Ne egymást szedjük szét, inkább a konfliktust! – Mit mond a pszichoterapeuta: hogyan tovább a nyitás után?
Átmeneti időszakban vagyunk, amelyben még nehezen találjuk magunkat. Hatalmas kihívást jelent újrastrukturálni az életünket, épp ezért fontos, hogy értsük, milyen hatással volt ránk és a családunkra az elmúlt időszak. Milyen konfliktusokat hívott elő a Covid, hogyan alakította át a családi dinamikát? Milyen tanulságokat vonhatunk le? Hogyan lehet a folytonos változásokhoz adaptálódni, és hogyan tudunk ebből a megváltozott helyzetből megerősödve kilépni? Egyszóval: mi van velünk most, és hogyan tovább? Ezen kérdések megválaszolásában Majoros Andrea, a súlyosan beteg gyerekek lelki gyógyulását segítő Mosoly Alapítvány terapeutája segített, aki hosszú évek óta gyermek- és serdülő klinikai szakpszichológusként dolgozik a Budai Gyermekkórház Neurológia osztályán. Filákovity Radojka írása.
–
Így hatott az összezártság a családokra
Kezdjük rögtön az elején: amikor azt vesszük számba, hogyan hatott az elmúlt időszak a családra mint közösségre, Majoros Andrea szerint a legfontosabb, amit meg kell vizsgálnunk: hogyan élt a járvány előtt a család.
A rugalmas, változásokra nyitott családok ugyanis könnyebben reagáltak erre a helyzetre, míg elmondása szerint a rigid, zárt családoknak ez nagyobb problémát jelentett.
„A Covid nemcsak a bezártság miatt pakolt nagyobb terheket a családokra, hanem a félelemtől a pszichés teher is megnőtt. Ami nagyban nehezítette a szülők helyzetét és kifáraszthatta őket, az a félelem magától a vírustól. Azokban a családokban, ahol nagy fokú volt a betegségtől, a haláltól való félelem, és tiltások mentén próbáltak alkalmazkodni a helyzethez, ott beindulhatott egy félelemspirál. Nagyon nehéz megmondani, hogy ez a fajta félelem kiben, mitől ilyen erős. Minél jobban félünk, annál inkább az ősi, beidegződött reakciók indulnak be. Az pedig, hogy milyen félelmi reakcióink vannak – pánik, proaktív cselekvés –, azon múlik, hogy a szülőktől gyerekkorban milyen mintákat vettünk át, sajátítottunk el” – mondta Majoros Andrea.
Ahol jó minták vannak, amiket használni lehet ebben a helyzetben, vagy maga a rugalmasság, a változásra való képesség, a megküzdőképesség megvan a családban, ott könnyebben dolgozták fel a járványhelyzet velejáróit, így az összezártságot is.
„Az egészséges mintázat mellett viszont szükség van egymás érzelmeinek az elfogadására, meghallgatására, a frusztráció tűrés erősítésére ahhoz, hogy ez elviselhető helyzet legyen” – tette hozzá.
Miért kellene elkerülni a konfliktust?
A konfliktusok persze elkerülhetetlenek voltak. Azonban a járványhelyzet a szakember szerint nem generálta, hanem – egyfajta katalizátorként – kiélezte a családban már meglévő konfliktusokat. Ha alapvetően sok problémájuk volt, akkor azt az összezártság felerősítette, még inkább felszínre hozta. De amikor arról kérdeztem Majoros Andreát, hogyan lehet a járvány miatti bizonytalanság, szorongás és stressz hatására eszkalálódott konfliktusokat enyhíteni a családban, rávilágított egy nagyon fontos dologra a konfliktusokhoz való hozzáállásunkat illetően.
„Miért kellene elkerülni a konfliktust? Itt megint egy oltári nagy tévedésben vagyunk: a konfliktust nem lehet kiiktatni. Már az is megoldás, ha nem elkerülni akarunk valamit, hanem ha már itt van, akkor ránézünk.
Nem úgy, hogy »szétszedjük egymást«, hanem magát a konfliktust vizsgáljuk meg: ki hogyan van benne, és milyen megoldási módokat kereshetünk rá. Nagyon sok szenvedés származik eleve abból az elvárásunkból, hogy az életben ne történjen semmi rossz. Popper Péter egyik írásában arról beszél, hogy a gyerekeket nemcsak arra kellene megtanítani, hogyan legyenek sikeresek, hanem arra is, hogyan viseljék a nagy pofonokat az élettől, és hogyan lehet kimászni a gödör aljáról. Nagyon becsülöm azokat a szülőket, akik erre meg tudják tanítani a gyerekeiket” – fejtette ki.
