A családom szent meggyőződéssel állította éveken át: velem az a „baj”, hogy túl határozott, okos és független vagyok, aki nem fél kimondani a véleményét, és ez bizony megijeszti a férfiakat. Sokáig úgy voltam vele, hogy ezt a közös vérvonalból fakadó elfogultság mondatja velük, mindamellett, hogy szeretném hinni: a fenti tulajdonságok valóban igazak rám.

Aztán az elmúlt években többször is elhangzott férfiak szájából néhány randi után, hogy ne haragudj, ez nem fog menni, olyan ijesztő ez az egész. Rosszabb esetben egyes szám második személyben, olyan ijesztő VAGY. Én pedig álltam, és kábé olyan fejet vágtam, mint John Travolta a Ponyvaregényben, amikor csak zavarodottan néz körbe, hogy „most mi a fasz történik”. Ijesztő? Én?

via GIPHY

Egy alkalommal, amikor már volt annyi lélekjelenlétem, hogy visszakérdezzek: de miért?, azt a választ kaptam: mert veled és körülötted minden rendben van. Felnevettem. Hangosan. Nem azért, mert ne lenne így. Alapvetően tényleg minden rendben van már velem és körülöttem, de haver, tudod, hogy ebben milyen kibaszott sok munka van? (Talán az az ijesztő, hogy néha káromkodom.) Hogy én mennyit küzdöttem azért magammal és a múltammal, hogy ne egy érzelmi roncs legyek, hanem egy kiegyensúlyozott ember, aki képes a boldogságra és a kötődésre?

Csak azért, mert erős vagyok, nem akarlak lenyomni

Szóval elkezdtem ezen gondolkodni: miért is van az, hogy valakiből diszkomfortérzetet vált ki, ha te a helyeden vagy, és látszólag nincsenek problémáid. Abba kár is belemenni, hogy nyilván vannak, hisz kinek nincsenek? A valódi kérdés az, hogy ki miként éli meg őket, majd hogyan kezeli azokat. Az évek alatt megtanultam, hogy nem kell szabadkoznom azért, aki és amilyen vagyok. Ha ez nagyképűség, ám legyen. De kemény traumákat hoztam magammal, amelyek feldolgozásán nagyon sokat munkálkodtam. Emellett pedig igen, határozott és önálló vagyok, van véleményem, amit nem félek kimondani. Nem feltétlenül azért, mert én ilyenné akartam válni, de az élet rákényszerített. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy ne lennének félelmeim,

hogy ne vágynék én is arra, hogy időnként gyenge legyek, hogy ne mernék sebezhetőnek mutatkozni egy férfi előtt,

azt meg végképp nem, hogy én akarnék mindig mindent irányítani. Ezekről a vívódásaimról ITT írtam korábban.

Kiderült, nem csak én hozom rá a frászt a férfiakra

Nagy erőkkel kerestem tehát a választ, kikértem egy pszichológus véleményét, utánaolvastam a témának, megkérdeztem más nőket, sőt, még a Google-be is beírtam, hogy mitől ijednek meg a férfiak. Ne röhögj, ekkor már nem az egó hajtott, hogy velem mi lehet a baj. Épp ellenkezőleg. Világossá vált, hogy az én mikroszintű problémámnál ez sokkal összetettebb kérdés, generációs jelenség.

Mert nem én vagyok az egyetlen nő, aki gyakran szembesült azzal, hogy rémisztőnek találják. Olyannyira nem, hogy ennek okait már tudományos szakemberek vizsgálják. Köztük Philippe Zimbardo is, aki Nikita D. Coulombe-bal Nincs kapcsolat – Hová lettek a férfiak? című könyvében hosszasan taglalta, mi állhat annak hátterében, hogy a nemek szerepe jelentősen megváltozott és összemosódott. A Stanford Egyetem pszichológusa a könyvében és számos interjúban is kifejtette: a legnagyobb problémát abban látja, hogy a rengeteg válás következtében nagyon sok férfi nő fel apakép nélkül. Ráadásul a pedagógusok is jellemzően nők, a fiúk figyelmét pedig egyre nehezebb lekötni és fenntartani a videójátékok és a pornó világában, míg a lányok már kisiskoláskorban keményebben dolgoznak az osztályteremben, figyelnek, válaszolnak a kérdésekre, és megtanulták, hogy fegyelmezett munkával bármit elérhetnek. A férfiak ennek következtében elvesztették az önbizalmukat, mert míg korábban erősebbnek érezhették magukat a nőknél, mára ez az illúzió elveszett. És míg a nőknek a nőjogi mozgalmak folyamatosan tanítják, hogy miként állhatnak helyt az új szerepekben,

a férfiak teljesen magukra lettek hagyva a kérdéssel, hogy hogyan kellene adaptálódniuk az új helyzetekhez.

