Mielőtt még rátérnék, hogy mit tanácsol és mitől óv a szakember, annyit hadd spoilerezzek, hogy a testékszert szúrni kell, nem lőni, és hogy a fültágítás professzionális menetében nincs olyan lépés, hogy „szuszakold át a füleden az akvarellecsetedet, mert jól van az úgy”. Egyik sem profi megoldás, akkor sem, ha az orrpiercingem és a fültágítóm pont így készült.

Nem viccelek, egy kábé harminc centi hosszú ecsettel a fülemben mászkáltam tizenhat évesen a koliban, síkosítónak pedig gyulladáscsökkentő krémet használtam, mert gondoltam, így két legyet ütök egy csapásra… Hát, képzelhetitek.

Akkoriban ugyanis már nagyon akartam azt a piercinget meg a félcentis tágítót, de a szüleim nyilván hallani sem akartak róla. Így hát – elég csúnya módon – kijátszottam a rendszert, megszereztem a tizennyolc éven aluliak számára kötelező szülői beleegyező nyilatkozatot, és egy olyan helyen csináltattam meg az orrpiercingemet, ahol szúrás helyett lőtték az ékszert. Ma már tudom, hogy nem ez volt a legmegfelelőbb választás, de akkor, tizenhat évesen sokkal fontosabb volt, hogy végre legyen, mint az, hogy hogyan is csinálják.

A hosszú gyógyulási időn kívül szerencsére semmi bajom nem lett belőle, de hogy ti vagy a kamaszotok már ne kövesse el az én hibámat, Bíró Farkas segítségével összegyűjtöttem mindent, amit tudnotok kell, mielőtt piercinget készíttettek, vagy tetováltattok.

Gyerekek és a tű

Először is szögezzük le: egy magára adó szakember tizennyolc éven aluliaknak kizárólag írásos szülői engedéllyel és jelenléttel végez testékszer-behelyezést és tetoválást.

Akkor is csak úgy, hogy mérlegeli: az adott procedúra nem befolyásolja-e a gyerek fejlődését. Tehát hiába engedi a szülő, egy tizenöt éves lánynak akkor sem készít mellbimbó-piercinget, és nem is tetovál az arcára.

Ha bárki a szülő tudta nélkül készít tetoválást vagy testékszert egy kiskorúnak, azért jogi úton is felelősségre vonható!

Sajnos gyakori, hogy anyai/atyai áldás hiányában – és a zsebpénz megspórolása miatt – egymásnak, vagy jobb híján maguknak szúrnak ezt-azt ide-oda a tinik (meg néha a felnőttek is). Természetesen mindenki azt és úgy enged meg a gyerekének, amit jónak lát, ebben nem foglalok állást. Az viszont biztos, hogy jobb ismerni a lehetőségeket és következményeket, mert egy-egy, szó szerinti elszúrásnak legrosszabb esetben sebészet is lehet a vége. 

 

Mindent a testékszerekről

Mielőtt szúratnál

Bíró Farkas szerint a nulladik lépés, mielőtt még elkezdenél szalont keresni, hogy jól átgondold: az adott ékszer bármi módon hátrányosan befolyásolja-e az életedet, például, hogy elfogadják-e a munkahelyeden.

Ha a kérdés eldöntetett, és a piercing mellett tetted le a voksod, a következő fontos lépés, hogy keress egy megbízható szakembert. A legtöbb esetben szájhagyomány útján terjed a piercerek jó híre, de ha nincs ismerősöd, aki ajánlana egy bevált helyet, akkor keresgélhetsz a neten.

Mielőtt azonban rögtön foglalnál is egy időpontot, érdemes találkozót kérni a választott szakembertől, hogy feltehesd a kérdéseidet.

Ha már a kérdéseknél tartunk, fontos a „szúrás kontra lövés” kérdést tisztázni. Első pillantásra a lövés jobb megoldásnak tűnhet, hiszen a másodperc töredéke alatt kész az egész. Azonban ez a módszer nagyon nem ajánlott, érdemes olyan szalont keresni, ahol szúrják az ékszereket, mert a lövés iszonyúan roncsolja a szöveteket. Ekkor ugyanis az ékszerrel lyukasztják át a kívánt felületet, aminek a vége nem lehet elég hegyes, hiszen akkor a későbbiekben kényelmetlen lenne a viselőjének. Így egy tompább végű ékszerrel szakítják át a szöveteket, emiatt pedig sokkal lassabban gyógyul a seb. És ez nem csak a piercingekre vonatkozik, a szakember szerint a fülcimpát is jobb, ha tűvel szúrják a fülbelövő pisztoly helyett.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Corvin Ink (@corvinink) által megosztott bejegyzés

Biztos kezek között

Az önjelölt vudumesterekkel ellentétben, egy szakember pontosan tudja, hogy melyik fajta testékszert hova és hogyan kell szúrni, milyen szögben és milyen mélyre. Így egy hozzáértő kezei között a piercing készítésnek minimális a veszélye.

