–

2017. március 10. – Új irodába költöztünk!

Itt még üresen, rendezetten, tágasan. Azóta belakva, beélve és picit rendetlenebbül. De azóta is imádjuk az „otthonunkat”. Nekem ez a pillanat arról szólt, hogy az addig kiscsoportos óvodás WMN középsős lett. 

2017. április 16. – A fiam meg én

Simán belefért volna ez a kép Lilla állatok&gazdáik összeállításába, de én inkább ide tartogattam. Mert kevés boldogabb pillanatot tudok felidézni az elmúlt évből, mint ezt a húsvéti reggelit, amikor kávézás közben egyszer csak azt vettem észre, hogy Ringo odaslattyog mellém, leteszi a fenekét a kanapéra, és lazán nekem dől. Azt már csak a fotó elkészülte után vettük észre, hogy még „össze is öltöztünk”.

2017. április 21. – Orhan Pamuk, az ikon

Még mindig április, de más miatt fontos. Én nem tudom, hányszor fordul elő az emberrel, hogy az egyik élő ikonjával beszélgethet a színpadon, közvetlenül, szabadon, mélyen, boldogan. (Oké, és sikerrel – hadd tegyem már hozzá, hát, olyan büszke vagyok rá még ma is!) A fotó a tavaly áprilisi Nemzetközi Könyvfesztiválon készült, közvetlenül azután, hogy lejöttünk a színpadról. És aki mellettem áll, nem más, mint Orhan Pamuk, Nobel-díjas török író.

2017. május 7. – Mama

Anya. Oroszlán. Május első vasárnapja mindig szomorú egy kicsit. De ha előveszem ezt a fotót, elönt a boldog nosztalgia. Anyukám fiatalon, gyönyörűen, dobogó szívvel, egy oroszlán társaságában, a budapesti Állatkertben. Akik olvasták a Jöttem, hadd lássalak című, általa ihletett regényemet, tudják, hogy miért járt ott…

2017. július 3. – Babák

Hát, kérem, ezért a két kiscsajért a világ végére is elmennék. A fotón balra Lola, aki azóta még magasabb (február végén hivatalosan is lehagyott!), jobbra pedig Anna, az öcsém kislánya. Rajonganak egymásért, én pedig értük. Kisüt a nap, ha ők ketten együtt vannak. 

2017. július 28. – Una cerveza, por favor

A helyszín: Mexikó, Holbox szigete, egy tengerparti kocsma. A kezemben egy helyi Sol sör, amelynek a címkéjén magyar felirat tanítja a népet sört rendelni. Előtte volt már a kezemben német, angol, olasz és arab feliratú is. Amikor ezt megláttam, majd' kiugrottam a bőrömből. Már majdnem honvágyam lett… aztán ránéztem a Karib-tenger vizére (haha).

2017. augusztus 9. – Napom

A tavalyi nyár egyik legszebb napja. Elég, ha csak én tudom, miért. (Bocs.)

2017. szeptember 11. – WMN rulez

Helló, nagycsoport! Ha az új iroda volt a középső csoport a médiaóvodában, akkor ez az imidzshirdetés a nagycsoport. WMN- középső ujj a sütiben, süti a hirdetésben, hirdetés a Forbes-ban. Helló, világ! Olvass eredetiben!

2017. október 2. – A walesi bárdok

Lola tanulja A walesi bárdokat. Hanyatt fekve a kanapén, lába az égnek, vers a lábujjai között. Ringo mellette, figyel, drukkol, ha kell javít. Mire a gyerek megtanulta az Arany-balladát, szerintem már a kutya is el tudta volna szavalni a sorokat. Nekem mindenesetre ez a legszebb csendélet.

2017. október 30. – Kamaszom

És ha már gyerek. Ez a kép a 12. születésnapján készült a nagyszüleinél, Angliában. A tortát ő sütötte, a pulóvert a felirattal ő választotta az aznapi hangulatához. Mert Lola annak ellenére növekszik (és öregszik), hogy az ország egyik fele számára örökre óvodás marad. Lola, a Lolamesékből. Emlékeztek? „A nevem, Lola, négyéves vagyok, óvodás. És körte a jelem, pedig nem is szeretem a körtét.” Hát, az a helyzet, hogy ebből ma már csak a neve igaz. A neve, Lola, 12 éves, iskolás, és semmi közöd hozzá, hogy szereti-e a körtét.

2017. december 20. – Ajándék

Egy tényleg csodálatos előkarácsonyi ajándék Barabás Évi televíziós műsorvezetőtől. A mézeskalácsot saját maga sütötte és díszítette Andro Loleshyte versével (Szegő László fordításában). Maga hozta föl nekem a szerkesztőségbe is azzal a szívmelengető mondattal kísérve, hogy: „Köszönöm az interjút, amit velem készítettél idén, az év egyik nagy élménye volt.” Mit mondjak, szanaszét olvadtam a gesztusától. (A beszélgetésünket megtalálod a WMN YouTube-csatornáján.)

2018. február 28. – Milli

A sorozat utolsó előtti fotója. Rajtam két pár zokni, két nadrág, három dzseki; rajta a téli bundája – Milli és én, tökéletes összhangban a mínusz tíz fokban. Maga a megtestesült boldogság.

Hát, így, ennyi volt az év (és persze ennél még sokkal több) – én elköszöntem a #dolgokamiketszeretek kihívástól. De nem teljesen. Annyira a szívemhez nőtt ugyanis, olyan sokat segített (sokszor akár tényleg csak kötelességtudatból) észrevenni a jót körülöttem, hogy úgy döntöttünk a lányokkal: ők folytatják még egy évig.

Tehát mostantól 365 napig minden este megtalálod a dolgokat, amiket szeretünk a WMN Instagram- és Facebook-oldalán. Keresd a #dolgokamiketszeretünk hashtaget, és csatlakozz te is!

Engem pedig várnak a haikuk… és az új kihívásom. Azt hiszem, tényleg megalomán vagyok. Mert ezúttal minden eddiginél nehezebbre vállalkoztam.

D. Tóth Kriszta

 A képek a szerző tulajdonában vannak