Gyerekek altatása műtétek előtt: lehetséges a szülő jelenlétében?

–

A gyerekek többsége az orvosi ellátás során megfelelő pszichés felkészítés és kommunikációs stílus mellett együttműködő. Vannak azonban az átlagosnál érzékenyebb gyerekek, akik nemcsak egy orvosi beavatkozás során nem szeretnének idegenekkel kapcsolódni, hanem más helyzetekben sem. Ők kevésbé érzik magukat biztonságban számukra ismeretlen személy társaságában – és ezzel sincs semmi baj. Az élet azonban hozhat olyan helyzeteket, amikor egy gyerek kénytelen együttműködni valakivel, akivel nem szívesen teszi. Még nagyobb kihívást jelenthet, ha ez a találkozás fájdalommal vagy kellemetlenséggel jár, például egy vizsgálat vagy műtét esetén.

Az orvosi beavatkozások természetes velejárója a szorongás. Szülőket és szakembereket kérdezve, kifejezetten a gyerekek műtéti előkészítésére koncentrálva jártam utána annak, milyen módszerekkel teszik könnyebbé ezeket a helyzeteket a gyerekek számára, és alkalmazzák-e nyugtató hatásként a szülő jelenlétét a legnehezebb pillanatokban.

Elválás a műtő előtt

Egy ismerősöm azt mesélte, hogy a kisgyerekét a műtét előtt az édesanyja ölében altatták el, majd a jelenlétében ébresztették fel. Magyarországon azonban jóval gyakoribb az, hogy a szülő csak a műtő ajtajáig kísérheti a gyereket, és csak ébredés után találkozik vele újra. A beszámolók alapján az a kép rajzolódik ki, hogy mind a műtét előtt, mind utána kedvesek az orvosok és az ápolók a gyermekellátásban, és változatos módszerekkel, széles eszköztárral törekszenek a gyerekek megnyugtatására. Azokat a gyerekeket azonban, akiket nem sikerül megnyugtatni, szorongó, akár tiltakozó állapotukban altatják el. Úgy tűnik, ezt sokan egyfajta szükséges rossznak könyvelik el egy fontosabb cél érdekében. A szülők pedig egy ilyen eset után általában csak abban bíznak, hogy az élmény nem traumatizálta a gyereket.

Több, Magyarországon dolgozó orvost is megkérdeztem erről a gyakorlatról az ismeretségi körömben. A válaszokból az derült ki: nálunk még sok helyen az a nézet járja, hogy a szülő jelenléte kockázatot jelenthet, mert a gyerek még jobban fog szorongani. Gyakran hangsúlyozzák azt is, hogy a szülő vélhetően úgysem tudná, hová álljon, mit csináljon – „csak téblábolna”.

Pedig ma már tudjuk, hogy ha a gyerek a szülő távollétében kevésbé fejezi ki a félelmeit, az nem feltétlenül jelenti azt, hogy nem él át erős szorongást. Ráadásul mire ténylegesen a műtőbe indulhat, sokszor már órák óta vár étlen-szomjan, a műtéti beosztás pedig gyakran csúszik. Ebben az állapotban a biztonságérzete még tovább csökkenhet.

„A gyermekek gyakran nagyon csendesek és visszahúzódók a kórházi kezelés alatt, mert nem érzik magukat biztonságban” – olvasható a Gyermekút oldalán egy részletes leírásban arról, milyen hatást gyakorolhat a kórházi kezelés vagy egy műtét a gyerekekre, és hogyan tudunk segíteni nekik élményeik feldolgozásában.

Külön figyelmet érdemelnek azok a helyzetek, amikor nagyobb, tizennégy év feletti gyerekeket a felnőttellátásban műtenek meg. Ott ugyanis gyakrabban fordul elő, hogy a betegeket az időnyereség érdekében már akkor „sorba állítják” a műtő előkészítő részében, amikor az előző páciens még bent van. Így fordulhatott elő egy tinédzser lánnyal az édesanyja beszámolója szerint nemrégiben az, hogy fél órán keresztül feküdt egyedül, fázva, rettegve, zokogva, meztelenül, mindössze egy vékony lepedővel letakarva a műtő előterében, úgy, hogy ez idő alatt egyetlen egyszer sem lépett oda hozzá senki.

