„A szabályok, határok, keretek sokkal inkább a biztonságot erősítik, mint a félelmet növelik” – Hogyan hat a gyerekekre az újranyitás?

–

Angliában június 1-jével újraindulnak az óvodák és az általános iskola bizonyos osztályai: az iskola-előkészítő, az első és a hatodik (végzős). Az oktatási rendszer teljesen másképp van felépítve, mint Magyarországon, itt ugyanis a tanévnek július végén van vége, és csak hat hét a nyári szünet. Az általános iskolákba négyéves kortól járnak, és iskola-előkészítő osztállyal kezdik meg az oktatási rendszerben való részvételt a gyerekek, és hatodik osztállyal zárják a „primary school” éveket, amit a középiskola követ. Itt tehát az iskolák megnyitása több lépcsőben zajlik, és egyáltalán nem a korlátozó intézkedések bevezetése előtti állapot tér vissza, hanem valami teljesen másfajta hétköznapi valóság.

Feje tetejére állt világunk

Barni most első osztályos, így mi elsők között kerülünk döntési helyzetbe, hogy visszaengedjük-e, vagy sem. Csak hogy lássátok az összképet és hogy mennyire szignifikánsan más a helyzet itt, mint, mondjuk, Magyarországon:

a legfrissebb adatok szerint az Egyesült Királyságot sújtotta leginkább a koronavírus-járvány az egész világon (az össznépességhez viszonyított halálozások arányát tekintve).

Itt még mindig naponta több mint ezer embert tesztelnek pozitívan a vírusra, és bár a halálozások száma folyamatosan csökken, még mindig több száz család gyászol nap mint nap. 

Éppen ezért, amikor magyarországi ismerősökkel beszélünk, akkor olyan, mintha egy másik bolygón élnénk és máshogy érzékelnénk magunk körül a feje tetejére állt világot. Tehát a két országban zajló folyamatokat, döntéseket és intézkedéseket összehasonlítani teljesen felesleges, de úgy érzem, a szülőkben kavargó kérdések országhatártól és intézményrendszertől függetlenek, ez látszik azon a megosztottságon, ami mindenhol övezi a kérdést.

A mi esetünkben az is nehezíti a dilemmát, hogy ha nyáron hazalátogatást tervezünk, akkor érdemes-e visszaengedni Barnit az iskolába. Itt, Londonban az iskolák saját hatáskörükben dolgoztak ki akciótervet arra vonatkozólag, hogy miként tudnak a lehető legjobban gondoskodni a gyerekek és az iskolai dolgozók biztonságáról. Ez intézményenként változik, ahogy a rendelkezésükre álló infrastruktúra is.

Megoldások

Ez a mi iskolánk esetében úgy néz ki, hogy minden osztályt két csoportra bontanak, így átlagosan 12 gyerek lesz egy csoportban, de Barni például mindössze négy másik társával osztozik a tanár néni és a tanársegéd figyelmén azon a két napon, amit az osztályteremben tölt. A csoport egyik fele hétfőn és kedden jár majd iskolába, minden osztály külön idősávban érkezik és távozik az iskolából, az udvaron adják át a gyereket egymástól 2 méter távolságban, így minimalizálva a felnőttek érintkezését. Szerdán alaposan kitakarítják az épületet és a termeket, majd csütörtökön és pénteken jön az osztály másik fele.

A szerdai napon kapnak otthonra tananyagot, de azokon a napokon, amikor a tanárok az osztály másik felét tanítják teljes munkaidőben, csak néhány feladatot kapnak a gyerekek, hiszen az nem elvárható a pedagógusoktól, hogy párhuzamosan teremtsék meg az iskolai és az otthoni tanulás feltételeit.

Még hét hét van hátra a tanévből, ami azt jelenti, hogy a nyári szünet előtt összesen tizennégy napot járhatnak iskolába. Az iskola udvarát, az ebédlőt és magát az épületet is úgy osztották fel, hogy e négy évfolyam nyolc csoportja teljesen el legyen zárva egymástól, és a gyerekek a saját csoportjukon kívül egyáltalán ne érintkezzenek egymással. Az első héten még nem kapnak meleg ebédet, és az osztályteremben töltik az ebédidőt is, illetve minden kültéri játék le lesz zárva előlük, de a londoni viszonyokhoz képest gigantikus méretű iskolaudvar zöld felületét azért használhatják (a csoport számára kijelölt területen). Ez számunkra egy olyan terv, ami megnyugtatóan biztonságos a lehetséges kockázatokat mérlegelve, de ezzel nincs mindenki így, ez látszik a visszatérő diákok számán is.

