Filákovity Radojka/WMN: A pszichológia és a parfümkészítés látszólag egymástól távol álló területek. Hogyan lesz egy pszichológusból parfümőr?

Mándics Anna: Három évet éltem a Közel-Keleten, Katarban. Mindig is nagy hatással voltak rám az illatok, amiknek a mesés Keleten külön kultúrájuk van. Nemcsak a kézműves parfümkészítés világával ismerkedtem meg, hanem rengeteg olyan orientális alapanyaggal, amikről korábban el sem tudtam volna képzelni, hogy parfümben is használhatók. Ilyen volt az oud, az agarwoodból származó különlegesen lüktető illat, amit Keleten rózsával vagy ámbrával – ami az ámbráscet váladéka, ezért rendkívül nagy ritkaság – is párosítanak. Az illatok a szenvedélyemmé váltak: a szabadidőmben hobbiból parfümöket keresgéltem, újabb és újabb illatokat értékeltem, majd ahogy a szaglásom is egyre kifinomultabbá vált, már meg tudtam különböztetni őket egymástól. Egyszer egy ismerősöm nekem szegezte a kérdést: ha ennyire vonz az illatok világa, miért nem leszek parfümőr?

Így beiratkoztam a párizsi ISIPCA-ba, ahol a legjobb parfümőröket képzik. Fél évet töltöttem el a parfümgyártás fellegvárában, Grasse-ban, ahol közvetlen betekintést kaptam az alapanyagok gyártási körülményeibe.

Ez egy zárt világ, a gyártók nagyon őrzik a titkukat, de azért ki lehet csiklandozni belőlük pár információmorzsát.

Ma illatokkal foglalkozom főállásban. A pszichológiának egyébként a parfümkészítés során is hasznát tudom venni; sok tudást és tapasztalatot szerezhetünk magunkról az illatokon keresztül. 

 

F. R./WMN: Pontosan mit árul el rólunk a parfümünk?

M. A.: Többek közt azt, hogy milyen kultúrából jövünk. Indiában például az illatoknak fontos rituális szerepük is van, az attart – ami egy nagyon tömény olaj – ősidők óta használják parfümkészítéshez; maga az „attar” szó is parfümöt jelent. A Távol-Keleten ugyanakkor az illatoknak másfajta szerep jut a szépségápolásban: az ottani emberek előszeretettel használnak erős illatú samponokat, parfümöket viszont alig. Ha mégis, akkor a vizes illatokat vagy a könnyed virágillatokat kedvelik, amik nekünk, Európában szinte el sem érnék az ingerküszöbünket.

Emellett nemcsak az aktuális hangulatunkról, a céljainkról árul el sokat, de az egész személyiséget le lehet írni egy parfümmel. Egy bohókás, romantikus emberhez például nagyon illenek a különleges alapanyagok, amik rengeteg érzelmet közvetítenek. 

F. R./WMN: Hogyan találhatjuk meg a számunkra tökéletes illatot?

M. A.: Az illatpreferenciáink életszakaszonként is változhatnak, ahogy mi magunk is. Minden illat, ami adott életkorban megszólít minket, tökéletes választás – tükrözi az adott élethelyzetünket, gondolatainkat, lelkiállapotunkat. Ennek pedig nem is kell feltétlenül bonyolult illatnak lennie. Amikor Amszterdamban vezettem parfümkészítő workshopokat, volt olyan résztvevő, aki egy darab parfümmolekulával távozott a foglalkozásról, abban az illatban azonban benne volt minden öröme. Ideje, hogy elhiggyük: amit választunk, az mindig tökéletes számunkra. Az illatokat, amiket készítek, először magamon szeretem tesztelni, és szeretem a hangulataimat is illatokkal kifejezni; ha tehetném, reggel, délben és este is más parfümöt használnék. De a parfümválasztással egy-egy esemény jelentőségét is megerősíthetjük.