Hasznos információk az aneszteziológustól

A gyerekek műtéti előkészítésével kapcsolatos legfontosabb kérdéseket Dr. Liszkay Gábor gyermekaneszteziológusnak tettem fel.

Elmondása szerint a legtöbb intézményben a gyerekek a műtéti előkészítés részeként nyugtatót kapnak, így ellazult, kissé bódult állapotban viszik őket a műtőbe. Amennyiben lehetőség van rá, a branül beszúrásának helyére érzéstelenítő krémet is kennek, hogy ezzel is könnyítsék számukra a folyamatot. Ennek azonban 45–60 perc a hatóideje, így csak nem sürgősségi helyzetben alkalmazható. Ahhoz, hogy a gyerekek számára a branül behelyezése minél kevesebb stresszt okozzon, a szakember hangsúlyozza a pszichológiai és egyéb módszerek alkalmazásának fontosságát.

Bár Magyarországon még nem általános, előfordul, hogy a gyerekek kismotoron vagy pedálos kocsin közlekedhetnek a műtőbe vezető úton – ez legtöbbször nagyban megkönnyíti az elválást a szülőtől. Gyakori figyelemelterelő módszer a műtőben a buborékfújás, a lufifújás, a légzéstechnikák alkalmazása, az éneklés, mondókázás vagy éppen a mesenézés. A figyelemelterelésen kívül segítheti a gyerekeket a branül beszúrásának elviselésében a szúrás helyére fújt jeges spray és az ún. Buzzy („méhecske” néven ismert rezgő eszköz), amely a bőrnek adott másfajta taktilis inger révén csökkenti a szúrásérzetet.

Ha egy gyerek nem együttműködő a branül beszúrásánál, akkor a nevetőgáz, vagy szükség esetén kis mennyiségű altatógáz használata is általános gyakorlat.

Dr. Liszkay Gábor pedig a legnagyobb kincsnek az előkészítő helyiségben tevékenykedő bohócdoktorokat tartja – hiszen szinte minden gyereket elvarázsolnak, és szerinte nagyon jó lenne, ha több is dolgozna az ilyen osztályokon.

A szakorvos azt mondja, az esetek túlnyomó többségében, ha az egészségügyi személyzet kellően széles eszköztárral rendelkezik a gyerekek megnyugtatásához, az elaltatás folyamata zökkenőmentes. De nem tagadja azt sem, hogy időnként előállhat olyan helyzet, amikor egy gyerek nem megnyugtatható, és erősen tiltakozik. Ilyenkor, ha a szorongás oldása nem sikerült, gyorsan elaltatják altatógázzal (amennyiben sikerül az arcán tartani a maszkot), vagy egy gyors szúrással intravénásan – ami nagyjából 15 másodpercig tart.

Dr. Liszkay elmondta, hogy a gyerekek altatásánál a szülői jelenlét abban az intézményben, ahol ő dolgozik, általános akkor, ha a beavatkozás kisebb, például SNI-fogászati kezelésről vagy MR-vizsgálatról van szó.

A klasszikus műtéteknél azonban más a helyzet: a gyerek szülő jelenlétében történő elaltatása kifejezetten ritka, kivételes jelleggel, egyéni elbírálás alapján fordul elő.

Arra a kérdésre, hogy ezeken kívül, különösen az erősen szorongó gyerekek esetében, mennyire lenne megvalósítható a szülői jelenlét biztosítása egészen az altatás pillanatáig, a szakorvos ezt válaszolta: „Sok feltételnek kell egyszerre teljesülnie ahhoz, hogy ez jól működjön. Az egyik, hogy a szülő – habitusának megfelelően – és a gyermek – életkorának megfelelően – alapos felkészítést kapjon arról, hogy pontosan mi hogyan fog történni, hogyan kell mozogni a műtőben vagy az adott helyiségben, és milyen helyzetek alakulhatnak ki. Szükséges, hogy rendelkezésre álljon egy külön ember is, aki a szülőt támogatja, ha ő is segítségre szorulna. Ezen kívül, ahol infúziót kötünk be és altatószert adunk, ott ugyanolyan infrastruktúrára van szükségünk, mint egy altató munkaállomásnál: oxigénre, fali csatlakozóra, szívóberendezésre, lélegeztető eszközökre. Ezért az sem mindegy, hogy hány négyzetméter áll rendelkezésre az adott intézményben. Magyarországon egyelőre nem általános a szülői jelenlét az altatásnál, de egyre több intézmény igyekszik ezt megvalósítani.”

