A reggeli rohanástól az esti megcsúszásig

Mire reggel (kilencre) eljutunk az óvodába, legalább tízszer hagyja el a számat olyasmi, hogy „haladjunk”, „tempó-tempó”…  Akkor is, ha éppen nem vagyunk különösebben késésben. Ebből a szempontból a leggázabb a reggel, mert akkor időre megyünk, még ha nem is annyira korán.

A sürgetés minden ponton megjelenik, az ágyból kikeléstől a maratoninak tűnő reggelizésen át a kritikus öltözködésig.

Ez frizurával együtt simán van fél óra, ha az öltöztető szülő nem kőkemény kiképzőtiszt. És akkor, mire hátradőlnénk, hogy a legnehezebb részen túl vagyunk, jöhet a következő kihívás, hogy ki is jussunk a lakásból. Szépen keretbe foglalja ezt az indulást, hogy az oviból nem szívesen indulnak el, de a játszótérről és más programról sem.

És végül minden szülő kedvence: az esti könyörgés, hogy a gyerekek BEjussanak a kádba, és fél órával később a következő forduló azért, hogy KIkerüljenek ugyanabból a fürdőkádból, ahova nemrég még alig akartak beszállni. De ilyenkor már mi, szülők is fáradtabbak vagyunk, több időt hagyunk szöszmötölni. Aztán emiatt kerülnek későn ágyba, és csúszik meg a másnap reggel is.

Tényleg kell a szöszmötölés?

Mert egyébként ezt az átmeneti, két helyzet közötti tengés-lengést tényleg imádják a gyerekek, ez már mezei szülőként is feltűnt nekem. És Vekerdy Tamás szerint ez fontos is, ezt írta erről:

Miközben társadalmunk eszménye a fejlődés és a sebesség, egyre nő a szorongás, a félelem a kudarctól. Nem ismerjük fel, hogy a sietés szüneteiben – »ezekben a földöntúli pillanatokban« – épül a legtöbbet egy-egy kapcsolat, amely szülőt és gyereket összefűz, miközben látszólag nem történik semmi különös.”

Ráadásul pont az Egyszerűbb gyermekkor című Kim John Payne könyv kapcsán írta ezt, ami sokat segít a kevesebb ingert, kevesebb holmit, kevesebb rohanást kereső szülőknek.

Faragó Ági Egyszerűbb gyermekkor-tanácsadó ezt mondja erről:

„A gyerekek a jelenben élnek, nincs sok fogalmuk az időről. Meg lehet próbálni sürgetni őket, de esélyes, hogy csak annyit fognak érzékelni belőle: a szülő valamiért ideges.

A mi feszültségünk is nyűgössé teszi őket, de fontos tudni azt is, hogy a reggeli elinduláshoz hasonló átmeneti időszakok nehezek lehetnek a gyerekeknek. Ilyenkor az ismertet, az otthont kell elengedniük az ismeretlenért – még akkor is, ha az a megszokott óvoda.

Nem tudják, ki lesz ott aznap, és mi fog történni, talán még azt sem, hogy milyen útvonalon jutnak oda.

Számukra a világ egy nagy ismeretlen, hiszen nap mint nap találkoznak új dolgokkal. Ezért nagyobb szükségük van az ismerős dolgokra is, amikben egy kicsit megpihenhetnek.

Ha az ilyen átmeneti időszakokban több biztonságot és kiszámíthatóságot tudunk nekik adni, azzal meglepően könnyen elérhetjük, hogy együttműködőbbek legyenek. Így nem kell sürgetnünk őket, ami valószínűleg csak eltávolít minket egymástól – hiszen az ő világukban az idő egy sokadrangú dolog.”

Ági tanácsai a nehéz reggelekhez:

– „Ha a reggeli készülődésbe ritmust tudunk vinni szó szerint és képletesen is, az gyerekeinknek sokat segíthet abban, hogy hamarabb lépjenek ki az ajtón. Öt év alatti gyerekeknél lehet például az ismétlődő tevékenységekhez dalokat kapcsolni, ők ezekre nagyon jól reagálnak.

– Nagyobb gyerekeknél játékok, pacsik, csikizés, viccelődés segíthet oldani a feszültséget.

– Ha nehezen ébred a gyermekünk, érdemes rögtön ébredés után öt–tíz percig, mondjuk, mesét olvasni, vagy akár kicsit az ágyban maradni, birkózni vele.