A tervből is jól látszik, hogy egyáltalán nem az a cél, hogy a szülők visszatérhessenek dolgozni vagy hogy elősegítsék a gyerekek zavartalan tanulmányi előremenetelét iskolai közegben, inkább csak a családok pici tehermentesítése, illetve a közösségi élmény visszaadása a gyerekeknek.

Az is biztos, hogy ezek az óvintézkedések nem lesznek ilyenformán tarthatók, ha az egész iskola, mind a hat osztállyal, előkészítő csoporttal és óvodásokkal együtt tér vissza. Ez tehát tényleg egy óvatos első lépés, ami sok szülőben kételyeket ébreszt, és inkább kivárnak még néhány hetet, mielőtt visszaengednék a gyereket a közösségbe.

Ez ugyanis szülői hatáskör, büntetés sincs, ha a gyerek otthon marad, viszont így nem tudnak számára távoktatást tartani azokon a napokon, amikor járhatna iskolába.

Az iskola nem csak az oktatásról szól

A mi esetünkben nem is a tananyag hiánya okozza a legnagyobb fejtörést, hanem az közösségi élményről való lemondás. Barni egyke, roppant szociális, és elmondhatatlanul hiányzik neki a gyerekközösség, a kortársakkal való interakció (ami az ő esetében még egy másik nyelv használatát is jelenti). Illetve felmerült bennem a kérdés, hogy vajon el lehet-e szokni az iskolai szabályrendszertől, számít-e, hogy három vagy hat hónap kihagyás után tér vissza az intézményes keretek közé. Ahogy általában az ilyen dilemmáimmal, most is Orvos-Tóth Noémi klinikai szakpszichológust (és nagyon jó barátomat) hívtam először.

„Az első és legfontosabb üzenetem, hogy bízzunk önmagunkban, és bízzunk a gyermekünkben. A gyerekek a legtöbb esetben csodálatosan rugalmasak és ügyesen alkalmazkodnak a körülöttük lévő világhoz. Ha a járvány előtt már beszoktak a közösségbe, akkor ez a tudásuk nem veszett el. Természetesen lesz egy visszaszokási időszak, amit a gyerekek személyiségüktől, családi hátterüktől függően máshogy élhetnek meg, ám végül mindannyian megtalálják majd a helyüket az új rendszerben. Ezt az átmeneti időszakot természetesen mi, szülők is tudjuk segíteni, sőt kell is segítenünk.

A gyerekek kifejezetten szeretik az átláthatóságot, ezért pontosan mondjuk el nekik, mikor mi fog történni.

Kisebb gyerekeknél akár egy nagy papírlapra is felrajzolhatjuk a menetrendet, eltérő színekkel jelölve azokat a napokat, amikor mennek iskolába, és azokat, amikor nem. Ez a vizuális ábrázolás segíti a gyerekek időbeli tájékozódását. Változások, bizonytalanságok időszakában egyébként is érdemes újra és újra átbeszélni, »átrágni« ugyanazt témát, hiszen ezek kapaszkodót adnak a gyerekeknek.”

Minden eset egyedi

A mi esetünkben nem lenne muszáj visszaküldeni a gyereket, hiszen meg tudjuk oldani a felügyeletét, nem létkérdés az iskola, mégis úgy érzem, hogy nagyon sokat jelentene neki néhány nap is. De érdemes-e pár hétre vagy napra visszaküldeni, vagy az rosszabb hatással van rá, ha egy rövid időre visszatér, majd újra le kell mondania a közösségről?

„Erre nincs egy általános válasz. Olyan alaptézisek vannak, hogy a gyerekek közösségi lények, jó nekik a kortársaikkal lenni, ám emellett arra is nagyon érzékenyek, hogy a szülőkben éppen mi zajlik. Ha a szülők biztonságosnak ítélik meg a visszatérést, és ezt úgy tálalják a gyerekeknek, hogy milyen szuper, hogy visszamehetsz és találkozhatsz még két hétre a barátaiddal, akkor a gyerekek feltehetően örömmel veszik a visszatérést.

Abban az esetben azonban, ha a szülő nehéz szívvel vagy félelemmel telve engedi vissza a közösségbe, akkor a gyerekek is szorongani fognak.”

Ez most tényleg családonként változó kimenetelű kockázatelemzés, számtalan faktort figyelembe véve. Ez érezhető volt az első reggelen is, amikor egy iskolai egyenruhát viselő gyerekkel sétáltam végig az félig üres utcákon és mindenki vérmérséklete szerint vetette ránk a méregető vagy épp bátorító tekinteteket. Számomra az is kérdés, hogy mennyire lesz ijesztő nekik ez a sok új szabály és újfajta működési mód.