Kivételt leggyakrabban autizmussal vagy intellektuális képességzavarral élő gyerekek esetében tesznek. Ilyenkor egy előkészítő helyiségben indítják el az altatást. Ha pedig a szülő is bemegy erre a rövid időre a műtőbe, neki is műtősruhára van szüksége. Dr. Liszkay azt mondja, a fejlettebb infrastruktúrával rendelkező országokban több kapacitás és külön szakember áll rendelkezésre például a műtétre való lelki és mentális felkészítéshez, valamint az azt követő utógondozáshoz – mind a szülő, mind a gyerek számára.

Mit mond egy műtéti felkészítésben jártas szakember?

Schuster Barbara pszichopedagógus a Vertebra Alapítvány vezetőjeként, több mint tizenöt éve foglalkozik gerincferdüléssel élő gyerekek és családjaik műtéti felkészítésével és utógondozásával. Az alapítvány több kórházzal is együttműködik – ennek előnye, hogy a műtéti felkészítés feladatait nem az egyébként is erősen leterhelt egészségügyi személyzet látja el. Ebben a formában pedig minden családra sokkal több idő és figyelem jut.

Schuster Barbara is azt tapasztalja, hogy a korosztálynak megfelelő, egyénre szabott felkészítésnek óriási jelentősége van abban, hogyan mennek be a gyerekek a műtőbe – és hogyan jönnek ki onnan. Ő maga nem tartja elfogadható megoldásnak azt, ha egy síró, tiltakozó gyereket vesznek ki a szülő kezéből, és altatják el a műtőben. Meggyőződése, hogy aki szorongva alszik el, szorongva is ébred.

A szorongás csökkentésének egyik kulcsa az, hogy minden érintett – a gyerek és a szülők – egyszerre kapjon előzetes gyakorlati és érzelmi felkészítést. Nagyobb gyerekeknél ez közös beszélgetés formájában történik, míg kisebbek esetében a szülőkkel külön beszélgetnek, és rajtuk keresztül történik a gyerekek felkészítése, amelyet játékos eszközök segítenek.

Az intellektuális felkészítés során a családtagok megérthetik, hogy pontosan mi fog történni, milyen sorrendben, hogyan és miért, valamint hogy milyen helyzetek merülhetnek fel, és azokat hogyan kezelik. Az érzelmi felkészítés pedig lehetőséget ad arra, hogy a szülő vagy a nagyobb gyerek elmondja, mitől tart, mi miatt aggódik – és ezekre megnyugtató válaszokat kaphasson.

Fontos, hogy a szülők előre tudják: egy műtét után milyen reakciók lehetnek normálisak a gyerek részéről, milyen állapotban lesz, amikor kijön a műtőből, és felébred, valamint milyen megfigyelő eszközök segítik majd a biztonságos felépülését.

A kisebb gyerekeket – csecsemőket, totyogókat és óvodásokat – tehát nem készítik fel külön beszélgetés formájában. Náluk a szimbólumok, a mesék és a mesefilmek azok az eszközök, amelyek úgy segítenek feldolgozni a várható eseményeket, hogy közben nem keltenek bennük olyan szorongást, amit nehéz lenne kezelni.

„Egy csecsemőnél az édesanyát kell megnyugtatni, hiszen az ő érzelmi állapota határozza meg a kisbabája nyugalmát is. A kisgyerekeknél pedig azt az alapelvet követjük, hogy a felkészítő meséken és játékokon túl mindig csak arra válaszolunk, amit a gyerekek éppen megkérdeznek. Ösztönösen érzik, hogy mennyit tudnak befogadni” – magyarázza a pszichopedagógus.

A gerincműtétek esetében építőkockákkal szemléltetik a beavatkozás lényegét, és olyan összevarrt hátú mackót is adnak a gyerekeknek, amely segít megérteni, mi történik a testtel. Emellett a kisebbeket egy bátor kis hősről szóló mesekönyvvel és mesefilmmel segítik, míg a nagyobbakat egy olyan filmmel, amely egy családot kísér végig a műtéti úton.