F. R./WMN: Milyen illatot érdemes például egy randevún viselni? A csábításra vagy inkább a természetességre helyezzük a hangsúlyt?

M. A.: Ez attól is függ, milyen jellegű randevúra megyünk, én mindenesetre biztosan visszafogottabb parfümöt javasolnék.

Amikor azt érezzük, az illatban van egy felkiáltójel, hogy valamit nagyon el akar mondani magáról, az sosem az emberről szól, és így nem is öltöztet.

Ahogy egy állásinterjún sem szerencsés hangsúlyos, tömény illatokat viselni.

F. R./WMN: Ma már a parfümválasztásunkkal is környezettudatosabbak lehetünk. Mire kell odafigyelni, ha ezt a szempontot is szem előtt tartanánk?

M. A.: Egy parfüm elkészítéséhez rengeteg energiafelhasználásra van szükség. Szerencsére ma már a szépségiparban – így a parfümkészítés során – is fontos szempont a környezettudatosság. Érdemes azonban utánajárni, hogy egy-egy márka nemcsak hangzatos marketingfogásként használja-e a fenntarthatóságot, hanem a gyakorlatban is ezt az elvet képviseli. Fontos szempont, milyen alapanyagokból készül a parfüm, mennyire minőségi, ellenőrzött összetevőkből. Illetve milyen technológiával: ma már számtalan olyan eljárás van, ami lehetővé teszi, hogy kíméljük a környezetet; szén-dioxiddal is lehet például esszenciális olajat kinyerni, ez az eljárás az úgynevezett szuperkritikus CO2-extrakció. Személy szerint fontosnak tartom, hogy a tudatos választásunkkal tiszteletben tartsuk a természetet, és lojálisak maradjunk hozzá.

F. R./WMN: Ha már a természethez való lojalitást említetted, mi a legősibb növény, amiből parfüm készült?

M. A.: Az ősidőkben az emberek illatokkal kommunikáltak az istenekkel. Mirhát, szantálfát, fenyőtömjént égettek – így üzentek nekik, fohászkodtak hozzájuk. Az ókori egyiptomiaknak saját parfümkultúrájuk volt, az illatokat előszeretettel használták rituális célokra is, mint amilyen a bebalzsamozás. Ma már azonban az illathasználatunk nem tradíciókhoz kötött, inkább a hedonizmusunkat szolgálja ki.

 A cikk a hirdetés után folytatódik!

 

F. R./WMN: Mi a jellemző az európai, és azon belül a magyar illatkultúrára?

M. A.:

A legenda szerint az első európai parfüm egy magyar királyné, Piast Erzsébet nevéhez fűződik, nászajándékként készítette el neki egy alkimista a XIV. században.

A királynévíz (Eau de la Reine de Hongrie) az első klasszikus értelemben vett illatszer volt: rozmaringot desztilláltak, és borecetben hígították. Nemcsak illatszerként, hanem egészségmegőrző hatása miatt is közkedveltté vált, és később sok másik illattal egészítették ki.

Az ipari parfümgyártás a francia Grasse városához kötődik, ami a mai napig a parfümkészítés fellegvára. Hollywoodba azért megy az ember, hogy filmsztár legyen, Grasse-ba, hogy parfümökkel foglalkozzon. A világ legismertebb parfümgyárai mind ott készítik a parfümeiket, olyan alapanyagokból, amik a világ különböző tájairól érkeznek: a vanília például Madagaszkárról jön, az ilang-ilang a Comore-szigetekről vagy a Fülöp-szigetekről. Európában a mai napig a tradicionális francia parfümmárkák képviselik a trendet, ám a globalizáció nagyban meghatározza a kínálatot.

F. R./WMN: Azt, ahogyan az illatok hatnak ránk, nagyban befolyásolja, milyen emlékeket kötünk hozzájuk. Mik a legmeghatározóbb illatemlékeid, amiket a parfümkészítés során is felhasználsz?

