Három gyerek után jöttem rá, hogy magamról sem mondhatok le

–

Olyannyira megszerettem ezt az életformát, hogy gyors egymásutánban még két gyereket hoztam világra: hatvan hónap alatt háromszoros anya lettem. A kis korkülönbség miatt ugyan minden figyelmemet lekötötték, mégis épp ők tanítottak meg arra, mennyire nélkülözhetetlen szülőként az öngondoskodás. Nemcsak miattuk, hanem már magam miatt sem élhettem tovább úgy, ahogy addig.

Van, amit nem lehet elég korán elkezdeni

Egy jászsági kistelepülésen nőttem fel, a természet ölelésében. Akkoriban ez annyira magától értetődő volt, hogy fel sem tűnt. A búzamező volt a játszóterem: a nagymamám a falu utolsó házában lakott, közvetlenül egy hatalmas búzatábla mellett. A nyarakat különösen szerettem, reggeltől estig kint játszottunk a többi gyerekkel. A szabadban töltött gyerekkoromat egy meglehetősen vad, és szabadságkereséssel teli kamaszkor követte. Inkább nem részletezem… a lényeg az, hogy mégiscsak elevickéltem valahogy a harmincas éveim elejéig. Abból is észre kellett vennem az idő múlását, hogy az alapvetően mindig nagyon száraz és érzékeny bőröm kíméletlenül figyelmeztetett erre, ám ekkor sajnos még hiába.

Ma már nagyon bánom, hogy nem kezdtem el korábban a rendszeres és tudatos bőrápolást, de ahogy annyi minden, ez is megváltozott a gyerekek születésével.

Új korszak az életemben

Ez az oly egyszerűnek látszó, három szoptatott gyerek mellett már-már napi rutinná váló öngondoskodó gesztus vezetett el odáig, hogy egy idő után már nemcsak a testemet kezeltem rendszeresen, hanem a lelkemet is. A kialvatlansággal súlyosbított komoly fizikai terhelés miatt persze a mentális állapotom is ingataggá vált: finoman szólva sem hasonlítottam a babavárás rózsaszín ködébe burkolózó régi önmagamra.

A mindennapos, szinte robotszerű működés, na meg persze a szülés utáni drasztikus hormonváltozások miatt a rózsaszínű lebegést felváltotta a sötét érzelmi hullámvasút.

Az egyik pillanatban pityeregtem a boldogságtól (főleg, amikor tényleg elaludt a kisbabám), a másikban pedig zokogtam, mert én még ilyenkor is képtelen voltam a pihenésre.

Mégis, a totálisan felborult napirendemet valamennyire összerendezte az a néhány perc, amit kizárólag önmagammal töltöttem el, amíg úgymond „kenegettem a sebeimet”. Mert nemcsak a testemről gondoskodtam ilyenkor, hanem a lelkemről is. Hol relaxációs zenét hallgattam közben, hol pedig a kedvenc hangoskönyveimből rövid részleteket. Ennek a „belső kikapcsolásnak” is épp olyan látványos volt az eredménye, mint a testem gyógyulásának. Így aztán lassan belerázódtunk egymás életébe, és a gyerekágyas időszak végére tényleg visszataláltam önmagamhoz.

„Hivatásos” életmentő lettem

Amikor a gyerekeim elkezdtek önállóan járni, naponta többször is előfordult, hogy tényleg csak az utolsó pillanatban sikerült őket megmentenem valami nagyobb bajtól. A három kicsi, ám roppant izgága gyerekem mellett szerintem egy zsák bolha is semmiségnek tűnt volna nekem akkoriban.

Fogalmam sincs, hogyan éltük túl ezt a nehéz korszakot, de annyi bizonyos, hogy képes voltam háromfelé figyelni, és megúsztuk kisebb sebesülésekkel.

Persze a Neogranormon kenőcs állandóan a táskámban és a kezem ügyében volt, még egy bűvös versikét is elmormoltam a gyerekeknek, miközben az apró horzsolásaikat kenegettem.

Magamat is „megmentettem”

A gyerekek szépen cseperedtek szerencsére, (talán a bűvös versike is segített ebben), ma már mindhárman nagykorúak. A háromból kettő még itthon lakik, persze egészen más a kapcsolatunk, mint akkoriban volt.

Még tanulnom kell a felnőtt-felnőtt viszonyt, mert időnként észreveszem magamon, hogy automatikusan előtör belőlem az „anyaoroszlán”, és mindent meg akarok oldani, akár helyettük is, de nagyon finoman jelezték, hogy ez már az ő életük. 

Úgyhogy az a temérdek idő, ami arra ment el korábban, hogy őket istápoljam, most felszabadult, így aztán végre a saját jóllétemre is marad energiám.

Be kell vallanom nektek, hogy kicsit nehéz eset vagyok, ugyanis víziszonyom van. Tehát már egy kád vízben is rosszul érzem magamat, ezért a wellness mint kikapcsolódás, nálam abszolút kizárt. Pedig időnként jó volna kisimítani az idegeimet. Sokszor előfordul, hogy mentálisan is elfáradok, mert a munkám miatt rengeteg online hírt kell feldolgoznom, ilyenkor a hideg-meleg váltott zuhany jelenti a legklasszabb felüdülést számomra. A felfrissülés után pedig mindig jó alaposan bekenem a legszárazabb területeket a testemen, aztán elnyúlok az ágyamon, előveszek egy remek könyvet, és a kád víz helyett, boldogan belemerülök egy másik világba.

Mert végül is mi más lehetne fontosabb annál, minthogy tényleg jól érezzem magamat a bőrömben?

Both Gabi