Pozitív vagy negatív?

Sokféle pozitív hatása van a piacgazdaságra a könnyen hozzáférhető információknak. Nő és tisztább lesz a verseny, hiszen a vevő tájékozottabb. Egészen más információs környezetben nőnek fel azok a fiatalok, akiknek a számára nincs megválaszolhatatlan kérdés, amíg adatokról van szó: csak meg kell guglizni, és ott a válasz. De

számtalan negatív következménye van a mindenhonnan ránk zúduló adattömegnek, megviseli a pszichénket, fárasztja az idegrendszerünket, és csinál még valamit, amiről nem szoktunk beszélni.

Hiteles információk?

Végletekig csökkenti, vagy teljesen meg is szünteti azt az igényünket, hogy az információinkat hitelesítsük. Nem arra gondolok, hogy minden egyes hírnek vagy a környezetünkben megjelenő új információnak nyomozói igényességgel kell utánajárni, inkább arra, hogy tudjunk róla, tartsuk evidenciában, melyik információnk mennyire hiteles, honnan származik, miért bízunk benne.

Napjaink egyik rémisztő jelensége, hogy egyre több beteg dönt úgy, hogy az orvostudomány helyett alternatív gyógymódokat választ. Anélkül, hogy feleslegesen bolygatni akarnám az oltásellenességbe vetett hit sokszorosan bizonyított megalapozatlanságát vagy a rémületes „a mikró hullámai benne maradnak az ételben” mondatok ijesztő tanait, valahogy mégis meg kellene érteni, hogy miért történik ez. Az egyik, és a legkézenfekvőbb magyarázat, hogy a zuhanó repülőn mindenki hívő lesz.

Amikor a tudomány tehetetlen, vagy nem tud megfelelő módon segíteni, akkor a kétségbeesés joggal vezéreli lényegében véletlenszerű irányokba a szenvedő betegeket és családtagjaikat.

A tudomány tudása

Emellett az is hozzátartozik, hogy a tudomány elfogadottsága globálisan csökkent, és erről a tudományok művelői éppen annyira tehetnek, mint az alternatívát kínáló lelkiismeretlen (vagy küldetéstudatos) sarlatánok. Sok évtizede világos, hogy az az oktatási rendszer, amely itthon a gyerekekkel megismerteti a tudományos világot, nem alkalmas arra, hogy meg is szerettesse velük. A gyerekek túlnyomó többségét el kell(ene) varázsolni ahhoz, hogy valami komolyabban érdekelni kezdje, mondjuk, a matematika.

Elvarázsolja-e a gyerekeket a szorzótábla? Aligha. És amikor gimnáziumban ismétléses kombinációról vagy cosinus tételről kell tanulniuk? Többségük számára rémisztő, de legjobb esetben is unalmas.

És mivel az köztudott, hogy az összes többi természettudomány a matematikára épül, azok is mind belekerülnek ebbe a „rémisztő és/vagy unalmas” kategóriába. Ráadásul erősen él a sztereotípia, hogy aki okos, az csúnya és élhetetlen. Mi következik abból, ha valami rémisztő, unalmas, cserébe csúnya és élhetetlen emberek művelik? Az, hogy hiteltelen. És mint ilyen, egy szűk csoport sajátja, amit a tudomány művelői hívhatnak büszkén szellemi elitnek, a többiek a legjobb esetben is csak kedves, hóbortos különcöknek fogják látni őket.

Ha a tudomány hiteltelen és egy szűk (adok egy újabb jelzőt: önjelölt) elit sajátjának tűnik, akkor olyan kérdésekben is megkérdőjelezzük a tanait, amikor ezzel önpusztítóvá válunk.

Hova tűnik a józan ész?

Így leszünk buta pénzügyi manipulációk és internetes átverések áldozatai, és nem értjük, miért, hogyan kerülhettünk ilyen helyzetbe? Miért nem védett meg minket a józan eszünk?

És akkor itt vissza is térhetünk a kezdetben említett hiteles információkhoz, hiszen az a kérdés, hogy mi számít hiteles információnak saját magunk számára? Amit a szüleink tanítottak? Hát, izé… Amit a tanáraink mondtak? Amit könyvben olvastunk? Amit olyan ember mondott, akárki legyen is az, akit hitelesnek gondolunk? Azt hiszem, ez a legutolsó a leggyakoribb válasz, és egyben ez hurcolja a legnagyobb csapdát is.

Túl sok dolog van már a világon ahhoz, hogy minden tudáshoz egyedül jussunk hozzá

Az oktatás célja, hogy az emberiség által összegyűjtött információtömeget, ha ne is adja át, de hozza közel a diákokhoz, mutassa meg, hogy mi hol elérhető, miről mit fontos tudni.

Van azonban egy kivétel, ahol semmit nem kell elhinni, és ez a kivétel: a matematika. A matematika az egyetlen olyan tudomány, amelyről elmondható, hogy az ebben szerzett ismeretekhez nem szükséges soha egyetlen tekintélyes ember véleményének az elfogadása, más kutatási eredmények tudomásulvétele.

Tiszta, világos, mindig az alapokig visszafejthető. Aki tehát úgy nő fel, hogy a matematikát mindvégig érti, amíg oktatják neki, az abba a szerencsés helyzetbe kerül, hogy életében lesz legalább egy olyan terület, ahol a gondolkodás tisztaságát megóvhatja magának.

Emellett a matematikaoktatás felelőssége nem csak abban áll, hogy megadhatja a visszafejthetőség és a tiszta gondolkodás alapjait. Hanem abban is, hogy mint „a tudomány alapja”, a matematikáról alkotott kép felelős az egész tudományos szcéna hitelességéért is.

Éppen ezért az egyik legnagyobb ősbűn ezt oktatni úgy, hogy a gyerekek ahelyett, hogy élvezettel fejlődnének, reménytelenül küzdenek – az unalommal.

Mint minden területnek, természetesen a matematikának is megvannak az elhivatott pedagógusai, én is egy ilyen elhivatott tanárnak köszönhetem, hogy másképpen nézek logikai feladatok adta kihívásokra (ő most is ezzel foglalkozik, a Gondolkodás Öröme Alapítványnál segíti a tehetséges diákokat).

De valószínűleg a téma össztársadalmi újragondolása kell ahhoz, hogy a gyerekek ne hozzák otthonról a matekkal szembeni ellenérzéseket.

Neuland Ervin