–

Kicsivel még szarabb lett, maradhat?

Világ életemben utáltam az újévi fogadalmakat, nem is értettem soha, az emberek miért kínozzák magukat ilyesmivel. Nem a nagy elhatározások ellen vagyok, természetesen. Hiszen kötöttem már egész hosszú időre házasságot, leszoktam a dohányzásról majdnem 25 év után, és kezdtem bele a rendszeres sportolásba életemben először 30 évesen. És persze voltak nekem is olyan fogadalmaim, amikbe rendre elbuktam, pedig de szépen is hangzott az elhatározás magasztos pillanatában a 40 napos böjt, a száraz november, a heti egy gyümölcsnap, meg a többi önkínzó nyalánkságok.

Fontosnak tartom az önismeretet, az igényt a saját magunk fejlesztésére, arra, hogy megpróbáljuk a legtöbbet, a legjobbat kihozni magunkból, az életből és a körülményekből. De könyörgök, ne január elején kezdd el sanyargatni magad. Minek?! Csak azért, mert ez lesz a hivatalos fordulópontja annak a nagyszerű, ám kétségkívül tök lényegtelen ténynek, hogy a Föld tett egy teljes kört a Nap körül? Nem mondom, ha az egyezményes fordulópont július 23-ra esne, nem ágálnék ellene ilyen vehemensen.

De a január elejénél kevesebb undorító dolgot tudok elképzelni, pedig nekem születési rendellenességem a töretlen derűlátás és a mindenben valami jót vagy vicceset észlelési képesség.

Az év első hónapjával azonban nekem is meggyűlik a bajom. Hosszan és sok kreativitással felvértezve kell kutatnom, tulajdonképp mi is a jó abban, hogy hétfő reggel hatkor orkánerejű szélre, hidegre, sötétre, megszorításokra, az ünnepek utáni leharcolt epére, májra és költségvetésre ébredek. Nincs az az isten, hogy mindezt megfejeljem szent és önkínzó fogadalmakkal, vagy bármi olyan tevékenységgel, ami nem a legfontosabb célt szolgálja: hogy boldog legyek.

Nyomj egy hátraarcot!

Úgyhogy sokkal jobbat találtam ki helyette, főleg, hogy az ünnepi dolgokat, a hangzatos évfordulókat, a nagy fordulópontokat azért nagyon szeretem. Nem előre fogok nézni, hanem hátra. Végtére is a tavalyi évet egész szépen abszolváltam, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy az már elmúlt, és én még mindig itt vagyok.

És ha ezeket a sorokat olvasod, akkor ez a hősi tett neked is sikerült, nagy pacsi!

Szóval ahelyett, hogy azt nézném, mi mindent tehetek vagy épp nem tehetek meg idén, inkább számvetést készítek, mik azok a dolgok, amikért hálás lehetek 2018-nak. Amik boldoggá, elégedetté tettek, amiktől sikeresnek érezhettem magam, vagy amiktől a szívemet elönti a hála. (És ha van kedved, azt is nagyon megköszönöm, ha a kommentekben te is leírod, miért, kiért, mitől vagy kinek vagy hálás az elmúlt évért. Cserébe, ígérem, belefoglallak a jövő évi mantrámba!)

Hálásan köszönöm

Köszönöm a kamasz gyerekeimnek a temérdek türelmet, amivel igyekeznek belőlem elfogadható szülőt nevelni. És a Böbe kutyának azt a feltétel nélküli, túlcsorduló szeretetet, amivel éjjel-nappal, ha kérem, ha nem, elhalmoz gavallérosan és fátyolos tekintettel.

Hálás vagyok, amiért hosszú idő után újra sokat utazhattam a világban, és amiért végigehettem Prágát, Portót, Lisszabont, Londont, Pisát, Firenzét, Bolognát, Pécset, az Őrséget és a Káli-medencét. No meg az örök meglepetés Budapestet.

Köszi az (akkor még nem az én) csávómnak, hogy fél év néma csend (meg némi sértett letiltogatás után…) mégis talált egy fórumot, ahol rám írt… hogy aztán a tavalyi év kezdete valami egészen másról is szóljon számomra.

Köszi magamnak (meg a kutyának) hogy majdnem mindennap elmentem futni, és köszi a gerincferdülésemből adódó időnkénti hátfájásomnak, hogy rendszeresen rákényszerített a jógázásra, amiről soha nem gondoltam volna, hogy szeretni fogom.

Köszi a tavaly felfedezett piacos fűszeresemnek azt az ezerféle ízt, illatot és színt, amit az ételeimbe a segítségével belecsempésztem, és örök hála a sok gasztro vlognak és blognak, amik mindig újabb  ihletet adnak.

Köszi a temérdek szabad lehetőséget az íráskényszeremre Libri, Kolibri és WMN, és örök hála az új szerelemgyerekért, amit már a születése előtt is imádtam, ez pedig nem más, mint Az élet sava Borcsa. És köszi minden olyan lehetőséget, kedves 2018, amikről korábban nem is álmodtam, és amiknek igyekeztem pókerarccal, bár reszkető térdekkel nekivágni.

És köszi nektek, olvasók, nézők, kommentelők és véleményezők, hogy vagytok! Hisz pontosan tudom, hogy nélkületek én sem lehetnék… én.

Ezekből mind – és még mennyi apróságból! – rengeteg energiát fogok tudni meríteni idén is. Hiszen ez is egy szuper tettekkel, eseményekkel és kalandokkal gazdag év volt… és igazán, csak rajtunk múlik, meglátjuk-e, megteremtjük-e magunknak az új lehetőségeket mindennap, és minden héten, amíg a Föld egy újabb kört le nem ír le a Nap körül.

 

Fiala Borcsa