Ami viszont sokkal fontosabb, hogy ne csak addig bízz meg a pierceredben, amíg szúrja az ékszeredet, hanem hallgass rá az utókezelést illetően is. Ugyanis hiába profi valaki, ha a vendég utóbb hanyag, vagy nem tartja be a szakember javaslatait, könnyen problémái lehetnek a seb gyógyulásával.

Ja, és hadd oszlassak el egy tévhitet: a friss piercinget nem kell forgatni vagy mozgatni, a bőr nem fog ránőni. Sőt, csak lassítja a gyógyulást, ha folyamatosan irritálod a lyukat.

Volt-nincs

Ha megunod, kiveszed, és szinte már ott sincs. A lyuk nagyon gyorsan összehúzódik, sőt, egy idő után össze is nő, csak egy apró pötty jelzi a bőrön, hogy ott valaha egy testékszer helye volt.

Nem így a fülcimpatágítók esetében, ahol tíz milliméter átmérő alatt még összehúzódik idővel körülbelül akkorára, mint egy fülbevalónak szúrt lyuk. Annál nagyobb tágítás után viszont azzal kell számolni, hogy sosem lesz már olyan fülcimpád, mint előtte. 

Mindent a tetoválásokról

Mielőtt varratnál

A piercinggel ellentétben a tetoválás tényleg egy életre szól, így a legfontosabb, hogy hagyj időt a döntésnek, alaposan rágd át magad azon, hogy mit és hova szeretnél. Mérlegeld ebben az esetben is, hogy milyen hatása lenne az életedre, ha szükséges, el tudod-e takarni.

Ugyanis, ha egy tetkó felkerült, az onnan már nem megy sehova. Bíró Farkas szerint a lézeres eltüntetés azon felül, hogy nagyon drága, nem száz százalékosan hatékony, ráadásul az így kezelt bőrfelület sem lesz már olyan, mint azelőtt. A másik tanácsa, hogy ne dőljünk be a kettő-öt-tíz éven belül felszívódó tintáknak, ugyanis ezek sem tűnnek el nyomtalanul. A legjobb korrigálási lehetőség, hogy a már nem kedvelt mintára valami újat varrnak.

Tehát ha egyszer rád került egy tetkó, az ott is marad, így tényleg az a legfontosabb, hogy az olyan legyen, amit életed végéig szívesen viselsz majd.

Aztán ha megvan az elhatározás és a vágyott minta ötlete, a másik nagyon fontos lépés, hogy megtaláld a számodra megfelelő tetoválót. Rengeteg különböző stílusú alkotó dolgozik a szakmában, így ne feltétlenül azt válaszd, aki a haverodat is tetoválta és megbízható, de teljesen mást csinál, mint amire neked van szükséged, inkább keress olyat, akinek igazán tetszenek a munkái.

Ha megvan a tetoválód, érdemes ekkor is előzetes beszélgetésre bejelentkezni, hogy megnézd a szalont, és kiderülhessen, mennyire vagytok egy hullámhosszon. Hiszen mégis csak órákat fogtok együtt tölteni.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Corvin Ink (@corvinink) által megosztott bejegyzés

Miután varrattál

Az, hogy kinek mi fáj, szintén nagyon szubjektív Bíró Farkasnak volt olyan vendége, aki nagyon rosszul bírta a varrást, más rázkódott a röhögéstől, annyira csikizte. Az tehát elég kiszámíthatatlan, ki hogyan reagál rá, de annyi biztos, hogy érzékenyebb területek vannak a hajlatoknál, és ott is, ahol vékonyabb a bőr.

  

Ahogy a piercingek esetében, a tetoválásoknál is nagyon fontos, hogy szigorúan betartsd a tetoválód utókezelésre vonatkozó tanácsait. Itt nem az a kérdés, hogy a bőröd meg fog-e gyógyulni, hanem az, hogy milyen gyorsan, és hogyan.

A tetkó ugyanis olyan, mint egy horzsolás, és a bőröd is úgy reagál rá. Ha nem törődsz vele, elkezd varasodni, csúnyán gyógyul, ami a tetoválásodra is hatással lesz.

Attól viszont nem kell megijedni, hogy a tetkó színe pár nap után halványulni kezd, ez a gyógyulással jár. A szakember szerint, ha egy tetoválást jól csináltak meg, és az utókezelés is megfelelő volt, tizenöt–húsz évig nem kell hozzányúlni a mintához.

Dián Dóri

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/Hill Street Studios