„A szabályok általában akkor tűnnek ijesztőnek, ha átláthatatlanok, és nincsenek világosan elmagyarázva – ezt még a felnőttek sem viselik jól. Éppen ezért legyen nagyon egyértelmű, hogy mit szabad és mit nem szabad, és egyáltalán mi a célja az új rendszernek, miért kell betartani a szabályokat. A szabályok, határok, keretek – ha a gyerek számára is érthetők és következetesek – sokkal inkább a biztonságot erősítik, mint a félelmet növelik.”

Dilemmák

A koronavírussal kapcsolatos kutatások rendkívül fontosak, de még nem telt el annyi idő, hogy bármely eredményről ki lehessen jelenteni, hogy az valóban úgy is van. De a tudomány jelen állása és az eddigi tapasztalatok alapján az iskolák nem voltak gócpontjai a vírus terjedésének, és azokban az országokban, ahol már megnyitottak az oktatási intézmények, nem tapasztaltak ugrásszerű növekedést az új fertőzöttek számában. Ettől függetlenül sokan óvatosan állnak a kérdéshez, ahogy bennünk is kavarognak a kérdések. Az egyik nagy szívfájdalmam, hogy nem tudjuk lezárni ezt a nagyon fontos évet, az iskola első osztályát, nem tudunk elbúcsúzni a tanár nénitől és az osztálytársaktól. Itt ugyanis minden évben keverik az osztályokat, így nem ugyanazokkal az társakkal lép majd második osztályba, akikkel elsős volt. Most sokak az óvodai éveket, az alsó tagozatot, az általános iskolát nem tudják majd elbúcsúztatni.

Noémi szerint mindenképpen segíteni, támogatni kell a gyereket abban, hogy elbúcsúztathassa a tanévet, ha úgy van, akkor magát az intézményt. Ha másképp nem megoldható, akkor egy online évzáróval vagy egy későbbre halasztott összejövetellel.

Az iskolák, ha megtehetik, küldjenek a gyerekeknek okleveleket, jutalomkönyveket, ha másképp nem megvalósítható, akkor egy virtuális emléket erről a tanévről. A gyerekek rajzolhatnak a pedagógusuknak vagy egy köszönőlevéllel, vagy képeslappal búcsúzhatnak tőlük. „Az ember számára nagyon fontos, hogy legyenek mérföldkövek, lezáró események az életében, az idő folyásában. Ezekre a rituálékra a gyerekeknek is szükségük van, kell hogy érezzék, hogy egy új fejezet kezdődik az életükben. Az elmúlt hetek, hónapok az alkalmazkodásról szóltak. Lehet, hogy a ballagás, az évzáró idén nem olyan, mint eddig bármikor, de a lényeg, hogy valamilyen formában mégis megtörténjen a megemlékezés. A más még mindig sokkal jobb, mint a semmi. Egy rendhagyó megoldással fontos üzenetet is küldünk a gyerekeinknek: a világ változhat körülöttünk, de a változó körülmények között is képesek vagyunk megtalálni a megoldásokat. Ezek a tapasztalatok hatékonyan segítik majd a rugalmas alkalmazkodás fejlődését.” 

Nagyon sokan, nagyon sokféle helyzetben éljük meg ezt a rengeteg változást, ami körülöttünk zajlik. Nincsenek tuti tippek, bevált módszerek, bizonyított jó eljárás vagy garancia arra, hogy a meghozott döntés megfelelő. Így tényleg az újabb dilemmákban sem tudunk mást csinálni, mint folytatni az önismereti utunkat, és valamifajta megnyugtató választ adni a saját félelmeinkre, kételyeinkre, kérdéseinkre.

Figyeljünk magunkra, a közvetlen környezetünkben élők biztonságára, a gyerekünkre, és ezek alapján döntsünk.

Mi végül egy hibrid megoldás mellett tettük le a garast, miszerint visszaengedjük az iskolába néhány hétre, azzal a céllal, hogy lezárhassa az évet és a hosszabbra nyújtott nyári szünet előtt elbúcsúzzon a barátaitól, de ha haza tudunk utazni Magyarországra, akkor az utazás előtti két hétben már otthon tartjuk majd értelemszerűen letöltjük a ránk váró két hét karantént otthon is, és a visszatérésünk után itt is.

Pásztory Dóri

A képek a szerző tulajdonában vannak