M. A.: Sok mindent nem tudnánk megélni illatok nélkül. Az illatemlékek kialakulásában nagy szerepe van életünk első öt-tíz évének. A vaníliás, édes illatokat például azért szeretik sokan, mert az anyatej emlékét idézik. Az én gyerekkori élményeim többsége inkább személyekhez, a két nagymamámhoz kötődik: egyikük lakásában rengeteg muskátli volt, a növény levelének friss, zöld illata meghatározó illatemlékem. A másik nagymamám rendszerint parfümmel ecsetelte a játék közben szerzett sebeimet, horzsolásaimat; mindig pacsulit használt, így ez az illat is a gyerekkoromat idézi. Most épp egy saját illatot dolgozok át, amiben szintén szerepe lesz a pacsulinak: egy fás, mélyebb illatot szeretnék létrehozni, ami igazi léleksimogató. Ahogy a nagymamám simogatta annak idején a sebeimet.

Egy illat megkomponálásában az az igazi művészet, hogy az ember nemcsak az illatot szeretné rekonstruálni, hanem az érzést is, amit számára az illat jelent. Egy parfümnek saját élete van. Akkor lesz igazán gyönyörű és harmonikus, ha sok érzést tud kiváltani az emberből.

F. R./WMN: A parfümkészítés alkímiája tehát sokkal több kémiai folyamatnál…

M. A.: Parfümőrnek lenni életstílus. Azok az emberek, akik illatokkal foglalkoznak, alapvetően bohókásak, erős életszeretet sugárzik belőlük. Az illatok megfoghatatlan dolgok, így a parfümkészítés közben rengeteget utazom térben és időben, és nagyban hagyatkozom a képzeletemre is: ha az adott illat egy épület lenne, milyen stílusú lenne, ha élő ember lenne, hogy nézne ki, milyen személyiség lenne.

A parfümőr emellett a saját emlékeivel, érzéseivel dolgozik. Ha nem viszi bele teljes mértékben önmagát, igazán jó, harmonikus illatot sem fog tudni készíteni.

Ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy ha például egy gyümölcsös illatot rekonstruálok, mondjuk, ribizlit, akkor a saját ribizliillatomat fogom belekomponálni a parfümbe: lehet, hogy mások számára a ribizli a friss, ropogós, savanykásabb gyümölcsöt jelenti, számomra viszont az igazi ribizliillat az, amikor dzsem készül belőle, kicsit édesebb az íze, sűrűbb a textúrája. Persze rengeteg gyakorlás, több év kell, mire valaki magabiztosan tud bánni az illatokkal, ezért sokan már a pálya elején túl nagy áldozatnak élik meg ezt a munkát. Nekem ugyanakkor a parfümkészítés a szenvedélyem – szenvedély nélkül pedig nem lehet érzelmeket kiváltani, ami az illatok alapvető jellemzője. A parfümkészítés óriási játszótér nekem. 

F. R./WMN: Hogyan készül egy-egy illat?

M. A.: Parfümkészítéskor minden mást kizárok, a többi érzékszervemet tudatosan eltompítom.

F. R./WMN: Ezt hogyan tudod elérni?

M. A.: Gyakorlás kérdése, hogy mennyire tudjuk az érzékszerveink működését a minimumra korlátozni. Olyan ez kicsit, mint amikor valaki a hangszerén játszik, és közben behunyja a szemét – nem hagyja, hogy vizuális ingerek hassanak rá. Ezt persze nem tehetem meg, amikor anyagot munkálok meg, azt viszont igen, hogy a többi érzékszervemre kevésbé figyelek oda. Csak a szaglásomra összpontosítok, és az érzéseimet átadom a folyamatnak. Az illatok szabadságot adnak, elrepítenek térben és időben; mintha mindennap új színeket fedeznék fel a világból.

Filákovity Radojka

Képek: Mándics Anna