Naiva online lesz, de aztán elmúlik

Az úgy kezdődött, hogy múlt ősszel a házasságom tizenhét vígan átmulatott év elteltével tragikus hirtelenséggel elhunyt. De most nem is erről akarok írni, legyen elég annyi, hogy nem az én döntésem volt, és igen, köszi, jól vagyok. Ám miután kellőképpen kiembriópózoztam magam a kanapé sarkában, végigtéptem nyolcvanadszorra is a szájamat a barátnőimmel, majd a hajamnál fogva kirángattam összetört szívű korpuszomat a bánat feneketlen mocsarából, berúgtam töretlen derűlátásom motorját, és azt csináltam, amit ilyenkor minden (kevésbé) épeszű teremtés: regisztráltam a Tinderre. Szingli haverjaimtól már korábban is hallottam a híres-hírhedt randiappról, úgyhogy felfokozott kíváncsisággal vágtam bele abba, amit nem csináltam a múlt évezred óta: a pasizásba! (És itt most még egyszer szeretném kihangsúlyozni, hátha elsiklottál e fontos információ felett: legutóbb akkor vadászgattam, amikor még nem volt internet, és a férfiak a copfjuknál fogva vonszolták be a kiszemelt nőstényt a barlangba, miután kábára bunkózták őket egy husánggal.) A lovagregények hőskora után bizony nyaktörően veszélyes volt a tigrisbukfenc a Tinder jobbra-balra húzogatós módszeréig. Először egészen elképesztett a gazdag és változatos pasifelhozatal, de hamar torkomon akadt az ömlesztve kínált urak tömkelege.

Úgy tűnt, sokan nincsenek tisztában a marketing egyik alapszabályával: nem túl üdvös, ha a reklám és a tényleges kínálat nem fedi egymást, hiszen így végül mindenki csalódik, és senki sem azt kapja, amire befizetett.

Persze van, aki őszinte, és kerek perec előáll a farbával: kizárólag szexpartnert keres magának/harmadiknak/a felesége mellé titokban/megédesíteni a budapesti nyaralását. Ám jó páran hirdetik magukat úgy, mint aki szerelemre, romantikus, hosszú távú kapcsolatra vágyik, hogy aztán elizgulják a dolgot, és kvázi egy udvarlás praecoxként a „milyen zenét szeretsz?”-ből rögtön rákérdeznek: „kő kóla, gecó?” A másik fontos marketingjelenséget is sokan figyelmen kívül hagyják, miszerint soha nem gyakorolhatsz első benyomást kétszer. Nyilván erről még nem hallottak, különben nem csajoznának egy olyan oldalon, ahol a másodperc töredéke jut egy-egy arcra, olyan profilképekkel, ami olyan pixeles, hogy teljesen felismerhetetlen, egy kérődző lámát mutat, a távolban van egy magas hegy tetején... vagy épp egy egy motort ábrázol.

A Tinderen tett rövid látogatásaim hamar mély undorba és csömörbe fulladtak, a néhány kósza beszélgetés kezdeménye pedig vagy felháborodott röffenésbe... vagy döbbent vihogásba (és törlésbe). Nagyon hamar eljutottam arra a pontra, vajon az isten miért nem teremtett három nemet, mert én speciel kifogytam a kettőből: a pasikhoz nincs kedvem ezért, a csajokhoz meg azért. (No, de majd a csillámpónik!) Szóval rövid idő alatt beláttam, valószínűleg túl naiv és old-school vagyok az online ismerkedéshez... meg aztán a jelenleg nem is nagyon hiszek a párkapcsolatokban. Óvatos téblábolásom azért felkeltette a kíváncsiságomat, úgyhogy kifaggattam olyan ismerőseimet is, akik jóval tapasztaltabban húzgálnak a Tinderen: meséljenek, nekik hogyan vált be a randioldal, valóban rá lehet itt találni a Zigazira, vagy nem szabad többet remélni egy kósza kufircnál?

Csajos oldal

„Akárcsak más netes ismerkedős oldalon, itt sem tudhatod, nem kamuzik-e az illető összevissza. Ezért én csak azzal ismerkedem, aki valóban időt szán rám, így hamar kiderülnek a turpisságok is. Előfordult, hogy valakivel három napja beszélgettem már, és a fagyizós randi előtt fél órával szó nélkül szakított. Volt, akivel összebalhéztunk a cseten, mert nem reagáltam azonnal... vagy csak félszavakkal. Természetesen

rengeteg pasi – ahogy a való életben is – csak szexet akar. Amivel persze nincs baj, de azért egy dolgot elfelejtenek: még akkor is illik egy pici energiát belefektetni, udvarolni. Az úgy nem megy, hogy ezzel indít. Illetve dehogynem, létezik ilyen, úgy hívják: fizetős szolgáltatás.

Na, ott nem kell se sárm, se kedvesség. El lehet dönteni. Olyan is akad, aki semmit nem tud rólam, csak látott két fotót, de képtelenség levakarni, annyira akar. Mit? Kit? Biztos, hogy nem engem, csak valakit. Bárkit.