Gyász és gyász között is van különbség
Arról is sokat hallottunk, hogy a járvány hatására az emberek egyfajta gyászfolyamaton mennek keresztül; ez igaz a családokra is, amelyekben azonban minden tag a maga módján és tempójában gyászol, ami sokszor okozhat(ott) konfliktust. Ahogy ugyanis Majoros Andrea is rámutatott: gyász és gyász között is van különbség.
„Van, aki »csak« azt gyászolja, hogy hónapokon át nem látta az osztálytársait, és van a másik véglet, ahol komoly traumákat élt át a család: pár hét vagy nap alatt elveszítette egyik tagját. Ezeket a különbségeket én nem mosnám egybe. Van, aki tényleg komolyan gyászol, és van, akinek a tolerancia ablakát kell(ett) nagyobbra nyitni, többet kell(ett) elviselni az élet nehézségeiből. Ennek megértéséhez, elfogadásához már az is elvezetné az embereket, ha megtalálnák a saját »elég« gombjukat” – mondta a szakember rámutatva, hogy attól is szenvedünk, hogy olyanra vágyunk, amit éppen nem lehet. Szerinte az elvárásaink és a veszteségérzeteink között lehet kapcsolat: ha nagyon magasak az elvárásaink a saját jóllétünkkel kapcsolatban, akkor az „kevesebb” nehézség mellett is nagyobb gyászélményt eredményez.
Átalakuló dinamikák a családban
Egy világjárványhoz hasonló krízis erősen hat a családi dinamikákra, arra az erőtérre, amiben a család él, és amiben jól körülírhatóan ki vannak jelölve a szerepek – ki hozza a döntéseket, ki a konfliktuskerülő –, illetve a játszmák is.
Külső hatásra ezek a dinamikák megváltozhatnak, ehhez azonban nem is feltétlenül szükséges egy világjárvány. Elég hozzá, ha az egyik szülő elveszíti az állását, és például az apa, akit addig alig látott a család, többet lesz otthon, és jobban belelát a gyerekekkel kapcsolatos teendőkbe, a házimunka mennyiségébe. Ha valaki elveszíti az állását, akkor a másiknak kell többet dolgozni. Ezek magukkal hozzák a leosztott, korábbi szerepek változását, melynek mentén megváltozik az erőtér is, ami okozhat problémát a családban.
Majoros Andrea sokat dolgozik azon, hogy megtanítsa a szülőknek, hogyan értsék meg a gyerekeik nagy érzelmeit, amiket feszült helyzetben produkálnak. Ennek a nulladik lépése szerinte az, hogy ők saját maguk is tudatában legyenek annak, hogy mit éreznek adott helyzetben. Ez önismeret és érzelmi munka nélkül nagyon nehéz, így a Covid-krízisben is fontos, hogy képesek legyünk megfogalmazni az érzéseinket, különös tekintettel a negatív érzéseinkre.
„Félünk kimondani a negatív érzéseinket, mert attól tartunk, hogy rossz anyák, rossz szülők, rossz emberek leszünk ettől. A legtöbb helyzetben a szülő visszatartja a negatív érzelmeit, amik így csak gyűlnek-gyűlnek-gyűlnek, ahelyett, hogy már az első alkalommal kimondaná: »engem ez most rohadtul bosszant«. Majd, amikor már nem bírja, berobban, és olyat tesz, amit nem szeretne. Ha konfliktuskezelésről beszélünk, akkor mindenképpen fontos tudatosítani, hogy lehetnek negatív érzelmeink, amiket fontos megélni, megfogalmazni, megérteni, mert akkor tudunk velük mit kezdeni” – fejtette ki.
Nehéz újrastrukturálni az életünketAz elmúlt időszak hihetetlen módon kimozdított minket a biztonságot adó rutinjainkból. És hiába az enyhítések, nehéz újrastrukturálni az életünket a sok változás tükrében, ami minket is újabb és újabb változtatásra kényszerít. Majoros Andrea szerint ezekből a helyzetekből azonban tanulni is lehet, a változások mindig új és új készségeket hívnak elő belőlünk.
Nagyrészt azonban számolni kell vele, hogy az átmeneti időszakokban a konfliktusok szétáradnak a családi térbe, így a szülők és a gyerekek is egymáson vezetik le a frusztrációt.
Ugyanakkor fontos lenne felismerni, hogy erőt is épp egymásból meríthetnek most. Majoros Andrea azt tanácsolja a szülőknek, hogy a problémák ellenére szánjanak időt arra, hogy elérhetők legyenek a gyerekek számára – csak úgy, minden feladat nélkül is. Emellett – ahogy azt már korábban hangsúlyozta – engedjék meg maguknak megélni az érzelmeiket, mert akkor válnak hitelessé. Ahogy ugyanis a szakember fogalmazott: az érzelmek elfogadása az egyik legfontosabb alapja a szeretetkapcsolatnak.
Filákovity Radojka
Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/Justin Paget