Nyeste Hajnalka pszichológus hozzáteszi, hogy már az iskoláskor előtt az óvodában is megfigyelhető a különbség: míg egy „rendes” kisfiú kint szaladgál az udvaron, addig egy „rendes” kislány a sarokban rajzolgat, ami máris azt eredményezi, hogy fejlettebb motorikus mozgással kerül be az iskolába, tehát jobb képességekkel vág neki a tanulmányainak. Ugyanebben a korban az is jellemző, hogy a kislányokat már bevonják a házimunkába, a főzésbe, takarításba, hogy megtanulják, mit hogyan kell csinálni, addig a fiúkat többször hagyják játszani, pláne, ha a korábban említett apakép hiányzik, tehát nincs, aki bevezetné őket a „fiús” dolgokba. 

 

Elbillent a mérleg

A korai életszakaszban tapasztalt különbségek pedig később is tetten érhetők, mára az egyetemeken jelen lévő nők aránya 60 százalék, a pszichológiai tanulmányok területén pedig 80 százalék.

Nem kell nagy matekzseninek lenni ahhoz, hogy világosan lássuk, ez azt jelenti, több a diplomás nő, mint a diplomás férfi,

és az olló máris kinyílt, mert a diplomás nők jellemzően diplomás férfiakban gondolkoznak, ha párkeresésről van szó, a diploma nélküli férfiak pedig nagy valószínűséggel nem akarják kevesebbnek érezni magukat az által, hogy kevésbé iskolázottak a nőkhöz képest. A kivétel persze erősíti a szabályt, de úgy is mondhatnánk, hogy ilyen téren a kereslet egyik oldalról sincs összhangban a kínálattal.

Zimbardo azt is kiemeli, hogy a nők sokkal jobb szociális készségekkel rendelkeznek, többet önkénteskednek, nagyobb arányban mennek el szavazni, keményebben dolgoznak, jobban teljesítenek az élet minden területén, a férfiak pedig egyre inkább beszorulnak az online térbe, mivel az önbizalmukra negatív hatással van az emancipáció megerősödése,

a videójátékok és a pornó révén a legtöbb igényük viszont kockázat nélkül kielégül.

A pszichológus egy interjúban kerek-perec kimondja azt, amire a legtöbb egyedülálló nő keresi a választ:

„A nőknek ma nagy kérdés, hogy hol vannak a jó férfiak, a választ pedig senki sem tudja. Ez az igazság.”

Nyeste Hajnalka pszichológus azt is hozzáteszi, hogy sokan a felelősségtől, a kötődéstől és az elköteleződéstől ijednek meg, hiszen, ha valakit megszeretek, közel engedem magamhoz, könnyen sérülhetek, ha a másik elhagy és fájdalmat okoz. Sokkal egyszerűbb bele se kezdeni, és ilyen kockázatoknak kitenni magam. Persze megjegyzi, ezek az érzések nem tudatos szinten történnek, sokkal inkább a tudattalanban munkálkodnak.

 A cikk a hirdetés után folytatódik!

 

Szóval így állunk. Valójában jóval összetettebb folyamatok zajlanak annál, mint hogy egy férfit megrémít, ha egy nő erős és független.

A fentiek ismeretében számomra azonban nemcsak az a kérdés vetődik fel, hogy hol vannak a jó férfiak, hanem az is, hogy mindez megnyugvással kellene-e, hogy eltöltsön, hiszen nem csak én ijesztem meg a férfiakat.

Vagy éppen most kellene csak elkezdenem aggódni igazán, mert a gond sokkal súlyosabb, mint azt korábban gondoltam…

Krajnyik Cintia

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/Colin Anderson Productions pty ltd