– A reggeli lehet mindennap ugyanaz, vagy akár kétféle váltogatva, így ebben is tudják, mire számíthatnak.

– A kézmosáshoz, fogmosáshoz, vécézéshez, öltözéshez is ki lehet találni játékokat. Például manókat üldözünk a szájában vagy (mint Lackfi János Százérintő című mondókáskönyvében), hurka-kolbász töltéséhez hasonlítjuk az öltözést, és a „végeredményt” játékosan megesszük.

– Ha mindennap ugyanabban a sorrendben végezzük a reggeli tevékenységeinket, az is sokat segíthet a kiszámíthatóság megteremtésében.

– Nagy hatással lehet a gyerekeinkre az is, ha reggel (vagy lefekvésnél) előre elmondjuk nekik, mi vár rájuk, csak a négy–öt legfontosabb tevékenységet kiemelve. Ezt akár képes formában, rajzban, mágnesekkel, kártyákkal, kis bábokkal is megtehetjük, mert a kicsik képekben könnyebben fogadják be az információkat.”

Nagyon fontosak ezek a tanácsok, és én ezek közül nagyjából mindent alkalmaztam már, de sajnos sosem így egyben, és nem is állandó jelleggel – ami minden bizonnyal nagyon fontos lett volna. Főleg, hogy tudom, bizonyos rutinok csak hetek alatt rögzülnek a gyerekekben.

A gyerekeknek még nincs időérzéke

Czimmermann Éva – óvodásokkal is foglalkozó – iskolapszichológus szerint a sürgetés valóban káros, mert feszültséget, stresszt okoz.

„Egy egész pici gyereknek nincs még időfogalma, de azt észreveszi, hogy nem csinálhatja a saját tempójában, amit éppen szeretne. A nagyobbak az egymás utániságot, sorrendet már értik, de azt nem biztos, hogy tudják pontosan, mikor van vége egy-egy tevékenységnek, és váratlanul éri őket, hogy abba kell hagyni.

Aki már ismeri az órát, annak azon is jelölhetjük az időt, de egész sokáig emlékeztetőket kell beiktatnunk, hogy közeleg a kijelölt időpont, mert az időérzékük még alakulóban van.

Nekünk is tudnunk kell, hogyan tervezzünk, úgy kalkuláljunk, hogy figyelembe vesszük, egy-egy rutintevékenység általában mennyi időt vesz igénybe kényelmes tempó mellett.

Ha a szülő aggódik, hogy odaérnek-e időben, akkor ő is feszültebb lesz, nehezebben hangolódik rá a gyermek nézőpontjára. Pedig arra is figyelnünk kell, hogy mit tapasztal meg közben a gyerekünk abból, ami történik? Mondhatjuk például, hogy hamarosan be kell fejezni a rajzolást, még egy virágot lerajzol és eltesszük a rajzeszközöket. Ők fokozatosan tanulják meg, hogy hogyan kell »abbahagyni« dolgokat, az ilyen trükkökkel ebben tudunk segíteni.

Nagyon fontos, hogy úgy tudjuk elmondani neki, mit mikor csinálunk, hogy azt ő is követni tudja.

Elsősorban azt találjuk meg, mi hogyan tudjuk megőrizni/visszanyerni a nyugalmunkat akár a legnagyobb késés közepén is, és ne felpaprikázva kérjünk lehetőleg a gyerekektől figyelmet, türelmet, együttműködést, vagy azt, ami kell a következő fázishoz.

A bejáratott menetrend többnyire jó lehet, de van, hogy nem várt elem kerül bele, például a cipőfelvételen való huzakodás… A megoldás kulcsa sokszor az, hogy merjünk eltérni a megszokottól, merjük felülírni a szabályokat. Oké, eddig így csináltuk, mostantól máshogy lesz. A nagyon kicsiknél a tempósabb készülést, a tevékenységek közötti váltást dalokkal is tudjuk segíteni, a nagyoknál működhet a leírt időrend, az óraábra vagy a kitűzött időpont.”

Az éneklést Éva is említette… én hülye, pedig nagyjából százszor hallgattam végig eddig, ahogy a lányaim ovijában énekelve pakolnak, énekelve indulnak a játszótérre vagy dalolva mennek kezet mosni. Csak figyelnem kellett volna…

Tóth Flóra