja el. Annak érdekében, hogy egészségesebb dinamikákat alakítsunk ki, érdemes első körben megnézni, mi magunk mekkora szerepet játszunk ezekben a mintákban, mennyire funkcionálnak önbeteljesítő jóslatként a másikról való tudatos-tudattalan feltételezéseink. 

Előfordulhat ugyanis, hogy a testvérünkről alkotott képünk régi tapasztalatokból származik, és nem vesszük figyelembe, hogy ugyanúgy, ahogy mi is sokat változtunk az évek során, az ő személyisége is átalakuláson mehetett keresztül. Még gyerekkorunkban elkönyveltük valamilyennek, de ez nem biztos, hogy ma is tükrözi a valóságot.

Fontos nyitottnak maradni arra, hogy újból és újból megismerjük őt. 

Persze az is lehet, hogy a testvérünk a viták ellenére sem tud vagy akar módosítani a problémás viselkedésén. Ebben az esetben érdemes olyan határokat felállítanunk, amelyeken keresztül számunkra is biztonságos, kényelmes a vele való kapcsolódás.  

Milanovich Domi

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/Westend61

Olvassátok el Szabó Anna Eszter írását is az unokatervéreivel való meghatározó kapcsolatáról ITT