A szakember fontosnak tartja, hogy a szülő ne rejtse el aggodalmát a gyerek elől, és ne próbálja eltitkolni azt sem, hogy kellemetlen dolgok is történhetnek. Helyette inkább pozitív módon fogalmazza meg ezeket az érzéseket és információkat a beszélgetések során, a kérdésekre adott válaszokban. Például: „Anya is fél, de bízik a doktor bácsiban” vagy „Igen, picit fájni fog, amikor megszúrnak, de ott leszek, és fogom a kezedet.”

Schuster Barbara a szakemberek által nyújtott pozitív szuggesztiók jelentőségét is hangsúlyozza – mind a műtét előtti, mind az azt követő órákban és napokban. Ugyanilyen fontosnak tartja azt is, hogy bármilyen kicsi gyerekről is legyen szó, soha ne beszéljenek át a feje fölött vagy tegyenek úgy, mintha ott sem lenne. Az olyan mondatok, mint az „Anyuka hozza be és fektesse le”, az ijesztgetés, a fenyegetés vagy a büntetés kilátásba helyezése kifejezetten káros, kerülendő hozzáállás.

„Be kell vonni a gyerekeket, és kontrollt kell adni a kezükbe. Lehajolni, leguggolni hozzájuk, elmondani nekik, mi fog történni velük, és engedélyt kérni tőlük az érintések előtt. Ilyen lámpát láttál már? Szeretnéd kipróbálni, ami a fejemen van? A bal kezedbe kössük be az infúziót, vagy a jobba?” – sorol fel néhány lehetséges kérdést a szakember.

Egy-egy pozitív megerősítés a műtét után is nagyban segítheti a gyógyulást. Például: „Mondjuk neki, hogy tegnaphoz képest ma már nagyon ügyesen mozog.”

Schuster Barbara szerint az egészségügyben dolgozó szakemberek egy része ezeket az eszközöket ösztönösen jól használja, de még köztük is előfordul egy-egy olyan, szinte észrevétlen nonverbális megnyilvánulás vagy mondat, amelynek jelentőségével csak a képzéseken szembesülve döbbennek rá igazán.

A pszichopedagógus a legnehezebben kezelhető helyzetekben azt javasolja, hogy adjanak több időt a gyerekeknek. A nagyon nehezen kommunikáló vagy értelmi akadályozottsággal élő, nehezen megnyugtatható gyerekek esetében ő is a szülői jelenlétet látja a legjobb megoldásnak. A korábbi nehéz élmények feldolgozásához pszichológus bevonását ajánlja, a későbbi hasonló helyzetekre pedig szakember által támogatott, alapos felkészítést.

Mi a helyzet külföldön?

Egy holland egészségügyi szakember megkeresésemre azt válaszolta, hogy náluk az egész országban teljesen általános és természetes a szülő jelenléte az egészségügyi ellátás során. Sőt: nemcsak az egyik, hanem akár mindkét szülő is ott lehet a gyerekkel – akár a műtőben is –, amikor elaltatják.

A „téblábolás” dilemmáját többek között egy, a szülőknek és hat év feletti gyerekeknek szóló felkészítő videóval oldják meg, illetve egy praktikus vizuális eszközzel: a műtő padlójára rajzolt sárga kör mutatja, hová állhat a szülő.

Amerikai példát is találunk a szülő jelenlétének lehetőségére. A pittsburgh-i gyermekkórház például a hollandnál konzervatívabb szemléletet képvisel, de a szülő bevonásának lehetőségét nem zárják ki kategorikusan. A döntést minden esetben az altatást végző aneszteziológus hatáskörébe utalják.

Peter Levine amerikai pszichoterapeuta, a világhírű, neurobiológiai alapokon nyugvó Somatic Experiencing módszer kidolgozója is kifejezetten ellenzi, hogy egy gyereket rettegő állapotban altassanak el. Ő is a szülő jelenlétét tartja a legelőnyösebb megoldásnak az altatás pillanatáig.

Ha a kutatási eredményeket vizsgáljuk, többféle megközelítést látunk. A legfrissebb, 2023–2024-ben publikált kutatások azonban egy irányba mutatnak: a szülő jelenléte a gyermek szempontjából több szinten is előnyös, az aneszteziológusok számára viszont többletfeladatokat jelent.

Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy minden esetben ragaszkodni kellene a szülői jelenléthez az altatás során is. A fentiek azonban jól mutatják, miért lenne fontos, hogy a személyre szabott gyermekellátás lehetőség szerint ezen a téren is megvalósulhasson.

Kőrizs Kata