Ellopott életek nyomában – Miről árulkodhat a felnőttkori utánzás?

–

Az ember azt hinné, vannak dolgok, amiket ki lehet nőni a gyerekkorból kilépve: nem cibáljuk meg a másik haját, ha bajunk van vele, nem vetődünk hisztizve a földre, ha szeretnénk elérni a célunkat, és nem utánozunk másokat. Nos, nagyon úgy tűnik, hogy néhányan utóbbit nem képesek levetkőzni. Ami engem illet, sosem éreztem hízelgőnek az utánzást, inkább dühített és frusztrált, még akkor is, ha tudtam, a másoló inkább segítségre szorul, nem kioktatásra, és még úgy is, hogy hiszem, a különlegességünk épp az egyediségünkben rejlik, amit pedig nem lehet teljes mértékben leutánozni. Vagy mégis?

Gyerekkorban fontos, felnőttkorban káros

Gyerekként mindig olyan Csepel biciklit szerettem volna, mint amilyen Marietta barátnőmnek volt – pontosan ugyanolyat. Együtt nőttünk fel, ő néhány évvel idősebb nálam, így sok mindenben jelentette már akkor is az etalont számomra. Gyerekként azonban ebben semmi kirívó nincs. Sőt, az életünk elején utánzással tanulunk a legtöbbet: nemcsak a nyelvet, valamint az eszközök használatát sajátítjuk el, hanem a megfelelő viselkedést, magatartásformákat, normákat, szerepeket és értékeket is. De gyerekként a személyiségfejlődésben is nagyon fontos szerepe van, ahogy arra Ranschburg Jenő korábban rámutatott: az utánzás szorosan összefügg az empátia képességével, azzal, hogy a gyerek átélje, átvegye a másik ember érzelmeit, hangulatait.

Felnőttkorban azonban más a helyzet, az utánzás zavaró, kellemetlen, és végtelenül frusztráló, mindegy, hogy szakmai vagy magánéleti téren zajlik a másolás. De bármennyire tűnik is az ellenkezőjeként, az utánzó sok esetben szorongatóbb érzéseket él át, mint az, akit éppen másol.

Az utánzás hátterében ugyanis nemritkán olyan negatív érzések állhatnak, mint az irigység, a rivalizálás, illetve további olyan problémák, amik az alacsony önértékelésre, az önismeret és önbizalom hiányára vezethetők vissza. Emellett nemritkán mentális gondok és különböző életkrízisek is előidézhetik.

A felnőttkori utánzás azonban nem minden esetben negatív jelenség: a beszélgetőpartnerünk gesztusainak, mimikájának a tükrözése ugyanis bizonyítottan elősegíti a kapcsolódást, az egymásra hangolódást és a csoporthoz tartozás érzésének kialakulását.

Mindenkit utánoznak és mindenki utánoz

Persze kis túlzással. Az utánzás formáival napi szinten találkozhatunk, a fellegvára ugyanis a közösségi oldalakon van. Míg a kilencvenes években nők ezrei rohantak eszeveszetten a fodrászhoz, hogy olyan hajat vágassanak, mint Rachelé a Jóbarátokból, addig pár évtizeddel később már nem sztárokat vagy filmes karaktereket, hanem a közösségi oldalaknak köszönhetően teljesen hétköznapi embereket majmolunk. Ugyanazt a ruhát viseljük, amit pár nappal korábban egy divatbloggeren láttunk, pózba vágjuk magukat a fotókon, ahogy azt az influenszerektől lestük el, és ugyanazokon a felkapott helyeken fotózkodunk, ahol az Instagram szerint előttünk több millióan tették.

Nemcsak a trendeket szeretnénk követni, nemcsak népszerűségre és figyelemre vágyunk, hanem sok esetben azt az életérzést is magunkévá tennénk, amit ahhoz az emberhez társítunk, akit éppen másolunk. Ezzel alapvetően semmi probléma nincs, amíg nem válik kórossá, amíg a közösségi médiában megjelenített élményeket valóban sikerült teljes egészében megélni, és nem csupán a kirakatnak szólnak.

A baj ott kezdődik, ha az általunk a közösségi oldalakon megjelenített kép nem önazonos, nem cseng össze a személyiségünkkel, a saját belső értékrendünkkel, illetve, ha az önértékelésüket attól tesszük függővé, mennyi figyelmet kapunk ezeken a platformokon.

A szakmai életben is nagy árat fizethetünk azért, ha utánoznak

Leegyszerűsítve, a karrierünk is rámehet. Persze sok esetben eleinte alig látható mezsgye húzódhat a között, ha valaki inspirációforrásként tekint ránk, vagy egy az egyben lemásolja az ötleteinket. Ebben az esetben az utánzás hátterében sok esetben a kreativitás hiánya áll, vagy szimplán az, hogy az illető a munka velejét kerülné meg, időt és energiát spórolna azzal, hogy nem maga járja ki az utat az ötlet kipattanásától a kidolgozásáig.

Épp ezért, amikor valaki egy szakmai ötletet másol le, nemcsak lopást követ el, de önmagát is megfosztja a lehetőségtől, hogy fejlődjön, és valami olyan egyedi és egyéni dolgot hozzon létre, ami az ő gondolatait, személyiségét tükrözi.

A sikernek nincs pontos receptje, egy azonban biztos: a felé vezető úton mindenkinek saját magának kell döntéseket hoznia, hibákat elkövetnie, és tanulnia mindezekből – ez pedig, ha tartós sikerre vágyik az illető, nem spórolható meg.

De bármilyen indíttatás áll is az utánzás hátterében, természetes, ha minél hamarabb véget szeretnénk vetni neki

A legkézenfekvőbb, ha elsőként nyílt és higgadt kommunikációval próbáljuk szembesíteni az utánzót a tetteivel. Még az is elképzelhető, hogy nem tudatosan cselekszik, egy mély beszélgetés pedig ráébresztheti arra, milyen kellemetlenségeket okoz a másolással. Az is hasznos lehet, ha kiemelünk egy-egy dolgot a személyiségéből, ami elismerésre és dicséretre méltó. Az utánzóknak ugyanis nagyon sok esetben sérült az önbizalmuk és hiányos az önismeretük, aki pedig nincs tisztában saját magával, az értékeivel, az könnyen rákényszerül, hogy másokból „merítkezzen”. Ugyanakkor a kommunikáció, bármennyire kézenfekvő is, sajnos nem minden esetben célravezető, így nem árt, ha felvértezzük magunkat arra az eshetőségre, hogy ha kell, a saját lelki békénk és egészségünk érdekében, megszakítsuk a kapcsolatot az utánzóval.

Filákovity Radojka

Kiemelt kép: Getty Images