Az ünnepi „varázslat” még mindig a nők láthatatlan és alulértékelt munkája árán valósul meg

–

Talán én vagyok naiv, de tényleg nem gondoltam, hogy a Mikulás műhelyének kulisszái mögött zajló események újragondolása ekkora vitát vált majd ki. A Britain First szélsőjobboldali párt azonban úgy látta jónak, ha biztosra megy, és még petíciót is indított, amelyben a reklám miatt a Boots bojkottálására szólította fel az embereket. Az indoklás pedig: a cég „woke”, aláássa „a hagyományos nemi szerepeket” és „szembemegy a hagyományos keresztény család értékeivel”.

A kampány azonban nem annyira a nemi normákat támadja, sokkal inkább arra világít rá, hogy

az ünnepi „varázslat”, amelyet természetesnek veszünk, vagy olyan mitikus figuráknak tulajdonítunk, mint a Mikulás, a manók vagy a húsvéti nyúl, egyszerűen a nők láthatatlan és gyakran alulértékelt munkájának az eredménye.

Lista azokról, akiknek képeslapot kell küldeni és akiknek ajándékot kell venni. Lista az ajándékötletekről. Bevásárlás. Az ünnepi időszak napjainak logisztikai koordinálása. A menü megtervezése, újabb bevásárlás. Főzés, sütés, takarítás, díszítés, csomagolás – és ez még csak az ünnepi lista a számtalan egyéb feladat mellett, amelyek a nők vállát az év egészében nyomják.

A felsorolás egészen megdöbbentő. Ahogyan az is, hogy még mindig a nők végzik a háztartási, gondozási és kognitív munka túlnyomó többségét a világ minden egyes országában. A főzés, takarítás és bevásárlás nagy részét – a láthatóbb feladatokat – ugyanúgy, mint a tervezés, delegálás, koordinálás, kommunikáció, aggódás, gondoskodás és a társadalmi kapcsolatok fenntartásának zömét is – ami sokszor teljesen észrevétlen marad. Még azok a heteroszexuális nők is, akik teljes munkaidőben dolgoznak, vagy akik elsődleges kenyérkeresők, több időt töltenek háztartási munkával, mint férfi partnereik. De ha figyelembe vesszük mindazt a többletmunkát, amely az ünnepi „varázslat” megteremtéséhez szükséges, akkor egyértelműen létezik az otthoni második után egy szezonális harmadik műszak is – az „ünnepi műszak”.

De már megint csak az árkot ásom a két nem között, gondoljátok most sokan. Pedig nem meglepő módon a kutatások is megerősítik a fenti jelenség létezését. Egy 2016-os felmérés szerint

a nők átlagosan 17 karácsonyi feladatot látnak el, például az ajándékok megvásárlása és becsomagolása, az ételek elkészítése, a dekorálás, az élelmiszervásárlás és a családi látogatások megszervezése. Ezzel szemben a férfiak jellemzően csak kilencet, köztük olyanokat, mint a pulyka felszeletelése és a gyerekjátékok összeszerelése, amelyek vitathatatlanul inkább szórakoztatóak, mintsem fárasztóak.

Egy másik tanulmány szintén azt állapította meg, hogy a karácsonyi feladatokat túlnyomórészt a nők végzik: az üdvözlőlapok küldése 69-12 százalékban oszlik meg a nők és a férfiak között, az ajándékok vásárlása 61-8-ban, az élelmiszervásárlás 54-13 százalékban, az ünnepi vacsora elkészítése pedig 51-17-ben.

Egy újabb felmérésből még az is kiderült, hogy a férfiak nemcsak hogy kevésbé vesznek részt az ünnepi előkészületekben, de sokan aktívan kerülik a részvételt: 62 százalékuk elismerte, hogy a karácsonyi összejövetelek alkalmával keresik a családtól távol tölthető időt, míg 18 százalékuk a mosogatást, 15 százalékuk pedig a rendrakást kerüli el teljesen. Végül is kinek a feladata lenne az otthon „menedzselése”, különösen az ünnepi időszakban, ha nem a nőké?

Persze tudom, hogy nem kis teljesítmény elszakadni a hagyományos elvárásoktól. Kihívás lehet elengedni azt az elképzelést, hogy ez kizárólag a mi felelősségünk lenne – de ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne legalább megpróbálni.

Én például egyre kevésbé akarom, hogy úgy emlékezzen rám a gyerekem és a családom, mint egy olyan nőre, aki mindig feszült, stresszes és fáradt. Aki csak rohan, szeretné utolérni magát és próbál megoldani mindent. Szeretném inkább, ha egy nyugodt, kiegyensúlyozott nőt látnának, olyat, aki élvezi a békét, az örömöt és a valódi kapcsolatokat.

És ne értsetek félre, semmi baj nincs azzal, ha ezen túlmenően is szeretnénk egy kis ünnepi varázslatot az életünkbe – akár a családunk örömére, akár csak azért, hogy magunkat kényeztessük. Az ünnepek vigaszt és értelmet adhatnak. A kapcsolódások – mint például az összejövetelek megtervezése és lebonyolítása – pedig szerves részét képezik a társadalmi kötelékek kiépítésének és fenntartásának, és mint ilyen, igenis fontosak.

De vajon ennek a varázslatnak tényleg a nők láthatatlan és alulértékelt munkája árán megvalósulnia?

A nők nem „természetükből adódóan” jobbak az ajándékcsomagolásban, a főzésben vagy a partik szervezésében. Nem születünk varázslóként – a társadalom már egészen fiatal korunktól kezdve arra kényszerít minket, hogy ezt a szerepet magunkra húzzuk. Eközben az infantilizáló kulturális narratíva, amely szerint a férfiak valahogy kevésbé alkalmasak az ilyen feladatokra, elriasztja őket attól, hogy valaha is megpróbáljanak részt venni vagy megtanulják, hogyan kell ezeket elvégezni. Pedig biztos vagyok benne, hogy képesek lennének rá.

És nem hiszem, hogy túlzás lenne azt állítani, hogy sokkal jobb világban élnénk, ha a társadalmi kapcsolatok fenntartását és ápolását – az ünnepek alatt és azon túl – nem kizárólag a nők feladatának tekintenék.

Ha a gondoskodás, az empátia, az együttérzés és a közösségépítés nem lenne eredendően „nőies”, és ezért nem tartanánk kevésbé fontosnak a világunk működése és fejlődése szempontjából.

Nem az angyalok, a manók vagy a kapitalista fogyasztói kultúra teszi az ünnepeket varázslatossá. Hanem a nők gyakran láthatatlan, el nem ismert és alulértékelt munkája – ha úgy tetszik, az ünnepi műszak. 

De ez a plusz munkamennyiség, akárcsak a nők által továbbra is egész évben aránytalanul nagy részben elvégzett fizetetlen munka, valamint az olyan értékek nemek szerinti sztereotipizálása, amelyeket egyszerűen emberinek kellene tekinteni, jelentős árat követel: a nők egészségére, jólétére, de még a kapcsolataink állapotára is hatással van.

Ez pedig nem fenntartható, nem igazságos – és tűnjön bármennyire is annak, valójában a legkevésbé sem „varázslatos”.

Mózes Zsófi