Azért volt pár nagyon is romantikusra sikerült randim, például amikor a Duna-parton terített meg a srác egy kis asztalra, és ott ettük meg a vacsit, amit ő főzött. A pasik néha igenis nagyon eredetiek tudnak lenni, abszolút nem halt ki belőlük végleg a hódítási kedv, a romantikus vonal.

És persze nem mindenki akar azonnal szexet. Nekem lett három-négy tök jó haverom, akiket itt ismertem meg. Jó fejek, csak hiányzik a kémia. Szóval nem ördögtől való a netes ismerkedés, de bele kell tanulni. És kell hozzá egy nagy adag türelem” – avat be a tapasztalataiba Ildi.

„Eleinte óvatosan Tindereztem, de ahogy jöttek a pozitív visszajelzések, jól belehúztam. Volt idő, amikor állandóan Tinder-randikra jártam, csak aztán rettentően elkezdtek untatni a pasik. Ráadásul zsinórban kifogtam két idiótát, akik úgy érezték, hogy az első randin feltétlenül a politikáról kell vitatkozni. De voltak meglepően kreatív arcok, az egyikkel felmentünk borozni és beszélgetni a Várba, a másik meg valahogy megneszelte, hogy szeretek reggelizni, és elvitt a Sarki Fűszeresbe, amit nagyon gentleman dolognak tartottam. Előfordult, hogy ezeknél a vakrandiknál elkapott a para, de nagyon nem kellett rettegnem, mert általában akadt legalább egy közös ismerősünk, akitől utána tudtam érdeklődni, nem darabolós gyilkos-e az illető. Az őszinte férfiak védelmében szeretném hozzátenni, hogy voltak jó páran akik becsületesen játszottak, és rögtön közölték, csak szeretőt keresnek a feleségük mellé. Más kérdés, hogy mennyire helyesli ezt az ember, de legalább meghagyják nekem a döntés jogát” – meséli Karola, aki végül megcsömörlött az online randizgatástól

Pasis oldal

Ha azt gondolod, hogy csak a lányok szkeptikusak a Tinderrel kapcsolatban, megnyugtatlak: a fiúknak sem fenékig tejfel a történet. „Kevés az ízléses csaj, ráadásul a képekkel sokan csalnak, hogy ne látszódjon, milyen az alakjuk. Aztán elmész velük randizni, és vagy 15-20 kilóval kövérebbek, mint a Tinderen...” – panaszkodik Zoli, aki jó párszor érezte átverve magát egy-egy randit követően.

„Ez egy óriási húspiac. Nagy sebességgel lehet pörgetni a delikvenseket, így nyilván hatalmas hangsúlyt kap a külső. Mivel nagyon gyorsan kell hatni a másikra, hatványozott a szerepe a vonzó megjelenésnek, bikinis képeknek, egzotikus utazásokon lőtt szelfiknek. Ennek az elvárásnak próbálnak körmük szakadtáig megfelelni a csajok. Minden más erősen a háttérbe szorul. Lehet, hogy ez a szelekciós mód híven tükrözi a XXI. század fiataljainak párválasztási szokásait, nem tudom. Azt viszont igen, hogy ez a mindent felülíró szempont nagyon az uniformizálódás irányába hat. Rengeteg a beállított művigyor, edzőtermi terpesztés, cicás-kutyás ölelős meg a vállalati partin jókedvűen bulizós beállítás. A humort nagyítóval kell keresni, a nem szokványos gondolatokat még inkább.

Eddig összesen két randim volt. Az egyik lány színtelen és szagtalan volt, erre nagyjából lehetett is számítani. A másik konkrétan egy sültbolond. Viszont ami lényeges: a Tinder rettentő addiktív, ebben eltér a többi társkeresőtől. Gyorsan, nagy mennyiségű embert lehet „átrostálni”, és ez a jelleg bevonzza a felületes, egyéjszakás kalandokra áhítozókat, és a narcisztikus, pszichopata és hisztrionikus személyiségű felhasználókat is” – foglalja össze élményeit Áttentő Redáz.

„Sajnos a lányok nagy része egyszerűen nem tud kommunikálni. Vagy nem akar. Inkább a lájkokat várja megerősítésként, hogy az egóját dédelgesse, a fiúk viszont inkább a könnyű szexvonalat keresik”

– meséli Laci, aki végül nem a Tinderről talált magának párkapcsolatot.

„Nagyon a pasik felé lejt a pálya. A lányok őszintébbek, egyszerűbbek, a fiúk viszont gyakran nagyon görcsösen csinálják. Úgyhogy, ha valakinek jó szövege van, odafigyel a másikra, és fel tud tenni két jó kérdést, annak nyert ügye van” – árulja el a titkát Márk, aki pár hét Tinderezés után rájött, élőben sokkal jobban szeret csajozni.

 Fiala Borcsa

Kép: iStock by Getty Images