Új nap alatt

Ketten álltunk megszeppenve a reptéren a húgommal, meg az anyukánk. Ő azonban, velünk ellentétben, cseppet sem volt megilletődött. Olyan volt, mint amilyennek mindig is láttuk: határozott, hajlíthatatlan, kemény. Olyan, akit nem tör meg az élet, aki Scarlett O’Haraként a viharoktól egyre erősebb lesz, akire mindig, minden körülmények között lehet támaszkodni – minél nagyobb a baj, annál inkább.

Has be, mell ki, hát egyenes, ahogy a nagymama okított minket egyre, de az anyukám arca mindezek tetejébe még némi boldog derűt is árasztott, miközben a repülőgép felé terelgetett minket. Pedig… minden oka meglett volna rá, hogy összetört legyen, legalább egy kicsit.

Nemrégiben vált el, közös megegyezéssel. Támogató férfi mellette egy szál se. Egyedül maradt a két kislányával, egy nem túl jól fizető építészmérnöki állással és az anyagi nyomással, hogy a közös otthonunk felét jog szerint ki kellett fizetnie a volt férjének.

Nem tudom, hogy csinálta, de ő mégis úgy döntött, mi csak azért is jól fogjuk érezni magunkat. Sőt mi több! Istenien fogunk mulatni! Méghozzá nem a Balatonnál, ahová családként apámmal minden nyáron jártunk, hanem kül-föl-dön!

Irány a tenger, ott még úgysem voltunk. Mondjuk, mi a húgommal még sehol nem voltunk, sem külföldön, sem a tengernél, sem repülőn, és Bulgáriában sem. El sem tudtuk képzelni hat-nyolcéves kislányokként ezt a temérdek újdonságot.

Ismeretlen, szép világ

Aztán csak kapkodtuk a fejünket a rengeteg varázslat láttán, amit addig elképzelni sem tudtunk volna. A repülés, meg a fedélzeten felszolgált műanyag dobozos ételek – a nyolcvanas évek végén még alanyi jogon járt az ilyesmi.

Az idegen, érthetetlen nyelven karattyoló népek. A tenger hatalmassága, ami mellett a Balaton szelíden eltörpült. A só íze a vállamon, amit kíváncsian nyalogattam le, mint egy kismacska. A beláthatatlanul hosszú, homokos part, ahol nem kellett megverekedni egy négyzetméternyi szabad területért, hogy ott várat építhessen az ember. A mutatványos kunsztként parázson járó helybeliek, akik csodaszámba mentek a szemünkben.

És az ételek! A lyutenitsa, azaz a sűrű, paradicsomból és paprikából főzött krém, amit a reggeli pirítósra lehetett kenni. Az uborka szinte abszolút egyeduralma az ételekben. A muszaka, amit padlizsánrajongó anyukám két pofára falt, de mi gyerekként csak undorkodva néztünk. Az elpusztult, gyufás skatulya méretű rák, amit a tengerparti fövenyen találtam, és hosszas könyörgésre hazavihettem, hogy aztán hónapokkal később, amikor kinyitottam a befőttes üveget, ahol lakott, megszédülve az iszonytató bűzétől, kidobjam a kukába. A pincérfiú, akinek annyira megtetszett az anyukám, még így két gyerekkel a hóna alatt is, hogy hevesen ostromolni kezdte, majd többszöri kosár után is kitartóan apró papírcetlire firkantott üzeneteket dobált be a szállodaszobánk ablakán –

viselkedésével csak azt bizonyítva számunkra, hogy az anyukánknál tényleg nincs remekebb nő az egész világon, hiszen tessék, itt hevernek a férfiak a lábánál, búsan sóhajtozva.

A napsütés, ami sokkal erősebb volt, mint amit otthon megszoktunk, úgyhogy olyan feketén érkeztünk haza, hogy a nagymamánk szinte meg sem ismert bennünket.

Követendő példa

Ez a bolgár vakáció lett számomra a nyaralások non-plus-ultrája, az új kezdetek platóni ideája, a bizonyíték, hogy igenis mindig van megoldás, vannak szép, napfényes időszakok az esős, viharos napok után. És azt is remekül láttatta, hogy a mi családunk csupa erős nővel van kitámasztva, akiket nem tör össze soha semmi, akik főnixmadárként születnek újjá a tűzből, akik, ha elbuknak egyszer, vagy elgáncsolják őket, zokszó nélkül felállnak, leporolják magukat, és menetelnek tovább. Talán csak a magasba tartott fejük lesz egy fokkal még elegánsabb.

Ugyanők, ugyanott – plusz egy

Két évvel később újra a bolgár tengerhez látogattunk, ezúttal már újra négyesben. A hagyományos elképzelésekhez képest hézagos családunk ugyanis addigra kiegészült a nevelőapámmal, aki tovább színesítette számomra a felejthetetlen tengerparti képet: azzal, ahogy szerette az anyukámat, és viszont, az illatosan gombolygó pipafüsttel, meg a hosszú dumálós sétákkal a hullámos part mentén, amikor elterveztük, hogyan fogunk nagyüzemben almás tusfürdőt gyártani otthon az én rendkívül eredeti receptúrám alapján. Szép nyaralás volt az is.

Aztán rá egy évre megszületett az egyik új testvérem, aztán a másik, mi pedig visszatettük a székhelyünket a közelebbi, négy lánygyerekkel könnyebben megvalósítható Balaton mellé. Persze, ott is jó volt.

De az a bulgáriai nyaralás… azt hiszem, bennem mindig is az örök újrakezdés szimbólumaként fog megmaradni.

neckermann - wmn

 

Fiala Borcsa