–

A szerzetespap svéd származású családban született 1916-ban – egy nappal szenteste előtt, december 23-án. Miután – külön engedéllyel – tizenhat évesen leérettségizett, bevonult a bencés rendbe, mert „olyan tanár szeretett volna lenni, mint a példaképei”. Pannonhalmán és Münchenben tanult, majd Budapesten szerezte meg a magyar–német –bölcselet szakos tanári oklevelét. Huszonhárom évesen szentelték pappá. Eleinte tábori lelkészként szolgált a komáromi hadikórházban, majd a bencések soproni, pápai és budapesti gimnáziumában tanított – utóbbiban korábban ő maga is diák volt. Egy időben a Slachta Margit-féle Szociális Testvérek Társasága egyházi tanácsadójaként is tevékenykedett. 

1946-ban áthelyezték Pannonhalmára, hogy kikerüljön a hatóságok látóköréből, ugyanis az előző évben Slachta Margit pártjának színeiben parlamenti mandátumot szerzett. És bár megbízatását átadta másnak, mivel tevékenyen részt vett a választási küzdelmekben, a baloldali lapok hadjáratot indítottak ellene.

Karácsony a marhavagonban

Pannonhalmán sem tudott azonban elrejtőzni a hatóságok elől. Június 5-én, miután az osztályával operaáriákat hallgatott, majd lefekvéshez készülődött, meghallotta, hogy valaki a szobája előtt csőre tölti a fegyverét. A Politikai Rendészet Osztály (PRO – a későbbi ÁVO, majd ÁVH) emberei letartóztatták, és a szervezet hírhedt központjába, az Andrássy út 60-ba vitték.

Ott, majd a Markó utcai börtönben sem tudtak belőle vallomást kicsikarni egy koncepciós perhez, ezért egy szovjet katonai bíróság kezére adták, majd koholt vádak alapján tíz év szovjet munkatáborokban letöltendő szabadságvesztésre ítélték.

1946 karácsonyát az atya már egy zsúfolt marhavagonban érte – úton egy, Moszkvától több száz kilométerre fekvő GULAG-tábor felé. A szerelvény szenteste előtt két nappal indult Sopronkőhidáról, ahová a budapesti ítélethirdetés után szállították.

„1946. december 24-én léptem át a magyar határt – nem önszántamból. Öt órakor megállt a szerelvény Munkácson, és itt meghallottuk a harangszót. Fekve mondtuk a szentolvasónak azt a tizedét: »Akit te Szent Szűz a világra hoztál«. Ez volt Magyarországon az utolsó karácsonyom” – olvasható az atya visszaemlékezése Ézsiás Erzsébet A hit pajzsa című könyvében.

Karácsony a lágerben

Placid és fogolytársai 1947 januárjának végén érkeztek meg a mordvinföldi lágerbe. Az atya 1955-ös szabadulásáig több tábort is megjárt, fogsága alatt összesen nyolc karácsonyt töltött a Szovjetunióban. Az egyik legemlékezetesebbet akkor élte át, amikor – egy félreértés folytán – egy festőműhelyben dolgozhatott.